Az osztály ahogy még sosem láttad: Rendkívüli Rajzóra


Jelentkezz az órára itt >>

A jelenlegi leterheltségem miatt Dunakeszi 50 kilométeres környezetében vállalok iskolai órát.
Az órákat 3. osztálytól vállalom.
Egy iskolából legalább két osztály jelentkezése szükséges.
Egy napra két osztályt tudok vállalni.

 

Rendhagyó és rendkívüli rajzos szemléletfejlesztő interaktív órák,
melyeket nehéz elfelejteni:


Önbecsülés, önbizalom, sikerélmény, empátia és ragyogás.

 

Eddigi iskolai osztályok:

925

Résztvevő gyerekek száma:

20.000+

Hívj meg hozzátok is! >>



Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
Felvétel és kisfilm: Tar Károly

Nem csak rajzóra. Ezeket az órákat MIND magában foglalja:

Mit ad a rendkívüli rajzóra a gyerekeknek?

 

Borisz: „Azért ilyen jó ez a nap, mert itt volt Robi bácsi”
Titusz: „Mikor jön legközelebb?”

A foglalkozás felemeli a gyerekeket. Reményt és magabiztosságot ad. A legtöbben meglepődnek, hogy mi mindenre képesek. Megismerik egymást – mert ez a legfontosabb lépés egy jó közösség kialakulásához. Bár még nem mértem meg, de biztosan hiszem, hogy több centivel magasabban mennek ki az ajtón, mint ahogy bejöttek.

De általában nem mennek ki. A végén, hiába szólt már a csengő, csak ülnek tovább. Ez a legszuperebb visszajelzés!

 

Imádom.

Furcsadolgozat és egy csodabogár válasza

Szeretem az őszinteséget!

 

Mit ad a rendkívüli rajzóra neked, ha pedagógus vagy?

 

„Kb. 5 perc alatt levetted, hogy ki milyen, és direkt olyan feladatokat adtál, ami felerősíti a dolgokat. Különleges élmény volt látni az osztályt ebből a szemszögből.”

„Mindenki önmagát adta, nagyon önmagát. Sokat segített nekem, végig jegyzeteltem.”

„Olyan problémákat is feltárt, amiket most időben észrevettem, mielőtt nagy baj lenne belőle.”

„Akkora önbizalmat, megerősítést ad a gyerekeknek / sőt nekem is /, az élet minden területén elhiszed, hogy minden sikerülhet! Csak úgy kell megközelíteni a dolgokat! Rajzolj és rajzolj! Ne radírozz, mert biztos, hogy jó, amit csinálsz! Köszönet és még egyszer köszönet érte!”

Ez a program egy olyan lehetőség, amit kár lenne kihagyni. Ritkán van olyan pillanat, amikor egy osztályfőnök kívülről láthatja az osztályát. Tanulságos, felemelő és egyben jó visszajelzés, hogy mennyire ismerted meg a gyerekeket az évek során. Lehet, hogy tudnak újat mutatni?

 

Mit ad a rendkívüli rajzóra neked, ha szülő vagy?

 

„Szerinte Te egy varázsló vagy 🙂
Annyira örülök, hogy volt rá lehetősége megismerni Téged és azt, amit tanítasz a gyerekeknek! Annyi pozitív élménnyel gazdagodott, hogy csak úgy sugárzik 🙂 Jó ezt látni!”

„Amire rávilágított, mitől fura valaki, ítélkezések, hogy mered felvállalni Magad, mire van szükséged, hogy örüljél, stb … fontos dolgok voltak, nem csak gyerekeknek, ami mégis hihetetlen volt számomra, az a módszertani tökéletesség, amivel érthetővé és érdekessé tette ezt számukra. Sőt többnyire mosolygás és nevetés kísérte. Sok csillogó szem!”

Szülőként fontos számunkra, hogy gyermekünk egy jó közösségben, megértő és lelkes, pozitív környezetben töltse mindennapjait. A gyerekek nagyon sokfélék, s egyre több a „különleges” gyermek. Az osztálynak sokszor kihívást jelent egymás megértése és elfogadása amellett, hogy egyénileg is magas önértékeléssel rendelkezzenek. 

Az óra után picit mindenki értékesebbnek látja magát és társait is. Gondoskodom róla, hogy a hatás hosszú távú legyen – többek között azzal, hogy otthon lelkes beszámoló várható, amiből tapad rátok, szülőkre és a tesókra is néhány szuper gondolat!

 

Jelentkezz itt az órára >>

 

Ezt szoktam elmondani rögtön az elején:

Sokkal jobb olyasmit csinálni, amiről a végén sem tudjuk pontosan, mi volt, de jó volt, mint olyat csinálni, amiről rögtön tudjuk, mi lesz és azt is, hogy nem lesz jó.
Sőt. Fogalmam nincs, mit fogunk csinálni. Sosincs. Spontán vagyok. Megkérdem a gyerekektől, hogy ki tudja, mit fogunk csinálni? Pár kéz felemelkedik – mondom, ez vicces: hiszen én sem tudom, mit fogunk csinálni 🙂

Azt mondta a minap egy csodaművész az ötödikben:
“Ja, hát csak annyi hogy én nem tudom mi ez, de tudom hogy jó lesz, és jössz máskor is?” – hat perc telt el az első órából.
Akinél kenyér van: pék.
Akinél villáskulcs: szerelő.

Akinél sztetoszkóp: orvos.

Egy új arc a suliban, egy kissé fura fazon egy gyanús táskával:

Szerelő.
Orvos.
Bűvész.
Ügynök…
Nem kell előre besorolni senkit. Engem nem is nagyon lehet. De a végén azt érezzük: ez állat jó volt, és nem is kell megmondanunk, hogy pontosan mi történt: rajzóra, osztályfőnöki, matek, környezet? Bűvészet?

Mindből valamennyi és mégis egyik sem.

Mert nem az a lényeg, hogy meg tudjuk mondani, mi az, hanem ha simán jó volt, akkor éljük meg és örüljünk!

Sosem úgy indulok neki egy órának, hogy tudom, mit csinálunk majd. Hiszen így könnyen lehet, hogy órákon át olyat csinálunk, ami nem való ide. Ehelyett megismerem a csapatot – meg fogsz lepődni, milyen gyorsan – és aztán pontosan olyasmit csinálunk, ami nagyon nekik való!

A táskám egy szerszámosláda – ami a fejemben van. Azt szedem elő belőle, ami kell. Pontosan.

És aztán azt érezzük: wow, ez jó volt – és mindegy is, mi minden van még abban a táskában!

 

Ezt mondták az órákról:

Magyarkanizsa, Vajdaság: a Pannon Rtv képes-interjús összeállítása:

A teljes cikk: Önértékelésre tanít a Gyémántbogár Program

Várpalotán – Hírcentrum Várpalota:

Jónyer Angéla, tanító, gyógypedagógus, Dunakeszi Szent István Általános Iskola:

Kanizsa Televízió:

„A rendhagyó rajzóra résztvevői rajzos feladatokat oldottak meg, miközben fejlődött az odafigyelésük és az önismeretük is.”

 

„Furák vagyunk, így normális”:
Mosonmagyaróváron a hatodikosokkal

 

Minden Sikerül – Százhalombattán történt

A két kristály és a lámpa: Varga Enikő tanító írása



Gyémántbogár SárBOGÁRdon: Simon Zsuzsa tanító írása


Röszke – A lehetetlen nem létezik: Kozma Zsófia tanító írása

Ezeken a helyeken már volt rendkívüli rajzóra:

 

A jó hangulatról közösen gondoskodunk:

Még egy emléket is kérhetsz a terem falára, csak jusson eszedbe időben:

Örömmel megyek hozzátok is, jelentkezz itt >>

Rendkívüli rajzóra életképek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Osztályfőnökök mondták

„Amikor egy csoda valóra válik…”

„Vámos Robi, de ki az a Vámos Robi?
Most már tudom. Egy nagyszerű művész, aki tehetségét, tudását önzetlenül adja át másoknak.

Rendhagyó rajzóra! De jó lenne itt a mi „kisiskolánkban”! Ötletemet véletlenül „elejtem” a suliban. A „főnökasszony” rögtön rábólintott. Hú, de jó! Jön Robi! Végre személyesen is megismerhetem!

Szeptember 26. És jött Robi. Nem csalódtam, olyan, amilyennek képzeltem!
Művészlélek csupa szívvel. Ragyogott és ragyogtatott. Minden gyereket és felnőttet elvarázsolt „ragyogó” ötleteivel és stílusával. Mert „Minden sikerül”. És mi elhittük és még most emlegetjük őt! Akkora önbizalmat, megerősítést ad a gyerekeknek / sőt nekem is /, az élet minden területén elhiszed, hogy minden sikerülhet! Csak úgy kell megközelíteni a dolgokat! Rajzolj és rajzolj! Ne radírozz, mert biztos, hogy jó, amit csinálsz! Köszönet és még egyszer köszönet érte!
A csoda valóra vált! A varázslat sikerült!

Ajánlom mindenkinek! Próbáld ki! Minden sikerül!

Hanzóné Kurc Márta
tanító, Tarnaszentmiklós

 

„Ilyen napok után újra van egy kis remény”

„Köszönjük Neked, hogy itt voltál. Én sokat tanultam.

És azt hiszem többször kellene látnunk új megközelítést a gyerekfejekhez.
Ilyen napok után újra van egy kis remény…”
Burger Rita, tanító
Őrbottyán

 

„Megtanítja az addig hihetetlent”

„Robi óráit figyelve azt láttam, hogy olyan oldott légkört tud teremteni, melyben csökken a gyerekek szorongása, a kudarctól való félelme. Ennek hatása mentálisan is kedvező: kreativitást fejleszt, problémaorientációt eredményez azáltal, hogy mindenkinek szabad kísérletezni.

Itt nincs rossz válasz, nincs rossz döntés, hiszen Ő megtanítja az addig hihetetlent a gyereknek: mindenből pozitív dolog születik, mindenki egyedi és megismételhetetlen, és mindenki a maga módján tökéletes.

Berta Gabriella, tanító
Tiszalúci Arany János Általános Iskola
Gabriella írása itt

 

„Nagyon izgultunk” – Hírek Pásztóról

„Kedves Robi!

A gyerekek fogalmazást írtak látogatásodról.  Minden gyermek egy-egy gondolatát, érzését kiragadva szeretnénk megköszönni, hogy itt voltál közöttünk és egy élményekben gazdag délelőttöt ajándékoztál nekünk.

Szeretettel:
a 3.c és Annamari
Zsigmond Király Általános Iskola, Pásztó”

Olvasd el a gyerekek véleményét itt!

 

„A varázslat él és virul”

A varázslat él és virul, kellő humorral fűszerezve, intelligens játékkal körítve, hagyva, hogy ezáltal a gyerekek személyisége szabadon kibontakozzon. Aki annak ellenére, hogy addig semmi kedve hozzá, intenzíven elkezd mosolyogni. Talán nem hitt a varázslat erejében. Aztán végül őszinte mosollyal jelzi, hogy jól érzi magát. Minden olyan könnyű lesz, nyugodt és bensőséges hangulatú. Senki sem feszeng már.

Bátran rajzolnak a táblára és a lapra, minden nehézséget feledve és leküzdve. Megszólal minden kis gyermek önmagára ébredt lelkének legyőzhetetlen ereje! Robi mosollyal nyugtázza, hogy minden rendben van, nagyon ügyesek vagytok! Ez a mosoly olyan, mint egy bátorító, gyöngéd ölelés, mellyel kiemeli a kis kavicsokat a mindennapok szürkeségéből és színt varázsol köréjük, rájuk, bennük.

A szemléletformáló rajzos óra után még napokig élénken él a gyerekekben a hangulat, mely beitta magát a tanterem falai közé. A gyerekek emlegetik Robi mondatait! Megpróbálják, létrehoznak „bármiből bármit”.”

Zékány Tímea, tanító
Herman Ottó Általános Iskola, Budaörs

 

„Felszabadultan vesznek részt azok is, akik egyébként gátlásosak”

ocsai-annamaria

„Az egész egy nemzeti színű macskával kezdődött…Az ingyenesen letölthető színezők közül a Március 15-ei, ünnepi rajzokból küldtem el párat Vámos Robinak. Elindult egy levelezés, amit rövid időn belül követett az első találkozás.

Innen indult a rajzos szemléletformálás iskolai formája. Első látásra”szerelem”volt a gyerekek és Robi részéről is. Az első találkozást követte, követi a többi. A foglalkozásokon azok a gyerekek is felszabadultan vesznek részt, rajzolnak, akik egyébként gátlásosak, visszahúzódóak, valamilyen részképesség zavarral, tanulási nehézséggel küzdenek.

Nincs elrontott rajz, bármit ki lehet hozni mindenből, lehet változtatni menet közben. Továbbra is igényt tartunk ezekre a kötetlen, jó hangulatú, játékos, kreativitást, sokszor spontán, önbizalmat fejlesztő foglalkozásokra.”

Ócsai Annamária, tanító
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola 2.b

 

„Körforgás”

„Most, hogy újra találkozunk, érzem a változást. Még nem tudom, mi az, csak egy érzés. Hiszen eddig is tudtam: vezeted őket, és ők is téged. Ott van a kapocs, ami mindig is ott volt köztetek. Akkor mi változott?
Jó rád nézni. Ott vagyok én is a körben. Valami van a szemedben. Valami határozottság. Valami olyan tudás, ami tisztább és erősebb, mint valaha. Azt hiszem, kezdem érteni. Egyre szabadabban adsz magadból, egyre jobban és erősebben áramlik belőled az energia. Ők is érzik. Befogadják. Lelkek nyílnak meg, némelyik óvatosan, kicsit félve, mint aki maga sem hiszi el… Mások nyíltan és felszabadultan, hiszen erre vártak már mióta…
Meglátják magukat benned. A szemedben felismerik önnön énüket. Azt, akik mindig is voltak, és mégsem tudott kitörni, mert felépült egy fal… De most morajlik, lenn a mélyben, kitörni készül. Mindez elér hozzád, s mikor kitör, rád omlik egészen, elborít, s mégis felemel. Áramlik, és szinte összeolvad az, ami a tiéd, és az, ami belőle jön. Megszűnik a tiéd, az övé, és feloldódik valami közös, univerzális energiában. Ez az, ami táplál, ami új erőt ad. Ez valami más, mint ami eddig volt. Erősebb mindennél, és egyre csak több lesz!
Látom az arcodon, és látom a szívekben. A lassan kinyílóban és az intenzíven kirobbanóban. Engem is megérint, lehatol egészen a szívek legmélyébe. Valami történik, valami olyan, ami ésszel fel nem fogható. Csak szívvel.
Csak nyíljanak a kapuk! Akár résnyire, akár szélesre tárva, a szeretet utat tör magának! Ha már ott van, a körön belül, akkor csak engedni kell, befogadni, hagyni, hogy az áramlás véghez vigye a csodát. Akkor kezd el igazán ragyogni…
Elmész, de valami itt marad. Ez a szinte kézzelfogható energia, ez a szeretetmező, ami sok virágot teremt. Félénk kis ibolyát és impozáns orchideát. De mindegyik árasztja illatát, mert végre érzi a napfényt…
Viszed tovább te is, mert adnod kell, mert nincs más! Csak ez a kölcsönösen, oda-vissza áramló lét, a szeretet végtelen energiája, ami éltet minden teremtményt ezen a világon…”

Varga Enikő, tanító
Göd

Rendkívüli rajzóra Sárbogárdon:

Jól éreztétek magatokat?

 

Furcsa dolgozat szívmelengető válaszokkal.

 

rendhagyó rajzóra rendkívüli rajzóra gyerekszáj

Azt hiszem, ennél több nem is kell 🙂

 

Jelentkezz be, és adok időpontot >>

 

rendhagyó rajzóra rendkívüli rajzóra vélemény

rendhagyó rajzóra rendkívüli rajzóra vélemény

Olvass róla a médiában:


Hot Magazin, egy szuper osztály képeivel (katt a nagyításhoz)

Jelentkezz be itt >>

 

Az óra változást hoz:

– önmagával örökké elégedetlenből saját magát elfogadó

– fegyelmezetlenből a közös célért együtt dolgozó

– csúfolódóból megértő és elfogadó

– aggresszívből mindent megbeszélni képes

– kirekesztettből befogadott

– kirekesztőből befogadó

– egymást minősítgetőből megfigyelő és megértő

– önzőből a csapat sikeréért tenni akaró

– másokat lehúzóból másokat lelkesítőstresszesből nyugodt

– elrettentőből példamutató

 

KÉRÉS!

Szeretném, ha egy iskolában több osztály is részesülne ebben az élményben. 2×3 óra vagy 3×2 óra is lehetséges, és így az útiköltség is csökken.

Ez nem titkos akció, mindenkinek jár:
Kérlek, beszéld meg kollégáiddal a lehetőséget, hátha őket is érdekli!
Azért is hasznos, ha egy iskolából több osztály is részt vesz, mert így lesz kivel megbeszélni a közös tapasztalatokat.

 


Figyelem 1: NEM rajzóra!

Nem rajzot tanítok, hanem egy szemléletet – rajzokon keresztül. Van egy életfelfogásom, s ennek egyik átadási módja, hogy rajzolok. Nyilván néhány rajzos trükköt hazavisznek a résztvevők: pedagógusként, szülőként is tudod majd alkalmazni az itt „ellesett” elemeket.

Figyelem 2: NINCS pedagógus, sem pszichológus végzettségem.

Gépészmérnökként végeztem és egy igen nagy kanyar után vagyok ott, ahol most vagyok. Sőt. Amikor rájöttem, hogy lételemem a gyerekek és a tanítás, mentorálás, minden egészen új fordulatot vett.
Csak akkor hívj el hozzátok, ha nem zavar, hogy nincs pedagógus diplomám. Nem a szokványos oldaláról közelítem meg a dolgokat, lásd a képen! Olvasd el itt Berta Gabriella tanító írását erről!

Coach végzettségem viszont van, sőt, gyakorlatom is. Ösztönösen ráérzek, melyik osztályban mire van szükség.

Figyelem 3: Gyémántbogár riasztás!

A foglalkozáson számomra Világítanak a rejtett őstehetségek, vagyis a Gyémántbogarak! Nem azért megyek az osztályba, hogy tehetségeket keressek. De ha találok, nem fogom eltitkolni. Az órák után elmondom, kiket milyennek láttam, és általában 2-3 névjegyet is adok, hogy a szülők meg tudjanak keresni. Ajánlom a folytatást a felfedezettek számára!

Akik munkámat tanácsokkal és szakvéleményekkel segítik:

 

Vida Ágnes

pszichológus
www.kismamablog.hu


Berta Gabriella

tanító
Tiszalúci Arany János Általános Iskola


Jónyer Angéla

tanító, gyógypedagógus
Dunakeszi Szent István Általános Iskola


Szabó Eszter

klinikai szakpszichológus


Elő az önbizalommal!

Nagy szükség van az önbizalom fejlesztésére. Olyan nincs, hogy valamit nem tudok. Nem tudok rajzolni? Tele van a tábla? Ugyan már! Nézd meg ezt a művet:

Szekszárd, Dienes Valéria Általános Iskola: Minden sikerülhet, ha együtt csináljuk!

Szinte mindig megmutatom a gyerekeknek, hogy 4+1 lépésben egyszerűen mindenre képesek!

Mi a módszertan?

Hogy pontosan hogyan csinálom? Ezt megtapasztalhatod ha elhívtok! Azt hiszem a kulcs itt a tapasztalat: sok osztályt láttam, tudom mire van szükségük.

Mert a sündisznón és a pálcikamacskákon keresztül egészen bonyolult dolgokat is megértünk! Lesz bátorságunk elkezdeni a dolgokat, mert valami biztosan lesz belőle! Legfeljebb másképp fejezzük be, mint ahogy elterveztük. Na és? Nem probléma!


Ahogy a szakértők látják:

„Segít a gyerekeknek megélni a belső szabadság, felszabadultság érzését”

verba-andrea-vamos-robi

„Nem “csak” önbizalma fejlődik, hanem önismerete is. Ezáltal előtérbe kerülnek azon rejtett képességei, melyek számára is új, eddig ismeretlen élményt adnak. A rajz teret ad a játékos kísérletezésnek, vagyis megvalósul a tapasztalati úton való ismeretszerzés, a játszva tanulás, az így szerzett ismeretek és pozitív élmények rögződnek a legmélyebben későbbiekben.

Az elkészült, mások számára is felismerhető produktum (rajz) feletti sikerélmény következtében az önértékelés is nő, a magáról alkotott belső kép minőségileg magasabb szintre jut. Ez rendkívül fontos, hiszen a későbbiekben ez határozza meg, hogy mit közvetítünk kifelé, gyermekként, majd felnőttként milyen célokat tűzünk magunk elé, azaz mennyire leszünk sikeresek.

A siker felnőttként is boldogabb életet eredményez, ennek alapja, hogy mindezt gyermekkorban megtapasztalja. Egy ilyen foglalkozás fejleszti a finommotorikát, kreativitást, koncentrációs képességet, EQ-t vagyis érzelmi intelligenciát, a belső, rejtett érzések kifejezésre juttatása segít a gyerekeknek megélni a belső szabadság, felszabadultság érzését. Mindezek a tanulási teljesítmény növekedésében, a siker elérésében, az önkép fejlődésében, a boldog felnőtté válásban meghatározó jelentőséggel bírnak.”

Verba Andrea, fejlesztő pedagógus, Szeged

 

„Nagy szükség van arra, hogy valaki visszavezesse az embereket – legyenek bármekkorák – önmagukhoz.”

szabo-eszter-vamos-robi

„Olyan dolgokat fogalmaztál meg, amiket alapvető hiányosságnak látok, és valóban, már az alsó tagozatosoknál elkezdődik az uniformizálás, a rejtett képességek még mélyebb elrejtése.

Olyan dolgokat adsz vissza ezekkel a foglalkozásokkal a gyerekeknek, amik sokat segíthetnek nekik a későbbiekben abban, hogy felnőttként megállják a helyüket az életben, képesek legyenek innovatívan gondolkodni, a megoldásra fókuszálni.

Remélem, még sokáig tudsz ilyen elképesztő és egyedi dolgokat csinálni, mert nagy szükség van arra, hogy valaki visszavezesse az embereket – legyenek bármekkorák – önmagukhoz.”

Szabó Eszter, pszichológus, Mosonmagyaróvár

 


FIGYELEM! A TÁJÉKOZTATÁS NAGYON FONTOS!

Mindannyian szeretnénk tudni, hogy mi történik a gyermekünkkel, és ez természetes. Ezért fontos, hogy mind az iskolavezetés, mind a gyerekek, de FŐKÉNT A SZÜLŐK tudják, hogy meghívtatok engem az osztályba. Tudniuk kell, hogy ki és hogyan foglalkozik gyermekükkel.

Kérlek Téged is, mint jelentkezőt, hogy a foglalkozás előtt időben tájékoztasd a szülőket és a gyerekeket!

Ehhez javaslom a szülőknek elküldeni ezt az oldalt. 


Kiknek ajánlom ezt az erőt adó, személyiségfejlesztő foglalkozást?

  • Gyerekeknek:
    • Alsó tagozatosoknak – harmadik osztálytól: akik már hozzászoktak, hogy egy ilyen foglalkozáson figyelni érdemes, és nem okoz gondot számukra két vagy három tanórán át koncentrálni. Ez egy fárasztó program ám!
    • Negyedik osztály végén és ötödik elején: a program enyhít az alsóból felsőbe váltás nehézségein, segít feldolgozni a váratlan helyzeteket, nagy változásokat.
    • Felsősöknek: a témákat mindig úgy választom ki, hogy megfeleljen az adott csoportnak.
    • Középiskolásoknak: itt igazán nagy buli várható!
    • Sportcsapatoknak: lazításképpen, feszültségoldásként és erőt adóként.
    • Lehetséges egy osztálynak vagy egy évfolyamnak megtartani a foglalkozást, és lehetséges vegyes csoport is, ahol a cél, hogy 2-3 évnél nagyobb korkülönbség ne legyen a résztvevők között.

 

Ne hívj meg, ha:

  • Óvodában szeretnél ilyen foglalkozást: Óvodásoknak ezt a programot korainak tartom, mivel nem kimondottan rajztanításról, hanem szemléletformálásról van szó, és szükség van arra, hogy végig oda tudjanak figyelni – érdemes tehát megvárni az iskolás kort ezzel. Annál is inkább, mivel az óvodásoknak inkább a szabad megtapasztalásra van szüksége.
  • Úgy érzed, mindenért az iskolarendszer vagy a kormány a felelős.
  • Ha úgy gondolod, nincs szükséged külső szemre, és Te egymagad szeretnéd minden téren fejleszteni a gyerekeket.
  • Ha kellemetlen számodra „engedélyeztetni” a programot az iskola vezetésével – szent a béke!
  • Ha nem tudod elfogadni, hogy nincs papírom pedagógiából.
  • Ha ebben csak annyit látsz, hogy valaki más tartja meg az órát – itt Neked is fontos szereped lesz!

 

Jelentkezz be, és adok időpontot >>


?
Gyakori kérdések – és válaszok:

Kicsiknek vagy nagyoknak? Íme, amit a foglalkozás ad a gyerekeknek:

  • 1. osztály: A suli egy jó hely, nem kell félni, bátorság! (jelenleg 3. osztálytól vállalok rendkívüli rajzórát)
  • 2. osztály: Megismertem az osztálytársaimat, de vajon eléggé? És mennyire hiszem el, hogy amit csinálok, az tetszeni fog másoknak és saját magamnak? (jelenleg 3. osztálytól vállalok rendkívüli rajzórát)
  • 3. osztály: Hú, már kell tanulni is, lazítani mikor fogunk? Majd most: úgy tanulunk, hogy nem is tanulunk!
  • 4. osztály KIEMELTEN AJÁNLOTT: Sok a változás, kamaszodunk… és ki fogunk kerülni a tyúkanyónk szárnyai alól, jön a felső, mi lesz? Legyünk szuper közösség!
    Idézek egy jelentkezésből: „Egy kiskamaszokkal teli közösségben a szárnypróbálgatások közben óhatatlanul van hogy meg-megsérül valaki, valami. Biztos tudsz olyat mondani, mutatni, amivel segítheted a sérülésmentes próbálkozásokat, hogy végül mind együtt szárnyalhassanak. ;)”
  • 5. osztály: Már nagyok vagyunk, de ne csússzunk szét, ha lehet! És bírjuk jobban a változásokat, ne essünk kétségbe!
  • 6. osztály: Több új tantárgy, otthoni tanulás hegyek. Tartsunk össze, használjuk ki, hogy egy jó csapat tudunk lenni, ha akarunk!
  • 7. osztály: Ej, de megnőttünk! Mindenki más, mindenki másképp. Sok a veszekedés. Oldjuk meg!
  • 8. osztály: Hú, már mindent tudunk. De vigyázzunk, ne legyen túl nagy az az arc! És mik leszünk, ha nagyok leszünk?

Egy nap hány osztályt tudsz vállalni?

Egy napra ezeket tudom vállalni:

  • 2 x 2 óra
  • 2 x 3 óra
  • 1 x 3 óra + 1 x 2 óra

Hány fő vehet részt egy ilyen foglalkozáson?

Egy átlagos iskolai osztály megfelel, 15-30 fővel. 35 résztvevő felett már mindenképp ketté kell választani a csoportot, és két foglalkozást tartani. Külön megszervezett csoport esetén is 15-20 fő az ideális, ekkor tudnak még a kellő szinten egymásra figyelni.

Mennyi ideig tart a foglalkozás?

A foglalkozás a Te választásod alapján kettő vagy három egymás utáni tanórát igényel. Egyetlen tanórában nem eredményes.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a két óra olyan gyorsan elröppen, hogy mindig jól jön egy ráadás, lazítós harmadik óra. Szünetet a megszokott csengetési rend szerint tartunk.

Mit tanul, aki részt vesz egy ilyen foglalkozáson?

  • Önbizalma szintet ugrik, és állítom, hogy centikkel magasabban megy haza, mint ahogyan érkezett!
  • Sosem mondja többé, hogy „nem tudok” rajzolni. És sokkal kevesebb dologra mondja ezt úgy általában is.
  • Megtanulja helyén kezelni a saját magával szemben támasztott elvárásokat – nem viszi túlzásba ezentúl.
  • Felismeri a saját és mások érzelmeit.
  • Jobban elfogadja a társait olyannak, amilyenek – csökken a kéretlen véleménnyilvánítás, piszkálás, belekötés.
  • Megtanul kezdeményezni. Elkezdeni valamit. Akár kicsit, akár nagy dolgot. Mert össze meri „firkálni” a szépen letörölt, üres táblát!
  • Megtanulja a lényeget meglátni – mindenben. Először a süni lényegét, de aztán már az elefánt is megy. Végül rááll a gondolkodása arra, hogy igen, ez a lényeg, aha, ezt ábrázolom, mert ezt már tudom!
  • Megtanulja más nézőpontok elfogadását. Hogy valaki ÍGY rajzol elefántot. Valaki ÚGY. Valaki így gondolkodik, Valaki úgy! És így 5+5 = 10, de 7+3 is  10 és 2+8 is 10!
  • BÁRMIBŐL lehet BÁRMI. Ha tudjuk, mit akarunk, akkor a cél vezérel, nem a kréta a kezünkben. Biztosan ki tudjuk fejezni magunkat! Semmi sincs veszve!
  • Az én órámon MINDENKI lesz a leglelkesebb!
  • Megtanulja azt, hogy figyelni kell arra, aki a táblánál szerepel. Rám is, de a társaira is. Mert csak így tudja elvégezni a feladatot. Kell a figyelem!
  • Ki mer állni a többiek elé, és bátran, velük szembe fordulva el tudja mondani, mit szeretne! A táblánál pedig bebizonyítja, hogy igen, sikerül is!
  • Én is tanulok: megtanulom, mennyire sokfélék a gyerekek, az emberek, és mennyire sokféleképpen lehet nekik sikerélményt adni!

Elég egy alkalom? Hosszú távon mit ad ez az osztálynak?

Az órákat úgy építem fel és olyan meglepő eszközöket használok, hogy a gyerekek arra is szoktak emlékezni, hogy két éve mit csináltunk. Az órán jelen lévő osztályfőnök pedig elleshet praktikákat, és alkalmazhatja ezeket akkor is, ha én már nem vagyok ott. Emellett pedig adok útravalót is, hogy hogyan lehet villámgyorsan emlékeztetni a gyerekeket az érintett témákra.

Mivel nem tudok visszatérni csak alighanem legalább fél év múlva, így különösen fontosnak tartom és teszek is róla, hogy olyat adjak, amire nagyon nagyon sokáig emlékezni fognak, és hogy ez a program egy paradigmaváltó és gyakran felidézett élmény legyen.

Mindig ugyanaz a téma, fix előadással jössz?

Dehogy! Az óra mindig más. És érdemes újra elhívnod, akár évente, mert mindig mással készülök, főleg, ha már ismerem a társaságot!

Mire lesz szükség?

  • Két vagy három tanórára. Szünetet tartunk. Hogy két vagy három órát szeretnél, ezt a jelentkezéskor tudod megadni.
  • Nyitottságra és kedves arcokra.
  • Humorérzékre – a program és a szöveg nem mindennapi, meglátod!
  • Grafitceruzára, papírra. Iskolában megtartva még fehér krétára és táblára – vagy fali fehértáblára és filcre.
  • Egy biztos helyre, ahová mindenki elrejti a radírját – erre ugyanis nem lesz szükség!
  • Csendes tanteremre, különszobára vagy nyugalmas külső helyszínre.
  • Befogadó csoportra.
  • Türelemre, mert nem kevés a jelentkező 🙂

Jelentkezz be itt az órára >>

Mi a pedagógus – osztályfőnök szerepe a foglalkozáson?

A foglalkozás minden tekintetben újszerű a gyerekek számára és különleges élményt és tapasztalatot ad az osztályfőnöknek is.

Villámgyorsan le tudom venni, ki milyen típus a gyerekek közül, és pontosan olyan feladatokat adok, amik kihozzák, felerősítik a „helyzetet”. Az osztályfőnök pedig kívülről láthatja mindezt: óriási tükör és nagyon nagy lehetőség ez a fejlődésre, érdemes teljes szívvel jelen lenni és jegyzetelni.

A foglalkozáson fontos szerepet szánok a jelen lévő pedagógusnak. Éppen ezért az osztályfőnök részvétele elengedhetetlen! Ez teszi lehetővé azt, hogy a foglalkozás jó hatásai akkor is jelen legyenek, ha én nem járok ott minden nap – mert ez igen valószínű, hogy így lesz.

Megtanítok néhány olyan módszert vagy praktikát, mellyel:

– a pedagógus is pozitív visszajelzést tud majd adni a gyerekeknek
– tanítóként, tanárként, osztályfőnökként magad is része leszel a folyamatnak, így megmarad az egészséges egyensúly, és nélkülem is működni fognak a dolgok.

Ez egy olyan foglalkozás, ami után az osztályfőnöknek lesz a legtöbb házi feladata – készülj!

Szülők is bejöhetnek?

Nagyon hasznosnak és szemfelnyitónak gondolom a szülők számára a foglalkozást, ezért kimondottan örülök, ha egy vagy két szülőt meghívtok az órára. Többet inkább ne, mert az már befolyásolja a gyerekek viselkedését, és meg akarnak majd nagyon felelni. Ritka alkalom az, hogy egy szülő láthatja azt a közösséget működés közben, melynek a gyermeke is része. Sok helyzetre adhat ez magyarázatot és egyben megoldást!

Mi a „tematika”?

A csoportok és a résztvevők annyira sokfélék, hogy nincs állandó módszerem. Képes vagyok viszont villámgyorsan ráhangolódni a csapatra. Meglátom, kik a leglendületesebbek és kikkel kell többet foglalkozni a többiekhez képest – miközben az egész osztálynak jár a figyelem. Így lesz minden foglalkozás más. Így lesz színes!

Van egy szerszámosláda a fejemben, melyben sok, változatos feladat bújik meg. Mindig tudom, melyikre van éppen szükség: ezt vesszük elő, és ezzel dolgozunk. És ezeket a feladatokat később is lehet ám használni az osztályban!

Szupercsapat, akikkel az osztály egészének önbizalmán dolgoztunk – Barcsay Jenő Általános Iskola, Szentendre

Cegléden, örömmel.

SNI? ADHD? Asperger? Itt nincs különbség és besorolás.

Nem kérdezem meg előre, a csoportban ki milyen. Ha valamit feltétlenül tudnom kell valakinek a hátteréről, természetesen a foglalkozás előtt elmondhatod. De nem sorolok senkit sehova. Sokszor meglepetésként ér, hogy jé, neki nem is kellett volna ezt tudni. Vagy nem kellett volna mernie felállni és kijönni a táblához? Nem számít! Lásd a negyedik törvényt!


Bodza üzenete

Ez akkor ilyen jobb agyféltekés dolog? Vagy bal agyféltekés?

Nem. Egyik sem. Vagyis mindkettő.

Itt a lényeg megragadását tanítom meg, ami logikus gondolkodást igényli. Egyszerű figurákon, állatokon, pálcikaembereken keresztül tanítom meg, hogy miben mi a lényeg, ami az adott dolgot egyértelművé – és így könnyen lerajzolhatóvá teszi. Rajzokon keresztül, észrevétlen tanulunk egészen komoly dolgokat! A legérdekesebb, amikor zárásképpen a gyerekek vonnak le olyasmi tanulságokat, melyekről igazán nem is beszéltünk, mégis „leesik nekik”.

Ez olyan, mint a boldogságóra?

Nem. Ezt az órát szeretném, ha nem hasonlítanád semmihez.

Kielemzed a rajzokat?

Bár ez nem pszichológiai teszt, mégis rendkívül gyors és kristálytiszta képet fest a gyerekekről. Ezeken az egyszerű feladatokon keresztül nagyon gyorsan megismerjük egymást, és a rajzokból azonnal látszanak a fejlesztendő pontok illetve a kiemelkedő tehetségek, annál is inkább, mivel sokezer rajzot láttam már szerte az országban. Nagyon fontos, hogy abban a pár órában, amit együtt töltünk, a lehető leghasznosabb legyen a gyerekeknek a program. A rajzokon át és játékos feladatokon keresztül gyorsan megismerem őket, meg fogsz lepődni, mi minden derül ki akár pár perc alatt.

A foglalkozás végén beszélhetünk picit, ha kérdésed van, de nem a rajzok, hanem úgy minden tapasztalat alapján.

A Táblácska alapítójaként a Táblácska stílust tanítod meg? Tudunk majd olyanokat rajzolni?

Mivel magam alapítottam a Táblácskát és magam is nyilván ebben a stílusban rajzolok, nehéz ezt elrejteni. 🙂 Mutatok belőle pár trükköt szívesen, de alapvetően nem erről szól a foglalkozás. Még a Táblácska stílusnál is sokkal egyszerűbb figurákat tanulunk, éppen ettől lesz mindenkinek valódi sikerélménye – és a tanultakat otthon is alkalmazhatja.

Csak tanterembe, iskolai órára jössz?

Szívesen tartok foglalkozást nyári táborban, különfoglalkozáson is, akár a szabadban. És online elérhető bárhonnan, ez a legjobb 🙂

Kiscsoportos foglalkozás is kérhető?

Igen! Ha összeszervezitek a csoportot, akkor örömmel vállalom a foglalkozást akár a suliban, akár nálunk, akár egy külső helyszínen. Erről külön egyeztessünk, de nyitott vagyok mindenre, ami jó!

Egy helyre csak egyszer mész?

Ó, nem. Cegléden és Gyömrőn például már sokszor voltam, Tiszalúcra pedig minden hónapban megyek. Szívesen visszatérek, ha nyitott a csoport és persze nyitott az iskola és a tanári kar! Hiszen csak így van értelme.

Jelentkezz be itt az órára >>


A Tiszalúci Arany János Általános Iskolában sok sok barátom van már


Ez meg mi lehet? Megtudod az óra végén – harmadik osztálytól 🙂

Mennyibe kerül?

A program díja egy gyermek részére egy bábszínházas programnak felel meg – és biztos vagyok benne, hogy hosszú távú eredményeket hoz.

Az alábbi díjak nettó díjak. Magánszemélynek számlázva a bruttó=nettó, céges megrendelő esetén 27% ÁFA is kerül a számlára.

2 tanóra
ajánlom 1, 2, 3, 4. osztályoknak
40.000 Ft (20-25 fős osztálynak)

20 fő alatti létszám esetén 35.000 Ft
15 fő alatti létszám esetén 30.000 Ft
25 fő feletti létszám esetén 50.000 Ft

3 tanóra
ajánlom 4. osztálytól, de felsőben mindenképp
60.000 Ft (20-25 fős osztálynak)

20 fő alatti létszám esetén 55.000 Ft
15 fő alatti létszám esetén 50.000 Ft
25 fő feletti létszám esetén 70.000 Ft

A foglalkozás díját átutalással előre, vagy a helyszínen készpénzben tudjátok fizetni. Mindkét esetben számlát kaptok a befizetett összegről.

10% kedvezményben részesülnek:

  • Dunakeszi iskolák
  • Speciális, pl. gyógypedagógiai intézmények
  • 3.000 lakosnál kisebb település iskolái
  • Azon osztályok, ahol már tartottam foglalkozást

A kedvezmények a foglalkozás díjára vonatkoznak, és összeadhatók.

Utazási díj:

  • Dunakeszi, Fót, Göd: ingyenes
  • Más települések: 80 Ft/km

A távolság Dunakeszi és a helyszín között értendő, oda-vissza útra. Budapest elkerülésére az M0 autóutat használom.

Jelentkezz ITT, és ajándékozd meg az gyerekeket és magadat is ezzel az élménnyel!

Időpontot akkor tudok adni, amikor megérkezett a jelentkezésed. A megjegyzéshez be tudod írni, hogy kb. mikor alkalmas nektek az óra.
Rendelkezem védettségi igazolvánnyal.

Szeretném, ha egy iskolában több osztály is részesülne ebben az élményben. Ha már ott járok, egymás után két osztálynak is örömmel tartom meg a foglalkozást. 2×3 óra vagy 2×2 óra is lehetséges, és így az útiköltség is csökken.
Ez nem egy titkos akció, mindenkinek jár:
Kérlek, beszéld meg kollégáiddal a lehetőséget, hátha őket is érdekli!