Miért írtad ezt a „hesteget”?
„Csak úgy. Jött, abból, hogy itt vagyunk.”
Alkotunk. Beszélgetünk. Zenélünk. Már harmadszor találkoztunk, és tudom, hogy ez már az a szakasz, amikor bátorodsz, nyílsz, bátorodsz, nyílsz.
Mert egyre inkább elhiszed, hogy itt elfogadnak. Hogy itt tisztelnek, megértenek. És elmondanám, hogy marhamód hiányoztál is! Mert igen, igenis, hiányoztál. És tudod, mi a legjobb?
Hogy ma már az a flúgos kis valaki lépett be hozzám, aki az első alkalommal éppen csak hogy előbújt belőled. A második alkalommal pedig már megjelent és jelen volt. De most eleve ő érkezett meg, be az ajtón. Azonnal tudtam, hogy megérkeztél.
Mert mindig megérkezel. Csak várni kell. Várni, elfogadni és szeretni.
Annyian elemzik ezt agyon. Régen én is elemeztem. De nem kell. Csak örülni kell neki, de nagyon. Végtelenül.
Köszönöm!
