Vámos Robi vagyok

művész-mentor
gyermek és szülő félelemmentesítő, tehetségvédő

Itt már hallhattál rólam:

 

“Hogy lettél gépészből ez?”

Ma ezt kérdezték tőlem, és elmeséltem.
Gépész lettem, mert apukám eléggé azt szerette volna. Ment is. De nem volt az igazi. Kifelé kacsintgattam.
Gyerekkoromban sokszor rajzzal leptem meg a szeretteimet. Mert ezt könnyű volt átadni. És úgy értették, ahogy akarták.
Aztán lettem gépész. Vasúti kocsik és kinyomhatatlan ketchupos flakonok… Tizenév után középvezetői szintről búcsúztam a pályától. Miért?
Mert egy tátrai kiránduláson lemaradva a többiektől az jött, hogy elég nagy marha vagyok, ha nem a szabadkézi rajzaimmal foglalkozom. Innen indult az első nagy fordulat. Elkezdtem rajzos ajándékokat készíteni. Először papíron. Aztán találtam fadarabokat, és azokon alkottam.
2011. december 27-én a nappali szőnyegén kuporogva megírtam a felmondólevelet. Elküldtem mély levegővel.
2012. október 11-én egy fordulópontot jelentő marketingtanácsadáson – vagyis az ebédszünetben két falat szezámmagos csirkemell között – megszületett a Táblácska.

2014-től már önjáró volt és a mai napig működik. Folyamatosan, minden jövendölést megcáfolva. A csapat vezetése érdekében kitanultam a coaching szakmát. Nem tudtam, hogy ez milyen fontos lesz. 2012-ben végeztem. Jó volt. Néha kell a papír, hogy az ember azt csinálhassa, amit szeret.

Többekhez akartam eljutni. Színezőket rajzoltam, és itt elindult a második lavina. Többszáz ezer gyermek kapott a színezőkből. Csodák történtek, csak nem vettem észre. Ahogy csodák történtek akkor is, amikor matekot korrepetáltam gyerekeknek Tolna megyében. Imádták, mert egyéni megközelítést alkalmaztam. Én ezt nem is láttam. Csak azt, hogy működik. Igazából nem is tudom, hogy miért hagytam abba. Ja igen, mert gépész lettem. Ami nem baj, mert szeretem. De van jobb.
A színezők eljutottak az iskolákba. Mondták egy helyen – Cegléden-, hogy ugyan nézzem már meg, milyen ügyesen színeztek a gyerekek. Hát, ezért mondjuk nem megyek el oda – csúszott ki a számon… jó beképzeltnek is tartottak. De aztán kimagyaráztam: Természetesen azért elmegyek, hogy együtt rajzoljunk valamit a gyerekekkel.


Csüngtek rajtam, mint a szőlőfürt. És nem értettem, mit esznek rajtam. Nem tudtam igazán befogadni. Nem hittem el, hogy ez jó nekik. Túl egyszerű volt.
De amikor egy másik iskolában egy kisfiú a képen is látható meglehetősen pálcika rókát rajzolva kijelentette, hogy ő most már mindenre képes, akkor kezdett derengeni, hogy valami történik, amit nem is vártunk. És hogy egy olyan gyerek, aki a saját osztályában is alig mer megszólalni, délután már folyamatosan jelentkezik, aztán három forduló után harmadik helyet ér el a városi (!) mesemondóversenyen…
Valamit adtam, amit nem tudtam, hogy adom.

És azóta több, mint hétszáz osztályban jártam, és több, mint kilencszáz gyereknek tartottam egyéni foglalkozást – problémamegoldó coachingbeszélgetést és élményprogramként szabad alkotást.
És egy csomó olyan dolog történik, amire nem is nagyon van magyarázat. A lélek meggyógyul és meggyógyítja a testet – így foglalhatnám össze. Annyi de annyi történetem van, amiket magam sem hiszek még el teljesen.

Jelenleg gyűlnek a mentoráltak az új mentorprogramba. Közben készülök a tudás átadására – legalább részben. És ráadásként tervezem az országjáró előadásokat, ahova sokan eljöhetnek és erőt meríthetnek.
Hát, így lettem ez, gépészből.

Rendkívüli rajzóráimmal folyamatosan látogatok iskolai osztályokat és tartok egyéni foglalkozásokat. Nem rajzórát tartok, s bár tanulunk rajzolni is, a rajzokon át a gyermekek önbizalmán dolgozunk a legtöbbet. Mentorként hosszú távon támogatok gyerekeket, hogy önmaguk maradjanak és megtalálják lelkesítő céljaikat ebben a kissé kifordult világban.

Eszközeim elsősorban rajzosak, saját módszertannal és eszköztárral dolgozom, melyek mind a gyerekektől kapott tapasztalaton alapulnak.

Két gyermekem van: Virág (2012) és Peti (2009). Dunakeszin élek családommal.

Vámos Robi

 


Diplomáim



Küldetésem:

SIKERÉLMÉNYT ÉS EZÁLTAL BÁTORSÁGOT ADNI.

Boldog és kiegyensúlyozott, életvidám és mentálisan erős gyerekeket szeretnék látni.

Olyan gyerekeket, akik megtalálják a helyüket a folyamatosan változó világban.

Akik elfogadják magukat. Akik megtalálták, miben a legjobbak és ebben a tehetségükben ki tudnak bontakozni.

Olyan gyerekeket, akik különlegességüket előnyként használják és ajándékok lesznek mások számára is.

Akik felfedezik magukban a művészt és elismerik a saját különlegességüket akkor is bátran, ha vannak, akiknek ez nem tetszik.

Olyan gyerekeket, akik elfogadják, hogy a környezetükben lesznek olyanok, akik nem értik meg őket, de ez nem akadálya a ragyogásuknak.

Olyan gyerekeket, akik képesek elgördíteni maguk elől az akadályokat, legyen az az akadály akár egy élethelyzet, akár egy egészségi probléma vagy maga a meg nem értettség.

Olyan gyerekeket, akik felnőttként is erősek lesznek és nagy lendülettel indulnak neki a nagybetűs Életnek.

Mindehhez nem szükséges megváltozniuk. Azt szeretném, hogy önmaguk legyenek, mert így jók, ahogy vannak!

 

Kik a Gyémántbogarak?

Gyémántbogár: Gyémánt + Csodabogár. Eleinte rejtőzködő életmódot folytató, csillogásáról még nem tudó vagy csillogását elfedni próbáló zsenge életkorban leledző emberke. Különös ismertetőjegye, hogy felfedezése után felhagy a rejtőzködéssel és csillogó röpképződményeit kibontva szárnyalásba kezd. Megerősödik és elfogadja önmagát. Tehetsége kivirágzik. Bátorságot merít saját sikerélményeiből. Önmaga lesz, előbújik, és ajándékká válik saját maga és környezete számára. Leküzdi a félelmeit és elhiszi, hogy a különlegességével és furcsaságával együtt lehet őt nagyon szeretni. Ezáltal a még rejtekező Gyémántbogaraknak is bátorságot és erőt ad és példát mutat. Előfordul az ország bármely pontján, oktatási intézményekben, családi környezetben. Figyelemmel, őszinte érdeklődéssel, törődéssel, szeretettel és dicsérettel táplálkozik. (Forrás: Dr. Szántay-Vámos: Bogárológiai lexikon)

 

EMBER, az elembertelenedett világban, aki kapaszkodót nyújt a visszatéréshez.Gabi

Egy részed neked is gyerek. Benne van a szemedben az a csillogás amivel egy kicsi gyerek képes figyelni, ahogy egy hangya cipeli a kenyérmorzsát. Az a csodálkozás, hogy mindig feljönnek a csillagok és minden éjjel ragyognak. Az a kíváncsiság, ahogy gyerekek kérdezgetik az élet apró és nagy dolgairól a felnőtteket. Az a naivság, hogy eljuthatunk egy ugrással is a Holdra, ha nagyon akarjuk. Ez mind benned van. Látszik rajtad. Ezért vagy képes megérinteni a gyerekeket és azokat a felnőtteket akik még hisznek a csodákban.Bulik Lívia, négy csodálatos gyermek édesanyja

 

Hallgasd meg az interjúkat a Karc FM Spájz című műsorából Csesznák Anikó jóvoltából:

 

Tehetségzsákok ha robbannak – Interjú Lamival:

További médiamegjelenések >>

Te vagy az igazi Gyémántbogár! Te adod az embereknek azt a fényt, amivel valóban elő mernek majd bújni a sötét alagútjukból. Kívánom, hogy minden terved megvalósuljon és hogy rengeteg gyermek szeméből kapd vissza az elveszett fényt!Fehér Patrícia

Villámadatok:

Név: Vámos Róbert György (de csak simán Robi)
Születésnap: 1978. május 9.
Anya: Dr. Kolozsi Ildikó, röntgenorvos (+1998)
Apa: Vámos Róbert, gépészmérnök (+1998)
Házastárs: Magyar Anita
Gyermekek: Péter (2009), Virág (2012)

Végzettség:

Brief coaching gyermekekkel és kamaszokkal (2017)
Diadal coach (2012)
Okleveles gépészmérnök (2003)

Díjak, elismerések:

OSzTV 2. helyezett (1996)
öztársasági ösztöndíj (1998, 2000)
Diplomaterv Nívódíj, 1. helyezett (2003)
ARC Pályázat, kiállított plakátok (2008, 2009)
Polgármesteri elismerés, Dunakeszi (2014, 2019)
50 Példakép egyike, Példakép Alapítvány (2014)
Pest Megye Év Iparosa (2016) Polgármesteri elismerés, Dunakeszi (2019)

Zsűritagság:
Gyémántbogár Díj (2017, 2018, 2019)
Várva Várt Alapítvány (2019)
Gluténmentes Élet Gyermekszemmel (2019)

Saját könyvek:
Élj úgy, ahogy élhetsz (2016)

Ragyogj! (2018)
Minden sikerül (2019)
Csak úgy (2020)
Psszt! Csoda vagy! (2021)
Bátran lehetsz FURA! (2021)

A könyvekről bővebben és vásárlás itt.


Kérdéseket kaptam, melyek elgondolkodtattak.

A választ úgy tűnik, megfogalmaztam.

Az egyik kérdés ez volt:

Mi / ki nélkül nem tudnék létezni?

És a másik:

Mi az, ami engem boldoggá tesz annyira, amennyire én szoktam boldoggá tenni másokat?

Ami nélkül nem létezem:
Mások felemelése.

Aki nélkül:
Legyen kit felemelni.

Legyen kinek kifejeznem mindazt, amit át szeretnék adni.
Tudjak valakit úgy szeretni, ahogyan csak képes vagyok. Legyen kihasználva ezen képességem.

Szeretni: műveszet. Alkossunk hát!
Alkotni: szeretet. Szeressünk hát!

Love is an Art.

Vámos Robi

 

Egy nagy mentor már többször segített nekem – Geszti Péter

Hajnóczy Somával – mert tanulni mindig kell!

“Mi így működünk”

“Rögtön szimpatikus voltál, amikor megláttalak. Aztán amikor az igazgatónkkal beszéltél, tudtam, hogy teljesen egyformán gondolkodunk. Amikor a gyerekeimmel találkoztál, és rögtön befogadtak a csapatba, akkor már teljesen biztos voltam abban, hogy nem tévedek. Mert ennyien nem tévedhetünk.

Mert őket én nevelgettem, és tudom, hogy milyenek. Megérzik a szeretetet, és nekik is szükségük van rá. Te elhoztad nekik más formában és férfiként, amit addig tőlem kaptak.

Te levegőt sem tudsz venni úgy, hogy ne szeress és ne szeressenek. Ebből táplálkozol, ezért rohansz át minden napon, hogy adj és kapj. Mert ha ez nincs meg, a lelked meghal. És csak menj és csináld, mert egy ilyen léleknek nagyon kell élnie!

Tudom, mert tőlem egyszer elvették ezt, és én is belehaltam… Akkor kezdtem újra élni, amikor visszamentem tanítani. Mi így működünk. Képesek lennénk koldulni is a szeretet, mert másként nem kapunk levegőt. Fuldoklunk egy szívtelen világban, de legyőzzük, szeretünk még akkor is, ha mások már nem fognak… Mert az lesz életünk utolsó perce, ha nem szerethetünk többé.

Berta Gabriella, tanító
Tiszalúci Arany János Általános Iskola
Gabriella írása itt

 


Miért csinálom?

A képen saját gyermekeimmel: Virággal és Petivel.

Felvillanyoz és mérhetetlenül boldoggá tesz, ha egy gyermeket örülni látok a saját sikerének. A legjobb ebben, hogy a gyerekek ilyenkor nem csak a saját sikerüknek örülnek. Annak is örülnek, hogy ezzel a sikerrel és az ő sugárzó mosolyukkal másokat is megajándékoznak. Ez azért van, mert a Gyémántbogarak érzelmi intelligenciában bizony megelőznek sok felnőttet.

Minden erőmmel segítem az általam felfedezett kincseket, s egyben védelmezem is őket.

Ehhez a dolgokat másképp kell csinálni. Nem szokványosan, és egészen spontán módon.

Végtelen figyelemre van szükség. Megértésre. Elfogadásra. Szeretetre.

Mert ahhoz, hogy kinyissuk a szíveket, színek kellenek.

Vámos Robi

Az 5. Magyarországi Coaching Konferencián 2013-ban
Workshop “Rajzold le és beszéljünk róla” címmel

A pedagógus diplomáról Berta Gabriella tanító tollából: klikk a cikkhez!

 

Akik munkámat tanácsokkal és szakvéleményekkel segítik:

Vida Ágnes
pszichológus
www.kismamablog.hu

Berta Gabriella
tanító
Tiszalúci Arany János Általános Iskola

Jónyer Angéla
tanító, gyógypedagógus
Dunakeszi Szent István Általános Iskola

Szabó Eszter
klinikai szakpszichológus

 

Imola üzenete a vendégkönyvben – ezek az én kis csodaajándékaim!


Hogyan született meg a Gyémántbogár program?

 

A Táblácska, mint fordulat

Mindig is rajzoltam és vallom, hogy a rajz egy kiváló eszköz, hogy kifejezhessük magunkat, az érzéseinket. Fordulópont volt az életemben, amikor visszataláltam a rajzoláshoz, és saját vállalkozást építettem. A Táblácska most visszatekintve annak az eredménye, hogy a nem éppen rózsás gyermekkorom és diákéveim után végre elő mertem bújni a csigaházból. A Táblácskán a rajz mint eszköz működik: megjeleníti a kért jellemzőket, és lényegretörően ábrázolva az ajándékozottat, nagy meglepetést és örömet szerez.

Színezd ki magad!

Az egyszerű és vidám rajzokból készült Táblácskás színezők gyerekek ezreinek szereznek örömteli perceket és sikerélményt. Sok visszajelzés érkezett a pedagógusoktól és szülőktől, melyben arról számolnak be, hogy a gyerekek nagy lendületet kaptak a színezőkön dolgozva. A Táblácska és a Gyémántbogár között a kapocs pedig Barni példája:

“Igazi mérföldkő!”

“Előszedtük az összes színes ceruzát és mielőtt hozzáláttunk volna a “színezéshez” megnyitottam az internetet is, megmutattalak Neki. A kiskori képedet is, amelyen már rajzolsz, és a mostanit is. Majd a Többieket is, és végül Petit, a kisfiadat is. Meséltem a munkádról. Szájtátva hallgatta és azóta színez! Aprólékosan, megkockáztatom: precízen, és színekkel!!

Még aznap este elkészült az első igazán szép, színes színező (és azóta számtalan), és én akkor csak annyit sóhajtottam bele a világba: “látod Robi, hát megérte!”.
🙂
Tényleg csak annyit szerettem volna, csak, hogy tudj erről a kis semmicske dologról, amely számunkra mégis egy igazi mérföldkő! 

Kívánom, hogy még sokaknak légy olyan VámosRobija, mint amilyen nekünk lettél!”

Szeretettel: Éva és Barnabás

Amikor ezt az első iskolai vendégóráimon a saját szememmel láttam, akkor döbbentem rá, hogy pár vonal milyen nagy hatással van a gyerekek önbizalmára és önbecsülésére. Játékos, rajzos feladatokon keresztül szinte észrevétlenül sajátítanak el olyan megerősítő gondolatokat, melyeket minden nap hallaniuk kellene valakitől.

 

Színezők után: Óra Robi módra

2016 márciusa óta folyamatosan járom az iskolákat, és önbizalomnövelő, osztályközösséget építő rajzos szemléletfejlesztő órákat tartok. Immár több, mint kétszáz osztály tapasztalatával a hátam mögött újra és újra várom a kihívásokat és a csillogó szemeket.

Nagy feladat volt számomra, mikor még 2012-ben a saját Táblácskámat házi feladatként kellett megrajzolnom, hogy ki is vagyok és mit szeretek? Már ezen is szerepelt az emberek segítése, felemelése. Coachként akkor találtam igazán rá az utamra, amikor a gyerekekkel kezdtem el foglalkozni, ráadásul összekötve a másik szenvedélyemmel: a rajzolással.

 

Ragyogó önbizalom gyerekeknek

Felmerült a kérdés: Mi történne, ha egy egész osztály helyett csak egy gyerekkel foglalkoznék? Nos, a válasz erre maga a Gyémántbogár projekt!
Miután láttam, hogy a valódi figyelem, a megbecsülés és az egyszerű rajzok mire képesek, mániákusan kerestem a módját, hogy minél több gyermeknek segíthessek. Kerestem a szavakat, hogy ez itt tehetség, önbizalom, elfogadás – netán egyszerűen csak figyelem?

2012-ben végeztem DIADAL coach-ként, majd 2017-ben továbbképeztem magam, hogy szakterületem a gyermekek önbizalomfejlesztése lehessen. A megoldásra fókuszáló beszélgetés az igazi világom, mindezt temérdek rajzzal kísérve!

 

Táblácska vagy Gyémántbogár? – A megoldás mindkettő!

Táblácska és Gyémántbogarak találkozása: a Mindenki című film és a kórus két tagja 🙂

Időm nagy részében a rajzolást már nem Táblácskák készítésére használom, hanem arra, hogy a gyerekeknek lendületet adjak. Heti két napom az iskolai óráké, s egyre több időt töltök el magántanítványaimmal, akiknek színes programokkal segítek abban, hogy önmagukra találjanak és bátorságot szerezzenek – hogy ők is megtalálják az útjukat, mint ahogy én tettem a rajzokon keresztül.

“Szeretetteli rácsodálkozással, ítélkezéstől és minősítéstől mentesen”

“Nagyon fontos dolgot teszel: időt és figyelmet szánsz a gyerekekre, mindezt szeretetteli rácsodálkozással, ítélkezéstől és minősítéstől mentesen. Olvasgattam a honlapodon a bejegyzéseket és lenyűgözött mindaz, amit és ahogyan csinálsz, rendkívüli az a kép, ami a visszajelzésekből kialakult bennem rólad. Milyen jó lenne, ha mindezekhez az eredményekhez nem lenne szükség Vámos Robira! Ha minden szülő meg tudná adni ezt a figyelmet és rácsodálkozást a saját gyermekének… Addig, míg ez megvalósul, igazán hiánypótló mindaz, amit teszel a gyerekekért.

Önmagában az, hogy egy továbbképzésen találkoztunk, mutatja azt a felelősségteljes hozzáállást, amellyel a munkádra tekintesz. A képzésen minden kérdésed, megnyilatkozásod arra irányult, hogyan válhatnál még jobbá abban, ahogyan a gyerekeket és szüleiket támogatod. Azzal együtt, hogy tisztában vagy a saját értékeiddel és mindazzal, amit már megvalósítottál – és méltán lehetsz is büszke mindezekre -, elismerésre méltó alázattal és nyitottsággal fogadod mások ötleteit, keresed, hogyan tudod beépíteni azokat saját gyakorlatodba.
Az, hogy remekül szót értesz a gyerekekkel, nagyban köszönhető annak, hogy meg tudtad őrizni ezt a befogadó, nyitott és kíváncsi hozzáállást, ami kisgyermekként még mindannyiunkat jellemez. Örülök, hogy megismertelek és jó szívvel foglak ajánlani bárkinek, aki a gyermekének vidám, hasznos és önbizalomnövelő foglalkozást keres. Én magam is teljes biztonsággal és bizalommal bíznám rád saját gyerekeimet.”

Göntér Mónika, coach, tréner
www.gontermoni.hu


Ezt hozom otthonról

Ha másképp történik, sosem tudjuk meg, hogyan lenne most.

Mi lett volna, ha? Mi lenne most, ha akkor nem?

Ezek meglehetősen felesleges kérdések. Mert igaz, a múlt után jön a jelen, aztán a jövő.

Van választásunk:

– A jelenben a múlton nyűglődünk, hogy ha másképp lett volna, akkor most mi lenne.
– A jelenben úgy gondolkodunk, hogy MOST dől el: mi lesz a jövő.

A gyerekek a jövő. És sokan szidják a mostani kamaszokat, mert nem látják a bennük rejlő kincset. Olyan kincsek vannak köztük-bennük, hogy sokan el sem hinnék, ha elmesélem. És tudom, hogy szuper jövőt fognak alkotni. Felülkerekednek a problémákon. Nem hagyják magukat visszatartani. Nem hagyják, hogy lebeszéljék őket a nagy terveikről. Nem hallgatnak a kesergőkre, elküldik melegebb éghajlatra a fanyalgókat, energiavámpírokat, rosszakarókat. És szabadon ragyognak – így lesznek ajándékok a világnak.

Fogalmam sem volt, hogy mi lesz belőlem. Elmentem gépésznek. Huszonöt voltam, amikor rájöttem, hogy nem az én utam. Pedig húszévesen sem tudtam már Anyuval beszélni, aki pontosan megmondta volna, merre menjek. Igaz, tízévesen sem, pedig akkor még velem volt. De nem volt önmaga. Valami történt. De azt mindvégig tudta, hogy nem a múlttal kell foglalkozni, hanem a jövővel. Azért emlékezni szabad:

Röntgenorvos – röntgendiagnoszta volt. Az akkori kezdetleges technika ellenére olyan dolgokat látott meg a felvételeken, amiket senki más. Nem mindig hittek neki, pedig igaza volt. Nem mindig hallgattak rá, pedig tudta, hogy mi a beteg valódi baja. Bele se merek gondolni, miken mehetett keresztül, amikor ő meglátott valamit, nem hittek neki, nem kezelték és csak későn derült ki, hogy neki volt igaza. Sajnos a boncoláskor késő rájönni az igazságra. Utólag könnyen okos az is, akinek csak a szája volt nagy esetleg. Ennek ellenére az érzékenysége, éleslátása és hatalmas tapasztalata sokakat mentett meg.

És megkockáztatom, hogy röntgenfelvétel nélkül is tudta, mi a valódi baj. Mert látott – mindent. Sokszor jártam nála a laborban. Azok a filmek, vegyszerek, a búgó világítás és nagyon különös szag – itt vannak élesen a szemem, fülem, orrom előtt.
A legapróbb dolgokat is észrevette, mert látott. Megtanított olvasni a képekből. Megmutatta, milyen egy repedés. Milyen egy törés. Milyen egy rossz forradás. És mik azok az árnyékok. Féltem picit ilyenkor.
Azt mondták neki: Ildikó, túlaggódja a beteget. Túlelemez mindent. Pedig nem elemzett. Nem feltételezett. Csak simán látta és tudta.

Engem is látott és tudta, mi az utam. Mindig a szabadság felé támogatott.

1998. szeptember 21-én, amikor utoljára láttam, átadott nekem valamit, amit csak ő tudott, más nem. Valami olyat, amit most csak én tudok, más nem. És ami miatt a legtöbben hozzám fordulnak – és nem máshoz. Röntgenfelvétel nélkül is látom, mi a helyzet. Bemegyek egy osztályba, és tudom, kinek mi jár a fejében. Hogy milyen bántások érték. Hogy ki szeretne szabadabb lenni. Ki szeretne csendet. Ki szeretne szerepelni, de nem tud. Ki nem szeretne, és mégis kell. Ki az, aki fél? Ki az, aki nincs a helyén.
Ezen a bizonyos szeptemberi napon egyetlen pillanat alatt megkaptam Anyutól az új feladatot. Megvalósítani nem egy pillanat volt és még mindig nincs kész.

Rájöttem, hogy Anyu is fura volt. Apu is. Nagyon. Kilógtak a sorból. Anyu a csendességével, Apu a végtelen kreativitásával és furcsaságaival, fanyar és fekete humorával. Egyikük sem mert az lenni, akinek igazán született. És most, ennyi év távlatából látom, hogy ez tényleg mennyire nem egyszerű.

Szerintem a könyveimet nekik is írtam. Hogy lehetnek olyanok, amilyenek. Akkor is, ha ez valakinek nem felel meg. Mert visszafogták, ez biztos. Sajnos nem tudnak róla már mesélni. Pedig ez lenne az, amikor a múlt megfejti a jövőt.

Ígérem, hogy sokaknak megtanítom, hogy bátran lehetnek furák! Ez a dolgom, és a szüleim mindig tudták ezt. Csak én nem tudtam. Megtanítom az erre nyitottaknak is, amíg nem késő.

 

 

Célom:

Élményt és értéket adni az embereknek, könnyeddé, szórakoztatóvá, vidámmá és színessé tenni a hétköznapokat.

Szürkéből színeset, unalomból élményt, szomorúból boldogot varázsolni.

Kiragadom az embereket abból, amibe beragadtak.

Örömmel töltöm meg a hétköznapokat. A Tiédet is, nagyon szívesen!

Gyermekeidnek pedig segítek annak lenni, akik lehetnek, hogy ajándékok lehessenek a környezetük és saját maguk számára!