Vámos Robi 
Az értéktelenségteremtés kora?
Egyesek szerint nem elbutulás van, hanem szimplán az történik, hogy az okos emberek egyre inkább elbújnak a nyilvánosság elől. És mivel a legostobább ember kezében is ott a telefon, amin szabadon, bárhová kommentelhet, teret kapnak azok is, akiknek jelen állapotukban nem igazán kellene széles körben nyomot hagyniuk a gondolataikkal. Mert akár rombolóak, akár simán csak értelmetlenek, időt és energiát rablóak. Elvonják a figyelmet az értelmes és építő, előrevivő témákról.
Azt hiszem pontosan így működnek a közösségi oldalak. És igen, az AI csak felerősítette ezt: hiszen most már írni és fogalmazni sem kell tudni ahhoz, hogy valaki hangzatosakat írhasson. Már a messengeren sem kell írni.
Mikor lesz az, hogy mindenki egy hangosbeszélővel járkál, és amit gondol, azt AI fogalmazza meg és már beszélni sem kell, az beszél helyette? És az illető rohadt büszke lesz, hogy milyen okosat mondott!
Szép világ lesz ez.
De a kérdésem még szebb, és már megint ez a téma:
Miért az értelmeseknek kell elbújniuk?
Miért kell elhallgatniuk az értelmetleneket megmentő gondolataikat?
Tudom, mert a tömeg győz. Mindig a tömeg győz.
És sajnos már nem hiszik el az emberek azt sem, ami valódi. Mint régen a Kohn és Grün viccben: az állatkertben az egyik meglátja a zsiráfot. Majd közli, hogy “ilyen állat márpedig nincs”. De facto.
Miért kételkednek a válaszuk helyességében azok a gyerekek, akik magas érzelmi érettséggel bírnak? Már tudjuk: a tömeg reakciójától tartanak.
Hogy a valódi alkotásukra azt vágják rá mások, hogy “KOPI”.
Hogy lehurrogják őket, hogy “kussolj már te hülye!”.
Sikerült elérni, hogy a közösségi oldalakon mintha a betegek vezetnék az elmegyógyintézetet. Mindenki mindenbe beleszól, kontroll, gondolkodás és válogatás nélkül. És az AI eszközök használatával még azt is hiszik, hogy gondolkodtak.
A Dunning-Kruger hatás: minél butább valaki, annál kevésbé hiszi el, hogy buta. Ez az exponenciális elhülyülés. Ráadásul társadalmi szinten.
Mi a megoldás?
Nem elbújni, nem, nem!
Csendben maradni? Dehogy.
Kivonulni azokról a platformokról, ahol teret nyert az agytalanság? Nem, hiszen lassan sehol sem lehetne megmaradni.
A megoldás az, ami minden “magamra maradtam” helyzetben megoldás:
Meg kell erősíteni magunkban a hitet, hogy nem vagyunk egyedül.
A bajunkkal, a magányunkkal, a furcsa gondolatainkkal. Meg kell erősíteni magunkat, hogy bátran lehetünk azok, akik vagyunk, minden külső romboló hatás ellenére.
És meg kell értenünk, hogy hiába vannak piszok sokan, akik leépítik a világot és az energiát szívják belőle és belőlünk, akkor is borzasztó sokat nyom a mérleg másik oldalán az a kevés ember, aki viszont totálisan ért minket.
És ha egyre többen hiszünk benne, hogy igenis elbújás és csendben maradás nélkül rettenetesen sokat adhatunk egymásnak, akkor máris nem leszünk kevesen.
És főleg:
Soha többé nem leszünk egyedül.
Sok erőt mindehhez, és köszi, hogy itt vagytok!
Rendkívüli esetek vagyunk és bátran vagyunk furák!
VR
