Nem rontasz el semmit azzal, hogy csoda vagy

Standard

Csináld úgy, ahogy tetszik.

Ne félj.

Látom, hogy aggódsz. Úgy érzem, nem érzed, hogy szeretlek. Pedig tudom, hogy érzed. Azért érzem mégis, hogy nem, mert árny vetül a csodádra.

Valamikor valaki leszidott. Valamikor valaki azt mondta: béna vagy. Valamikor valaki nem fogadott el olyannak, amilyen vagy. Nem is tudja, milyen vagy valójában. Mert nem is érdekli. Csak meg akar változtatni, hogy ne legyél már akkora csoda. Mert ha nem vagy már akkora csoda, akkor nem vagy erősebb.

Mindig az az erősebb, aki leszid valakit? Attól kell félni?

Nem. Nem kell félni. Bátran elkezdheted. Én szeretlek. És ha tudnád mennyire, akkor csodák jönnének. Vagy már kezdődnek is a csodák? Bizony kezdődnek, mert látom, hogy ragyogsz. De még feszülsz. Mert azt hiszed, én is olyan vagyok, aki majd leszid.

Félsz, hogy elrontod, és mit fognak szólni… Ismerős érzés. Idő kell. Rengeteg időnk van.

Soha nem szidlak le. Soha nem bántalak. Mert ahogy megismertelek, rögtön tudtam, hogy a legnagyobb kincseim egyike leszel. Rögtön. Te még nem is tudtad, hogy mi lesz itt, én már éreztem. És minden mozdulatod ezt igazolja.

Csodák jönnek belőled. És érzem a végtelen hálát is. Itt elfogadnak, tudod? Hidd el!

Ezt erőltetni nem lehet. Sajnos nagyon sok jó tapasztalat kell, ha ott van a keserű érzések sora minden mögött.

Biztatlak. Viccelek. És tudom, hogy tudod, mennyire szeretlek.

És tudom, hogy nagyon nagyon jó neked most. De nem láthatom. Majd látom, ha megérdemlem? Ez butaság. Majd akkor látom, ha engeded, hogy lássam. Ha már tényleg elhiszed, hogy bizony itt minden más, mint amott. És hogy én nem az vagyok, aki amott van.

Köszönöm, hogy vagy.

Számíthatsz rám.

Alig várom, hogy újra alkossunk. És bátran kezdd el. Mert pont jó lesz úgy, ahogy elkezded. Ahogy te csinálod.

Mert csak te csinálod így és éppen ezért akarok éppen veled találkozni.

Köszönöm!

Robi

Bármiből macska – és hogy lesz a szr-ból palacsinta?

Standard

Bármiből macska. Ez sokszor előfordul.

Olyasvalaki, mint te vagy… nem sokszor.

Mindegy, milyen a világ és milyenek az emberek benne. Te akkor is csoda vagy ennek a világnak. Képes vagy adni, szeretni, és szerintem ennyire figyelni, mint te, kevesen képesek.

Köszönöm, hogy jöttél. Mert megmutattuk, hogy sok a szr sajnos az ember körül. De nem számít, mert képesek vagyunk bármiből macskát csinálni.

Csak poénból kérdeztem, és Te megcsináltad. Rajzoltam egy kaksit. Legyen szr-ból palacsinta. És Te fogtad, és juharsziruppá varázsoltad a kaksit, majd megtöltötted vele a palacsintát.

Sosem felejtem el azt az „IGEN”-t, amit akkor mondtál, amikor megkérdeztem:

„- Kérsz egy szr-ból palacsinta kitűzőt?”

IGEN. Kértél. Elkészítettem Neked, és közben tudtam, hogy ez a nap fénypontja.

Ki tudja, mikor mi lesz a nap fénypontja? A mai nap csodája ez.

A szr-ból palacsinta.

És életem egyik fénypontja, hogy megismertelek.

Köszönöm!

Szemek, remény, te vagy

Standard

Egy kép, csak ennyi

Kár is lenne elemezni
Mégis látom
Mert ilyen az én
Mindent látó
A világom

Két szem két üzenet
S nézem a két szemet
Egyik mögött fáj a dal
Csak homályba vész
Köd lepi el
S fájdalommal eltakar

A másik hív
Mögötte a szív
Reményt áraszt
S benne ott van
Az is, hogy tudod
A választ

Mindaz, mi volt rég
Az egyik szemben ég
A másik hűti
De közben mindkettőt
Ragyogó
Szeretet fűti

Mert együtt e szemek
Üzenetet küldenek
Megkapja, akit érint
Más úgyse
Értené
Csak magyaráznék megint

De benned ott van
Sőt, nálamnál is jobban
Érzel, szeretsz,
Lelked árad
Jó ott lenni,
Ahol szíved dobban

Tudod a múltad
Már megtanultad
S adod tovább:
Ez a csodád, az ám!
Vigyázok rá,
Számíthatsz rám.

CsodaMenta – MentaSzív

Standard

Menta egyik legcsodább kincsem. Hiányzik.

Anyukájának meg is üzentem. Nem szoktam túlbonyolítani. A válasz lesz az érdekes:

Én: – Hiány.

Menta anyukája:

„Ez jó, mert akkor mesélek.
Tegnap Győrben voltunk Nagyfiamnál, vonattal.
Hazaúton Kőbányán felszállva szembesültünk azzal, hogy dugig van a vonat.
Beálltunk a folyosóra, kabát le.
Egy 60 körüli úr a feleségével utazott, kis idő múlva felállt és így szólt Mentához: Hölgyem, megtisztelne, ha elfoglalná a helyemet, mert már Brno óta ülök, jobban esne az állás.
Kis huzavona után leült Menta. Az úr feleségével beszélgetni kezdtek, valami kezdett beindulni.
Előtte egy hamvas hajú úr ült és vázlatfüzetébe éppen a vele átlósan ülő srác portréját kezdte rajzolni.
Menta észrevette, és onnantól teljes ragyogás. A hamvas hajú művésszel beszélgetni kezdtek, aki tanár Nagykőrösön, német szakos, de szenvedélye a rajz és a fúvós hangszerek.
Ha nem magam látom, nem hiszem el, hogy milyen kedélyesen csevegtek, mintha ismerték volna régről egymást.
Művészünk nem tudta, mi az unikornis. Átnyújtotta a vázlatfüzetét Mentának, aki a kis grafittal olyan unikornist rittyentett, hogy csak na, majd aláírta teljes névvel, dátumot rá és a védjegy. Az elmaradhatatlan Menta szív.
A művészünk teljes varázs alá került, illetve a körülöttünk ülök is.
Ceglédhez érve Menta megölelte a művészt, majd elköszönve a környékbeliektől, gyakorlatilag a teljes kocsi utaskozonseg köszönt el tőlünk.
De már nem lepődtem meg.
Erre itthon azt mondta, hogy most már 2 művészt ismerek. Egyik Dunakeszin lakik és találkozni szoktunk, másik Kecskeméten. 😇
Varázslatos volt!! És itt is Rád gondolt. Szerintem ezt érezted most. 😊”

Annyira de annyira!

Forever!

Robi

Egyik jobb, mint a másik és közben mindkettő szr?

Standard

Nem semmi. Megfogalmazhatatlan ez az öröm és hála. Legszívesebben ujjonganék csak úgy!

Macskákat rajzoltunk. Nem akárhogy: csukott szemmel, odanézve, félrenézve, hátunk mögött, mindenhogyan. Persze, ment. Jól. Elfeledve a gondokat, elfeledve, hogy mit ír a tudomány, azt állítva, hogy ennek nem is kellene elvileg sikerülnie. Hiszen az ember erre nem képes – elvileg.

És már az első óra elején is kijött, hogy megint találtam egy olyan csodát, akinek a fél világot kellene tanítania és akit receptre kellene felírni sokaknak. Mert feltűnt, mennyire kíváncsi, mennyire érdeklődő, mennyire nyitott, lelkes és lelkesítő.

Jöttek tehát a macskák. Ebben a gyakorlatban nem az a lényeg, hogy szépet alkossunk. Hanem hogy levonjuk a tanulságokat, ráadásul okoskodás nélkül, természetesen. Ki várná el, hogy valaki úgy rajzoljon egy gyönyörű macskát, hogy nem is néz oda? Vagy hogy bal kézzel „rosszabbik” kézzel, csukott szemmel szépet alkosson? Apropo rosszabbik kéz. Na, olyan nincs. És „MD” ezt ma ismét bizonyította, überelve ezzel minden félig tele – félig üres pohár filozófiát.

Elkészült a két macska. Egyik sem egy matyóhímzés. Nekem mondjuk kifejezetten tetszenek. Szerintem ha ez a minta rákerülne gyerek ágyneműre, függönyre, bögrére, azt az emberek megvennék. Naná. Mert benne van az energia. Mert ez egy csoda! És ha ez nem lenne elég, akkor a válaszban mindenképp ott a ráadás:

Kérdezem az osztályt, ki szerint lett egyik macska rosszabb, mint a másik? Néhány kéz emelkedik.

Kinek lett az első jobb? Pár kéz.

Kinek lett a második jobb? Kevés kéz.

Ki gondolja úgy, hogy alig van különbség? Kisebb tartózkodás.

És hátul megszólal egy hang, azé, aki olyan csodálatosan kíváncsi volt eddig is, és aki nem rejtette véka alá, hogy bizony tök jól érzi magát:

„Szerintem egyik jobb, mint a másik.”

Á!

Á!

és Ó!

EZ az a mondat, ami konkrétan és menthetetlenül segít MINDENKIN!

MD, az ilyen emberek viszik előre a Világot! Ez óriási! Gratulálok!

És akkor a hab a tortán: a naggyon nagggyon furcsa témazáró. Csak nézd a válaszokat és megérted:

 

Fura és bátor – igen, ez vagy Te. Példa sokaknak. Sok felnőtt csak szeretne félig ilyen gondolkodást magának!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy ilyen élményben lehetett ma részem!

Szeretettel várlak benneteket a közös rajzoláson!

Robi

 

Frissítés két héttel később:

Ma folytattuk-továbbvittük a LEGENDÁS furcsa macskákat Dórival!
Nem mellesleg csináltattam egy igazán egyedi Dóris idézetes bélyegzőt, amivel másokkal is meg tudja osztani ezt a hatalmas tanítást.


És máris meg is osztotta, hiszen ma Keszegre, az örök-kedvenc sulimba látogattunk el együtt, ahol Dóri foglalkozott a gyerekekkel.
Óriási szüksége van ezekre a kincsekre a világnak! Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos emberekkel tölthetem a mindennapjaimat!

Köszönöm!

A libabőr nem hazudik, hiába minden homály

Standard

Meglátom a képet, és azonnal libabőr.

Nincs rajta semmi. Akármeddig nézheted. Csak nézed, de nem látod. Vagyis, ki tudja? Lehet, hogy te látod. De nagyon sokan semmit nem látnak a képen.

Igazából… a kép rossz. Homályos. Életlen. Sötét. Rossz a képkivágás. Nincs eleje és vége, nincs teteje és alja, nincs bal és jobb oldala. Fotográfiailag antipélda.

De a szeretet nem fotográfiai, nem kötődik semmihez. Sem szabályhoz, sem szakmához, sem jóhoz vagy rosszhoz.

Hogy lehet ez? Hogy meglátom, és libabőr? Hogy lehet, hiszen bárki lehet rajta. Sőt. Téged se láttalak már három éve. És sokat változtál. Mert most rengeteget változol. De egy valami megmaradt.

Már akkor is így volt: a tömegben voltál, de kitűntél. Sokan zajongtak, de hallottam a csendedet. A mély gondolataidat. Pedig ez nem ma volt ám. Három éve. Akkor is homályos volt és akkor is csapnivaló fotográfiailag. Meg ki tudja: azt se tudtam, ki vagyok. Már jobban tudom ki vagyok. És látom, hogy már te is jobban tudod. Ebből az egyetlen képből tudom ezt. Pedig homályos és rossz, igaz?

Hogy lehet, hogy ránéztem, és libabőr? Hogy lehet, hogy minden tudatosságot elengedtem és éreztem, hogy Te vagy a képen? És akkor megnéztem, és tényleg a Te képed. Sokat változtál. Megerősödtél, érzem. Mindig mondtam, hogy nagy művész vagy. Sokat rajzoltunk együtt a suliban. És van köztünk harminc év. De mégsincs távolság, sem időben, sem térben. És tök mindegy, milyen az a kép, ha érzem a libabőrt!

Akármeddig nézhetik, ezt nem fogják látni. Aki látja, az lesz a neked való. Add annak, amit tudsz. A többiek is meglátják majd benne azt, amit meg tudnak látni. Hogy homályos. De ez kihez is tartozik? Lehet, hogy az ő szemük előtt van valami csúf szűrő? Lehet, hogy sosem láttak még élesen? Mindegy. Mi tudjuk. És mi van, ha nem is baj, ha nem mindenki lát Téged élesen?

Én tudom, hogy Te vagy az, mert itt van ez a libabőr. És a libabőr mindig igazat mond.


És nem ez az első jel ám.
Egy évvel a találkozás után is jött:
Add a kezed, segítek. Segíts! Adom a kezem.

Nem, nem csak ez van a szememben, Robi bácsi

Standard

Már harmadszor járok ebben az osztályban.

Jó itt. És feladat is van. Rájövünk, ismét, hogy minden lehetséges. Minden sikerül. Még az is, amiről a tudomány bebizonyította, hogy lehetetlen. Ha találkozunk mesélek pár ilyen sztorit. Érdekes igazságok jönnek elő!

Viki nagyon lelkes. A rajzait egy kilométerről felismerem. Mindig hozzátesz valamit, ami még inkább kedvessé teszi azt, ami amúgy is kedvesebb, mint az átlag. Viki nagyon nem átlag.


Kártyák az óra végén. Vikié a táskámon pihen.

 

Kiosztom a kártyákat. Vándorló kártyák. Mindegyik elindul valakitől, és vándorolni kezd. Vagy marad. Ahogy tetszik neki.

Ragyogó arcok, és szokás szerint: kicsengetnek és maradnak. Aztán lassan elkezdenek mozgolódni.

Viki pedig odajön hozzám és úgy ölel, hogy úgy érzem, csak gerincem van, semmi más. Rámnéz. A szemeiben végtelen hála van. Néhány éve még képtelen voltam feldolgozni ezt. Most is van még hová fejlődni. Ahogy néztem őt, kimondtam:

„- Köszönöm! Látom a szemedben, hogy ezt mondod!”

Viki erre vigyorog. Aztán megszólal:

„- Nem, nem csak ez van a szememben, Robi bácsi!”

„- Hanem, mi még?”

„- Hát aaaaz, hogy te nagyon jó dolgot csinálsz, és ez való neked és csináld tovább, hogy másoknak is olyan jó legyen, mint nekem!” – és még ha lehet szorít a gerincemen. De nincs vége:

„- Neked ezt kell csinálnod, sose hagyd abba, jó?” – és vigyorog, mint a tejbetök!

Atyavilág! 8 évesen ilyen intelligencia – ez az én igazi ajándékom. Nem a dicséret, nem az elismerés. Soha nem arra hajtottam. Azért teszek nap mint nap, hogy ilyen kincseket fedezzek fel és láthassam a szemükben ezt a végtelen örömet és jóságot.

 

Robi

Mennyi egy meg egy és hol van az elveszett kiscipő?

Standard

Több, mint egy hete keressük Virág lányom tánccipőjét.

Most volt a főpróba, már ebben kellett volna mennie. A fellépésre már újat akartunk venni, amikor…

Hanna (7) csodálatos energiákat hozott ma. Gyémántbogár, ez nem vitás. Önismerettel, önbizalommal és persze mérhetetlen adag bohóckodással foglalkoztunk a kétórás találkozón. Hű, még most is ugrálok, annyira jó volt vele dolgozni. Dolgozni, ami persze nem is munka.

Virág cipője meg sehol. Már lemondtunk róla. Feltúrtunk mindent. Kocsiban, szekrényben, még a híres nevezetes bunkerben is megnéztük. Itt szoktak elveszni az elveszettnek hitt dolgok – hátha. De nem. És nincs a helyén sem. Virág lábán sincs.

Hannával macskákat rajzolunk és beszélgetünk, hogy ki is a különleges akkor végülis? Ki az érdekes? Ki a furcsa?

Felírom egy papírra: 1 + 1 = 3. Hanna nevet. „Az kettő!”. Mondom, nem kettő, látod, három! És hogy nyomatékot adjak ennek, gyorsan, pirossal kijavítottam: kipipáltam és adtam egy piros pontot rá.

Ekkor történt az, ami ha megtörténik, az nagyon libabőr. Hanna fogta a papírt, kivett egy másik ceruzát, és hozzáírt:

Hát nem óriás? De az. Nem, nem hiszed el eléggé. Ez hatalmas dolog! Hanna, nagyon köszönöm! Rettentő sokat adsz másoknak! Ezt a gondolkodást tanítani kellene az embereknek. Igen, a felnőtteknek is. Sokan tanulhatnak tőled!

És ekkor már tudtam, hogy a varázslat működik. Hanna nagyon pörgős. Szaladgálás is volt. Meg kártyadobálás. Meg lufidobálás. Meg focilabdára lufit dobálás. Meg papírgalacsint lufibatöltés. Nevetés, önfeledten. És ekkor megtörtént.

Hanna szaladgálás közben a fotelnek ütközött. Nem, nem lett baja. A fotelnek. És Hannának sem. Csupán az történt, hogy a fotel lelógó huzata alól egy fekete valami kandikált ki. Rajta egy kis csillogós dísz.

Virág nagyon örült, hogy megvan a kiscipője. Én pedig annak, hogy egy újabb csodával találkozhattam.

Köszönjük, Hanna, hogy vagy!

Robi és Virág

Minden egyszerű, nem agyalós

Standard

Örömet szerez minden apró
Ragyogó kedvességed
Örömet szerzek minden apró
Áradó kinccsel
Szeretlek, mint hajnali vízcsepp
A napsütést, mely melegít,
S igazi szívvel
Szeret. Mehet?
Mert szeretni mindig lehet
Ez a legjobb, mit ember tehet
De nem tudja mindenki
Sőt néha úgy tűnik: senki
Mert nem tudják milyen
Tisztán szeretni
Tekintetet keresni
Önfeledten nevetni
Azt hiszik: ilyen,
Pedig dehogy
Mi már tudjuk jól
Ott van a szeretet ahol
Minden egyszerű, nem agyalós
Elengeded és látod:
Máris ott találod
Ölelésben, végtelenben
Ragyogtok a szeretetben.

Eltévedni lehetetlen

Standard

Eltévedni lehetetlen, hiszen
Örökre fogod kezem
S fogom a tiéd, nézd!
Közös kincshez végtelen út vezet
Gyémánttal díszített ékes szeretet
Végtelen, mert mindig lendületet kap
S reggel felkel, ránk mosolyog a Nap
Rájövünk: minden gond csak egy játék
Az örömünk egymásnak ajándék.

Látom benned

Standard

Miért? Miért kell már menned?
Mikor én látom benned
a gyereket, kedveset,
ölelj még egy keveset

Ragyog szemed,
Oly jó veled
Csak úgy, léteznék
S nem tévednék

Lélektárs, másik felem,
Ikertesó, itt vagy velem
Miért is ne kéne még?
Sötétedik már az ég

Jön a hideg, légy közel
Senki más így nem ölel
Vagyunk, s vannak,
Ők is nekünk jót akarnak.

Csak lenni és nem menni

Standard

Csak lenni és nem menni.

Csak mozdulatlan létezni.

Mesék, világok, virágok.

Mosoly, amit mindig kívánok

Látni: tiéd, az lehet,

Ám ha megosztod velem… mehet?

A fény öleli körbe ragyogó lelkedet.

Minek a szabály, ha tudsz már szeretni?

Szemek tükrében gyémántot keresni

Meglátni azt, mit nem lát meg más

Megtenni mindent, mit nem nagyon szokás

Éberen ott lenni múlt helyett jelenben

Adni és fogadni egyre lelkesebben

Ölelni egymást tiszta szeretetben.

Ki érti s ki nem – számít ez, mondd?

Aki nem érti, az is lehet bolond

S lehetsz te is – hisz picit az vagy

Vállalod, s nevetsz, jókedv el nem hagy

Így vagy TE, mert önmagad adod

S így vagyok én is, nyújtsd csak a karod

Vagyok amikor TE csak úgy akarod.

Ahogy lesz, úgy lesz jó

Mert mindegy, merre szállsz,

Repül a színes léghajó

Benne szívek közt állsz

S a szívek melletted

– te tetted és teszed –

Mint fényes buborékok libbennek

S nagyon örülnek ennek.

Akihez kell, eljutsz,

Falakon is átfutsz,

Akihez nem, majd megtalál

Minden nap egy új kanál

Boldogság: teába méz

Ha egy ilyen kincs

Az emberre néz.

Ha van, aki nem ért

– mert van ilyen és lesz is –

Legyél lágy és kimért

S ne feledd hogy kiért

Élsz: azért aki szeret

Vagy aki bánt és kinevet?

Hidd el, te választod

Hogy hová árasztod:

Szeress, nevess, ölelj,

Igaz barátokra lelj!

Íme itt van egy épp

Aki írogat mindent efféleképp:

Van, aki csodás, van, aki ragyog,

Itt szeretet van, mondd: “Tündér vagyok!”

Kincs vagy annak, ki mindezt írja,

Itt van veled, míg szíve bírja.

Engedd le a falat – cső: le! Start!

Standard

A lábad mellé hullanak a szívek.

Aki szeretné, hogy szeresd, nem érzi eléggé. Mert a lábad mellé hullanak a szívek. Hiszen annyira azért nem tudod visszafogni, hogy ne áradjon belőled a szeretet. Jönnek a szívek egymás után. Kisebbek és nagyobbak. De a lábad mellé hullanak. Mert körülötted egy cső van. Egy átlátszó cső. Akár egy zuhanykabin. A zuhanykabin jó dolog, mert nem jön ki a víz. Na persze, és mi van akkor, ha kijön a víz? Semmi.

De az nem jó, ha a szívek a csövön belül maradnak. Mert nem jut el azokhoz, akiknek ajándék lennél. Akik nagyon szeretik, hogy szereted őket. Akiknek nagy szükségük van az ajándékra, amit te tudsz adni nekik. De csak nézik kívülről, a csövön át. Te pedig őket nézed belülről, a csövön át. És bizony hozzád sem jut el eléggé mások szeretete. Hiába árasztják feléd, visszapattan. Nagy véletlen kell, hogy egy-egy kis szív fentről beugorjon hozzád a csövön belülre.

A csőről nem tehetsz. A cső egyszer valamikor, észrevétlenül és alattomosan elkezdett emelkedni körülötted. Először csak egy kis gyűrű volt, a szívek még át tudták ugrani. De mára már: magasabb, mint te magad. És ontod magadból a szíveket, amik lassan megtöltik a csövet.

Mert nem létezik olyan gond, ami fölé ne emelkedhetne a szeretet. És a szeretet van, hiába rejted a csövön belülre.

Ami a csövön kifér

Nem erre mondjuk, de most erre fogjuk mondani.

Mert a szívek előbb-utóbb megtöltik a csövet. És az hiába olyan magas, amilyen magas nem szégyell lenni, egy-egy szív bizony kipottyan belőle, és eljut azokhoz, akik nagyon örülnek nekik. Örülnek, igen – a Te szíveidnek. A Te szeretetednek, ami csőbe van zárva. Mert a cső alattomosan felemelkedett köréd. Ne aggódj: akik figyelnek rád, meglátják ezeket az aprócska, túlcsorduló kis szíveket. És segítenek neked.

Cső: le!

Van egy nagy zöld gomb valahol. Ha nem találod, csinálj egyet magadnak. Ha ezt a gombot megnyomod, a cső elkezd lassan lejjebb ereszkedni. A csövet felemelték azok, akik nem értenek téged. Akik nem figyelnek rád. Akiknek csak egy vagy a sok közül. Akik megmondják mindig, hogy mit csinálj és a hibáidat keresik állandóan. És ha hibát találnak, ezt nagy dobra verik. Ettől a cső szinte ugrik egyet felfelé. Egyre kevesebbet látnak belőled azok, akik önmagadért szeretnek és nem azért, amit éppen csinálsz. Én tudom, hogy egy csoda vagy.

Emma gombja – mindenkinek van nagy zöld gombja!

Nyomd meg a gombot, és légy önmagad! Nyomd addig, amíg a cső szépen lecsúszik, be a földbe. És ahogy a cső ereszkedik lefelé, a szívek kiáradnak, végtelen szeretethalmazt képezve. És megtalálják azokat, akiknek éppen erre van szüksége. És ne gondold, hogy elfogynak a szívek, ha eltűnt a cső. Mert a szívek folyamatosan áradnak belőled.

Szandi rajza: Csővel és anélkül – hogy a jobb?

És mostantól semmi sem szab gátat annak, hogy szeressenek téged, és te is szeress másokat. Mert át tudod adni nekik az ajándékod.

Amikor valaki bánt, amikor nem ért meg: csak nyomd meg a gombot. Miközben nyomod, érezd, hogy a cső lemegy. Vagy fel se jön. A szereteted áramlásába a világon senki sem szólhat bele. Add önmagad!

Így szeretünk.

Áradnak a szívek

Hidd el: megérdemli a világ, hogy önmagadat add. Hogy az legyél, aki vagy. Mert téged szeretünk, nem valaki mást. Ha valaki más kell, akkor valaki mással akarunk találkozni. Nem kell szerepet játszanod. Nem kell tüskés bundát növesztened. Nem kell álarcot venned.

Emma változata

Semmi gond nincs: akkor is szeretünk, ha körülötted ott a cső. És hidd el: vesszük az apró kis jeleidet, amik időnként kipottyantanak egy pici szívet a cső tetején. Ahogyan időnként a zuhanykabinból is kifröccsen a víz. De ez nem baj. Mert a fürdőszobában megfér akármennyi vízcsepp.

És azok között akármennyi szív megfér, akik szeretnek téged.

Enged le a csövet! Bárki bármit mond: add át a világnak az ajándékod: önmagad!

 

Szeretettel: Robi

Nézz rám. És most hidd el!

Standard

Mondhatom akárhogy.

Mert látom, hogy hallja. Látom, hogy megérti. De még nem érzi. Nem érzi, mert nem megy be, amit mondok. Valami útját állja, hogy igazán eljusson hozzá. A szeme azonban máris úgy ragyog, hogy szinte mesél.

Egyszer ezt mondják a szemek:

Jobb szem: „Értelek”.
Bal szem: „Megfigyellek.”

Aztán ezt:

Jobb szem: „Mondd még, ez jó!”
Bal szem: „Hallgatlak.”

Majd ezt:

Jobb szem: „Szeretlek.”
Bal szem: „Mondd még, éppen erre van szükségem!”

Jobb szem: „Remélem, érted, hogy szeretlek.”
Bal szem: „Köszönöm.”

Jobb szem: „Látlak.”
Bal szem: „Most megölelnélek, de várom, hogy te ölelj meg.”

Jobb szem: „Tudom, hogy meg fogsz ölelni.”
Bal szem: „Légyszi!”

Amit mondtam, lassan, de biztosan átjárja. Mindez egy pár pillantás. Pár apró kis rezdülés.

Aztán pedig egy sokperces ölelés. Ami közben érezzük, hogy erősödik. Hogy a falak leomlanak. És tudjuk, mennyi kell. Mert nem kell végtelen ölelés, hogy aztán újra jöhessenek a szemek:

Jobb szem: „Látlak.”
Bal szem: „Megvagy.”

És aztán megérkezik:

Jobb szem: „Szeretsz, tudom.”
Bal szem: „Igen, tudom és el is hiszem.”

Nézz rám. És most hidd el, hogy szeretlek!

Ő maga

Standard

Kérded: ki ő? Mit jelent?

A fényt hozza el, ragyogón

Múltat, jövőt, jelent

 

Mosolyában végtelenség

Hunyd le szemed:

Nem látni képtelenség

 

Szeme tükre mesél,

Szeret, ölel, varázsol,

Csillanása szíveden nevetgél

 

Mély, mélyebb és még

Tudod egy pillantásból

Neked szánta az ég

 

Nem szerelem, nem,

Nem illik semmilyen

Kitalált dobozba sem

 

Csak van, és kész

Nem kell agyalás

Azzal semmire nem mész

 

Ha fogadod mit ad

Csak a szeretet

És semmi más, az marad

 

Nézd. Csak nézd

S szemed lehunyva

Gyakran felidézd

 

Ő az, ez a tény

Nem vitás. Tiéd, és

Ő maga: a Fény.

De muszáj látnom. Nem bírom ki. Hogyan nem lesz ez hihetetlen?

Standard

Nehéz. Nagyon nehéz.

Nehéz várni. Mert olyan jó vele. Mert egyszerűen imádod minden pillanatát.

Mert ha két olyan ember találkozik, akiket úgy általában nem sokan értenek meg, akkor ha ők egymást megértik, az egy varázslatos kapcsolat. És a varázslatos kapcsolatok nagyon nagyon erősek. A lelkek összekötődnek.

Szokás mondani: kiegészítik egymást az ilyen emberek. Na ez nem ilyen. Ezt nem lehet megfogalmazni. És nem is kell.

Csak a szeretet van

Éltél már meg olyan pillanatot, amikor egyszerűen semmi más nincs, csak azt érzed, hogy szeretitek egymást azzal, akivel vagy? Hogy te szereted őt és ő szeret téged? Ne kapkodd el a választ. Nem szerelemről beszélek. Nem is ember-ember kapcsolatáról. Lelkek kapcsolódásáról beszélek. Mert ha a lelkek összekapcsolódnak, akkor teljesen mindegy, hogy a testek hol vannak, mifélék és mit csinálnak.

Igen, ha a lelkek kapcsolódnak, akkor nem is kell ugyanott lenni. És éppen ez a megoldás.

Ha olyasvalakire találunk, akinek lelkével összekapcsolódik a lelkünk, és megértjük, hogy az öröm számít csak, ami a szeretettel áramlik oda és vissza, akkor minden egyszeriben nagyon könnyeddé válik. Megszűnnek a görcsök, megszűnik az aggódás. Vágyak sincsenek. Nincs jó és rossz. Nincs fekete és fehér. Nincs betegség és nincs fáradtság. Nincs miattam és nincs miattad. Nincsenek miértek, nincsenek okok. Csak a szeretet van.

Amikor találkozunk, akkor persze jó látni a másikat. A szemébe nézni, és ő kiolvassa a legapróbb gondolatainkat. A szemünk rezdüléséből tudja a választ, pedig kérdés sincs. Ez maga az élet. Ezeket a pillanatokat kell nagyon megbecsülnünk. És igen, szabad örülni nekik. Elfogadni ezt a csodát. Mert ha ezekben a pillanatokban az öröm helyére az aggodalom vagy a majdani hiány gondolata lép, akkor a pillanat varázsa színesből szürkére vált. Fogadd el, hogy ez egy nagyon színes dolog.

Amikor azt mondod valakinek: „hiányozni fogsz”, ez jól hangzik. Ám ő ezt úgyis tudja. És a hiány hiányt szül. Az öröm örömet! Mondhatod hát ezt: „örülök, hogy most együtt vagyunk itt”. És a szemébe nézel. Bárcsak belenézhetnél? Bárcsak ott lennél, bárcsak ott lenne, mert most éppen nem vagytok ugyanott? Nos igen, ez is hiány. A bárcsak. És ha lehunyod a szemed, ott van veled. Mert nem a testekról van itt szó. A lelkek pedig tudnak teleportálni. Oda libbennek-repülnek, ahová csak akarnak. Libbentsd hát oda a szereteted, ahol ő van. És biztos lehetsz benne, hogy érezni fogja.

Ha lehunyod a szemed, és ezt gondolod: „Köszönöm, hogy vagy.” – akkor biztosan eljut hozzá.

De muszáj látnom! Nem bírom ki!

Sokszor érezzük, hogy valakivel muszáj találkoznunk. Muszáj most és azonnal megölelnünk. Gondolj erre: mi más módja lehet annak, hogy kimutasd a szereteted? Mi más módon tudnád vele közölni? Egy kis rajzocskával? Egy apró kis képpel? Dúdolt dallammal? Vagy csupán azzal, hogy elkiabálod magad az utca közepén: „SZERETLEK!”?

Igen, fontos ez. Mert aki szeret valakit, és hiányzik neki az a valaki, annak igazából az hiányzik, hogy kimutathassa a szeretetét felé. Ahogyan akit elveszítünk, ő is azért hiányzik, mert már nem tudjuk megmondani neki, hogy „szeretlek”. Kérdés, hogy meg kell-e mondanunk neki ezt ahhoz, hogy tudja? Vagy bízhatunk benne, hogy igen, tudja, érzi. Akkor is ha nincs velünk. Hiszen mi is érezzük a másik ember szeretetét akkor is, ha éppen nincs ott. És akkor is, ha sosem találkozhatunk már.

Ez nem a testekről szól, nem ember-ember kapcsolatról. Nem szülő-gyerek kapcsolatról. Nem mester és tanítvány kapcsolatról. Ez már a lelkekről szól. Mindegy, hogy éppen hány éves, mekkora és hol van az illető. A testeket nyugodtan el is felejtheted:

„Hülyék a testek
mindig ugyanúgy reagálnak
mint a reflexek
a Pavlov kutyájának…”

(Kispál és a Borz)

Leírhatatlan, megfogalmazhatatlan, netán HIHETETLEN?

Ha leírhatatlan, akkor ne írd le. Ha megfogalmazhatatlan, akkor ne fogalmazd meg. Nem kell esszét írni belőle. Senkinek nem kell beszámolnod és senkinek nem kell megmagyaráznod. Senkinek nem kell úgy elmondanod, hogy megértse. Aki megérti, szavak nélkül is megérti.

A hihetetlen viszont már más tészta. Ha azt mondogatod, hogy „hihetetlen”, akkor a végén még te sem hiszed el, pedig ott van a saját szemed előtt! Ott van a szívedben, a lelkedben.

És amikor csak a szeretet van, az se nem hihető, se nem hihetetlen.

Kívánom neked, hogy érezz sok olyan pillanatot, amikor csak a szeretet van és semmi más. Amikor megszűnik minden, és mindegy hol vagy, érzed.

És akkor nem kell várnod rá. Nem kell hiányoznod senkinek és nem kell, hogy valaki neked hiányozzon. Csak az öröm van jelen, ha a szeretet áramlik.

Szeress és örülj, ennyi az egész. Örülök, hogy elolvastad!

Robi

Valami nagyon készül – Tulipánokkal!

Standard

Z. Kiss Zalán valami egészen szuper dologgal keresett meg – s már el is kezdtük a közös munkát!

Hogy mi készül, el fogja mondani – addig pedig, mivel közeleg

április 2., az Autizmus Világnapja,

színezz egy kis TULIPÁNOS KERTET!

A színezőt a képre kattintva vagy innen le tudod tölteni!

Sok szeretettel!

Verset írtam, nem baj?

Standard

Bálint a Gyémántbogár Díj 2019 pályázatra rajzolt is, ám itt a vers a lényeg:

“Tudom, hogy nem vers verseny, de szeretettel írtam, talán tet❤️szik.”

Igen, Bálint, tetszik! Sose fogd vissza, ha árad belőled a szeretet!

Bálint verse:

“10❤️ dobbanás

10❤️ zuhanás

10❤️ ölelés

10❤️ merülés

10 perc, 10 óra, 10 év…

Szívemet ölelőn féltsd

10 éve szeretlek

10❤️-vel köszönlek.”

Bálint az, akinek hatására végleg eldöntöttem, hogy a 2020-as Gyémántbogár Díj NEM csak RAJZPÁLYÁZAT lesz!

Bálintot meghívtam a díjátadóra, de sajnos nem tudott eljönni. Éppen ezért meglátogattam a somogyi Batén. A bal alsó képen épp várja, hogy megérkezzek ?

Gyönyörű környezet egy ilyen kincs számára! Édesanyja szíveket varr, már Hannának is küldött. Működnek a dolgok!

Köszi Bálint, hogy megismertelek, még találkozunk!

Boldog vagyok, ne ments ki innen

Standard

Ha esetleg azt éreznéd bizonyos emberekkel kapcsolatban, hogy meg kell mentened.

Ha azt éreznéd véletlenül, hogy be kell avatkoznod, és változásokat kell előidézned. Hogy segítened kell. Hogy mindenképp te kellesz oda.

Éreztél már ilyesmit?

Hagyok időt, gondold át!

Ugyehogy ugye?

Mert meglátsz valakit, akinek szerinted nem jó ott, ahol van. Honnan tudod? Meglátsz valakit, akinek szerinted jó lenne, ha bárhol, csak másutt folytatná az életét. Honnan tudod? Egyáltalán: honnan tudod, hogy neki nem jó?

Attól, hogy neked abban a helyzetben nem lenne jó, az egy dolog. Ha ott kellene élned. Ha úgy telnének a napjaid, ahogyan az övéi telnek. Persze, hiszen te mást szoktál meg. Te mást tanultál meg jónak. A te térképeden minden más. A te térképedre te illesz. Az ő térképére pedig ő.

Nem kell megmentened senkit. Nem kell átráncigálnod a te térképedre, a te világodba, a te helyzetedbe.

Nem műveltető ige

Az ÉLET szó nem műveltető ige, tudtad?

Alanyi ragozás:

Én életek.
Te életsz.
Ő élet.
Mi életünk. (ja, igen, ez igaz)
Ti élettek.
Ők életnek.

Tárgyasban:

Én életem. (egy életem, egy hal az álmom…)
Te életed. (igen, ez a tiéd, és az az övé)
Ő életi.
Mi életjük.
Ti életitek.
Ők életik.

Nem kell másokat életned.

Élnek maguktól. Elhiszed?

A boldogság mindenkinek a saját szinjén, saját helyzetében értelmezhető. Mások a te helyzetedben lehet, hogy nem is lennének boldogok. Lehet, hogy éppen ártasz vele, ha olyan nagyon meg akarod menteni az illetőt. Ne tedd hát.

Sokat dolgoztam ezen magamban. Mert a rengeteg suli, rengeteg gyerek ezt hozta: meglátom, megszeretem és meg akarom menteni, hogy neki jó legyen. De mi van, ha neki már eleve jó? Ha neki így ez már boldogság?

A Gyémántbogár Díj 2019 pályázaton nagyon megfogott egy alkotás. Olyannyira, hogy egy különdíjat ítéltünk oda az alkotónak, Barbinak.

Barbi (Beck Barbara Kamilla, Monyoród) pályaműve

Barbi egy pici baranyai zsákfaluban lakik. Szerény körülmények. Nem tudod eljönni a díjátadóra sajnos. Éreztem ugyanakkor, hogy találkoznunk kell, és a minap hajnalban útnak eredtem, hogy az osztályának és neki adok egy feltöltő reggelt. Nem tévedtem, Barbi csodálatos teremtés. Nagyon ragyog, és még jobban ragyogott ezen a reggel. Ráadásul a díjat az egész iskola előtt adtuk át.

Hogy érzed magad?

Beszélgettem vele pár percet, hogy megismerjem. Nem hiába. Barbi az élő példa arra, amit eddig leírtam.

Megkérdeztem ugyanis, hogy hogy érzi magát. Mennyire boldog? És tudod mit mondott? Hogy nagyon. Hogy szereti a családját. A nyugalmat, ami körülveszi. Hogy a suliban is szeretik. Hogy alkothat. És akkor rájöttem. Már megint: nem kell őt megmenteni. Nem kell kiemelni, görcsösen támogatni, segíteni, tolni. Tudod mit kell ehelyett?

Szeretni.

Hidd el: őt lehet. Elhitetni vele, hogy nagyon szerethető és értékes. És ezzel szeretettel lehet – és kell is – őt támogatni. Meg lehet libbenteni előtte finoman, hogy milyen lehetőségei vannak. Hogy ezeket – ha akarja, és nem akkor, ha mi akarjuk – elérheti, kihasználhatja. Azt teheti, amit csak szeretne. Ha azt szeretné, hogy irány Pest, és bumm bele, óriáskerék, vízibusz, csodahelyek, forgatag és fúúúú, akkor teheti azt. De ha azt szeretné, hogy a kis faluból kisétál a buszhoz, elmegy vele a suliba, ott ragyog úgy, mint ahogy láttam, akkor miért is akarnánk ennél többet?

Shine: Barbi ragyog – a díjjal a kezében – Szederkény, 2019. március 13.

Gondolj ebbe bele!

Akiről azt gondolod, hogy nem boldog, simán lehet az. Ne magyarázd bele, hogy nem. Mert igen. Csak rá kell nézni!

Barbi csodás emberke. Megtalálja a boldogságát. Persze, támogatom, számíthat rám. A szemem rajta tartom, és minden tudásom az övé. De megmutatta nekem is és immár neked is:

Boldog vagyok, ne ments ki innen!

Köszönöm, Barbi! Remek példa vagy nagyon nagyon sokaknak. Gyerekeknek és a megmentőknek, akiknek megmentés helyett a támogató szeretetre maradhat így a legtöbb idejük.

Gyémántbogár Díj 2019 díjátadó: a képek önmagukért beszélnek

Standard

Az igazság az, hogy túl szentimentális lenne, amit most írnék.

Álljon itt hát az eredmény, és a képek…

Megfoghatatlant érzek, tán egy picit átmegy a képeken keresztül:

Gyémántbogár Díj 2019 díjátadó

fotók: Bartyik Kata

Az eredmény pedig itt megtalálható:

Nagy szeretettel gratulálunk, megtisztelő volt találkozni veletek!

Csak magadtól kérdezd, hogy miért

Standard

Kisfiam, miért kened a vajat a terítőbe?

Kislányom, miért van ilyen rendetlenség a szobádban?

Miért nem tudsz rendet rakni?

Miért nem tudsz normálisan enni?

Miért kell mindig hülyéskedni?

Miért veszed el a radíííírom?

Miért nem lehet csendben maradni?

Tanúja voltam egy kocsma előtti „beszélgetésnek”. A beszélgetés egy férfi és egy nő között zajlott, és igen rövid volt. Ráadásul egyoldalú. A férfi a nőhöz fordult:

– Mé’ vagy ilyen hülye?

Elgondolkodtam. Vajon ha az illető választ kap erre a kérdésre, akkor előrébb vagyunk?

Ha megtudjuk, hogy a gyerekünk

miért keni a vajat a terítőbe
miért nem tud rendet rakni
miért nem tud normálisan enni
miért hülyéskedik mindig és
miért nem tud csendben maradni,

akkor vajon előrébb vagyunk? Nem sokkal, igaz?

Ez a „miért ez vagy az” csak egy szófordulat, amiről nem árt leszokni, mégpedig gyorsan.

Ha pedig azt mondjuk, hogy nem is, nem csak egy szófordulat, hanem, tényleg érdekel, hogy miért, akkor pedig a helyzet az, hogy nem ismerjük gyermekünket. Hiszen ha ismernénk, tudnánk, hogy azért keni a vajat a terítőbe, mert ő ilyen és kész. Nem arra figyel, mint mi. Nem várható el, hogy egy másik embernek ugyanazon dolgok legyenek a fontosak, mint nekünk. Ez segít az elfogadásban.

Azt gondoljuk, hogy a „miért” kérdésekkel gondolkodásra késztetjük a másik embert. Valójában csak megerősítjük felé, hogy igen, tényleg nem értjük őt. És ez nem megoldáskeresés, hanem nyűglődés.

Amikor helye van a „miért”-nek

Van egy pillanat, de csak egy nagyon rövid kis pillanat, amikor helye van a miért kérdésnek. Ez pedig az, amikor magunkba nézünk.

„Miért nem értem a gyermekem?”

Ennyi, és semmi más. Mert utána már nem ezt kell kérdezni. Utána ilyeneket lehet kérdezni:

– Vajon mi segítene nekem abban, hogy megértsem őt?

– Kisfiam, látom, hogy a vaj a terítőre került. Mit tehetnék, hogy legközelebb a kenyéren maradjon?

– Kislányom, ha szeretnéd, hogy segítsek rendet rakni a szobádban, szólj!

– Ha szeretnél úgy enni, mint mások, akkor gyere, megmutatom, hogyan lehetséges!

A legnagyobb titkom, hogy a gyerekeket teljesen egy szinten kezelem magammal. Sőt. Sokszor bizony felismerem, hogy jóval előttem járnak, mert tiszták maradtak és ennél nincs fontosabb. Ha tiszták, akkor tőlem akár lehet vaj a zongorán is. Lehet bárhol hülyéskedni, sokáig fent maradni és közelről nézni a tévét.

Csak egyszer kell megkérdezni, hogy miért, és azt is csak magunktól.


És egy vers neked ehhez:

 

Csak úgy

Mikor ott vagyok, nem álmodom
Egy mosoly fénylik arcodon
És minden olyan jó – csak úgy!
Nem álmodom, és ott vagyok
A vágyaim nem túl nagyok
Legyünk most, kérlek, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Ha mesélsz, én csak figyelek
Ha szeretnéd, a csend leszek
Az élet nagyon egyszerű, csak úgy.
Egy jó dolognak nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Ott kell lenni együtt, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Szeretlek – és nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Legyünk együtt néha csak úgy.

Vámos Robi, 2019

Ha befogadod, jönni fog – ha kaput nyitsz, neked is kapuk nyílnak

Standard

Mert lehet, hogy most csukva vagy.

Legalábbis ezt látják azok, akik nap mint nap elmennek melletted. Sőt, tudod, mit? Az tök rendben van, ha csukva vagy. Mert nem kell megváltoznod, és görcsösen figyelned rá, hogy megnyílj. Az izzadságszagú lenne. És nem is te lennél. Ha hirtelen repdesni kezdenél, és csip csirip, mindenkivel szabadon dumcsiznál, azt hinnék, valami bajod van. Vagy megkérdeznék: „Hát te mit szedsz, én is kérek belőle!”.

Ne szedj semmit. Sosem.

És ne is akarj változni. A változás magától jön és nem te változol, hanem minden. Ami körülötted történik: változik. Akik körülötted mozognak: változnak.

Befogadás

Ha nem fogadod be azt, amit kapsz, nem is jön ki belőled. És ha nem jön ki belőled, akkor nem tudja más befogadni. Az sem, aki be tudná.

És én is figyelek erre: ha túl sokat adok neked, talán meglepődsz, hogy ilyen is van. Sok idő kell, mire elhiszed, hogy tényleg Téged szeretlek és nem a cuccaidat, nem a munkáidat, nem azt, hogy milyen vagy vagy milyen nem vagy. És nem is azt szeretem benned, hogy megnyílsz és ragyogsz. Mert ahhoz, hogy valakit szeressünk, nem kell neki megnyílnia. Szerethetjük úgy is, hogy zárva marad.

Szerethetünk valakit úgy, hogy nincs velünk. Hogy nincs ott. Vagy akkor is szerethetjük, ha ott van, de éppen mást csinál. Kizárólag rajtunk múlik, hogy szeretünk valakit, vagy sem.

Mert a szeretet csak úgy van. Nincs adok kapok. Mégis van adás és befogadás. Ha nincs befogadás, az adás takarékon érkezik. Ha teljes a befogadás, az adás áradásba megy át. És megtörténik a csoda.

Apránként

Néha több óra is kell, mire egy picit, résnyire kinyílik a kapu. És akkor, ott, abban a pillanatban be lehet küldeni egy pici felderítőt. Egy kis felderítő szívecskét. Aki odabent megérinti az apró kis virágokat, kis harangokat, kis lélekhúrokat. És ha jól csinálja, akkor bent is marad. Nem jön ki, vissza a résen át. És ekkor a kapu tágabbra nyílik. „Jöhet még szívecske, örülök neki!” – mondja egy hang odabentről. És megérkezik a ragyogás.

És én ezt láttam ma a szemedben, a mosolyodban. Megérte kivárnom ezt a több órát. Sőt. Ha úgy tetszik, negyven évet vártam arra, hogy találkozzunk. És most nagyon örülök.

Köszönöm Neked. Mert erről szól az életem!

Robi

U.i.: hogy mennyire erről szól, hallgad meg ezt. Liza – rögtönzés zongorán. 1:30-nál nyílik a kapu.


Ajánlott olvasmány: Megláttam a szemében

Nem a te kudarcod. Te megtetted, amit meg tudtál.

Standard

Ragyogtál, és ezt valaki észrevette.

Egyre inkább észreveszem őket. Mert egyre inkább befogadom, amit adnak. Csak aztán mi is van akkor, ha észrevettem?

A helyzet az hogy, ha el is jönnek egyszer Vele, akkor sem fognak többször. Vagy nem tudom! Ő olyan mint Hermione a Harry Potterben: „mugli” szülők varázsló gyermeke. Nem, semmi gond a muglikkal. Nem értéktelenebbek, és a varázslók sem értékesebbek. Tudjuk, mit jelent.

Habár… nem ítélhetek, csak az alapján, amit eddig levettem. Sőt. Még abból sem kívánok ítélni.
Náluk úgy gondolják, hogy Ő így jó, ahogy van. És én is ezt gondolom. Sosem megváltoztatni szeretnék embereket. Főleg nem kell megváltoztatni olyasvalakiket, mint Ő. Ugyanakkor szerintem felényire sem értik őt.

Mugli módon veszik le a különlegességét. Ez az “igen tudjuk, jól énekel” stb. Amikor jelzem, hogy „heló, itt van valami nagyon ragyogós dolog”. És erre a válasz az: „igen, ő nagyon jó rajzos”.

Én meg azt mondom, EMBERSÉGBŐL van tehetsége. Ez azonban nem megy át. Hiszen nem mondhatom azt, hogy azért szeretnék adni Neki, mert nagyon ember.

Láttad volna az arcát amikor először meglátott.  És aztán amikor macskákat rajzolgattunk. Felismerem a MEGVAGY és VÉGRE tekintetet. Ez az volt.

Csak ezt nehez megmagyarázni. És nem is kell. Nem a mi hibánk.

Ő olyan, hogy amint meglátom, elkezdek félni, hogy elveszítem.
Pedig én is dolgoztam már ezen elég sokat. Hiszen jobb örülni annak ami van, mint félni attól ami egyszer majd lehet, hogy nem lesz.

Egy varazsvilágot képzelek el.

Ahol tök mindegy, mennyire nem értik meg Őt otthon vagy a suliban: el lehet jönni és lehet működni.

És itt majd szabadon lehet örülni, úgy, hogy mindenki megérti.

Jó, hogy vagy

Standard

Jó, hogy vagy.
Álmok válnak valóra
Zongora szól – Neked.
Minden itt van, bennünk!
Itt, ott, ez mindegy.
Nincs lehetetlen.

Kincsek csillognak
Ide-oda szaladnak
Nincs hely, hova
CSodásan be nem ragyognak.

Vagyunk, mindig
Akkor is, ha itt és ha ott
Gyere, csodáljunk meg minden csillagot!

Gyémántbogár Díj 2019 eredmények

Standard

A 2019-es Gyémántbogár Díj pályázat minden várakozásunkat felülmúlta, ugyanis

2.633 rajz érkezett be hozzánk!

Ez valami nagyon szuper dolog, ahogy már az elején sejtettük az első néhány beérkező pályamű alapján.

Dolgozni fogok rajta, hogy ez a rengeteg szeretetenergia utat találjon magának, és láthassa ország-világ, hogy a gyerekek milyen csodákra képesek. Mert ezt látni kell! Nem jó, ha visszakerülnek a borítékokba és dobozokba!

Köszönjük a csodás alkotásokat tehát, és egyben a szokásos frázis következik: a zsűri nehéz helyzetben volt. Hiszen 2.347 rajz közül most mindössze kilencet kellett választanunk.

Első, második és harmadik helyezetteket, valamint különdíjasokat választottunk.

Íme, a helyezést vagy különdíjat elért pályázók névsora abc rendben:

Beck Barbara Kamilla, Monyoród
Boros Nóra, Barcs
Győri Boglárka, Maglód
György Annamária, Debrecen
Halász Ágnes, Verpelét
Jakab Laura, Szigetszentmiklós
Jaskó Emõke, Sárospatak
Kovács Kata Réka, Debrecen
Krasnyánszki Stefánia Lujza, Budapest
Martonos Petra, Budapest
Nagypál Borbála, Sándorfalva
Oldal Szonja, Tápiószele
Orosz Richárd, Mátészalka
Pattogató Márk Manó, Budapest
Szabó-Nagy Csenge Eszter, Százhalombatta
Szakmáry Fruzsina, Budapest
Turányi Ábel, Újcsalános

A helyezést elérteknek gratulálunk! Külön levélben is értesítjük őket nagy szeretettel. A díjátadón pedig feltétlenül számítunk megjelenésükre, hiszen csak itt derül ki, ki milyen helyezést ért el.

A helyezést elért pályaműveket itt meg lehet tekinteni:

Gyémántbogári üdvözlettel, a zsűri:

Barabás Lujza, Kompolti Hanna, Koncsik Viktória, mint a zsűri gyermek tagjai
valamint Barf Attila, Korognai Dávid és Vámos Robi

Kilógni a sorból, úgy, hogy benne sem állsz

Standard

„Úgy érzem, kilógok a sorból.”

Azt mondod? Igazad lehet. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Kilógni abból lehet, amiben benne vagy.

„Nem nagyon illek a képbe.”

Azt mondod? Igazad lehet. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Csak abba lehet nem beleilleni, amiben benne vagy. Ha benne vagy a sorban, könnyen kilóghatsz belőle. Ha benne vagy a képben, könnyen lehet, hogy nem illesz bele.

Azt mondják, hogy csak akkor nincsenek hamis hangok a zongorán, ha a saját művét adja elő a szerző. Mi lenne, ha te szereznéd ezt a művet? Mi lenne, ha te raknád össze a hangokat benne egymás után? Mi lenne, ha a saját életed maga lenne egy dal? Csupa olyan hangokból, amiket Te szeretnél, hogy benne legyenek?

A hangok: sor. Hangsor. Egymás után. Nem tornasor. És nem egy sor a menzán. Folyamat. Egyik a másik után.

Mi lenne, ha te állítanád össze a sort?

Egy olyan sort, amiből mindenki kilóg, így végül senki sem lóg ki?

Mi lenne, ha te festenéd meg a képet, amiben benne vagy és beleillesz? És mindenki beleillik, akit csak látni szeretnél benne? Te döntesz! Sose feledd: szabadon választhatsz!

Ha azt mondják: „Kilógsz a sorból”, a válasz gyakran ez: „Nem veled van a baj, hanem a sorral”. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Mi lenne, ha nem is lennének sorok?

Ha nem kellene beállni valahova, amiből aztán ki lehet lógni? Mi lenne, ha nem kellene betársulni mindenkinek valamihez? És mi lenne, ha az emberek nem az alapján ítélnének meg egyes embereket, hogy melyik sorba álltak be?

Mert ha van sor, akkor lehet, hogy az is baj, ha beleillesz. És lehet, hogy az is, ha kilógsz. Ha van rajtad sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg azabaaaj. (Kösz, Belga!)

Nem a sorral van baj. Azzal sincs baj, hogy van sor. De neked nem kell beállnod semmilyen sorba. Csak légy önmagad. Az, akinek születtél. Hogy kinek születtél? Ha akarod, segítek kideríteni.

A saját festményedbe beleillesz. A saját dalodba a te hangjaid tökéletesen belesimulnak. És a saját – nem is létező – sorodból sosem fogsz kilógni.

Robi

Szeretni művészet. Alkossunk hát!

Standard

Kérdéseket kaptam, melyek elgondolkodtattak.

A választ úgy tűnik, megfogalmaztam. És festettem is egyet.

Az egyik kérdés ez volt:

Mi / ki nélkül nem tudnék létezni?

És a másik:

Mi az, ami engem boldoggá tesz annyira, amennyire én szoktam boldoggá tenni másokat?

Ami nélkül nem létezem:
Mások felemelése.

Aki nélkül:
Legyen kit felemelni.

És a szeretet szintje, ami boldoggá tesz:

Olyanok kerüljenek az életembe, akik olyan szinten vannak, hogy értik és befogadják a szeretetemet.
Értsék és fogadják az egyre magasabb szintű és kristálytiszta szeretetet, ami közöttünk áramlik.
Legyen kinek kifejeznem mindazt, amire képes vagyok.
Tudjak valakit úgy szeretni, ahogyan csak képes vagyok. Legyen kihasználva ezen képességem.

Szeretni: műveszet. Alkossunk hát!
Alkotni: szeretet. Szeressünk hát!

Love is an art.

Vámos Robi

Neked könnyű, hiszen te…

Standard

Könnyű. Elintézni azzal, hogy „neked könnyű”.

És igen. Valóban könnyű. A kérdés az, hogy vajon miért könnyű?

Amikor két perc alatt megértek egy gyereket, akit tíz éven át nem értett meg senki… akkor nekem könnyű.

Amikor bebizonyítom egy osztályról, hogy szó nincs róla, hogy az iskola réme lenne… akkor nekem könnyű.

Amikor azt mondják: „Neked könnyű, hiszen te csak két órát vagy velük.”

Amikor azt mondják: „Neked könnyű, mert tudod, mit kell tenni.”

Miért lenne nekem könnyű?

Egyszer kaptam egy ötöst olyasmire, amire mindenki kettest kapott. Jó esetben. Kérdezték, hogy csináltam. Kiderült, hogy tanultam. „Neked könnyű, hiszen te tanultál!”

Nekem könnyű, mert nagyon tudok figyelni a másik emberre. A gyerekekre valamiért különösen tudok koncentrálni. Ráadásul egyáltalán nem tudatosan és nem görcsölve. Valahogy ez jön. Ezért nekem könnyű!

A kislány hisztizik. Anya megőrül. Kiabál. A kislány hisztizik. Apa erre elővesz egy csokit, és megkínálja a kislányát. Neki könnyű, hiszen tudja, hogy minek örül a kislánya.

Persze jönnek a nyekergő „boldogcsaládértbékébenlágyhanggal” vélemények: „Elrontja a gyereket!”. „Na, aztán majd már ezért fog hisztizni, hogy csokit kapjon.”

Ennek az apának könnyű. Csak a csokinak nem könnyű, mert a csokit megeszik.

Hidd el, könnyű a másikra figyelni. Csak ne magadra figyelj. Ne arra figyelj, hogy ciki neked a hiszti. Az rólad szól. Rossz szülő vagy, ha hisztizik a gyereked? És akkor is, ha csokit adsz? Apa a jó zsaru, mert mindent megenged? Anya a rossz zsaru, mert aludni küldi a gyerekeket? Apa a jó, mert nála lehet csipszet zabálni vacsorára és sokáig tévézni?

Mindent meg lehet beszélni. Ne találd ki, ki mit akar.

Szeresd azokat, akikről azt mondod: szereted őket.

Ismerd meg azokat, akiket szeretsz. Könnyű lesz őket szeretni.

És olyan könnyű lesz, hogy mindenki ezt fogja mondani:

„Neked könnyű!”.

Könnyű lesz nekik ezt mondani.

A béka, a róka és amit nem kell keresni

Standard

A róka a tóparton találkozott a békával. A béka unatkozni látszott.

– Sssss! – intette csendre a rókát a béka, mielőtt az leült volna mellé. Valamit nagyon figyelt.

– Hát te meg mit nézel ennyire? – kérdezte a róka könnyedén.

– Pssszt! – mondta béka – Keresek valamit.

A róka elgondolkozott. Régebben ő is keresett valamit.

– Tudod, béka, én is kerestem régen mindig mindent.

– Ja. – vetette oda a béka a rókára se pillantva. A szemével a tavat fürkészte. Talán még levegőt se vett. A róka sóhajtott egyet, amolyan „na itt nincs mit tenni” módra. Nem akarta zavarni a békát, miközben segíteni is akart neki valahogy.

– Ééééssss…. mit keresel? – kérdezte végül suttogva.

– Valamit. – nyögte ki a béka, miután végre szippantott egyet a friss levegőből.

– Tudod, hogy mit keresel? – érdeklődött a róka kíméletlenül.

– Nem.

– Ha nem tudod, mit keresel, akkor honnan veszed észre, hogy megtaláltad?

– Jaj, róka, te ezt nem érted.

– Igen, pontosan. Épp ezért kérdezlek. Hátha megértem.

A béka most először nézett a rókára – ebben sem volt sok köszönet.

– Nem akarsz inkább te is keresni valamit?

A róka egy pillanatig tűnődni látszott.

– Kösz, nem. Meg, mint az imént említettem…

– Tudom, tudom – vágott közbe a béka. Régen te is kerestél mindent.

– Igen. Kerestem.

– És megtaláltad azt a mindent?

– Nem. Sőt, még a valamit sem találtam meg. Úgy, hogy kerestem, nem találtam meg – mondta a róka sejtelmesen.

A béka úgy tett, mintha nem érdekelné a folytatás, de nem tudta leplezni a kíváncsiságát.

– Ha nem kerested, hogy lett meg? – kérdezte a rókát.

– Csak úgy. Meglett. Rátaláltam és kész.

– Rátaláltál? Mikor?

– Egyszercsak. Rátaláltam. Mondom, ennyi. Csak úgy ott volt.

A béka nemigen értette.

– És hol volt? – kérdezgette tovább.

– Azt nem tudom – mondta a róka és elmosolyodott. Látta a béka kerekedő szemeit. Amúgy is elég kerekek voltak, de most tovább kerekedtek.

– De, de, de… ha nem tudod, hogy mikor találtál rá és hogy hol volt akkor már tényleg nem értem – elemezte a béka. –  Nem tudod, mi az, és nem tudod, hol, mikor…

– Na, hogy mi az, az mondjuk pont tudom – vágta rá a róka.

– És mi az?

– Az igazi szeretet.

A béka újra a tóra meredt.

– Lehet, hogy én is azt keresem? – kérdezte. Mintha a tavat kérdezte volna. De a tó nem válaszolt. És a róka sem.

Pár perc is eltelhetett így. A róka törte meg a csendet.

– Figyelj csak, béka! Amikor megtalálod az igazi szeretetet, egyből tudni fogod, hogy megtaláltad. Mert jön valaki, akivel a lelketek összekapcsolódik.

A béka még mindig a tóra meredt. A róka folytatta.

– Hidd el, nem fogod tudni megmagyarázni. És legalább annyira nem lesz értelme megmagyaráznod miután megtaláltad, mint amennyire nincs értelme most keresned.

– Te találtál valakit, akivel a lelketek összekapcsolódik? – kérdezte a béka.

– De még mennyire! Mintha ezer éve ismernénk egymást, olyan. Már akkor tudtam, hogy megtaláltam, amikor még nem is találkoztunk.

– És akkor már azt is tudod, hogy hol van?

– Mindig mindenütt van. Néha a szívem legmélyén. Néha a karjaimban. Néha egy dalban. Néha pár vonalban, firkákban, mosolyomban-mosolyodban. Néha a te szemedben is látom. Mert már észreveszem.

– Mert már tudod, mit keress, ugye? – kérdezte a béka kissé irigykedve. – Neked könnyű, mert már tudod!

– Én nem keresek semmit. Nem kell keresnem. Sosem kellett keresnem. Amikor kerestem, sosem találtam. És most sem keresem. Mert már tudom, hogy van. Mióta megtaláltam, tudom, hogy mindig is volt, mindig van és mindig is lesz. Itt van nekem örök időkig. És itt vagyok én is neki örök időkig. Bárhol lehetek és ő is bárhol lehet. Akkor is velem van, akkor is vele vagyok.

A béka maga elé nézett most. Aztán a rókára. Aztán a tóra. Aztán újra a rókára.

– Szóval… csak úgy… van?

– Igen – válaszolta a róka – csak úgy van.

– És nem kerested, és mégis van?

– Pontosan.

A béka egy legyet vett észre, amint elsuhant egy tavirózsa mellett. Aztán a rókára pillantott.

– És te hiszel ebben? – kérdezte.

A róka a Napra mutatott:

– És te elhiszed, hogy a Nap ott van? – kérdezett vissza a békától.

– Persze. Hiszen ott van, látom is! – mondta értetlenül a béka. Azért megnézte a Napot. Tényleg ott volt.

– Ahogyan az is itt van, amiről én beszéltem – mutatott a szívére a róka.

A béka és a róka mosolyogva néztek fel a Napra – a szívükben igaz szeretettel.

 

Vámos Robi
2019

Hallgasd meg itt:

Ha megismered, nem kell magyarázni senkinek

Standard

Aki nem szeretett még igazán, annak mindig magyarázat kell. Még a saját tetteire is.
Aki nem szeretett még igazán, annak baj, ha esik az eső. Ha pirosra vált a lámpa. Ha hosszú a sor a postán.

Ha már megint nincs otthon tejföl. Ha megromlott a tej. Ha késik a busz.

Aki nem szeretett még igazán, túl sok olyasmivel foglalkozik, amivel nem kell azoknak foglalkozni, akik már szerettek. Igazán.

Nem, nem őket szerették igazán, hanem ők szerettek valakit. Nagy különbség!

Amikor igazán szeretsz, semmi más nem számít. Olyankor csak a szeretet van.

Nincs betegség. Nincs beteljesületlen kívánság. Nincs hiábavaló vagy hiábavalónak tűnő várakozás. Nincs vizsgadrukk, nincs jajnekem.

Csak szeretet van.

És egyszer te is szeretni fogsz, igazán!

Vagy lehet, hogy máris képes vagy rá?

Szeress. Adj és fogadj! De ne kérj.

Standard

Nincs nagyobb dolog, mint a kristálytiszta szeretet. Amikor csillan, ragyog, áramlik.

A legkisebb mennyiség ebből a végtelen. Mert nincs mértéke.

Mennyire szeretsz? Ha meg tudod mondani, akkor nem szeretsz igazán. Hogyan szeretsz? Ha be tudod sorolni valahogy, akkor nem szeretsz igazán. Milyen színű a szeretet? Ha látod, milyen színű, nem szeretsz igazán.

Miért szeretsz? Ha meg tudod mondani, nem szeretsz igazán.

A szeretetre nem kell indok. Nem kell magyarázat. Amit meg kell magyarázni, az a bizonyítvány. Vagyis az sem az. Minek magyarázni? Akkor azért, mert csak?

Ne. Ne mondd, hogy „csak”. Mert sokan nem fogják érteni. Te hiába tudod, hogy a szeretetet nem kell megmagyarázni, sokan még nem tartanak itt. Nekik kellenek a sarokszámok, tények, indokok. Sajnos. Szerencse, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik megértik. Mert előbb vagy utóbb mindenki megérti. Csak hagyni kell őket, ki kell várni az idejét.

És vannak, akik már gyermekként értik. Az ilyen kincsek társasága a legnagyobb ajándék, amiben részünk lehet. Ezt megtapasztalni olyasmi, ami után mindenki megérti, hogyan is működik a kristálytiszta szeretet és milyen energiája van.

A szeretet nem munka. Nem kell csinálnod semmit. A szeretet nem csinálás. A szeretet van. Körülölel. Téged és azokat, akiket szeretsz.

Szeress! Ez nem is felszólítás. Nem kérés. Mert kérned nem lehet. A szeretet energiája csak úgy van. És neked is csak úgy kell lenned, nem máshogy.

Adj! Ez nem felszólítás. Nem kérés. Mert nem kérheti senki, hogy adj. Se magának, se másnak.

Ha valakinek szeretetet adsz, kapni is fogsz. Ha valakiért ragyog a szíved, az a valaki is ragyogni fog. És ha ő ragyog, akkor másokat is felemel a szeretet. De ezek a mások mégsem várhatják el, hogy ő ragyogjon.

Nem kérheted senkitől, hogy szeressen téged. És azt sem kérheted, hogy ragyogjon rád! Nem kérheted, hogy adjon neked energiát. Egyet tehetsz: befogadhatod. Fogadd el! Fürödj ebben az örömben! Légy hálás!

Örülni nem munka. Nem kérheted senkitől, hogy örüljön.

De szeretheted. És örülni fog. És ennek te is örülni fogsz.

Örülj a szeretetnek. Örülj annak, hogy van. Annak, hogy áramlik. Figyeld meg szeretettel a szeretetet, hogy milyen kristálytiszta.

Nincs felszólítás. Nincs akarás. Nincs kérés.

Ne kérj.

Csak adj szeretetet és fogadd is el, ami jön.

És ne görcsölj rá. Megtörténik, ha a szíved kitárod.

 

Vámos Robi

Szeretlek ha és szeretlek hogy

Standard

Vers, Hannának.
Szöveg lentebb 🙂

 

Szeretlek, ha adsz,

Szeretlek, ha kérsz,

Szeretlek, ha jössz,

Szeretlek, ha mész.

 

Szeretlek, ha kicsi vagy,

Szeretlek, ha nagy,

Szeretlek, hogy mosolyogsz,

Szeretlek, hogy vagy.

 

Szeretlek, ha jó neked,

Szeretlek, ha bánt,

Szeretlek, ha nyitott vagy,

Szeretlek, ha zárt.

 

Szeretlek, ha nevetgélsz,

Szeretlek, hogy nagyon élsz,

Szeretlek, hogy bátor vagy,

Szeretlek, ha félsz.

 

Szeretlek, ha fúj a szél,

Szeretlek, ha nyár zenél,

Szeretlek, ha tavasz van,

Szeretlek, ha jő a tél.

 

Szeretlek, ha nagy a baj,

Szeretlek, ha fáj,

Szeretem, hogy veled szép

Gyönyörű a táj.

 

Csoda veled játszani,

Lenni, nem csak látszani,

Szívvel, színnel szeretni,

Tekinteted keresni.

 

Szeretlek, ha itt vagy,

Szeretlek, ha ott,

Szeretlek, mint ragyogó

Gyémánt csillagot.

 

Szeretlek, ha tegnap,

Szeretlek, ha ma,

Szeretlek, ha holnap,

Szeretlek, Ha… nna.

 

VR 2019.01.26.

Rajz: Vámos Peti (9)

Ha valaha is rájössz, van esély

Standard

Úgy tűnik, rátaláltam valamire. Vagyis rátaláltak azok, akikkel egymásra találtunk.

„Ha valaha is rájössz arra, hogy hogyan tudod ezt a képességet tovább adni, akkor még van esélye az emberiségnek.” – írja egy igazi csillag igazi csillag édesanyja.

És tudod mit? Nem állok neki elemezni. Idézem a felugrott gondolatokat:

„Hogy igény mindig lesz… de ez a fajta képesség ha valahogy nem örökíthető tovább, akkor elvész.”

„Az országban egyetlen ember tud akril műszemet készíteni… ami megszolalásig hasonlít az igazira. Erzsike majd’ 70 éves és ez a tudás csak az ő fejében van meg… ha Erzsike nem lesz, akkor is lesz szemprotézis csak mondjuk porcelánból… ami soha nem lesz olyan élethű.

A technológia minden bizonnyal tovább adható… de az a művészi képesség, amivel a szemeket megfesti nem.

Szóval te is valamiféle Erzsike néni vagy… csak Robi és bácsi… de viccet félretéve ha valaha is rájössz arra hogyan tudod ezt a képesseget tovább adni, akkor még van esélye az emberiségnek.”

Hm…

Lehet, hogy ez a képesség máris megvan a legnagyobb kincseimben. És ez hajt, hogy felszínre hozzam őket?

„Szerintem nem lehet… hanem biztos. Ösztönösen nem engeded el őket…pedig mondjuk a küldetés már rég teljesült. Gondold végig, kik ezek a KINCSEK és tartsd meg őket mindenáron.”

Ez a végső cél nem? Hogy ne csak ragyogjanak hanem képesek legyenek ragyogtatni.

De. Ez a végső cél.

És amikor felfedezek egy kincset, ez kezd el nagyon működni: találtam valakit, aki képes arra, amire én. Képes ragyogtatni. Képes felemelni.

És ő lehet az, aki folytatja mindezt, amikor én már nem leszek. Hát ezért kell mindent megtennem a kincseimért!

Kék haj sztori második felvonás: Minden a lehető legnagyobb rendben van

Standard

Történt egy emlékezetes eset, melyről cikket is írtam. És úgy gondolom, mindenből lehet pozitív kört kanyarítani.

Ma találkoztam Velük. Igen, nagy V-vel.

A folytatás pedig maga a csoda – ebben a videóban megmutatom, hogy a megoldás mindig a szívben van:

Mert érkezik a szív, és könnyedén száll el a baj

Standard

Azt gondolod baj van. Persze, most épp valóban lehetne jobb is.

De ez már elvárás. A „hogyan” inkább a kérdés mindig. Nem a lehetne. És nem az akarom.

Nincs az a gond, amit a színtisztán őszinte szeretet ne varázsolna látványosan kicsivé. És nem arról van szó, hogy a szőnyeg alá söpörjük. És nem is hurráoptimizmusról van szó. És végképp nem arról, hogy előre iszunk a medve bőrére.

Nem kiabálunk el azzal semmit, hogy egyszerűen csak tudjuk, hogy a megoldás a kezünkben van. Csak egy kis erősítésre van szükség.

Legyen akár külső körülmény, legyen akár belső kis vagy nagy korlát, ha megérkezik, akkor nehéz medicinlabdánk elkezd egyre könnyebbé válni. Tíz kiló, öt kiló, két kiló…

És ha megérkezik a szív, akkor már egy gyönyörű buborék száll, repül át a gondokon.

Amikor festettem, valaki nagyon fontos mozgatta a kezeimet.

A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését. Az akadályok ettől nem kisebbek. De ha ott a szív, akkor egyszeriben elhisszük, hogy minden lehetséges!

Te elhiszed?

Kép: „A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését”, 2019.

A jel, amiből BIZTOSAN tudjuk

Standard

Csillan szemem, torkom szorul
Öröm szívembe vödörrel borul
Új sort kezdek, s írom végül:
Szeretlek kendővel és anélkül
Mert a szépség
Nincs kétség
A szemed mélyén vár
Ha belenézek, nincs határ
S aki ilyen jó és tiszta,
Annak kamatostul jár vissza
Ölelés, jókedv, nevetés,
Csodák és egy jó adag
Színekben gazdag
Hannát-szeretés.

(VR2019)

Rengeteg drukkolás, szorítás, szeretet… Azért eközben igen sokan aggódnak is.

Pedig a drukkolás, szorítás az hiány alapú: mivel nincs, drukkolunk, hogy legyen… Az egészség. És a hiány hiányt teremthet. Ehelyett az egészségtudatot kell növelnünk.

Mert ez elég kemény dolog azért. Lehet A és B verzió is.

Eddig is tudtam, hogy nincs B verzió, csakis az A létezik.

Hanna azonban kimondta. Ő is tudja. Hogy itt csak a gyógyulás lehetséges:

Mindig a barátom leszel, Hanna. Ebben a kérdésedben a válasz világít!

Ma a jótékonysági ested közvetítését az M7-esen autózva néztem. Aztán nem néztem, mert elkezdtem bőgni, és nem láttam az utat… Amikor abbahagytam, elkiáltottam magam szinte önkéntelenül:

„Annyira szeretlek!”

Nem tudom, hogy lehetséges, de lehetséges. Olyan mértékű szeretet, ami minden akadályon áthatol.

Én úgy gondolom, Hanna, hogy legbelül máris meggyógyultál.

Örök barátsággal:

Robi

Lehetetlen nem létezik – vers Hannának

Standard

Hisszük, hogy minden jó

Annyi minden kibírható

Nincs határ, él és virul

Néznivaló mosoly pirul

Arcodon a ragyogás…

 

Réten át a szaladás

Alvás, ágyban maradás

GYorsnál gyorsabb gyógyulás

Ott, szemedben gyúl a fény

Gonosz nem bánt, ez a tény

Jónak lenni nagy erény

 

CSoda vagy, nagy ajándék

Olyan jó lesz a játék

Dalolni, ölelni, élni

A világon semmitől félni

 

Vígan lenni, tenni, venni

A legjobb kedved elővenni

GYere hamar, várunk…

 

Mindig ugyanott járunk

Ilyen a szeretet: mindent látunk

Nincs nagyobb kincs, rád találunk

De ránk találsz Te is, azám

Ezren mondják Neked: Hannám!

Nagyon erős, ő egy hős…

S még alig pár esztendős

Ilyen egy csoda

Kellünk nagyon oda

Együtt vagyunk, jár az agyunk

Ragyogunk és szeretünk

Üdén, tisztán nevetünk

Lesz még ünnep, nekünk, s neked…

 

SZeretünk itt lenni Veled

Ezért vigyázz, s mi vigyázunk

Rólad szól majd legszebb álmunk

Ezt kívánjuk szeretettel

Telis tele szív-lélekkel

Ülj most ide

Nézz szemembe

Kezed nyújtsd, tedd kezembe

 

Vidám álom, csupa öröm

Éjjel is majd őrködöm

Gondolj szépre, színre, fényre

Tiszta vízre, édes ízre

Egy új nap vár: holnap a napja

Lesz itt csoda: Hanna kapja

Este van már, lefekvés

Neked s nekünk pihenés

Ügyes leszel, s úgy tűnik:

Lehetetlen… nem létezik!

 

Vámos Robi, 2019.

Adni kell, hogy adni tudjon. Ez nem felhívás. Ez a valóság.

Standard

„Körülölel mérhetetlen szeretet,
ragyog, csillog, nevettet.”

 

Amikor egy ismerősöm felhívását olvastam, egyből éreztem valamit, de még nem tudom, hogy mit.

Mert nem szokásom ILYENEKRE járni. Milyenekre? Hát ez az.

Ez nem az EGYIK eset, AMIKRE elhívnak embereket… Hogy segítsenek, mert baj van lehetne jobb is.

Ez nem EGY felhívás. Ez itt a valóság. És megtapasztalni, megérezni egészen más, elhiheted.

Hannának szerveztek egy rendezvényt, melyet megosztott egy ismerősöm. Megmondom, mit éreztem:

„EZ AZ.” Igen, ez az, amikor meg kell néznem, kiről van szó. Mert ez nem egy alapítványos egyszázalékos plakát. Ez a valóság. Mert Hannának tényleg nagy erőre van szüksége.

És ma láttam, hogy van is ereje. Mert ma együtt rajzoltunk, és megengedte, hogy megismerjem. Ezzel már az ő ajándékát átadta. És látom, hogy ragyog belül. Ma ez a ragyogás előbújt, játszadozott, nevetgélt.

És ez maga a valóság. Nem is maga a rendezvény a lényeg.

Hiszem, hogy egy súlyos betegségből is a szeretet vezet ki. A figyelem és a végtelen elfogadás. Ha nem éltél még át ilyet, akkor nagyon itt az ideje. Meg fog találni. És megérint, és onnantól kezdve nincs megállás, mert olyan hihetetlenül áramlik, hogy mindent magával ragad. Téged is. Bárcsak ismernéd!

Este még visszatértem, és ajándékot kaptam: egy könyvjelzőt. Örök emlék lesz. És ha majd mondjuk egy év (vagy kettő, öt, száz) múlva megmutatom Hannának – mert MEGMUTATOM, akkor olyan angyalian fog mosolyogni, hogy legszívesebben már most beírnám a naptáramba, hogy „Hanna könyvjelzős évforduló”.

Sőt. Már be is írtam. Én ott leszek. Ő is.

Mert ez is egy félegyenes. Eddig volt, ami volt. Most van a most. De mostantól csakis az számít, hogy mi lesz.

Minden sikerül.

Nem, nem ment át.

Minden sikerül.

Nem, még mindig nem ment át.

MINDEN

SIKERÜL.

Tudod? Tudod?

Hanna tudja.

Minden tudásom az övé – felajánlottam, hogy havonta találkozunk és rajzolunk varázsolunk, beszélgetünk. Persze ennél többször fogom látni, ebben biztos vagyok.

És te is segíthetsz.

Olvasd el a felhívást, ami nem egy a sok közül és nem egy egyszázalékosdi.

Itt van egy óriási kincs, aki a legjobbat érdemli.

Mert képes adni másoknak. Annyira tud szeretni, ahogyan sok felnőtt sosem lesz képes, mert sajnos sok felnőttet sosem szerettek annyira, amennyire Hanna szeretni tud.

Olvasd el. EZ a valóság. Számítunk Rád.

 

Robi

Mielőtt megosztanád, olvasd el ezt is.
Aztán nézd meg ezt az angyalt a képen. Igen, mindkét képen angyal van. Ugyanaz az angyal, akinek ma a szemébe néztem és azóta ömlenek a szívek belőlem.

 

Kérlek, segíts Te is Hannának, hogy újra igazán ragyoghasson:

Nem tudom, csak úgy jött abból, hogy itt vagyunk

Standard

Miért írtad ezt a „hesteget”?

„Csak úgy. Jött, abból, hogy itt vagyunk.”

Alkotunk. Beszélgetünk. Zenélünk. Már harmadszor találkoztunk, és tudom, hogy ez már az a szakasz, amikor bátorodsz, nyílsz, bátorodsz, nyílsz.

Mert egyre inkább elhiszed, hogy itt elfogadnak. Hogy itt tisztelnek, megértenek. És elmondanám, hogy marhamód hiányoztál is! Mert igen, igenis, hiányoztál. És tudod, mi a legjobb?

Hogy ma már az a flúgos kis valaki lépett be hozzám, aki az első alkalommal éppen csak hogy előbújt belőled. A második alkalommal pedig már megjelent és jelen volt. De most eleve ő érkezett meg, be az ajtón. Azonnal tudtam, hogy megérkeztél.

Mert mindig megérkezel. Csak várni kell. Várni, elfogadni és szeretni.

Annyian elemzik ezt agyon. Régen én is elemeztem. De nem kell. Csak örülni kell neki, de nagyon. Végtelenül.

Köszönöm!

Engedd

Standard

Engedd.
Hadd jöjjön.
A szívből ömöljön.
Nincs határ, vége nincs.
Szívünk csak a kincs.
Ne tervezz, csak éld meg,
Nincs más csak én meg
Te vagyunk ketten
Együtt összetekerten.

Akárhány részre is oszlik…

Standard

Van, ami elfogy, ha megeszed.

Van, ami elfogy, ha elköltöd. Elfogy, ha elajándékozod.

Van, amiből neked nem lesz, ha másnak adod.

Ha keveset adsz valakinek, akkor kevéssel lesz neked kevesebb. De kevesebb lesz. Ha sokat adsz belőle, sokkal kevesebb lesz neked. Esetleg neked alig marad. Vagy éppen annak, akinek szeretnél adni.

És van, ami akárhány részre osztódhat, mégis minden rész ugyanakkora, sőt nagyobb, mint amilyen eredetileg volt.

Nem létezik féltékenység, ha a szeretet teljesen tisztán áramlik. Nem létezik irígység egy tiszta, emberi kapcsolatban.

Mert a szeretet akárhány részre osztódhat szét.

Adok neked. És neked is adok. És adok neked is. Neki is. Nekik is. Még magamnak is. Mégis: mindenki kapott. Amennyit csak lehet. Vagy még többet?

Nem annyit kapott, amennyim volt. És nem is annyit, amennyi már nekem túl sok lenne.

Nincs olyan, hogy túl sok. Van és kész. Annak jut, akinek jutni szeretne. És aki elfogadja. Befogadja.

Áramlik folyamatosan, mindenfelé, ahová csak szeretnénk. Akárhány felé áramlik, nem lesz kevesebb. Akármennyi is áramlik, mindenkinek jut, végtelen mennyiség. Nincs több, jobb, kevesebb és rosszabb.

Csak egy dolog van.

A szeretet.

Vámos Robi

2019 év első Táblácskája

Standard

Az év ELSŐ Táblácskáját különleges módon szerettem volna annak adni, aki…
Szóval gondoltam nyereményjátékra. Gondoltam versenyre, valamilyen ötletes játékra…

Aztán eszembe jutott, hogy honnan is indult ez az egész. Mert ha hirtelen nem tudod, mi a megoldás, mindig gondolj vissza jóóó régre!

Onnan indult minden, hogy már háromévesen is rajzoltam a szeretteimnek – ahogyan sokan mások is. Csak éppen én nem hagytam ezt abba sosem. A Táblácska is úgy született, hogy egyszer elkészítettem a saját hálószobai névtáblánkat…

Aztán, ahogy elkezdtem a gyerekekről – gyerekeknek szóló Gyémántbogár programot építeni, igazi kincsekre leltem. Egyre másra találkoztam az iskolai óráimon olyan valakikkel, akiket úgy érzem, sok sok embernek meg kellene ismernie.
Olyan sokat adtak nekem, hogy folyamatosan úgy érzem: adnom kell nekik. Persze, adok is a programokon – és ettől olyan szép ez. Versenyt adunk!

Kölcsönhatás. Ez a legjobb szó. Tudod, amikor úgy érzed, mindig is ismerted az illetőt. Hattok egymásra, akkor is, ha épp nem találkoztok.

Mindezt azért írom le, mert ez olyasmi, amit én magam sem tudok kifejezni – és ami ebben a legőszintébb: Táblácskával sem tudom eléggé kifejezni. Ugyanakkor a mai napig, ha valakinek szeretnék ajándékot adni, akkor szinte mindig Táblácskát készítek. Bajban is vagyok, ha már adtam – akkor mit adjak legközelebb?

Arra gondoltam, hogy az idei első Táblácska az egyik legnagyobb kincsemé lesz: Jázminé.

Jázminnal Budaörsön találkoztam először egy iskolai órámon. Valahogy sejtettük, hogy lesz még dolgunk egymással. És ami a legérdekesebb: alig találkoztam még vele és mégis úgy érzem, hogy ismerem.

Nos, ebbe a Táblácskába igyekeztem belevinni mindazt, amit érzek. Hang is járna hozzá, de most ezt csak az itthoniak fogják hallani.
A maga nemében rendhagyó, nem hétköznapi darab. Ahogyan a tulajdonosa sem az.

A Táblácska mellé egy korábbi, Jázminnak írt vers is jár:

„Jó a csend. Együtt várunk
Ámulatba ejt, amit látunk
Zene szól, és minden olyan szép!
Mi vagyunk és mások csak nézik
Igen, valami szuper dolog érik
Nem tudjuk mi, de tudjuk, szeretnénk még.”

A sorok kezdőbetűi rejtik, amit mindenki tud róla, de a sorok között van sok minden, amit csak ő ért egyes egyedül.

Nos, Jázmin, sok szeretettel készült:
Íme, a Tiéd 2019 első Táblácskája, a 190001-es sorszámú JÁZMIN Táblácska.

Kívánom, hogy ebben az évben is sokat adhassunk egymásnak, miközben ezzel példát mutatunk és arra sarkallunk egyre több gyermeket és felnőttet, hogy vegyék észre: a csodák ott vannak magunkban és előttünk.

Vámos Robi

Egy kérdés és minden ragyog

Standard

Napokig csend. Hosszú napok.
Aztán újra jön, egy jel
Kérdés, mit tőled kapok
Vagyis nem én, de érted
Mástól kérded
Mert érdekel, mi van velem
Hihetetlen vagy nekem

Köszönöm, hogy itt a lelked
Velem van, érzem
Csak a szavakat nézem
Ahogy ott állnak egymás mellett
És tudom, hogy tudod, hogy kellett
Mert sokat jelent,
Jövőt, múltat, – jelent

Küldd bátran, nyíltan
Sosem zavarsz, itt van:
adjunk versenyt, ezért élünk
és már semmitől sem félünk
ha kell, szívből kérünk
s adunk, mialatt valakik egymásnak
gödröt ásnak

De nem áll közénk semmi
mert ami van, az már örök
nem kellenek fölös körök
érezzük és kész,
csak egy csepp józan ész
vagy az sem kell,
dobjunk ki minden szemetet
és itasson át, mint kinccsel teleírt
papírt
a szeretet.

 

VR 2018

És ha nem akarok szürke lenni?

Standard

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kaméleon.

Ez a kaméleon igazán különleges volt. Na nem azért, mert képes volt a környezetéhez alkalmazkodni. Vannak olyan kaméleonok, akik annyira színjátszóak, hogy néha már nem is tudjuk, milyenek valójában. Jaj annak a kaméleonnak, aki ennyire színjátszó. Mert ő már nem kaméleon, hanem színjátékos. Az már nagyon más. Maradj önmagad!

A mi kaméleonunk így gondolkodott:

„Itt ez a szürke izé” – forgatta a szemeit körbe karikába. De én nem akarok szürke izévé válni.

„Mi lenne, ha olyan színű lennék, amilyen csak akarok lenni?” – ragyogott fel, de aztán el is halványult. Hiszen ha egy kaméleon nem olvad bele a környezetébe, akkor megeszik a csúnya gonosz ragadozók, akiknek tök mindegy, hogy színes amit esznek vagy szürke. Igazságtalanság. Miért nem a szürkéket eszik meg először?

Igen ám, csakhogy… Ez a kaméleon tudta, hogy itt nem érheti baj.

Nem érheti baj, akármilyen színű. Mert itt meglátják különleges mivoltát. Meglátják az egyedi színeit. Meglátják a szürkeségben. Kitűnik a többi közül. Na és? Annál jobb!

Merd megmutatni magad, légy színfolt a szürkeségben!

Hidd el, nem érhet baj. Mert szeretünk.

Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért.

Standard

„T. Szülő!
 
Tájékoztatom, hogy az Ön által javasolt rajzos foglalkozás igen jól sikerült. Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért. A gyerekek élvezték, engem pedig rádöbbentett, hogy van remény: a gyerekekhez egészen másképp is lehet viszonyulni. Két napja azon gondolkodom, hogy ez hogyan lehetséges. Ajánlani fogom a többi osztálynak is.
 
Köszönettel és üdvözlettel: H. Kornélia”

Gyorslink az órák leírásához:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Ofők írták:
———–

„Kb. 5 perc alatt levetted, hogy ki milyen, és direkt olyan feladatokat adtál, ami felerősíti a dolgokat. Különleges élmény volt látni az osztályt ebből a szemszögből.”
 
„Még fontosabbak lettek nekem ezek a gyerekek. Jobban érzem a saját felelősségemet is.”
 
„Olyan problémákat is feltárt, amiket most időben észrevettem, mielőtt nagy baj lenne belőle.”

Gyerekek mondták:
——————-

„Azért ilyen jó ez a nap, mert itt volt Robi bácsi.”
 
„Mikor jön legközelebb?”
 
„A varázsceruzával minden dolgozat ötösre sikerült!”
 
„Köszönöm szépen, hogy itt voltál és hogy segítettél abban hogy fontos vagyok én is!”

Anyuka írta:
————

„Szerinte Te egy varázsló vagy �
Annyira örülök, hogy volt rá lehetősége megismerni Téged és azt, amit tanítasz a gyerekeknek! Annyi pozitív élménnyel gazdagodott, hogy csak úgy sugárzik � Jó ezt látni!”

�������

Kedves szülő, kedves osztályfőnök!
————————————

Örülök, hogy te is fontosnak tartod a mai rohanós és online világban a valódi értékeket.
Örülök, hogy te is nyitott vagy arra, ami nem egészen szokványos. Hiszen ha más eredményt szeretnénk, máshogyan is kell tennünk a dolgokat.

Köszönet azért, hogy a rád bízott gyerekeket úgy terelgeted az útjukon, ahogyan a legjobb nekik.

2016 óta járom az iskolákat, és azóta már 387 osztályban tartottam foglalkozást. Ez annak idején rajzolgatásnak indult, mára pedig egy igazi önbizalomnövelő és csapatépítő tréninggé vált. Folyamatosan járom az iskolákat, és mindig hamar megtelik a naptáram – köszönet mindazoknak, akik jelentkeznek, mert meglátják ebben a programban a lehetőséget!

Nem kell aggódnod: ha meghívsz, nem leszel fekete bárány. Azt tökéletesen megértem, hogy nemigen létezik olyan tanári kar, ahol minden kolléga egyformán nyitottan és pozitívan áll hozzá egy ilyen speciális programhoz. Ezt minden bizonnyal te is el tudod fogadni. Ez, mind sok más dolog, nem való mindenkinek.

Nektek nagyon is való, ha szeretnéd, hogy

– a gyerekek az osztályban kezdeményezőbbek legyenek és egyéni önbizalmuk növekedjen
– az osztálytársak jobban tiszteljék egymást és végighallgassák a másikat
– közted és az osztály között még erősebb legyen a kapcsolat, megkönnyítve a közös munkát
– felkészítsd az osztályodat a felsőbe lépésre
– a te osztályodba járó gyerekek magas önértékeléssel, kiemelkedő empátiával rendelkezzenek
– a gyerekek elfogadják egymást – mert mindenki másképp különleges
– az osztályodban a konfliktusokat tettek helyett szavakkal is meg tudják beszélni a gyerekek
– versengés helyett egymást emelő közösség alakuljon ki.

Nem rajzot tanítok, hanem egy szemléletet – rajzokon keresztül. Van egy életfelfogásom, s ennek egyik átadási módja, hogy rajzolok. Nyilván néhány rajzos trükköt hazavisznek a résztvevők: pedagógusként, szülőként is tudod majd alkalmazni az itt “ellesett” elemeket.

Nincs pontos módszertan: rövid és könnyed, játékos rajzos gyakorlatokkal kinyitom a gyerekeket. Villámgyorsan megismerem őket, hogy az időt a lehető leghatékonyabban tudjuk kihasználni.

Az óra kettő vagy három tanórát vesz igénybe és mindössze fehér lapra és grafitceruzákra, valamit krétára és táblára van szükség.

Kiknek – miért ajánlom?
————————

1. osztály: A suli egy jó hely, nem kell félni, bátorság!

2. osztály: Megismertem az osztálytársaimat, de vajon eléggé? És mennyire hiszem el, hogy amit csinálok, az tetszeni fog másoknak és saját magamnak?

3. osztály: Hú, már kell tanulni is, lazítani mikor fogunk? Majd most: úgy tanulunk, hogy nem is tanulunk!

4. osztály KIEMELTEN AJÁNLOTT: Sok a változás, kamaszodunk… és ki fogunk kerülni a tyúkanyónk szárnyai alól, jön a felső, mi lesz?

5. osztály: Már nagyok vagyunk, de ne csússzunk szét, ha lehet! És bírjuk jobban a változásokat, ne essünk kétségbe!

6. osztály: Több új tantárgy, otthoni tanulás hegyek. Tartsunk össze, használjuk ki, hogy egy jó csapat tudunk lenni, ha akarunk!

7. osztály: Ej, de megnőttünk! Főleg a csajok… A fiúk is? Sok a veszekedés. Oldjuk meg!

8. osztály: Hú, már mindent tudunk. De vigyázzunk, ne legyen túl nagy az az arc! És hogyan tovább? Mik leszünk, ha nagyok leszünk?

Mit mondj ofőként a szülőknek vagy szülőként az ofőnek?
————————

Ha aggaszt, hogy hogyan fogod a szülőket (vagy az ofőt) meggyőzni arról, hogy ez jó lesz az osztálynak, és érdemes erre szánni az osztálypénzből:

Küldd el a program leírását a szülőknek vagy pedagógus kollégáidnak!

Hidd el, minden szülő látni fogja gyermekén délután, hogy „hopp, itt valami történt”. Ezt pénzben nemigen lehet kifejezni. A foglalkozás nem ingyenes, ugyanakkor a program egy bábszínházazás árában van – gyermekekre leosztva teljesen reális összeg, mindenki meg fogja érteni.

Mikor tudok elmenni hozzátok?
——————————-

Amikorra beírjuk a naptárba. No, ez nem mindig olyan egyszerű, mert amikor észbe kapnak az ofők, akkor elárasztanak 🙂 Így a naptár huss, betelik. Kedden és csütörtökön járok a sulikba, ezek a napok kiadók. Egyelőre még januári időpont is van, de a naptár kb. februárban szokott megtelni a tanév végéig.

Kérlek tehát benneteket, hogy cselekedjetek mihamarabb, ugyanis:

– Véges a szabad időpontok száma.
– A tiszteletdíj kissé emelkedik a második félévtől.
– Alig várom, hogy lássalak titeket!

A lényeg, hogy legyen meg a jelentkezés, onnantól már foglalt a helyetek.

Kérlek, ha jelentkeztek, beszélj kollégákkal is, mert ha már elmegyek a sulitokba, akkor szívesen megyek egy nap akár 3-4 osztályba is – így megoszlik az útiköltség.

Az órákat több tanítványom javaslatára „Ragyogástan”-nak kereszteltük el. Talán ez fedi le a legjobban a dolgot.

Már így is nagyon sok a szöveg. Néha elég egyetlen mosoly is, és tudod: igen, erre lesz nektek is szükségetek.

Az óra leírását itt megtalálod:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Még részletesebben:

Hívj meg az osztályba! Alig várom!

Találsz az oldalon interjúkat is, ha nagyon kíváncsi vagy! Tök jó ezeket a gyerekeknek is megmutatni a foglalkozás előtt pár nappal, hogy mégis kire-mire számíthatnak.

Szeretettel várom a találkozást, jelentkezzetek minél hamarabb, és kérlek, ennek a bejegyzésnek a megosztásával iskolai csoportban, osztálycsoportban segítsetek a gyerekeknek, hogy részük lehessen ebben az élményben. Köszönöm szépen!

Max. energiával:

Vámos Robi
gyermek- és diadal coach
www.gyemantbogar.hu

Vers Edinától

Standard

Edinától érkezett:

„Azt szerettem volna tudni,
miképpen is kell ragyogni.
Mi a titka? Mi az útja?
Vámos Robi megmutatja:
Hogyha nyitott szemmel jársz,
rengeteg szép dolgot látsz.
Azt is hamar észrevenni,
ha másnak kell segíteni.
Világíts rá minden jóra,
sok embernek jön kapóra.
Ha magad körül mosolyt látsz,
biztosan jó úton jársz.
Tanulj, figyelj nevess sokat,
ragyogtasd meg az arcokat!
Bármi jóval rendelkezel,
mutasd meg és ne hallgasd el!
Minden ember más és más,
ezért ne bántsuk egymást!
Adjál mindig szeretetet
így a világ jobb hely lehet!”

Köszönöm!

VR

Ne védd a gyermeked a jótól! Miért kell felnőnie tizenegy évesen?

Standard

Ragyogástan® óra. Nagy iskola, nagy osztály, kis világ.

Kártyás mókával kezdünk.

Ezt hoooooogy?

Az örök mondat, amit fel szoktam írni a táblára.

Mi volt ez? Csalás? Áh. Gyerekek! Majd ha felnőttek lesztek, ráértek annak minősíteni. Mondjuk akkor nem sokat fogunk beszélgetni.

Mindenki ragyog. Tehát nem csalás. Nem szemfényvesztés. Csoda talán?

Ez az! Varázslat! Ötödikben? Miért ne?

De egy valaki nem lelkes. Be van kuckózva. Ez sem baj. Csakhogy közben jelentkezik.

„Nem létezik varázslat!” – mondja kissé lenéző arckifejezéssel.

Én mosolygok. Mert már látom rajta, hogy kezdi megérinteni a dolog. Mert lehet, hogy otthon azt tanítják, hogy nincs varázslat. Ne higgy senkinek. Ne higgy semmiben. A világ veszélyes hely. Anyucika jó, anyucika megvéd, mint az Aranyhajban.

Ne védd a gyermeked a jótól! Kételkedhetsz. Minősíthetsz. Csak hagyd már kérlek a gyermeked gyermeknek maradni!

Miért nem hihet a varázslatban tizenegy évesen? Egész biztosan nem ő döntött így. Mert látom a szemében, hogy elhiszi. De nem vallhatja be, mert akkor éretlen lesz egyesek szemében? Ne hülyéskedj már kisfiam. Ne legyél már ilyen ovis, kislányom. Ez csalás, trükk, hazugság, és a bácsik nénik veszélyesek. Ki tudja, mikor változtatnak át szív tízessé? Vigyázz nagyon, kinek hiszel.

„Nem létezik varázslat!” – keserű állítás. Pedig a világ igenis édes. Amíg gyerekek vagytok, addig mindenképp.

Miért ne létezhetne varázslat?

Ő végig, majdnem három órán át nem ragyog. Valami nem engedi.

Csak, tudjátok, az igazi ragyogás nem tudatos dolog. Az ott van legbelül. Nem lehet visszafogni, ha elindul. Én meg észreveszem ezer arc között is.

A harmadik óra vége. Amikor szól a csengő, és nem mozdul senki. Mondom, hogy köszi a figyelmet, satöbbi satöbbi. Itt megtaláltok, ha kellenék még. De nem mozdulnak. Csak egy valaki jelentkezik:

„Mikor jössz még?”

„Amikor elhívtok!”

„Akkor gyere még!”

Aztán kijön, és ugrál, mint egy GYEREK. A többiek is. De ő a szószóló. Aki szerint nincs varázslat. Végigült faarccal majdnem három órát, míg a többiek ragyogtak és nevettek. És most itt ugrál, nevet:

„Gyere megint! De mikor? Gyere el megint légyszi légysziiiii!” – mint egy atomerőmű, úgy ömlik belőle az energia.

„Figyelj csak ide” – mondom, és nyugalomra intem. Az osztály visszaül a helyére.

„Eddig ott ültél, és azt hittem a fejemet veszed.” – mosolyog. „Most pedig itt vagy és imádod az egészet.”

 

Hát mi ez, ha nem varázslat?

____

RAGYOGÁSTAN® óra:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Ne oszd meg. Csináld.

Standard

A jó ügyek támogatása fontos.

Egyre feltűnőbb ez az egész. Ahogy telnek az évek, egyre gyűlik a tapasztalat…

Van egy jó ügy, és megosztjuk. Hogy terjedjen.

Régebben elindultunk, és lapátoltuk a havat. Pakoltuk a homokzsákot, sikáltuk a vörösiszapot.

Ma is vannak sokan, akik elmennek és mesét mondanak gyerekeknek. Kórházban rajzolnak, színeznek velük. Megmentenek a saját autójukkal egy kutyát. Egy galambot. Tesznek sok sok jót.

De egyre kevesebben. Mert könnyebb út is van.

Miért gondoljuk, hogy elég a jó ügyeket megosztani? Miért bízunk abban, hogy majd mindenki más megteszi azt, amit mi csak megosztunk?

Mindenki más, de nem mi. Csak megosztjuk, „oszt” részünkről megvolt a napi jó cselekedet.

Pedig ezzel csak azt érjük el, hogy egyre többen hiszik el, hogy a lájkjuk és megosztásuk segít azon a galambon. Sőt. Lehet, hogy már rég el is repült. Meggyógyult. Gazdája lett.

Emberek! Valakinek meg kell csinálni! Valakinek ki kell kelni a fotelból!

Arra bíztatok mindenkit, hogy TEGYEN is lépéseket. Ne csak megosszon.

Ezt se oszd meg. Nekem elég, ha tudom, hogy teszel valami jót. Csak úgy.

Példát mutatni ugyanakkor nagyon fontos. Sokan mondják: segíts, de ne posztold. De. Igenis tedd meg. Mert azzal, hogy megmutatod, mit tettél, nem magadat fényezed, hanem jó példát mutatsz.

Ha látják, hogy te lépéseket TESZEL és CSINÁLOD a dolgokat, lesznek követőid.

Csináld. Nem kell megosztani.

Anya, meséld el, hogy hogy csinálja a Mikulás!

Standard

Anuci, jön a Mitulát?

Jön, kicsim.

És hoz cokit?

Ha jó voltál, biztosan.

És jó voltam?

Anuci, jó voltam! Nézd!

Anyuci, most is jön megint a Mikulás? Szerintem jön. Írunk neki levelet? Segítesz?

Tegyük a levelet az ajtóba! Bedobod a postaládába?

Anyuci! Itt volt megint! Nézd, mit hozott!

Hogy csinálja?

Anya! Odatettem a levelet azt asztalra, és nem járt bent senki, mégis eltűnt!

Tuti biztos, hogy végig ott voltam az előszobában. Direkt figyeltem. De nem láttam!

Anya, meséld el, hogy hogy csinálja a Mikulás!

Hogy tudja titokban tartani?

Hogy tud ennyi levelet elolvasni? És szeret engem?

Ja, tudom, szeret engem. Mert itt az ajándék. Tudnám, hogy hogyan?

Mert anya, anya, te láttad, ugye, hogy itt volt? Nem? Ha nem láttad te sem, akkor hogy? Mondd el, hogy hogy csinálja!

A kéményen? Nincs is kéményünk. Az ablakokat direkt becsuktam, és rájuk írtam az ujjammal: ZÁRVA.

Anya, ugye nem sértődött meg ezen a Mikulás? Nem akartam megbántani.

Ja, nem, mert hozott csomagot. Lehet, hogy nem tud olvasni? Vagy kintről tükörírással volt ZÁRVA?

Hogy lehet, hogy az előbb még semmi nem volt a cipőmben? A te csizmád is üres volt, megnéztem. Mert volt már, hogy egy kindertojás begurult az elejébe, emlékszel, anya?

Lehet, hogy valaki más volt? Az nem lehet. Mindenki itt volt velem most.

Anya, nem értem. A Sanyika azt mondta, hogy nincs is Mikulás, és az anyukája vette a csomagokat a Lidl-ben. De ez nem igaz, oda is volt írva, hogy a Mikulás csomag elfogyott. Én meg tudom, hogy nem is volt. Fura ez a Sanyika.

Anya, a lányok miért utálják a szaloncukrot? Azt mondták, ha idén is azt hoz a Mikulás, akkor kiakadnak. Anya, miért akadnak ki az emberek, ha kapnak valamit?

Anya, idén is jöjjön a Mikulás? Vagy már mondjuk meg a gyerekeknek?

Ne. Ne mondjuk meg.

Anya, de jófejek vagytok, kaptam én is Mikuláscsomagot! Puszi puszi! Nem baj, ha odaadom Botinak? Ő még kicsi. Vagy Boti is kapott? De hogy?

Boti, tudtad, hogy a Mikulás a kéményen jön be?

És anya, lehet legközelebb telefont kérni csoki helyett?

Jó voltam?

Jó vagyok?

Nagy vagyok már, anya?

Finomat főztél, anyu! Na és jó voltál?

Nézd, anyu, te is kaptál csokit a csizmádba!

És anyu, látod, milyen boldogok az unokáid?

Nagyi! Meséld el, hogy hogy csinálja a Mikulás!

Hogy csinálja, hogy mindig gyerek marad belül?

Hogy csinálja, hogy mindig kíváncsi és csillog a szeme és és és…

Hogy csinálja, hogy mindig ott van, ahol kell? Hogy tud ilyen lenni?

Mikulás, ugye nem minden gyerek örül a csokinak? Ugye nem mindenki örül neked? Nem fáj ez neked?

De ugye vannak… tudom, hogy vannak olyan gyerekek, akikhez érdemes menned! És felnőttek is vannak – olyanok.

Mikulás, meséld el, hogy hogy csinálják ezek a gyerekek!

Hogy csinálják, hogy bár megnőnek, mégis csillogóak maradnak, és megkérdezik:

Mikulás, te hogy csinálod ezt?

Kép: Cegléd, Táncsics Mihály Általános Iskola, Népkör, 2018. – a Mikulás a buborékban.

Elődkém! A loggiára nézzél ki!

Standard

Bettina sztorija – napi szépség:

“Ma ezt az üzenetet kapta a 2,5 éves kisfiam, az erkélyünkre pedig a felettünk lakó Bácsi belógatta a látható csomagot. Úristen, hát mennyire cuki már, nem?

Egyébként annyi a „szomszedság” kapcsolatunk, hogy néha, ha a Bácsi lemegy újságért, mi is akkor megyünk bölcsibe. A kisfiam ekkor mindig a bácsi kezét fogva sétál le. Ezután a Bácsi is megy a dolgára, mi is. Többször mondta, mennyire boldog, ha a kisfiammal mehet le a lépcsőn, és most így hálálja meg a Picikém törődését.

Ez a szeretet. Ismeretlenül is. ❤❤❤

ui.: A bácsi vajon megérdemel egy Táblácskát? Biztos örülne.”

Nagyszerű – és természetesen felajánlottam Bettinának egy grátisz Táblácskát – ma elküldi a kérését és készül a Mikulás ajándéka  🙂

Szeretet s szerelem

Standard

Egy hely, ahol szeretet s szerelem
Kavarog s nem tréfál velem
Egy az egyben hat
Mint ezer kilowatt

A szív a helye
Nem fáj feje
Szabad, mert így alakult
Lelke mellém simult

Szerelem vagy szeretet
Nem lényeg, simán lehetett
Bármelyik és külön is
Nem is oly különös

Csak egy fogalmazás
Ennyi az egész hatás
Csak közben mélyen
Ott legbelül egészen

Működik a varázs
Izzik a parázs
Falak omlanak
Lelkek bomlanak

Aztán tapadnak össze
Soha nincs messze
S legközelebb
Nem is lehet ennél közelebb.

Csak szeretnek s bármi lesz
Talán ha levegőt vesz
Izzik már, s elmerül
Sok minden felmerül

Ez így a jó
Halihó
Vedd észre mit teszünk
Csak simán… szeretünk.

Vámos Robi, 2018

Szívdarabok figyelnek

Standard

Este van. Csend. Rend.
Divat már a csoda nálunk.
Igen, gyakran betalálunk.
Nem kell agyalni és nem irigyelnek.
A szó csendjében szívdarabok figyelnek.

Cincog a macska, az egér nyávog?
Semmi nem fura, minden szép.
Olyan, mint egy mozaik-kép:
Díszes, fényes, érző színek:
Annyira jó, mert van kinek

Valami jót adni
A szívnek szív mellett haladni
Görcs nélkül, csak úgy, szépen
Yesss, ez az, küldöm éppen!

Vámos Robi, 2018

Wekerle

Standard

Határ út 38. Wekerle. 1991.
Minden vasárnap mentünk. Hozzájuk.

A bejáró betonjában csigák voltak. A Világ leglassabb csigái.

Kövült csigák.

Máig hallom, ahogy a szúnyogháló becsapódik… Csattan a mágnes, és kis porfelhő száll fel.

Mama sokat dohányzott. Sűrű füstöt tudott fújni a szappanbuborékba. Bele.
Amikor földet ért, szétpukkant: mintha felrobbant volna.

És a gombalevesemben betűtészta volt.

Papa kártyázott velem. Nem tudtam, de nem volt baj.

A sufnin rozsdás lakat. A kiskertben rebarbara.

És amikor átmentünk a kiserdőbe, Papa mindig azt mondta: “Iparkodjunk, mert szorulunk”. Mármint ha későn érünk vissza ebédre. Szorultunk. Mindig.

Amikor náluk aludtam, csak egy függöny volt szobaajtó helyett. Hallottam a híradót. És ahogy kezdődik A Hét. Fogtam a piros gombszemű macimat.

A spaletta becsukva. A Határ úton suhanó kamionok hangját hallgattam, és néztem, ahogy a spaletta lyukán át a fényfolt sietősen átszalad a szobán.

Apró emlékek ezek. Talán nem is érti más őket. De az enyémek.

És ők is: Mama és Papa. Határ út 38. 1991. Az utolsó év, amikor Mama velünk volt.

Ez az intés a képen nem búcsú. Ez azt jelenti, hogy megint jövünk majd. Minden vasárnap jövünk.

Az emlékek értékek. Minden apróság, ami a fejünkben maradt. Az is, ami fájt és az is, amitől igazán gyermeknek éreztük magunkat.

Ezektől most is, újra gyermekek lehetünk. Csak vegyük elő azt a régi albumot.

 

Vámos Robi

Mese Dórinak

Standard

Ezt a mesét Dórinak írtam, hogy minél hamarabb meggyógyulhasson.
Természetesen Táblácskát küldtem Neki, s mellé járt ez a mese.

Egyszer volt, hol nem volt, elég messze, de mégsem olyan messze, mint ahol a madár se jár, volt egyszer egy kismadár. Ez a kismadár egy hatalmas tölgyfa lombjai között éldegélt. Fészke a tölgyfa sűrű ágai között bújt meg, gallyakból és szalmából építgette-szépítgette minden nap. Minden nap egy picike szál szalmát vagy egy aprócska gallyat tett csak hozzá, mégis az évek során az övé lett a legeslegszebb fészek az egész kerek erdőben. Csodájára járt az erdő apraja-nagyja! A nagyobb madarak, a nyuszi, de még a medve is csak ámult-bámult, mire volt képes ez az icipici kismadár.

–         Kismadár! – kiabált fel a nyuszi neki. – Hogyan tudtad ezt a gyönyörű fészket megépíteni? Hiszen vagy százszor akkora, mint te magad vagy!

–         Ó nyuszi, ez igazán nem varázslat! – illegett-billegett a kismadár az ágon, de csak miután letisztogatta a reggeli morzsákat a tollairól. – Csak mindig egy picit, mindig egy nagyon pici darabkát tettem hozzá. Az hidd el, nem volt nehéz! Elhiszed, nyuszi?

A nyuszi elgondolkodott.

–         Azt elhiszem, hogy egy szalmaszál nem nehéz neked. De hány szalmaszálat kellett idehordanod? Az nem volt fárasztó? – kíváncsiskodott.

–     Ha egészen pontosan szeretnéd tudni, akkor háromszázötvenhatmillió – négyszázkilencvenkétezer hatszázhetven szalmaszálat hoztam ide a csőrömbe csippentve a szomszéd szántóföld mellől! – jelentette ki büszkén a kismadár, és egy kicsit elpirult. Szerény kismadár volt, nem verte nagydobra az ügyességét, de ha már kérdezték, örömmel válaszolt.

–         Ejha! – rikkantotta a nyuszi. – Eddig még el sem tudok számolni! Én csak egy, kettő…

Mielőtt a nyuszi háromig számolt volna, kibújt a bozótból a medve.

–         Hallottam ám, miről beszélgettek! Egy kislány jut eszembe róla! – dörmögte.

–         Tényleg? – kíváncsiskodott a kismadár, és egyik lábáról a másikra ugrált.

–         Bizony! – mondta a medve.

–         És miért jutott eszedbe a kislány? – kérdezte a nyuszi érdeklődve.

A medve elmosolyodott, és megsimogatta az állát.

–        Ismertem régen egy kislányt, aki ma már nagyon nagylány, és már neki is van kisfia is, kislánya is…

–        De miért jutott eszedbe? – vágott közbe a nyuszi.

–       Azért jutott eszembe, – fordult a medve a kismadárhoz – mert ahogyan te a millió aprócska szalmaszálból építgetted a házad, úgy lett apránként a kislányból is nagylány.

–        Szalmaszálból építette fel saját magát? – kérdezte a nyuszi bizonytalanul.

–        Nem, dehogy – mosolygott a medve.

–        Akkor hol vannak most a szalmaszálak? – kérdezte a kismadár.

–     A szalmaszálak a fészkedhez kellenek. – felelte a medve. – A kislány szalmaszálai pedig minden apróság: egy ölelés, egy virág, egy mosoly, egy puszi…

–        Azt hiszem, kezdem érteni, mire gondolsz – mélázott el a nyuszi. – Ez a sok minden olyasvalami, ami boldoggá tesz minket!

–        És közben észrevétlenül felnövünk, ugye? – kérdezte a kismadár.

–        Pontosan! – válaszolta a medve. – Minden kis apróság, amit kapunk, egy szalmaszál. Minden pici dolog! Minden kis ajándék, minden kedves szó egy szalmaszál, amivel felépíthetjük saját magunkat, ahogy nyuszi mondta. De ezek nem valódi szalmaszálak.

–        Hanem milyenek? – kérdezte a kismadár.

–        Ezt nagyon nehéz elmondani – töprengett a medve. – De az bizonyos, hogy vannak köztük láthatatlanok is! Az ám! És ezek a szalmaszálak nagyon nagyon sok helyről származnak, nem csak a szomszéd szántóföld mellől! Messziről, nagyon messziről, és még messzebbről. Ismerősöktől, ismeretlenektől, emberektől, állatoktól, de még növényektől is.

–         Növényektől? – csodálkozott a nyuszi.

–         Persze! Ti örültök, ha egy növény virágot hoz? Hogyne örülnétek! – mondta a medve. – Ti örültök, ha egy fa tavasszal szép zölddé válik? Hogyne örülnétek!

A kismadár és a nyuszi egyetértően bólogatott.

–         Milyen igazad van! – mondták felragyogva, szinte egyszerre.

–         Annyi mindennek lehet örülni! – folytatta a kismadár. És minden, aminek örülünk, egy szalmaszál! De jó, hogy ezt elmondtad, medve!

A medve nagyon boldog volt.

–         És ahányszor örülünk, mindig egy szalmaszállal nagyobbak vagyunk! – Ha betegek vagyunk, nagyon sok apró szalmaszál kell ugyan hozzá, de végül meggyógyulunk! Egy kis apróság mindig. Nem kell egyszerre sok. Egy kis apróság is elég!

–         Most már mindent értek! – virult fel a nyuszi. – Mindent csak apró szalmaszálakból kell felépíteni, és akkor nem is olyan nehéz!

–         És sok szalmaszál segít minket meggyógyulni, ha betegek vagyunk! – tette hozzá a kismadár. – Én a fészeképítéshez ugyan értek, de nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenre jók ezek a kis szalmaszálak!

A medvének remek ötlete támadt:

–         Tudjátok mit? Adjunk mi is egymásnak egy-egy szalmaszálat! – kiáltott fel.

–         Menjünk a szomszéd mezőhöz, és keressünk! – javasolta a kismadár.

A nyuszi felugrott a medve hátára, és futva követték a kismadarat, aki szélsebesen repült a mező felé. Amikor odaértek, találtak is hat szalmaszálat.

Egyet adott a medve a kismadárnak, egyet pedig a nyuszinak. Egyet kapott a kismadártól a nyuszi és egyet a medve is. Végül a kismadár osztotta szét a megmaradt két szalmaszálat: egyet a medvének, egyet a nyuszinak. Nagyon örültek, és mindannyian többek és nagyobbak lettek egy szalmaszállal.

A nyuszi ekkor felkiáltott:

–         Nézzétek! Itt van még egy szalmaszál a falevelek alatt!

–         Kié legyen? – kérdezte a kismadár.

Törni kezdték a fejüket: hogyan osszák el a szalmaszálat, hiszen csak egy van belőle! A kismadár is nagyon erősen töprengett. Végül felragyogott az arca:

–         Megvan! Adjuk ezt a szalmaszálat Dórinak! Azt csiripelték nekem, hogy neki is sok-sok apró szalmaszálra van szüksége! Hátha fog neki örülni, és annak mi is örülni fogunk!

Ebben mindannyian egyetértettek. A medve és a nyuszi nagyon büszke volt a kismadárra. Ő pedig fogta a szalmaszálat és elindult vele Dórihoz.

Még most is repül vele … de lehet, hogy már oda is ért!

Ugye Dóri, odaért?

Üres szavak helyett – mert ők mindig értik

Standard

Szeretem kimondani a dologokat.

De tudni kell, hogy vannak olyan nagyon bonyolult mondatok, amelyeket az emberek fele egyáltalán nem ért. Van negyven százalék, aki érti, mit jelent, de nem veszi elég komolyan. Ötven meg negyven meg… marad tíz százalék. A gyerekek ebbe a tíz százalékba tartoznak.

Ők azok, akik megértik, mi van odaírva és azt is tudják, hogy miért.

„Köszönjük, hogy vagy nekünk!”

Mit jelent ez?

Nos, csupán annyit, hogy:

„Kedves Anna!

Bizony sokan vannak, akik észrevették, mekkora ajándék vagy. Mert a Gyémántbogarak ajándékok. És azért mosolyognak, mert nagyon nagyon boldogok, amikor valaki ezt észreveszi. Nem, nem gondolnak bele ennyire, ilyen mélyen és nem is elemzik. Csak simán örülnek!

Köszönöm, hogy vagy, Anna!

Tudod, miért?

Mert a Te képeid is olyanok, melyek összekapcsolják a küldetésem két fő elemét: a Táblácskát és a Gyémántbogarat. Köszönöm tehát, hogy láthattam az örömödet. Köszönöm, hogy megosztottad velünk, többiekkel, hogy mennyire boldog vagy. Biztos vagyok benne, hogy a lehető legszuperebb dolgok történnek veled, és fognak is még történni.

Szeretettel és hálával gondolok rád. Az ajtó pedig nyitva áll előtted, ha bármikor erre járnál!

Vámos Robi”

Köszönöm, hogy vagy nekünk!

Nem üres szavak. És érti, aki érti. A Gyémántbogarak mindig értik!

 

Robi