Azoknak segítek, akik képesek
adni a Világnak,
de nem tudnak,
mert meggátolják őket azok,
akik elvenni akarnak a Világból.
Azt szeretném, hogy egy pillanatra elhidd: bármi lehetséges.
És aztán elhidd: ez a pillanat bármikor megismételhető.
Így lesz bármikor bármi lehetséges!
Tisztelet. Figyelem. Megértés.
Visszaadom az önbecsülést, ha elvették.
Megadom azt a tiszteletet, amit nem adtak meg.
Megértem a meg nem értetteket.
Elfogadom a nem elfogadottakat.
Eloszlatom a félelmet és aggodalmat.
Észreveszem és értékelem a rejtett képességeket.
Segítek kibontakoztatni a valódi tehetséget.
Szárnyat adok a szárnyaszegetteknek.
Kincseket ragyogtatok.
Begyógyítom a sebeket, melyeket mások okoztak.
író, művész-mentor
KÖSZÖNTŐ
Köszöntsük a rejtőző kincseket!
A meg nem értetteket. A sorból kilógókat. A tömegben is magányosakat.
A nem szokványos gyerekeket és felnőtteket. Akik másképp látják a dolgokat.
Akik sok terhet cipelnek a hátukon. Akik művészek leges-legbelül.
Akik valami olyat adnak a világnak, amit nem tudunk megmagyarázni, hogy micsoda.
Akik körül ott van a varázslat.
Akiknél ott van a kulcs.
Mások szerethetik őket, ellenkezhetnek velük, dicsérhetik vagy épp pellengérre állíthatják őket. Amit viszont nem tehetnek meg, hogy figyelmen kívül hagyják őket.
Míg néhányan a furát, bolondot, flúgost, különcöt látják bennük, mi zseninek és csodának tartjuk őket.
Mert akik eléggé bátrak és furák ahhoz, hogy elhiggyék: meg tudják változtatni a világot…
… azok tényleg meg is teszik.
(Steve Jobs után lefordítva gyémántbogár nyelvre)
Mindenkinek kell valaki, aki segít elhinni, hogy nincs egyedül. Hogy nem bolond. Nem őrült. Hogy semmi baj nincs azzal, ha furának érzi magát.
Valaki, aki megerősítést ad, hogy ő így csodálatos és így, önmagaként kincs.
Valaki, aki felismeri és nem hagyja elveszni a tehetségét.
Kell valaki mindenkinek, aki megmutatja, különlegesként hogyan lehet boldoggá válni egy olyan világban, ahol nem szeretik, ha valaki kilóg a sorból.
Valaki, aki megtanítja, hogy nem kell mindenkinek azt látnia, amit mi látunk. És hogy nem baj, ha valaki nem ért minket.
Valaki, aki megtanítja neki, hogy hogyan fogadja el azokat, akik nem fogadják el.
Valaki, aki segít rájönni, hogy hogyan fogadhatja el önmagát.
VALAKI, AKI MEGLÁTJA, AMIT SENKI MÁS NEM VESZ ÉSZRE.
Mindenkinek kell valaki, aki meglátja a rejtett tehetséget és segít szabadon szárnyalni.
Valaki, aki segít, hogy valaki magában is elismerje, hogy amit tesz nap mint nap az valójában ritka kincs.
Szükség van valakire, aki meglátja, megbecsüli és gondozza a különleges, szokatlan képességeket.
VALAKI, AKI FELKAROLJA A MŰVÉSZLELKEKET ÉS MEGADJA NEKIK A
„VÉGRE TALÁLTAM VALAKIT, AKI MEGÉRT” ÉRZÉST.
VALAKI, AKI TISZTÁBA TESZI, MAJD TÁMOGATJA A NAGY CÉLJAIDAT ÉS
SEGÍT AZ ÁLMAIDAT MEGVALÓSÍTANI
Aranyérem? Olimpia? Kijutni Koreába? Vagy csak egy „sima” rajzpályázat?
Kell valaki, aki segít valós célokat kitűzni és kell valaki, aki lelkileg támogat a haladásban.
VALAKI, AKI VISSZAADJA AZ ELVESZTETT ÖNBECSÜLÉST ÉS
VISSZA TUDJA CSINÁLNI, AMI ELROMLOTT.
Kell valaki, aki segít hová tenni a bántalmazókat és gonoszokat.
Valaki, aki törölni tudja a múltbeli bántásokat azzal, hogy segít előre nézni és újult erővel haladni. Szép dolog a megbocsátás, de a mélyen elraktározott rossz élmények évekig kísérnek. Van egy határ, amin túl nem lehet tűrni és elnézni. A sebeket be kell gyógyítani és előre kell nézni.
VALAKI, AKI REMÉNYT, HITET ÉS ERŐT AD AKKOR IS,
HA A HELYZET LÁTSZÓLAG REMÉNYTELEN.
Mindenkinek kell valaki, aki képes felemelni egy trauma vagy egy betegség után.
Valaki, aki képes visszatekerni az időt. Visszahozni a régi szép időket, sőt, megmutatja, hogy van még tovább.
Valaki, aki reményt ad akkor is, amikor látszólag minden remény szertefoszlott.
SZÍVESEN LESZEK EZ A VALAKI AZOK ÉLETÉBEN, AKIK HOZZÁM FORDULNAK:
És ezt tanítom meg a hozzám forduló szülőknek is: hogy azok legyenek és maradjanak is, akikben megbízik a gyermekük. Hogy elhiggyék, hogy jó szülők. Hogy a szülők is bízzanak magukban!
ÍGY TUDUNK TALÁLKOZNI:
LEHETSZ BÁTRAN CSODABOGÁR!
BÁTRAN LEHETSZ FURA!
De leginkább az legyél, aki szeretnél lenni!
Akkor is, ha van, aki nem érti.
Csak légy önmagad!
CSODABOGÁR +
MEGÉRTÉS + ELFOGADÁS =
GYÉMÁNTBOGÁR
Miért van arra szükség, hogy megértsék az embert?
Hiszen így is boldog, nem? Nézzük meg:
„Árvaházban nevelkedett, már kiskorában megmutatkoztak mágikus képességei. A többi árvaházi gyermek félt tőle. A mugli nevelők nem jöttek rá, hogy mágus, ezért azt hitték, hogy valamilyen furcsa betegsége van. Ez eléggé zavarta, mert tudta, hogy nem beteg, hanem meggyőződése szerint különleges, egyedülálló képességek birtokosa.„
Ugye tudod, ki ez? Igen, a kis Tom Denem. Akiből Voldemort lett, mert nem értették meg. |
||
Na és mit szólsz a kis különchöz, Estrellához, akit nem értettek és ezért bántották? Mi lett belőle odafigyelés nélkül? Oké, sok szépet tett le az asztalra, mert egy fantasztikus elme. De bizony Szörnyella egy meg nem értett művész, ami semmi jóra nem vezetett. | ||
Vagy itt van ő, Arthur Fleck. Akit sorra érnek a rossz élmények és lassan ő is átalakul valami egész mássá, mint aki valójában volt. Sokak szerint – sajnos – így talált önmagára, de Joker története nem szép történet. Azon dolgozom, hogy a Te történeted – és a gyermeked története szép legyen. |
MINDENT MEGTESZEK, HOGY ÖNMAGADRA TALÁLJ!
Hogy megtaláld a benned rejlő különleges, egyedi kincset.
Azt a fura művészt, aki most még elbújt, mert lehet, hogy valakinek nem tetszik így.
Mert nincs meg a megfelelő közönség.
Itt megtalálod önmagad – ahol csak magadnak kell megfelelni és bátran megmutathatod, mire vagy képes.
A legjobb önmagunknak lenni és megtalálni azokat, akik elfogadnak még akkor is, ha azok vannak többen, akik nem fogadnak el. Elfelejteni a külső értékeléseket, hinni a saját értékeinkben és hallgatni a belső iránytűre.
Mindenkiben ott van a művész. Nem csak az művész, aki műalkotást készít. Művész a művészlélek, az újító, aki képes arra, amire senki más. Az is művész, aki ért az emberek nyelvén. De gyakran elbújik.
Elbújik, mert a Világ mintha nem értené vagy nem fogadná el. Elbújik – falak vagy álcák mögé, hogy jobban beilleszkedjen a sorba. De nem kell beállni a sorba! Segítek, hogy ez a csodaművész előbújjon és ragyogjon!
Megtanítom a gyerekeknek tudni, hogy mikor kell tényleg a szabályoknak megfelelni és mikor lehetnek igazán szabadok. Sokszor összekeverik: van, hogy akkor lazák, amikor épp nem kellene – de sajnos a legtöbbször akkor is feszülnek, amikor bátran tehetnék a dolgokat úgy, ahogy jól esik.
Ragyogj – mert valami sikerül.
Ragyogj – mert elfogadnak.
Ragyogj – mert megértenek.
Ragyogj – mert boldog vagy.
Ragyogj – mert így vagy jó, ahogy vagy!
Vámos Robi
művész-mentor
gyerek-szülő félelemmentesítő, tehetségvédő
Gyémántbogár® gyermek coach
Minden programra, foglalkozásra és könyvre vállalom a
100% „WOW” garanciát:
Garantálom, a „wow” és „aha” élményeket. Ha nem kapsz egy programon annyit, mint vártad, szólsz és visszaadom amit befizettél vagy a program ingyen volt.
Nincs ebben semmi kellemetlen: szólj bátran, békében válunk el. Elfogadom, ha valakinek valami – vagy valaki nem jön be, te pedig miért fizetnél olyasmiért, ami nem segített?