kamasz

Krétával a táblához hetedikben… huh

Standard

Krétával a táblához… néha nem egyszerű:

Hetedik osztály.

– Akinek krétát adok, jöjjön a táblához! – és már nyújtom is át a krétát. Nem veszi el. Csak rámnéz, aztán lesüti a szemét. Kicsit nógatom:

– Gyere, te jössz!

Semmi. Na jó, akkor kezdjük:

– Hm, itt a kréta, a kezedbe vagy az asztalra tegyem? – kérdezem.
– Az asztalra.
– És akkor megfogod és kihozod?
– Nem.
– Nem kell kijönnöd a táblához, ha nem akarsz. Tudod?
– Igen.
– És ki akarsz jönni?
– Nem tudom.
– Mi segítene, hogy tudd?
– Semmi.

(Ez tök izgi, gondolom magamban.)

– Szóval rajtad már semmi nem segít?

Mosolyog. (Akkor nyertem!) Folytatom:

– Semmi, de semmi. Még egy kréta sem. Helyetted rajzoljam meg?
– Nem kell.
– Akkor hogy lesz kész?
– Nem tudom.
– Azt gondolom, hogy bevágtad a durcát. Jól gondolom?
– Kicsit.
– Oké. Zavart valami az előbb?
– Igen.
– Elárulok egy titkot: engem nem érdekel, kit mi zavar, az viszont nagyon, hogy mit szeretne helyette. Mit szeretnél helyette?

Vállat von. Folytatom:

– Zavar, hogy érdekel, mit szeretnél a “zavar” dolgok helyett?
– Nem.
– Helyes. Amúgy nekem mindegy, hogy zavar-e ez téged. Én ilyen vagyok.
– Én is.
– Milyen?
– Hát… ilyen letojom.
– Mit kell letojni?
– Inkább “kit”.
– Hűha. Haragszol valakire?
– Aha.
– És ő haragszik rád?
– Nem hiszem.
– Van köze ennek a valakinek ahhoz, hogy nem jöttél ki még mindig a táblához?
– Van.
– Meg vagy sértve?
– Nem.
– Akkor?
– Mondjuk jó lett volna, ha az előző rajzom nem törli le.
– A szivacs?
– Nem. A Laci.
– Laci letörölte a munkád és most azért nem jössz ki, mert meg vagy sértve?
– Nem tudom.
– Remek. Laci tudja, hogy meg vagy sértve?
– De nem vagyok megsértve. Nekem tök mindegy.
– Tudod, mindig amikor azt mondjuk “mindegy”, valójában elengedjük a kormányt egy útelágazásnál. Hajlandó vagy megfogni a kormányt?
– Lehet.
– Akkor legyen ez a kréta a kormány. Kormányozd ki magad a táblához és csináld meg! Oké?
– Oké.

💎❤️✨

A lecserélt baba – Instagram 1890-ből?

Standard

És ismét egy festmény, ismét Halmi Artúrtól: Kislány a tükör előtt, 1890.

Amikor egy kis tanítványomat látom szelfizni, hogy aztán kitegye az instára, ez a kép jut eszembe. Erről a képről pedig a szelfi. Vele együtt pedig a feketével kifirkált arcok és fekete szívek: az áldepressziós instadivat.

De itt még nem tartunk, hiszen 1890-et írunk. Százharminc évvel ezelőtt. A baba a földön, és még – hangsúlyozom: még – teljesen természetes módon készülődik a babatulajdonos kilépni az emberek közé. Igen, kimegy, és ehhez felöltözik rendesen. Megcsinálja a haját és miegymás. De megmutatja magát a valóságban.

Manapság ez másképp van picit: nem a valóságot mutatják egyesek, és nem is mutatják. Legyetek önmagatok, kérlek. Nyomjatok egy szelfit gondolatban, és gyertek ki, találkozzatok egymással. Mindenki, aki művilágot épít fel a neten magáról, belelép minden… csoportba, az sajnos már nem önmaga és nagyon nehéz lehet újra megtalálni a saját utat.

Ez a kislány a képen, a tükör előtt bár a babával már nem foglalkozik, mégis a valóságban maradt. Tükörbe néz, nem telefonba. És tükörbe nem azért nézünk, hogy a tükör lájkoljon minket… vagy igen? Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, kinek van a legtöbb lájkja?

Felnőni szabad – a valóságban maradni pedig kötelező. Ha mindenki csak szerepet játszik, színház lesz az egész világ. De nem úgy, ahogy Shakespeare gondolta.

És akkor most vegyük fel azt a babát, és tegyük a helyére. Meg magunkat is, jó?

 

VR

Hát, nem a játékot osztályozzák

Standard

Forró nyári nap. Ömlik rólam a víz, pedig rövidgatya, póló van rajtam.

A szembe áramló fehéringesek és hosszú sötétnadrágúak bizonyítvánnyal a kezükben sétálnak, távolodnak a gimnáziumtól a szélrózsa minden irányába. Hogy bírják ebben a melegben? Egyáltalán… lassan június vége van és még mindig suli? No mindegy.

Terjednek közben a kitűnő bizonyítványos képek a fészen… nem mintha fontos lenne, hogy kitűnő. No persze, otthon nem árt megünnepelni! De legyen a gyerek büszke a saját bizonyítványára, ne a szülő mutogassa szerintem. Ettől még nagyon büszke vagyok én is a kislányomra. És mivel szinte sosem kellett itthon tanulni vele, úgy lett kitűnő, így aztán pontosan tudom, hogy ez a bizonyítvány valóban csak rajta múlt. Mert szeretjük, neveljük, imádjuk itthon ez tény – mégsem a mi érdemünk az eredmény.

Érdekes, hogy ha a bizonyítvány nem kitűnő, akkor arról azért a gyerek tehet sokak szerint. Érdekes és szomorú.

A dögmelegben, amiben strandcuccban is szétizzadok, az évzárósok áramlanak felém, ahogy sétálok a gimi felé. Szemben egy fiú, két szülővel – vagy nagyszülővel. Kezében a bizonyítvány, látszik, hogy örül, hogy VÉGE! Mert nagyon kemény lehetett. Kezdem ijesztően gyorsan megérezni, hogy ki milyen, és azt éreztem, hogy neki bizony tényleg kemény ez az iskola. Másoknak is, de éppen arra gondoltam, hogy a fene vigye, remélem, nem kitűnő a bizonyítvány a kezében, és mégis örül neki. Mert képes ennek örülni!

Nem tévedtem, amikor közelebb ért, láttam rajta ezt az örömet is. Vége, és jó lett! JÓ lett.

A bizonyítvány apa kezébe ért közben. Nézegeti. Éppen szembe jöttek velünk, és már majdnem mellettünk voltak, amikor apa megszólalt:

„- Informatikából hogyhogy csak jó vagy?”

Nem volt ebben bántás, szándékos nem. De az öröm a srác arcáról hirtelen a Horn fokig illant el. Majd megtalálja, ha szépen lassan arra hajózik.

Elhaladtak mellettem, én néztem a srácot. Ő meg a földet. Az anyák sokszor azért vannak, hogy vigaszt nyújtsanak, ha apa egy kicsit keményebben szól be. Most nem ez történt. Már pár méterre a hátam mögül ezt hallom:

„- Persze, mert nem a játékot osztályozzák!” – mondta ezt anyuci hangjában iróniával és olyan flegmán, hogy ha ezt a stílust a gyereke üti meg vele, akkor tuti bedurcizik. Anyu ezzel még rátett egy lapáttal, és az utca végére a „jó” örömből „nem lett ötös” bánat lett.

Nos, emberek! Mi lenne, ha megismernénk és elfogadnánk a saját gyermekünket? Mi lenne, ha nem hajtanánk ki a belét? Mi lenne, ha a saját eredménytelenségünket nem a gyermekünk széttrancsírozásával igyekeznénk kompenzálni? És mi lenne, ha a minket ért gyermekkori bántásokat hajlandóak lennénk legalább annyira feldolgozni, hogy ne vetítsük ezeket rá a „jó” bizonyítvánnyal örömmel hazatérő és a megérdemelt pihenésre boldogan készülő csemeténkre?

És mi lenne, ha miközben elégedetlenek vagyunk a gyermekünk eredményével, és őt hibáztatjuk, ezzel egyidőben nem hibáztatnánk az iskolát sem? Mert mindenki azt mondja: embertelenül nehéz a suli. Aztán jönnek a kitűnő bizonyítványok. Akkor most duplán lehetünk büszkék? Mert egy embertelenül nehéz dologban kitűnő a gyermekünk? Vagy esetleg mi építettük fel magunk, hogy nehéz a suli? Képzeljétek, nem csak a zseniknek könnyű a tanulás. Azoknak is könnyű, akiket nem tömnek tele aggodalommal, hogy na majd a hatodik, hetedik, tizedik milyen nehéz lesz!

A fiam nem örös mindenből. Sosem vártuk el tőle. Tökre nem érdekel. És persze, majd jön, hogy a felvételibe beleszámít és hú, a pontok. Sokakat van szerencsém ismerni, akik elvesztek a ponthatárok világában és bekebelezte őket a kisgömböc. Majd kijönnek valamikor belőle, de közben eltelik a legszebb időszak az életükből.

Most kell gyereknek lenni! Most kell örülni és megélni mindent!

És nem, még jónak lenni sem kell. Informatikából sem!

De a jó, az elég jó. A közepes az pedig közepes.

A szülőknek megadjam az elégségest?

Nem, igazából nem értékelek. De a játékot mindig osztályozni fogom.

Csillagos, mosolygós ötössel, bevésve, pirossal, tollal!

Elvesztünk téged, félek – mutasd az instád!

Standard

Különleges vagy. Te is tudod, én is tudom. Egyre többen tudják.

Észrevetted ezt, észrevettük ezt és egyre többen veszik észre. A valóságban. Mert ott nagyon tudsz figyelni. Ott ragyogsz és ragyogtatsz. Segítesz, felemelsz, kíváncsi vagy, lelkesedsz. Egyedi módon nézed a dolgokat. Lehet, hogy nehezebben fogadnak be, de ha befogadnak, akkor nagy ajándék leszel azoknak, akik körülvesznek. Mindez élőben, lájv!

Csak aztán látod, mit csinálnak, akik még nem jutottak el ide. Akik még nem önmagukként vesznek részt az élet játékában. Akik keresik az utat. És közben online mindenben olyanok, mint akárki más. Ugyanazokat posztolják, mint mindenki. Szelfiznek, és kifirkálják magukat. Beírják, hogy „X, ha szeretsz” – és ebből következtetést vonnak le.

Kiírják: „Engem nem szeret senki.” És akkor megtörténik.

Hiába tudod, hogy csoda vagy. Hiába adsz ebből élőben, ha aztán belesüppedsz te is az instafotelba, és nekiállsz baromságokat kiírni.

„Akarjátok irányítani a napomat?”

Aha, simán, igen. Nehogy önmagad legyél. Vagy nehogy olyasmit csinálj, amiről nem tud mindenki. Mégis, mi közük van az embereknek ahhoz, hogy mit teszel? És ahhoz, hogy mit veszel fel reggel? Figyu: nem vagy nullaceleb, hogy posztold, milyet tojtál! Azt nem akarod megkérdezni, hogy mikor menj vécére? És ha nem mondják meg, akkor titokban csinálod?

„Kérdezz bármit!”

Szerepelni akarsz? Tedd meg, élőben. Légy ajándék. Mosolyogj. Nevess. Ragyogjon a szemed. De nem itt van a színpad. Ez nem sajtótájékoztató.

„Vélemény?”

Mit érdekel mindenki véleménye? Törődést szeretnél, tudom. Megértem. Mert élőben nem megy és nincs is nagyon kivel. A szülők elvannak, dolgoznak, és már nincs köztetek emberi kommunikáció. Valakinek a szemébe nézve is határeset csak úgy kikérni a véleményét. Hidd el, akinek fontos vagy, megmondja neked ezt anélkül is, hogy kérnéd.

Miért akarsz mindenkinek megfelelni? Miért akarod másként élni az életed, mint ami szívből jön? Miért azzal foglalkozol, hogy ki mit gondol?

„Fogadjunk, egy fiú se lesz, aki megmosolyogtat, tedd ki te is!”

Haha, hát ez marhajó. Fogadjunk, meg tudlak fertőzni ezzel a hülyeséggel. Fogadjunk, neked is elmegy a kedved az élettől.

„Engem nem szeret senki, lájk, ha téged sem!”

Tudod milyen érzés, ha egy olyan valakitől látok ilyet, akit én nagyon szeretek?

Okosságok a bullyingról

Vagyis a zaklatásról – online zaklatásról. Persze, lehet olvasgatni nagyon tudományos cikkeket és a sokat emlegetett könnyes hangú sztorikat. De vedd már észre, hogy azzal, hogy „lájk, ha utálsz”, magaddal b….. ki! Azzal is, hogy itt van egy táblázat, tegyen minden barát valamit a száz kockába… És heten meg is teszik. Kilencvenhárman utálnak, igaz?

Minek? Miért? Hahó, jó reggelt!

És lassan, de biztosan…

Kiszürkülsz. Hiába tudod, hogy színes vagy, kiszürkülsz. Mert a való életben is nehéz ám a valódi érzelmeket átvinni. Hát még egy nyavalyás öt másodpercig látható sztoriban!

Én pedig itt vagyok, mint több száz csodagyermek paraapuja?

Dehogy. Nem parázok. Inkább szomorú vagyok – hogy elveszítelek. Mert különlegesnek ismertelek meg, előhoztam belőled, előhoztad magadból, és végül mész a levesbe. Ha hagyod. Tényleg, te hagyod? Én hagyom, mert nem tudok mit tenni, csak kirakok egy pici felkiáltójelet.

Vagy mi lenne, ha ebben az instás világban sem lennél hétköznapi? És itt nem beteges különlegességre gondolok. Egyszerű, érthető és őszinte dolgokra.

Mint az a csodám, aki zenéket szerez és ezeket mutatja meg az áldepis, figyelemhajhász és álfontosságot építő marhaságok helyett?

Vagy mint az a kincsem, akinek külön boldogsággal foglalkozó insta profilja van tizenkét évesen? Ő megtalálta a módját, hogyan lehet hozzájárulás a világnak itt is.

Mutasd az instád, megmondom ki vagy!

Mielőtt megmutatod, elmondanám, hogy már megmutattad. Mert sokan látják. És sokan elsiklanak felette, mert nem látnak semmi extrát. Na pontosan ez az. Pedig te extra vagy. De beszürkülsz, ha felveszed a divatos stílust. És akkor elvesztünk téged. Te is elvesztesz engem, és sokakat, akik épp a különleges mivoltod szerették.

Nyisd meg az instád. Nézd meg, miket raktál ki. És szedd le, ami nem te vagy, hanem mások miatt került oda.

Javaslom szülőknek is: vessetek néha egy pillantást rá, hogy mi történik, milyen arcot mutat a gyermeketek online. Önmagát? Abból mennyit? Kinek? Vagy esetleg szerepet játszik, és a posztjaiban egy hatalmas felkiáltójelet mutat?

Egy felkiáltójelet, ami azt mondja:

Ha nem foglalkoztok velem, akkor megkérek rá másokat. Bárkit. És úgy teszem, ahogy ezt ezrek teszik.

Anya, Apa:

X, ha szeretsz!


Csak magadtól kérdezd, hogy miért

Standard

Kisfiam, miért kened a vajat a terítőbe?

Kislányom, miért van ilyen rendetlenség a szobádban?

Miért nem tudsz rendet rakni?

Miért nem tudsz normálisan enni?

Miért kell mindig hülyéskedni?

Miért veszed el a radíííírom?

Miért nem lehet csendben maradni?

Tanúja voltam egy kocsma előtti „beszélgetésnek”. A beszélgetés egy férfi és egy nő között zajlott, és igen rövid volt. Ráadásul egyoldalú. A férfi a nőhöz fordult:

– Mé’ vagy ilyen hülye?

Elgondolkodtam. Vajon ha az illető választ kap erre a kérdésre, akkor előrébb vagyunk?

Ha megtudjuk, hogy a gyerekünk

– miért keni a vajat a terítőbe
– miért nem tud rendet rakni
– miért nem tud normálisan enni
– miért hülyéskedik mindig és
– miért nem tud csendben maradni,

akkor vajon előrébb vagyunk? Nem sokkal, igaz?

Ez a „miért ez vagy az” csak egy szófordulat, amiről nem árt leszokni, mégpedig gyorsan.

Ha pedig azt mondjuk, hogy nem is, nem csak egy szófordulat, hanem, tényleg érdekel, hogy miért, akkor pedig a helyzet az, hogy nem ismerjük gyermekünket. Hiszen ha ismernénk, tudnánk, hogy azért keni a vajat a terítőbe, mert ő ilyen és kész. Nem arra figyel, mint mi. Nem várható el, hogy egy másik embernek ugyanazon dolgok legyenek a fontosak, mint nekünk. Ez segít az elfogadásban.

Azt gondoljuk, hogy a „miért” kérdésekkel gondolkodásra késztetjük a másik embert. Valójában csak megerősítjük felé, hogy igen, tényleg nem értjük őt. És ez nem megoldáskeresés, hanem nyűglődés.

Amikor helye van a „miért”-nek

Van egy pillanat, de csak egy nagyon rövid kis pillanat, amikor helye van a miért kérdésnek. Ez pedig az, amikor magunkba nézünk.

„Miért nem értem a gyermekem?”

Ennyi, és semmi más. Mert utána már nem ezt kell kérdezni. Utána ilyeneket lehet kérdezni:

– Vajon mi segítene nekem abban, hogy megértsem őt?

– Kisfiam, látom, hogy a vaj a terítőre került. Mit tehetnék, hogy legközelebb a kenyéren maradjon?

– Kislányom, ha szeretnéd, hogy segítsek rendet rakni a szobádban, szólj!

– Ha szeretnél úgy enni, mint mások, akkor gyere, megmutatom, hogyan lehetséges!

A legnagyobb titkom, hogy a gyerekeket teljesen egy szinten kezelem magammal. Sőt. Sokszor bizony felismerem, hogy jóval előttem járnak, mert tiszták maradtak és ennél nincs fontosabb. Ha tiszták, akkor tőlem akár lehet vaj a zongorán is. Lehet bárhol hülyéskedni, sokáig fent maradni és közelről nézni a tévét.

Csak egyszer kell megkérdezni, hogy miért, és azt is csak magunktól.

És egy vers neked ehhez:

 

Csak úgy

Mikor ott vagyok, nem álmodom
Egy mosoly fénylik arcodon
És minden olyan jó – csak úgy!
Nem álmodom, és ott vagyok
A vágyaim nem túl nagyok
Legyünk most, kérlek, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Ha mesélsz, én csak figyelek
Ha szeretnéd, a csend leszek
Az élet nagyon egyszerű, csak úgy.
Egy jó dolognak nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Ott kell lenni együtt, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Szeretlek – és nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Legyünk együtt néha csak úgy.

Vámos Robi, 2019

Neked könnyű, hiszen te…

Standard

Könnyű. Elintézni azzal, hogy „neked könnyű”.

És igen. Valóban könnyű. A kérdés az, hogy vajon miért könnyű?

Amikor két perc alatt megértek egy gyereket, akit tíz éven át nem értett meg senki… akkor nekem könnyű.

Amikor bebizonyítom egy osztályról, hogy szó nincs róla, hogy az iskola réme lenne… akkor nekem könnyű.

Amikor azt mondják: „Neked könnyű, hiszen te csak két órát vagy velük.”

Amikor azt mondják: „Neked könnyű, mert tudod, mit kell tenni.”

Miért lenne nekem könnyű?

Egyszer kaptam egy ötöst olyasmire, amire mindenki kettest kapott. Jó esetben. Kérdezték, hogy csináltam. Kiderült, hogy tanultam. „Neked könnyű, hiszen te tanultál!”

Nekem könnyű, mert nagyon tudok figyelni a másik emberre. A gyerekekre valamiért különösen tudok koncentrálni. Ráadásul egyáltalán nem tudatosan és nem görcsölve. Valahogy ez jön. Ezért nekem könnyű!

A kislány hisztizik. Anya megőrül. Kiabál. A kislány hisztizik. Apa erre elővesz egy csokit, és megkínálja a kislányát. Neki könnyű, hiszen tudja, hogy minek örül a kislánya.

Persze jönnek a nyekergő „boldogcsaládértbékébenlágyhanggal” vélemények: „Elrontja a gyereket!”. „Na, aztán majd már ezért fog hisztizni, hogy csokit kapjon.”

Ennek az apának könnyű. Csak a csokinak nem könnyű, mert a csokit megeszik.

Hidd el, könnyű a másikra figyelni. Csak ne magadra figyelj. Ne arra figyelj, hogy ciki neked a hiszti. Az rólad szól. Rossz szülő vagy, ha hisztizik a gyereked? És akkor is, ha csokit adsz? Apa a jó zsaru, mert mindent megenged? Anya a rossz zsaru, mert aludni küldi a gyerekeket? Apa a jó, mert nála lehet csipszet zabálni vacsorára és sokáig tévézni?

Mindent meg lehet beszélni. Ne találd ki, ki mit akar.

Szeresd azokat, akikről azt mondod: szereted őket.

Ismerd meg azokat, akiket szeretsz. Könnyű lesz őket szeretni.

És olyan könnyű lesz, hogy mindenki ezt fogja mondani:

„Neked könnyű!”.

Könnyű lesz nekik ezt mondani.

Kék haj sztori második felvonás: Minden a lehető legnagyobb rendben van

Standard

Történt egy emlékezetes eset, melyről cikket is írtam. És úgy gondolom, mindenből lehet pozitív kört kanyarítani.

Ma találkoztam Velük. Igen, nagy V-vel.

A folytatás pedig maga a csoda – ebben a videóban megmutatom, hogy a megoldás mindig a szívben van:

Lehet, hogy régen lány volt!

Standard

Várok egy suliban a folyosón.

Kicsengetnek épp: nyílnak az ajtók, egyik a másik után. Előbb óvatosan, aztán bátran feléled a zsibongás.

Mellettem a teremből ötödikes korúak lépnek ki, majd vissza is mennek. Aztán többen jönnek ki, nevetnek, visszamennek.

Végül a félosztály kint van és tanakodik.

„Nézd meg, mi ez!”

„Figyeld már!”

„Ez komoly?”

Háromszáz gyerek közül is ki szoktam hallani, hogy ki mit mond. Durva.

„De durva!”

„Ez mi?”

Semmi „Ez ki?”. Semmi érdeklődés. Csak egyből az, ami tönkreteszi az osztályokat.

Megint visszajönnek. Röhögés.

„Nézd már meg!”

„Lehet, régen lány volt!” – röhögés.

A hajamat nézik. Mert kék. Ja bocs. Nem azért nézik, mert kék. Hanem azért, mert nem bírják befogadni, csak ha megmagyarázzák.

A legnagyobb poén négybetűs, bével kezdődik, uzival végződik.

Most értettem meg, hogy mit éreznek a k-popperek (cikk itt)!

Mert nyilván nem normális

Mert nyilván nem normális, hogy kék a hajam. Persze, hogy nem, hiszen én sem vagyok az. Ahogy az sem normális, hogy tizenegy éves gyerekek egy felnőttet kapásból, mindenféle információ nélkül megítélnek és besorolnak.

A baj ezzel csak annyi, hogy tudom, hogy honnan tanulják. Te is tudod, ezért te mindent megteszel, hogy ne erre tanítsd, igaz? Hogy jó példát mutass, és megtanítsd gyermekednek az elfogadást.

Mert ha nem így teszel, akkor gyermekedből akármekkora kincs is volt benne, az elvész. Ha azt hisszük, hogy véleményünket, kommentünket válogatás, szűrés és gondolkodás nélkül fel szabad böfögni magunkból, mint egy bacilust, majd rá szabad köhögni arra, akit éppen érünk, akkor nagyot tévedünk. És ha ezt megtanítjuk gyermekünknek, akkor életünk legnagyobb hibáját követjük el.

Mert ez a fajta kommentelés, ítélkezés és mások előtt azzal jófejkedés, hogy beszólunk frappánsan és örülünk a saját ökörségünknek, az nagyon nagyon gáz. Tönkretesz lelkeket. Na ne értsd félre: az enyémet nem teszi tönkre. Csak nagyon elszomorít. Elszomorít látnom, hogy ebben az osztályban úgy látszik, ez a divat. Lehet, hogy csak szünetben, de ez a divat.

Szerinted azt hitték, nem hallom? Mert a bé-uzik süketek biztos.

Hidd el, mindenki meghallja, amit mondasz. És betalál. Csak a célponton múlik, hogy mit hoz ki belőle.

Minden számít.

Klisé: ne ítélj elsőre.

Folytatom: másodikra se ítélj. Sőt. Magasiskola: ne ítélj egyáltalán.

Ezen a reggelen a felajánlásomat vittem be az iskolába egy csoda számára. Kék hajjal. Ők ebből csak az utóbbit látták. És hamar döntöttek. Bével kezdődik és uzival végződik. Azonnal ítéltek. Röhögtek. Nem fáj. Csak elszomorít.

Mert az osztályukba is járnak csodák, akik egészen biztosan takarékon működnek emiatt. És olyan csodák is járnak oda alighanem, akik egyre kevésbé csodák ebben a környezetben. És nem kell sok idő ahhoz, hogy ők is ítélni kezdjenek. És ekkor ők már nem önmaguk lesznek, s jöhet a kommentek felböfögése.

Ez egy nagy felkiáltójel.

Mindig is tudtam, hogy az a csoda, akit nem is oly rég megismertem valamit tanítani fog. Mert folyamatosan tanít. Valamire fel fogja hívni a figyelmem. Hát nem fantasztikus, hogy így, ebben a formában mutatta meg, hogy milyen bajok vannak arrafelé a teremajtók mögött? Nagyon hálás vagyok.

Gondoltam, hogy felajánlok egy dupla órát ennek a bizonyos osztálynak. Aztán arra jutottam, hogy megkeresnek, ha kíváncsiak lesznek.

Mert ha nincs kíváncsiság, sosem lépünk előre.
Csak az lép előre, aki hisz a varázslatban.

 

Robi

Biztos neki SZÜKSÉGE VOLT RÁ!

Standard

Bebivel (11) történt… Tolmácsolom Anya szavait:

„Hazaérünk.

Akasztom fel a kabátját, és észreveszem:

Eltűnt a kitűző!
A „szent” kitűző, amit Robitól kapott több mint egy éve… most nincs meg! Kérdezem: Hová lett a kitűződ?
Rám néz,mosolyog és mesélni kezd:

„Tudod anya reggel bementem a suliba, felakasztottam a kabátom és még meg volt, de mikor délután felvettem eltűnt, valaki levette! Biztos neki szüksége volt rá! Nekem pedig van egy másik!” mondja, majd sarkon fordul és bemegy a szobájába!

Csak állok és visszhangzik bennem a mondat: „Biztos neki SZÜKSÉGE VOLT RÁ!”

A legtöbben úgy reagáltak volna, hogy ellopták, azonnal beszélj az osztályfönökkel, ez felháborító, ezt meg kell torolni…… talán egy éve Ő is így reagált volna, de most nem!

„Biztos neki SZÜKSÉGE VOLT RÁ!”

Nem a kis enyveskezűt látta, hanem túl tud nézni a tényeken! Már érti! Felnőtteket megszégyenítően, tisztán érti!
Több mint egy éve ismerjük Robit,a programot, ami rengeteget adott neki és észrevétlenül a zsigereiből ő is ad tovább! Elfogadást, megértést és iránymutatását magával és mással szemben is!

Köszönjük!”

Dóra, Bebi édesanyja

Nem tudom, csak úgy jött abból, hogy itt vagyunk

Standard

Miért írtad ezt a „hesteget”?

„Csak úgy. Jött, abból, hogy itt vagyunk.”

Alkotunk. Beszélgetünk. Zenélünk. Már harmadszor találkoztunk, és tudom, hogy ez már az a szakasz, amikor bátorodsz, nyílsz, bátorodsz, nyílsz.

Mert egyre inkább elhiszed, hogy itt elfogadnak. Hogy itt tisztelnek, megértenek. És elmondanám, hogy marhamód hiányoztál is! Mert igen, igenis, hiányoztál. És tudod, mi a legjobb?

Hogy ma már az a flúgos kis valaki lépett be hozzám, aki az első alkalommal éppen csak hogy előbújt belőled. A második alkalommal pedig már megjelent és jelen volt. De most eleve ő érkezett meg, be az ajtón. Azonnal tudtam, hogy megérkeztél.

Mert mindig megérkezel. Csak várni kell. Várni, elfogadni és szeretni.

Annyian elemzik ezt agyon. Régen én is elemeztem. De nem kell. Csak örülni kell neki, de nagyon. Végtelenül.

Köszönöm!

Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért.

Standard

„T. Szülő!
 
Tájékoztatom, hogy az Ön által javasolt rajzos foglalkozás igen jól sikerült. Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért. A gyerekek élvezték, engem pedig rádöbbentett, hogy van remény: a gyerekekhez egészen másképp is lehet viszonyulni. Két napja azon gondolkodom, hogy ez hogyan lehetséges. Ajánlani fogom a többi osztálynak is.
 
Köszönettel és üdvözlettel: H. Kornélia”

Gyorslink az órák leírásához:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Ofők írták:
———–

„Kb. 5 perc alatt levetted, hogy ki milyen, és direkt olyan feladatokat adtál, ami felerősíti a dolgokat. Különleges élmény volt látni az osztályt ebből a szemszögből.”
 
„Még fontosabbak lettek nekem ezek a gyerekek. Jobban érzem a saját felelősségemet is.”
 
„Olyan problémákat is feltárt, amiket most időben észrevettem, mielőtt nagy baj lenne belőle.”

Gyerekek mondták:
——————-

„Azért ilyen jó ez a nap, mert itt volt Robi bácsi.”
 
„Mikor jön legközelebb?”
 
„A varázsceruzával minden dolgozat ötösre sikerült!”
 
„Köszönöm szépen, hogy itt voltál és hogy segítettél abban hogy fontos vagyok én is!”

Anyuka írta:
————

„Szerinte Te egy varázsló vagy �
Annyira örülök, hogy volt rá lehetősége megismerni Téged és azt, amit tanítasz a gyerekeknek! Annyi pozitív élménnyel gazdagodott, hogy csak úgy sugárzik � Jó ezt látni!”

�������

Kedves szülő, kedves osztályfőnök!
————————————

Örülök, hogy te is fontosnak tartod a mai rohanós és online világban a valódi értékeket.
Örülök, hogy te is nyitott vagy arra, ami nem egészen szokványos. Hiszen ha más eredményt szeretnénk, máshogyan is kell tennünk a dolgokat.

Köszönet azért, hogy a rád bízott gyerekeket úgy terelgeted az útjukon, ahogyan a legjobb nekik.

2016 óta járom az iskolákat, és azóta már 387 osztályban tartottam foglalkozást. Ez annak idején rajzolgatásnak indult, mára pedig egy igazi önbizalomnövelő és csapatépítő tréninggé vált. Folyamatosan járom az iskolákat, és mindig hamar megtelik a naptáram – köszönet mindazoknak, akik jelentkeznek, mert meglátják ebben a programban a lehetőséget!

Nem kell aggódnod: ha meghívsz, nem leszel fekete bárány. Azt tökéletesen megértem, hogy nemigen létezik olyan tanári kar, ahol minden kolléga egyformán nyitottan és pozitívan áll hozzá egy ilyen speciális programhoz. Ezt minden bizonnyal te is el tudod fogadni. Ez, mind sok más dolog, nem való mindenkinek.

Nektek nagyon is való, ha szeretnéd, hogy

– a gyerekek az osztályban kezdeményezőbbek legyenek és egyéni önbizalmuk növekedjen
– az osztálytársak jobban tiszteljék egymást és végighallgassák a másikat
– közted és az osztály között még erősebb legyen a kapcsolat, megkönnyítve a közös munkát
– felkészítsd az osztályodat a felsőbe lépésre
– a te osztályodba járó gyerekek magas önértékeléssel, kiemelkedő empátiával rendelkezzenek
– a gyerekek elfogadják egymást – mert mindenki másképp különleges
– az osztályodban a konfliktusokat tettek helyett szavakkal is meg tudják beszélni a gyerekek
– versengés helyett egymást emelő közösség alakuljon ki.

Nem rajzot tanítok, hanem egy szemléletet – rajzokon keresztül. Van egy életfelfogásom, s ennek egyik átadási módja, hogy rajzolok. Nyilván néhány rajzos trükköt hazavisznek a résztvevők: pedagógusként, szülőként is tudod majd alkalmazni az itt “ellesett” elemeket.

Nincs pontos módszertan: rövid és könnyed, játékos rajzos gyakorlatokkal kinyitom a gyerekeket. Villámgyorsan megismerem őket, hogy az időt a lehető leghatékonyabban tudjuk kihasználni.

Az óra kettő vagy három tanórát vesz igénybe és mindössze fehér lapra és grafitceruzákra, valamit krétára és táblára van szükség.

Kiknek – miért ajánlom?
————————

1. osztály: A suli egy jó hely, nem kell félni, bátorság!

2. osztály: Megismertem az osztálytársaimat, de vajon eléggé? És mennyire hiszem el, hogy amit csinálok, az tetszeni fog másoknak és saját magamnak?

3. osztály: Hú, már kell tanulni is, lazítani mikor fogunk? Majd most: úgy tanulunk, hogy nem is tanulunk!

4. osztály KIEMELTEN AJÁNLOTT: Sok a változás, kamaszodunk… és ki fogunk kerülni a tyúkanyónk szárnyai alól, jön a felső, mi lesz?

5. osztály: Már nagyok vagyunk, de ne csússzunk szét, ha lehet! És bírjuk jobban a változásokat, ne essünk kétségbe!

6. osztály: Több új tantárgy, otthoni tanulás hegyek. Tartsunk össze, használjuk ki, hogy egy jó csapat tudunk lenni, ha akarunk!

7. osztály: Ej, de megnőttünk! Főleg a csajok… A fiúk is? Sok a veszekedés. Oldjuk meg!

8. osztály: Hú, már mindent tudunk. De vigyázzunk, ne legyen túl nagy az az arc! És hogyan tovább? Mik leszünk, ha nagyok leszünk?

Mit mondj ofőként a szülőknek vagy szülőként az ofőnek?
————————

Ha aggaszt, hogy hogyan fogod a szülőket (vagy az ofőt) meggyőzni arról, hogy ez jó lesz az osztálynak, és érdemes erre szánni az osztálypénzből:

Küldd el a program leírását a szülőknek vagy pedagógus kollégáidnak!

Hidd el, minden szülő látni fogja gyermekén délután, hogy „hopp, itt valami történt”. Ezt pénzben nemigen lehet kifejezni. A foglalkozás nem ingyenes, ugyanakkor a program egy bábszínházazás árában van – gyermekekre leosztva teljesen reális összeg, mindenki meg fogja érteni.

Mikor tudok elmenni hozzátok?
——————————-

Amikorra beírjuk a naptárba. No, ez nem mindig olyan egyszerű, mert amikor észbe kapnak az ofők, akkor elárasztanak 🙂 Így a naptár huss, betelik. Kedden és csütörtökön járok a sulikba, ezek a napok kiadók. Egyelőre még januári időpont is van, de a naptár kb. februárban szokott megtelni a tanév végéig.

Kérlek tehát benneteket, hogy cselekedjetek mihamarabb, ugyanis:

– Véges a szabad időpontok száma.
– A tiszteletdíj kissé emelkedik a második félévtől.
– Alig várom, hogy lássalak titeket!

A lényeg, hogy legyen meg a jelentkezés, onnantól már foglalt a helyetek.

Kérlek, ha jelentkeztek, beszélj kollégákkal is, mert ha már elmegyek a sulitokba, akkor szívesen megyek egy nap akár 3-4 osztályba is – így megoszlik az útiköltség.

Az órákat több tanítványom javaslatára „Ragyogástan”-nak kereszteltük el. Talán ez fedi le a legjobban a dolgot.

Már így is nagyon sok a szöveg. Néha elég egyetlen mosoly is, és tudod: igen, erre lesz nektek is szükségetek.

Az óra leírását itt megtalálod:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Még részletesebben:

Hívj meg az osztályba! Alig várom!

Találsz az oldalon interjúkat is, ha nagyon kíváncsi vagy! Tök jó ezeket a gyerekeknek is megmutatni a foglalkozás előtt pár nappal, hogy mégis kire-mire számíthatnak.

Szeretettel várom a találkozást, jelentkezzetek minél hamarabb, és kérlek, ennek a bejegyzésnek a megosztásával iskolai csoportban, osztálycsoportban segítsetek a gyerekeknek, hogy részük lehessen ebben az élményben. Köszönöm szépen!

Max. energiával:

Vámos Robi
gyermek- és diadal coach
www.gyemantbogar.hu

Ne védd a gyermeked a jótól! Miért kell felnőnie tizenegy évesen?

Standard

Ragyogástan® óra. Nagy iskola, nagy osztály, kis világ.

Kártyás mókával kezdünk.

Ezt hoooooogy?

Az örök mondat, amit fel szoktam írni a táblára.

Mi volt ez? Csalás? Áh. Gyerekek! Majd ha felnőttek lesztek, ráértek annak minősíteni. Mondjuk akkor nem sokat fogunk beszélgetni.

Mindenki ragyog. Tehát nem csalás. Nem szemfényvesztés. Csoda talán?

Ez az! Varázslat! Ötödikben? Miért ne?

De egy valaki nem lelkes. Be van kuckózva. Ez sem baj. Csakhogy közben jelentkezik.

„Nem létezik varázslat!” – mondja kissé lenéző arckifejezéssel.

Én mosolygok. Mert már látom rajta, hogy kezdi megérinteni a dolog. Mert lehet, hogy otthon azt tanítják, hogy nincs varázslat. Ne higgy senkinek. Ne higgy semmiben. A világ veszélyes hely. Anyucika jó, anyucika megvéd, mint az Aranyhajban.

Ne védd a gyermeked a jótól! Kételkedhetsz. Minősíthetsz. Csak hagyd már kérlek a gyermeked gyermeknek maradni!

Miért nem hihet a varázslatban tizenegy évesen? Egész biztosan nem ő döntött így. Mert látom a szemében, hogy elhiszi. De nem vallhatja be, mert akkor éretlen lesz egyesek szemében? Ne hülyéskedj már kisfiam. Ne legyél már ilyen ovis, kislányom. Ez csalás, trükk, hazugság, és a bácsik nénik veszélyesek. Ki tudja, mikor változtatnak át szív tízessé? Vigyázz nagyon, kinek hiszel.

„Nem létezik varázslat!” – keserű állítás. Pedig a világ igenis édes. Amíg gyerekek vagytok, addig mindenképp.

Miért ne létezhetne varázslat?

Ő végig, majdnem három órán át nem ragyog. Valami nem engedi.

Csak, tudjátok, az igazi ragyogás nem tudatos dolog. Az ott van legbelül. Nem lehet visszafogni, ha elindul. Én meg észreveszem ezer arc között is.

A harmadik óra vége. Amikor szól a csengő, és nem mozdul senki. Mondom, hogy köszi a figyelmet, satöbbi satöbbi. Itt megtaláltok, ha kellenék még. De nem mozdulnak. Csak egy valaki jelentkezik:

„Mikor jössz még?”

„Amikor elhívtok!”

„Akkor gyere még!”

Aztán kijön, és ugrál, mint egy GYEREK. A többiek is. De ő a szószóló. Aki szerint nincs varázslat. Végigült faarccal majdnem három órát, míg a többiek ragyogtak és nevettek. És most itt ugrál, nevet:

„Gyere megint! De mikor? Gyere el megint légyszi légysziiiii!” – mint egy atomerőmű, úgy ömlik belőle az energia.

„Figyelj csak ide” – mondom, és nyugalomra intem. Az osztály visszaül a helyére.

„Eddig ott ültél, és azt hittem a fejemet veszed.” – mosolyog. „Most pedig itt vagy és imádod az egészet.”

 

Hát mi ez, ha nem varázslat?

____

RAGYOGÁSTAN® óra:

Az osztály ahogy még sosem láttad

KPOP – és akkor?

Standard

Miért szadizzák egymást manapság a tizenévesek?

Mert az egyiknek feketébb a bőre?

Dehogy, az a régi szép időkben volt.

Ma azért, mert túl fehér… vagy azért, mert anya a Lidl-ben vásárolt ruhát a gyereknek…

De van durvább is.

A KPOP.

Milyen zenét hallgatsz?

Koreai színeshajúakat? Ó, ha színeshajú, akkor tuti gáz, forró, langyos, meleg! Meg amúgy is. Hogy bírod ezt hallgatni? Apropó. És ha langyos, akkor mi van? De nem az. De ha igen, akkor mi van?

Hahó, kérem!

Hát nem tök mindegy, mit hallgat a másik? Neked nem kötelező! Dugd be a füled,vonulj félre. Ha akarod, pakold tele a táskád kitűzőkkel.

Négyféle ember van:

1. KPOP-ot hallgat és szadizzák.

2. Nem KPOP-ot hallgat és szadizzák.

3. Nem KPOP-ot hallgat és nem szadizzák.

4. KPOP-ot hallgat és nem szadizzák. (Álom állapot!)

Nem mindegy, hogy egy másik ember mitől érzi jól magát?

Aki szadizol: Ha hozzá tudsz járulni valaki más boldogságához, akkor tedd meg. Ha ismered önmagad, és tudod, hogy csak fikázni tudod az illetőt, hogy színeshajú hülyezenét hallgat egyforma lánysrácokkal (szerinted legalábbis), akkor inkább lépj tovább. Nincs itt semmi néznivaló.

Annyi szép dolog van az életben. Van, akinek ez tetszik, van, akinek az. Tényleg, neked mi tetszik?

Nem kell utálni azt, akit nem értesz. Meg sem kell érteni, ha ez bonyolult neked. Rendben van, hogy nem érted, mit eszik valaki ezeken a srácokon. Hogy miért köszönti fel őket a szülinapjukon. Hogy magamutogatás helyett őket teszi ki az instára.

Nem tök mindegy? Basszus, szereti őket, és kész. Nem mindegy?

De.

Hallgasson KPOP-ot, ha akar. Seventeent. Bétéest. Akármit. Ahogy ez a szuper róka is.

Álljon itt ez a róka azokért, akik bátran megtehetik, amit akarnak és vállalhatják az ízlésüket, mert pont letojják, mit gondolnak mások.

Aki meg békét szeretne, az keressen meg itt!

Üdv: Vámos Robi, egy színeshajú

Akiről nem tudjuk, végülis szereti a KPOP-ot vagy sem, de nem is számít.
Azt viszont tudjuk, hogy attól, hogy színes a haja, még nem… izé.
Értékeljétek egymást!

Micsoda erő van benned!

Standard

Mert végtelen tehetség vagy.

Olyan, akiért érdemes volt az egészet elkezdenem. Csak azért érdemes volt elkezdenem, hogy miután elkezdtem, évekkel rá találkozhassunk. Hogy megmutasd, mire vagy képes.

Hogy megcsillantsd. Hogy megláthassa a nagyvilág: IGEN, képes vagy kihozni magadból a csodát. Mert végtelen kreativitással működsz. Képes vagy pár vonalból kincset alkotni.

De a csodára árny vetül.

Mert nem mindenki fogja fel ezt. És van, aki bánt. Van, aki másokat bánt körülötted. Van, aki a barátaidat bántja.

Egy törékeny kismadarat büntet azzal, hogy nulla tisztelettel bánik vele. Letöri a szárnyait és nevet rajta.

De te ezen nem akadsz fent.

Mert végtelen erő van benned. Nagyon érzel mindent, és ez néha fájdalomhoz vezet. De tudod kezelni a fájdalmat. Mert közben végtelen erős vagy.

Micsoda erő van benned, hogy így, ebben a környezetben is előtört belőled a csoda!

Micsoda erő van benned, hogy a kegyetlen külvilágtól függetlenül vagy képes így működni.

Persze tudom: nem függetlenül. Mert jobb is lehetne, ha hagyná a világ. Mennyivel jobb lenne mindez, ha nem lenne semmi kegyetlenség körülötted. Ha nem szekálnák egymást melletted.

Ha nem szólnának be neked, hogy kussolj, ülj már le, süket vagy? Ha nem tipornák sárba az önbecsülésed. Ha nem becsmérelnének folyamatosan és nem nevetnének sokan a rád mondott értelmetlen poénokon.

Mennyivel jobb lenne, ha tisztelnének. Ha elismernének. Ha megértenének. Ha tanulnának tőled. Mert tőled csak tanulni lehet.

Nézz csak körbe. Sokan tanulnak tőled. Sokan néznek fel rád. Igenis vannak, akik meglátták már benned a kincset. Mégsem irigykednek, hanem elfogadják, hogy igen, Te jó vagy. Nagyon jó.

Lehet, hogy nem hétköznapi. Nem szürke. Nem tucat és nem sablonos. Egyéniség.

Nézz körbe. Vedd észre, hányan szeretnek.

És vedd észre, micsoda erő van benned!

Én tudom.

Megvédeni nem tudlak a kegyetlenségtől. De meg tudlak úgy erősíteni, hogy bízz annyira magadban, hogy ne számítson senki, aki ellened fordul. Mert aki ellened fordul, az maga ellen fordul. Kényszerből: magával van baja. Veled nincs baja. Csak épp nem lát. Nem hall. Csak magát látja egyedül. Magának akar mindent.

Pedig te vagy az, aki megérdemli a mindent. Mindent, ami jó.

Vigyázz magadra. Engedd meg magadnak, hogy erős legyél. És mutasd meg a világnak, micsoda erő van benned. Hogy még így is csodákra vagy képes.

És ha még erősebb leszel, tiéd lesz a világ. És ha tiéd lesz a világ, képes leszel másokat erősíteni.

Mert végtelen tehetség vagy. Nagy szükség van rád!