Ragyogástan® óra. Nagy iskola, nagy osztály, kis világ.
Kártyás mókával kezdünk.
Ezt hoooooogy?
Az örök mondat, amit fel szoktam írni a táblára.
Mi volt ez? Csalás? Áh. Gyerekek! Majd ha felnőttek lesztek, ráértek annak minősíteni. Mondjuk akkor nem sokat fogunk beszélgetni.
Mindenki ragyog. Tehát nem csalás. Nem szemfényvesztés. Csoda talán?
Ez az! Varázslat! Ötödikben? Miért ne?
De egy valaki nem lelkes. Be van kuckózva. Ez sem baj. Csakhogy közben jelentkezik.
„Nem létezik varázslat!” – mondja kissé lenéző arckifejezéssel.
Én mosolygok. Mert már látom rajta, hogy kezdi megérinteni a dolog. Mert lehet, hogy otthon azt tanítják, hogy nincs varázslat. Ne higgy senkinek. Ne higgy semmiben. A világ veszélyes hely. Anyucika jó, anyucika megvéd, mint az Aranyhajban.
Ne védd a gyermeked a jótól! Kételkedhetsz. Minősíthetsz. Csak hagyd már kérlek a gyermeked gyermeknek maradni!
Miért nem hihet a varázslatban tizenegy évesen? Egész biztosan nem ő döntött így. Mert látom a szemében, hogy elhiszi. De nem vallhatja be, mert akkor éretlen lesz egyesek szemében? Ne hülyéskedj már kisfiam. Ne legyél már ilyen ovis, kislányom. Ez csalás, trükk, hazugság, és a bácsik nénik veszélyesek. Ki tudja, mikor változtatnak át szív tízessé? Vigyázz nagyon, kinek hiszel.
„Nem létezik varázslat!” – keserű állítás. Pedig a világ igenis édes. Amíg gyerekek vagytok, addig mindenképp.
Miért ne létezhetne varázslat?
Ő végig, majdnem három órán át nem ragyog. Valami nem engedi.
Csak, tudjátok, az igazi ragyogás nem tudatos dolog. Az ott van legbelül. Nem lehet visszafogni, ha elindul. Én meg észreveszem ezer arc között is.
A harmadik óra vége. Amikor szól a csengő, és nem mozdul senki. Mondom, hogy köszi a figyelmet, satöbbi satöbbi. Itt megtaláltok, ha kellenék még. De nem mozdulnak. Csak egy valaki jelentkezik:
„Mikor jössz még?”
„Amikor elhívtok!”
„Akkor gyere még!”
Aztán kijön, és ugrál, mint egy GYEREK. A többiek is. De ő a szószóló. Aki szerint nincs varázslat. Végigült faarccal majdnem három órát, míg a többiek ragyogtak és nevettek. És most itt ugrál, nevet:
„Gyere megint! De mikor? Gyere el megint légyszi légysziiiii!” – mint egy atomerőmű, úgy ömlik belőle az energia.
„Figyelj csak ide” – mondom, és nyugalomra intem. Az osztály visszaül a helyére.
„Eddig ott ültél, és azt hittem a fejemet veszed.” – mosolyog. „Most pedig itt vagy és imádod az egészet.”
Hát mi ez, ha nem varázslat?
____
RAGYOGÁSTAN® óra: