Coaching Gyerekeknek

Változás? Költözés? Új suli?
Nehezen barátkozik?
Oldjuk meg együtt a helyzetet – rajzosan!

 

GYENGÉBŐL 💫 ERŐS.
IZGULÓSBÓL 💫 MAGABIZTOS.
FÉLŐSBŐL 💫 BÁTOR.
ÁRNYÉKBÓL 💫 FÉNY.
REJTETTBŐL 💫 LÁTHATÓ.
MAGÁNYOSBÓL 💫 BEFOGADOTT.
KÜLÖNCBŐL 💫 ELFOGADOTT.
SÉRTETTBŐL 💫 ELFOGADÓ.
ZÁRKÓZOTTBÓL 💫 SZABAD.
CÉLTALANBÓL 💫 ELSZÁNT.
PASSZÍVBÓL 💫 LENDÜLETES.
GÖRCSÖSBŐL 💫 KÖNNYED.
VALAKI MÁSBÓL 💫 ÖNMAGA.
ÁLARCOK HELYETT 💫 RAGYOGÁS.

 

BOLDOG GYERMEK = JÖVŐ.

A művészlelkeké. A csodabogaraké. A sokoldalú tehetségeké. Az érzelmileg érzékenyeké.
Mert mindenkiben ott van a művész.

 

 

“Megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: “boldog”. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet.” – John Lennon

 

DIPLOMÁIM:

 

 

Rajzos coaching 2013 óta:

Az 5. Magyarországi Coaching Konferencián 2013-ban:
Workshopot tartottam “Rajzold le és beszéljünk róla” címmel.

 

 

Mindenkiben ott van a csodabogár. Csak meg kell keresni, és meg kell erősödni – önmagunkként. Akkor is, ha az élet akadályokat vagy ellenségeket sodor elénk.

 

Minden CSODÁNAK kell valaki, aki MEGÉRTI ÉS ELFOGADJA.

Valaki, aki megtanítja neki, hogy hogyan fogadja el azokat, akik nem fogadják el.

Valaki, aki megerősítést ad, hogy ő így csodálatos és így, önmagaként kincs.

Ez a valaki szeretnék lenni azok életében, akik hozzám fordulnak.

⏰ FOGLALJ IDŐPONTOT ITT >>

A tiszteletdíjat megtalálod a foglalási naptárban a választott programra kattintva.

 

“Hatalmas űrt tölt be”

A gyerekek tele vannak kincsekkel, ezt felfedezni, ápolni a pedagógusok és szülők legnagyobb és legfontosabb feladata. Robi és a Gyémántbogár kezdeményezés hatalmas űrt tölt be ezen a területen, hiszen a sok egyéb “kötelező” tennivaló mellett éppen ez a nagyon fontos terület az, ami kevesebb figyelmet kap.

Szorítok Robinak ehhez a kreatív, a szülők és gyermekek életét is jobbá tevő küldetéshez és remélem, hogy mihamarabb ellepik az ország iskoláit a gyémántbogarak.

Vida Ágnes, pszichológus
www.kismamablog.hu

CSODABOGÁR + BÁTORSÁG =

GYÉMÁNTBOGÁR

 

TEHETSÉGBŐL 💫 CSODA.

ÓVATOS CSODÁBÓL
💫
RAGYOGÓ AJÁNDÉK.

 

Minden gyerek különleges. És így is vannak, akik kilógnak a sorból.

Ők a csodabogarak. Ők a Gyémántbogarak. Megmutatom nekik, hogy lehet, hogy a sorral van baj – és mindezt el lehet fogadni.

Segítek a gyerekeknek, hogy bátran önmaguk lehessenek – akkor is, ha esetleg mások szerint túlságosan “furák”.

Segítek nekik elfogadni, hogy bizony sokan vannak, akik mintha nem lennének furák – de egyáltalán nem baj, ha az embert nem mindenki érti.

Segítek a szülőknek, hogy jobban megértsék “fura” gyermeküket.

Megmutatom nekik, hogy a felnőttek is ragyogó gyerekek legbelül. Segítek nekik elfogadni a legkülönlegesebb fura dolgokat is. Megmutatom, hogy mi a leginkább működő elismerés, amit a szülők gyermeküknek adhatnak.

Fura vagy nem fura?

Nem kell senkit sehová sorolni. Ezt mindenki maga dönti el. Érzi. Ha nem érzi magát furának, lehet, hogy más annak látja. Csak lazán. Furának lenni nem kiváltság – és nem ciki nem furának lenni. Csak önmagunk legyünk, ennyi a lényeg.

 

 

Ha valaki nem ért, az nem azért van, mert Te FURA vagy.
Azért van, mert nem érthet mindenki. És ez így van rendjén.

És Te nem azért vagy FURA, mert ki akarsz lógni a sorból. Hanem azért, mert így vagy ÖNMAGAD.

Furcsadolgozat a Rendkívüli Rajzórán – igazi Csodabogár írta!

⏰ FOGLALJ IDŐPONTOT ITT >>

A tiszteletdíjat megtalálod a foglalási naptárban a választott programra kattintva.

 

Ezt teszem gyermekeddel és ezt tudom Neked adni:

 

MEGLÁTOM AZOKAT, AKIKNEK LEGINKÁBB SZÜKSÉGE VAN ARRA, AMIT ADNI TUDOK.

Észreveszem a rejtett tehetségeket, érzékeny és különleges kincseket és a megértésre szomjazó művészlelkeket.

 

MEGERŐSÍTEM ŐKET. RÁÉRZEK, HOGY MIRE VAN SZÜKSÉGÜK.

Segítek a gyerekeknek megtalálni a saját útjukat, legyen ez bármennyire különleges és szokatlan.
Megmutatom, hogy önmagukként, magukat megismerve erősek és magabiztosak lehetnek.

 

SEGÍTEK NEKIK MEGKÜZDENI A MAI VILÁG NEHÉZSÉGEIVEL.

Mentoruk leszek és minden erőmmel támogatom őket, hogy igazán boldogok legyenek és átadhassák a világnak, amit adni tudnak.

 

“Nemrég azt kérdezték tőlem, mit gondolok Vámos Robiról.”

“Véleményem szerint Robi egy szinten örökké megmaradt gyermeknek és ettől (no meg a pozitív, elfogadó kisugárzásától) a kis barátai egy szempillantás alatt nagyon közel engedik magukhoz, ezután pedig irtó gyorsan kinyílnak, majd ragyogni kezdenek.

Ezzel először szembesülve jöttem rá lányomnál, miért gyémántbogárnak hívja Robi a fiatal tehetségeit, hisz tényleg úgy ragyog ő is, mint egy igazi gyémánt. Ma már attól függően, hogy Robi fizikai közelébe, vagy csak szóba kerül-e, ez a ragyogás mindig észrevehetően lüktetni kezd Vikiben (ilyenkor még jobban szárnyal) és pont úgy lüktet ez a ragyogás, mint egy érző, dobogó szív. Azt meg sem említettem még, hogy már az első találkozás is mekkora hatással volt Vikire. Lányunk mindig is sokszor szívesen elmélyült a saját maga által kreált amúgy rendkívül színes és részletes fantáziavilágában -Figyelem, ma már tudjuk, hogy ez egy komoly tehetség jele lehet! -, eközben az idegenekkel inkább óvatos volt, de Robival azonnal megtalálták a közös hangot.

Azóta ugyan még nem sok víz folyt le a Dunán, de azt már most látjuk, hogy Robi tehetsége, amellyel ragyogásra készteti a tehetséges gyémántbogarakat, az egyszerűen sorsfordító erővel bír! Én sok emberrel találkoztam már életemben és rengetegről olvastam, de eddig csak olvashattam olyan lélekről, mint Robié. Amit ő ösztönösen, tiszta szívvel a lelkéből nyújt a gyerekeknek, az már a fantasztikumba illő.”

Koncsik Attila

 

“Bálint azóta ragyog”

“Robi. Helyzetjelentés Baté!
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Gyémántbogár Bálint úrfi 23-án olyat szavalt, mint Petőfi!!!! ? Középdöntős!!!!

Amikor itt jártál nálunk, Bálint nagyon padlón volt….Anyaként ezt végig nézni (sokszor tehetetlenül) nagyon nehéz.

Deeee bejött hozzánk egy furcsa táskával Robiiii….szeme fürkésző volt és rajzolt….és varázsolt….és kérdezett…és nevetett… és nevettetett. ? Ajándékot hozott…. Időt adott és figyelmet!
Bálint azóta ragyog….?

Ez nem tündér mese… egy “kulcsot” kaptunk tőle a lelkünkhöz és egy mondatot “ Erősek vagytok!”
Igeeeeen!
Azok vagyunk!!!!!❤️

Szeretettel ölelünk. Kata anya és Bálint!

(Bálint időközben MEGNYERTE a szavalóversenyt 😉 – VR)

Kovács Kata
Baté (Somogy megye)

 

“Megtalálta… az álmait és önmagát újra”

“Kedves Robi!

Annyi minden történt velünk mostanában, hogy azt sem tudom hol kezdjem. Nagyon be vagyunk havazva, de ezt neked köszönhetjük!

Ajánláson gondolkodom, de úgy érzem, nem lehet szavakba foglalni a csodát, amit jelentesz nekünk. Amit a gyermekemmel tettél, azt nehéz kifejezni pár mondatban. Tudod, ismered, sérült a kicsi lelke. Lemondott mindenről, az álmairól, önmagáról.

Ekkor jöttél Te, aki az első perceben hittél benne, bennünk. Az első találkozás után alig telt el pár hét, és újra megcsillant az a kis csoda a szemében, a ragyogás, ahogy mondanád. Megtalálta…az álmait és önmagát újra. A színházban.

Dávid mára már három darabban játszik, ebből kettő főszerep. (Fotó: Pomezanski György, darab: Valahol Európában)

Iskolát váltottunk, hiszen egyre elfoglaltabb, közelebb jöttünk a színházhoz. Szuper döntés volt! Itt tehetségesnek tartják, elfogadják, segítik, támogatják. Itt is, mint mindenhol, vannak nehézfiúk, vannak, lesznek összetűzések, de mindentől nem tudom megvédeni, bármennyire szeretném. köszönöm, hogy visszaadtad a céljait, hogy barátokat, elismerést hoztál az életébe.“

Szilágyi Edit, Dávid édesanyja

⏰ FOGLALJ IDŐPONTOT ITT >>

A tiszteletdíjat megtalálod a foglalási naptárban a választott programra kattintva.

 

Sokszor nem tudjuk, mi hiányzik:

 

Jössz-mész, teszed a dolgod. Igazából egész jól elvagy. Aztán sok óra után… iszol egy pohár vizet.

Akkor jössz rá, hogy AHA, ez hiányzott.

 

gyermek coaching pohár víz

Nem kell feltétlenül probléma ahhoz, hogy a jóból még szuperebb legyen.
De természetesen felgöngyölíthetünk egy konkrét helyzetet is.

 

Szülők sorai a jelentkezéskor:

“Kíváncsivá tettél. Megmutattam a kisfiamnak az oldaladat, és máris rávágta, hogy menjünk. Általában nem szokott ilyesmiért lelkesedni, így hát jelentkeztem.”

“Sokszor veled együtt nevetek ill. döbbenek rá, hogy mennyire jó dolgokat tudsz művelni másokkal. “Kicsit” önmagamat látom kisfiamban és ha lehetőségem lett volna anno gyerekkoromban kapnom segítséget, akkor valószínű ma máshol tartanék önmagammal/-ban. Ezt a “kis” pluszt látom benned.”

“Kislányom alkotásvágya és a Te szemléleted párosításával remélem, hogy fel tudjuk oldani a belső szorongásait.”

“Mostanában kezd elveszni a korábbi ragyogást, amit a rajzolással tudott kifejezni. Jól jönne egy adag önbizalom, amit el tud tenni arra az esetre, amikor az élet nem könnyű.”

“Nagyon tetszett amit olvastam, ill. amit (…) néni az iskolában tartott óra után mesélt és mivel azt gondolom (…)nak nincs speciális ‘baja’, csak egy kis segítséget, támogatást kellene kapnia, hogy meg merje mutatni magát igazából, pont Rád van szükségünk:) Mi szülőként támogatjuk, de azt éreztem korábban, hogy valami hiányzik, mert mi nem értünk így hozzá, meg más a viszonyunk, így amikor megtaláltunk, rögtön az jutott eszembe, hogy igen, rádtaláltunk :)”

 

“Mit mondjak a gyerekemnek, mi ez a foglalkozás?”

Ha már találkoztunk, akkor természetesen ez a kérdés okafogyottá válik. Ha iskolai órán találkoztunk, tuti tudja miről van szó. 🙂

Ha még nem ismer, akkor pedig mondhatod: “Robival fogunk beszélgetni, aki sok gyerekkel foglalkozik, és szerintem meg kell ismerned. Kicsit bolond, kicsit vicces és fura, pont neked való!”

Vagy mondhatod: “Rajzolni, varázsolni, alkotni, játszani fogunk.”

Amivel megnyugtathatod: NEM suli. NEM felmérés. NEM vizsgálat. NEM teszt. Nem kell semmit megmérni, felmérni vagy javítani.

És mit mondj a tesónak? Vele miért nem?

Ebben biztosan van már gyakorlatod: lehet, hogy lesz majd a tesóval is, csak ne egyszerre, talán az ikrek lehet kivétel.
Mondhatod a tesónak, hogy most külön programot találtál ki neki is. Fontos, hogy ez nem kiváltság, neki is része lehet benne bármikor, csak ha az egyik gyermekednél rögtön érezted, hogy ez kell neki, akkor nem biztos, hogy a másikra is igaz ez.

A Gyémántbogarak világában gyakran rájövünk, hogy igen, ez a pohár víz hiányzott.

Lehet, hogy nálatok is épp az lesz a “pohár víz”, hogy beszélgetünk?

⏰ FOGLALJ IDŐPONTOT ITT >>

A tiszteletdíjat megtalálod a foglalási naptárban a választott programra kattintva.

 

Sokféle kincs van.

És mindenkiben ott rejtőzik.

 

Kincs az is, ha valaki életvidám és kiegyensúlyozott – lendületét pedig átadja környezetének.
Hiszem, hogy mindenki lehet tehetséges valamiben. De ez magától nem biztos, hogy kiderül. Olyan környezet kell hozzá, amiben a tehetség meg tudja és akarja mutatni magát. Együtt megteremtjük ezt a környezetet.

 

Számíthatsz rám.

Tényleg. Tényleg számíthatsz.

 

A közös munkával nem “letelt a 45 perc és viszlát” típusú segítséget kaptok.
Valódi támaszt nyújtok azok számára, akik hozzám fordulnak.
Az első legrövidebb találkozó nálam két teljes óra időtartamú, a folytatást pedig megbeszéljük, sok a lehetőség!

 

Nektek és neki is ad egyszerre.

Ragyogás az egész családnak.

 

Nem úgy dolgozom, mint egy pszichológus. Nem is vagyok az.
Nem méricskélek és nem értékelek vagy tesztelek.
Adok viszont Nektek, szülőknek is egy nagy adag figyelmet.

Gyermeked is sokat kap, és emellett Ti is épültök, megerősödtök és jobban megismeritek Őt.

 

gyermek coaching hatásai 2

Milyen program ez?

Nem terápia és nem tanácsadás: Sokkal inkább az a kérdés, hogy “hogyan lehetséges”, mint az, hogy “beszéljünk róla, hogy mi történt”. Coachként kérdésekkel, feladatokkal, apró eszközökkel segítek rálelni a megoldásokra. Felfedezem az apró, elrejtett jeleket is, és ebből építünk megoldást. Gyakoriak az “AHA” élmények, nagy felismerések. Az értő figyelem a legfontosabb eszköz itt, és ebből itt nem lesz hiány. Ha 100% a teljes boldogság, és a végső elkeseredettség a mínusz 100%, akkor ezen a programon tipikusan eleve egy pici pluszból indulunk: Jóból kiváló!

Gyakori, hogy a hatások nem direkt, hanem csak úgy “mellékesen” jelentkeznek. Sokszor olyan problémák is megoldódnak, amikről nem is beszéltünk. Ha valaki fejben a helyére kerül, egészen meglepő változások jönnek!

Az első alkalom mindenképp – és kérésedre minden további program – szülővel együtt működik.
Ha nem megoldható, hogy mindkét szülő jelen legyen, akkor is tudjon róla a párod, beszéljetek a programról.

⏰ FOGLALJ IDŐPONTOT ITT >>

A tiszteletdíjat megtalálod a foglalási naptárban a választott programra kattintva.

 

 Mikor ne fordulj hozzám?

Vannak helyzetek, amikor nem-et kell mondanom a közös munkára. Itt nem konkrét problémákat oldunk meg, és vannak helyzetek, amikor máshoz kell fordulnotok:

Nem én leszek a megfelelő segítség, ha

– specifikus fejlesztést kerestek
– mély depresszióról, súlyos mentális problémáról van szó
– nem mertek pszichológushoz menni, pedig arra lenne szükség
– konkrét gondot kell sürgősen megoldani – ha hajt a tatár
– valamilyen függésből kell kimozdítani gyermeked – igen, a mobil és a tablet is ide számít.

Várlak benneteket, ha békés ragyogást szeretnétek!

 

A ragyogó önbecsülésért

Elhalványult? Megfakult? Valaki vagy valami lerombolta? Kezdj el igazán működni és minden sikerül!

Ha pedig  felfedeztelek, mint igazi csodát, akkor már együtt segíthetünk másoknak!

 

Az önbecsülést lerombolhatja egy érzéketlen ember vagy egy rosszakaró odaszúrt megjegyzése. Az iskolai vagy munkahelyi hajtás, mókuskerék. Akár egy betegség. A nem megértő környezet.

 

Ami vagy aki az önbecsülésünket rombolja, az korlátoz minket is – és korlátozza a mi másokat felemelő, boldogító, ragyogtató képességünket is:

 

Légy önmagad – így minden sikerül!

Lehetsz különleges. Akár fura is! A különlegesek ajándékok másoknak. Akkor is, ha ezt amazok nem veszik észre.

Nem kell lemondanod a különlegességedről. Képes vagy erősnek lenni – különlegesként. És nem kell szerepeket sem játszanod. Légy önmagad.

 

⏰ FOGLALJ IDŐPONTOT ITT >>

A tiszteletdíjat megtalálod a foglalási naptárban a választott programra kattintva.