gyémántbogár

Mintha most mégis utat törne magának a fény – Pelesz Alexandra írása

Standard

„Apró, fekete bogár mászik a fűszálak között. Gondosan megtervezi minden lépését, csak arrafelé halad, amerre biztonságot nyújtanak az árnyak. Nem akarja, hogy meglássák. Nem akarja, hogy megszólítsák. Jobbnak érzi így, egyedül, elbújva a kíváncsi tekintetek elől. Hiszen, mit látnának az emberek, ha ő a szemük elé kerülne? Egy kis feketeséget. Valakit, akitől nem lenne színesebb a világ, aki nem csalna mosolyt az arcokra, aki igazából lényegtelen. Aki, bár itt él a Földön, de nem ad a világnak semmi fontosat. Jobb így neki, az árnyékban…

Mintha most mégis utat törne magának a fény a fűszálak között. Egy kéz közelít. Óvatosan, lassan felnyalábolja az apró, fekete bogarat, és emelni kezdi. Fel, a fénybe, fel, oda, ahol már elérik a napsugarak. És a bogár már nem is fekete többé… gyémántként ragyog a kékség alatt!”

Pelesz Alexandra, 2020

Pelesz Alexandra tanító és író.

  • az Év Pedagógus Íroja II. helyezett (2 alkalommal)
  • Trivium Egyesület regényíró pályázat I. helyezett
  • Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete Nívódíja 2019

Írásait itt megtalálod:

https://www.facebook.com/pelesz.alexandra/

Nem rontasz el semmit azzal, hogy csoda vagy

Standard

Csináld úgy, ahogy tetszik.

Ne félj.

Látom, hogy aggódsz. Úgy érzem, nem érzed, hogy szeretlek. Pedig tudom, hogy érzed. Azért érzem mégis, hogy nem, mert árny vetül a csodádra.

Valamikor valaki leszidott. Valamikor valaki azt mondta: béna vagy. Valamikor valaki nem fogadott el olyannak, amilyen vagy. Nem is tudja, milyen vagy valójában. Mert nem is érdekli. Csak meg akar változtatni, hogy ne legyél már akkora csoda. Mert ha nem vagy már akkora csoda, akkor nem vagy erősebb.

Mindig az az erősebb, aki leszid valakit? Attól kell félni?

Nem. Nem kell félni. Bátran elkezdheted. Én szeretlek. És ha tudnád mennyire, akkor csodák jönnének. Vagy már kezdődnek is a csodák? Bizony kezdődnek, mert látom, hogy ragyogsz. De még feszülsz. Mert azt hiszed, én is olyan vagyok, aki majd leszid.

Félsz, hogy elrontod, és mit fognak szólni… Ismerős érzés. Idő kell. Rengeteg időnk van.

Soha nem szidlak le. Soha nem bántalak. Mert ahogy megismertelek, rögtön tudtam, hogy a legnagyobb kincseim egyike leszel. Rögtön. Te még nem is tudtad, hogy mi lesz itt, én már éreztem. És minden mozdulatod ezt igazolja.

Csodák jönnek belőled. És érzem a végtelen hálát is. Itt elfogadnak, tudod? Hidd el!

Ezt erőltetni nem lehet. Sajnos nagyon sok jó tapasztalat kell, ha ott van a keserű érzések sora minden mögött.

Biztatlak. Viccelek. És tudom, hogy tudod, mennyire szeretlek.

És tudom, hogy nagyon nagyon jó neked most. De nem láthatom. Majd látom, ha megérdemlem? Ez butaság. Majd akkor látom, ha engeded, hogy lássam. Ha már tényleg elhiszed, hogy bizony itt minden más, mint amott. És hogy én nem az vagyok, aki amott van.

Köszönöm, hogy vagy.

Számíthatsz rám.

Alig várom, hogy újra alkossunk. És bátran kezdd el. Mert pont jó lesz úgy, ahogy elkezded. Ahogy te csinálod.

Mert csak te csinálod így és éppen ezért akarok éppen veled találkozni.

Köszönöm!

Robi

Nyár a télben, lélekdarabok a csodadolgozatban

Standard

Már megint megtörtént.

Mindig megtörténik. Mindig.

Olyan jó ez a csoda. És a legjobb benne, hogy nagyon egyszerű dolgok kellenek hozzá. Figyelni kell. És figyelni egyszerű. Imádom ezt.

Amint beléptem, a színes krétákat láttam meg. Ott sorakoztak, elrendezve. Hm. Ebben az osztályban van Valaki, aki elrendezi a krétákat. És alighanem nem hétköznapi személyiség. Hamar meg is lett, ki az. Már megint egy csoda.

Aztán jöttek a kártyák, és elindult Valami. Mindig elindul. És mindig megérkeznek a hatására Valakik.

VR, aki nem én vagyok, előre kitalálta, mi a feladat. És két órán át mindig ugyanarra gondolt – előre -, mint én. Te hiszel abban, hogy léteznek lélekdarabjaink? Olyan kis részek, amik úgy hiányoznak, hogy nem érezzük hiányukat, de amikor megtaláljuk őket, akkor tudjuk, hogy többek lettünk általuk. Megtalálom a lélekdarabokat. Hiszek bennük. És ezáltal ők is hinni kezdenek magukban.

VR, aki nem én vagyok, a mai dolgozatban ezeket írta:

Csoda. Felnőttek is megirigyelhetik! De irigykedés helyett inkább csak kövessék a példáját!

„Nem tudom, de kiderítem!” Segítek kideríteni, kedves VR. Aki nem én vagyok. Vagy mégis kicsit?

Aztán jöhet a zsepi, jöhetnek az érzelmek és jöhetnek a rejtett és fontos dolgok, egy másik kincs ceruzája nyomán:

Az őszinteség maga a legnagyobb kincs. A kíváncsi őszinteség. És még egy, csak hogy lásd, egy egyszerű mesebeli kérdés mit indíthat el? Mit indíthat el az őszinte figyelem?

Kifejezni sem tudom, hogy mennyire szeretem ezt. Csak csinálom, mert ezzel tudom a legtöbbet adni. És kapni is.

Mindent megteszek továbbá, hogy minden arra érdemes ember megismerje VR nevét – aki nem én vagyok. És a többiek nevét.

Köszönöm!

 

VR (na jó, itt most ez én vagyok)

“Én elég különleges vagyok”

Standard

– Robi!
– Igen?
– Szerintem én elég különleges vagyok!
– Hm, tényleg? Honnan gondolod?
– Hát azt mondta Éva néni, hogy mindig velem van a baj.
– És ettől vagy különleges?
– Ja, nem. Mindenkivel baj van.
– Ki szerint?
– Mindenki szerint.
– Ki az a mindenki?
– Éva néni, a Levente… meg a Zalán.
– Mit mond Levente és Zalán?
– Azt mondják, hogy hülye vagyok.
– És Éva néni?
– Ő nem hülye, ő tanít minket.
– Aha. És amikor Levente és Zalán azt mondja, hogy hülye vagy, akkor Éva néni mit szól ehhez?
– Semmit, mert nem hallja. De ha elmondom neki, akkor mondja, hogy mindig velem van a baj.
– Baj neki, hogy hülye vagy?
– De hát nem is vagyok hülye!
– Na látod. Akkor kivel van baj?
– Szerintem Éva nénivel.
– És Levente és Zalán?
– Ők a barátaim.
– Tényleg?
– Aha. Majd megmondom nekik, hogy nem vagyok hülye.
– És akkor most különleges vagy vagy nem?
– Különleges.
– És mitől vagy különleges?
– Hogy tudom mozgatni a fülem, nézd!

💎💫❤️

Ki kap angyalszárnyakat?

Standard

Ma az elsősöknél rajzos furcsadolgozatot irattam.

Le kellett rajzolni az óvodai jelüket – jó kis memóriajátékot lehet belőle rendezni! Aztán lehetett bármit rajzolni – igen, bármit. Ez – főleg nagyobbaknál – kifejezetten nehéz feladat. Sajnos. És lehetett rajzban kívánni az aranyhaltól is: „Mit kívánnál az aranyhaltól?”.

Sokféle kívánság született. De a leginkább Grétáé fogott meg: egy nyaklánc. Valahogy meg szoktam érezni a nem mindennapi kívánságokat – és aztán mániákusan teljesíteni igyekszem őket. Most még csak a kívánságnál tartunk. Egy nyaklánc.

Lehajoltam hozzá, és megkérdeztem:

– Milyen nyaklánc ez?
– Egy varázsnyaklánc – válaszolta csillogó szemmel.
– És mit varázsol? – tudakoltam.
– Angyalszárnyakat ad, hogy tudjunk repülni.
– És kinek varázsol ez angyalszárnyakat?

Gréta egy pillanatra elgondolkodott, majd ragyogva kibökte:

– Hát, ez neked és nekem és mindenkinek az osztályban, hogy tudjanak repülni!

Bizony, Gréta, éreztem, hogy csoda vagy. Mert a csodák nem maguknak akarnak mindent, hanem képesek csillogón örülni annak, hogy valaki másnak most éppen jó.

Köszönöm, hogy segítesz szárnyalni. Nekem te adsz szárnyakat!

A kaméleon, aki kilógott a sorból

Standard

Ha azt mondom: „Mutasd meg magad!” – akkor vajon melyik szó lehet a lényeg?

Vannak, akik sosem mutatják meg magukat. Aztán vannak, akik valamit mutatnak magukból, de az nem az igazság. Ők olyanok, mint a kaméleon: illik rájuk az

OVALA.

Mi az az OVALA? Olyan Vagyok Amilyennek Látni Akarsz.

A kaméleon képes rá, hogy változtassa a színét. Miért? Hogy beleolvadjon a környezetébe. Érdekes: a kaméleon nem azért akar beleolvadni a környezetébe, hogy a környezete elfogadja őt, hanem azért, hogy ne vegyék észre azok, akik árthatnak neki.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges kaméleon. Ez a különleges kaméleon kilógott a többiek közül, mert akár akarta, akár nem, akár mások akarták, akár nem, a színe mindig ugyanolyan volt. Ugyanolyan szürke. Ezzel addig nem volt probléma, amíg a panelrengetegben játszott a többiekkel. A sok szürke ház között mind el tudtak bújni.

Aztán szóba került, hogy mindenki más: mindenki másképp különleges. És ekkor megtörtént a baj! Egy hétfő délután hősünkhöz egy csapat, amolyan igazi lakótelepi, keménykötésű kaméleon közelített.

„- Lássuk, ilyet tudsz-e?” – pöffeszkedett az egyik, és piros lett, mint a tulipán.

A többi kaméleon is hirtelen pirossá változott, de a mi örökké szürke kaméleonunk betonszürke maradt.

A csapat ekkor hirtelen kékké változott. Büszkén mutogatták a színüket mindenkinek. A szürke kaméleon úgy érezte, bárcsak elbújhatna, de hiába voltak a szürke lakótelepen, a sok kék kaméleon között ő így is feltűnő maradt. Feltűnően gáz.

Másnap az iskolában a szürke kaméleon szürkén nézett maga elé. Ezt gondolta:

„Azt mondják, hogy mindenki más, mindenki másképp különleges. De én egyáltalán nem vagyok különleges, hiszen mindenki változtatja a színét, és mindenki olyannak mutatja magát amilyennek ő akarja, hogy lássák. De én erre képtelen vagyok! Ha piros akarok lenni, akkor is szürke vagyok. Meg ha kék, akkor is.”

A többiek közben azt próbálgatták, hogy ki tud a legviccesebb mintát magára ölteni. A legmenőbbek még csillámporos mintát is tudtak csinálni maguknak. Nagyon menők voltak – legalábbis szerintük. A mi szürke kaméleonunk egyre szomorúbb lett. Közeledett a szünet vége. Amikor becsöngettek, az összes kaméleon, kivéve őt, felvette a „normális” kaméleon színt: Zöldek lettek, akár a falevél.

A tanár – akinek éppen szigorú napja volt – körbenézett az osztályon. Vajon kin akadhatott meg a szeme? Mélyen a szürke kaméleon szemébe nézett és azt mondta:

„- Kisfiam, miért van az, hogy mindig te lógsz ki a sorból?”

A zöld kaméleonok kuncogtak. Nem ez volt az első eset!

Ez a tanár nem szerette, ha valakivel külön kell foglalkozni. Általában az emberek nem szeretik, ha valakivel külön kell foglalkozni. A szürke kaméleon nagyon elszontyolodott: „Nem elég, hogy egyáltalán nem vagyok különleges, még így is engem vesznek észre!”.

A szünetben a többi kaméleon csoportokba verődött: volt kék csoport, volt piros, volt sárga. Csak egyféle csoport nem volt: szürke. A szürke csoport egy főből állt. A mi furcsa kaméleonunkból, és ennyi. „Talán néha felesleges is csoportba verődni” – gondolta a szürke kaméleon.

A következő óra igen furcsa volt. Jött egy tanár, aki kártyatrükköket mutatott, és fura dolgokat kellett rajzolni. A szürke kaméleonunk nagyon élvezte ezt. De még a kártyatrükköknél is érdekesebb volt valami, ami egyből feltűnt ennek a furcsa tanárnak is:

Az osztályban minden kaméleon más színű volt!

Amikor a furcsa tanár ezt megjegyezte, nagyon elképedtek a kaméleonok, és hirtelen megint mindenki zölddé változott. Majdnem mindenki.

A furcsa tanár észrevette már előbb is a szürke fura kaméleont a többiek között, de most különösen feltűnő volt. Odalépett hozzá, és a szemébe nézett. Előbb az egyikbe, aztán a másikba. Lehajolt hozzá, és ezt mondta:

„- Nagyon jó, hogy itt vagy. Az ilyen csodákért élek. Legyél mindig az, aki vagy. Ne akarj szerepeket játszani. És igenis, mindenki különleges. Mi van, ha te éppen attól vagy különleges, hogy ilyen szürke vagy mindig?”

A szürke kaméleon szíve nagyon elkezdett dobogni. Hiszen végre valaki elismerte őt is. Az osztályban a többi kaméleon is feloldódott: már nem zöldek voltak, hanem ismét sokszínűek. Az eredeti színüket mutatták.

Az óra végén a furcsa tanár megkérdezte, hogy vajon mi a tanulság.

A szürke kaméleon jelentkezett. Az osztály nagyon figyelt rá.

„- Én arra jöttem rá, hogy ezen az órán mindenki önmagát mutatta. És arra is, hogy én is önmagam mutattam.”

A furcsa tanár elmosolyodott, és így szólt:

„- Köszönöm, hogy önmagad mutattad. Te vagy az egyetlen ebben az osztályban, aki nem is tud mást mutatni, csakis önmagát. Ez a legnagyobb érték. És most már azt is tudom, hogy a többiek is rájöttek erre – a Te segítségeddel.”

A szürke kaméleon egy apró könnycseppel a szemében, ragyogva nézett körbe a sokszínű osztályon. A többi kaméleon visszamosolygott rá, és egy pillanatra az ő tiszteletére mindenki szürkévé változott. A szünetben pedig nem a színeket próbálgatták, hanem arról beszéltek, hogy kinek milyen az eredeti színe.

Mindig tarsd meg az eredeti színed. Légy az, akinek születtél. Nem kell sem félelemből, sem megfelelésből mást mutatnod. Meg fogod így is találni azokat, akiknek így vagy jó, ahogy vagy.

 

A furcsa tanárt – vagy legalábbis valakit, aki nagyon hasonlít rá – itt találod.

Bármiből macska – és hogy lesz a szr-ból palacsinta?

Standard

Bármiből macska. Ez sokszor előfordul.

Olyasvalaki, mint te vagy… nem sokszor.

Mindegy, milyen a világ és milyenek az emberek benne. Te akkor is csoda vagy ennek a világnak. Képes vagy adni, szeretni, és szerintem ennyire figyelni, mint te, kevesen képesek.

Köszönöm, hogy jöttél. Mert megmutattuk, hogy sok a szr sajnos az ember körül. De nem számít, mert képesek vagyunk bármiből macskát csinálni.

Csak poénból kérdeztem, és Te megcsináltad. Rajzoltam egy kaksit. Legyen szr-ból palacsinta. És Te fogtad, és juharsziruppá varázsoltad a kaksit, majd megtöltötted vele a palacsintát.

Sosem felejtem el azt az „IGEN”-t, amit akkor mondtál, amikor megkérdeztem:

„- Kérsz egy szr-ból palacsinta kitűzőt?”

IGEN. Kértél. Elkészítettem Neked, és közben tudtam, hogy ez a nap fénypontja.

Ki tudja, mikor mi lesz a nap fénypontja? A mai nap csodája ez.

A szr-ból palacsinta.

És életem egyik fénypontja, hogy megismertelek.

Köszönöm!

A lecserélt baba – Instagram 1890-ből?

Standard

És ismét egy festmény, ismét Halmi Artúrtól: Kislány a tükör előtt, 1890.

Amikor egy kis tanítványomat látom szelfizni, hogy aztán kitegye az instára, ez a kép jut eszembe. Erről a képről pedig a szelfi. Vele együtt pedig a feketével kifirkált arcok és fekete szívek: az áldepressziós instadivat.

De itt még nem tartunk, hiszen 1890-et írunk. Százharminc évvel ezelőtt. A baba a földön, és még – hangsúlyozom: még – teljesen természetes módon készülődik a babatulajdonos kilépni az emberek közé. Igen, kimegy, és ehhez felöltözik rendesen. Megcsinálja a haját és miegymás. De megmutatja magát a valóságban.

Manapság ez másképp van picit: nem a valóságot mutatják egyesek, és nem is mutatják. Legyetek önmagatok, kérlek. Nyomjatok egy szelfit gondolatban, és gyertek ki, találkozzatok egymással. Mindenki, aki művilágot épít fel a neten magáról, belelép minden… csoportba, az sajnos már nem önmaga és nagyon nehéz lehet újra megtalálni a saját utat.

Ez a kislány a képen, a tükör előtt bár a babával már nem foglalkozik, mégis a valóságban maradt. Tükörbe néz, nem telefonba. És tükörbe nem azért nézünk, hogy a tükör lájkoljon minket… vagy igen? Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, kinek van a legtöbb lájkja?

Felnőni szabad – a valóságban maradni pedig kötelező. Ha mindenki csak szerepet játszik, színház lesz az egész világ. De nem úgy, ahogy Shakespeare gondolta.

És akkor most vegyük fel azt a babát, és tegyük a helyére. Meg magunkat is, jó?

 

VR

Vizsga után – tanulsággal

Standard
Halmi Artúr Lajos: Vizsga után, 1890. (Magyar Nemzeti Galéria)
 
Ez a kép a második legbeszédesebb festmény a számomra. Az elsőről is írok majd.
A jutalomsütizés már akkor milyen divat lehetett! Ahogy a sértődés is. Nézz meg a képen minden arcot. Figyeld meg, milyen érzelmek vannak jelen!
 
A legközelebb ülő kislányt, aki talán csak egy kísérő itt és nem érzi magáénak a programot. És ahogy újra és újra nyílik az ajtó, egyre durcásabbá válik. Az idős urat az újsággal, aki a fájdalmas napi hírekből kitekintve elgondolkodik – de az is lehet, hogy megvan a véleménye épp valamiről. Vagy nem élvezi, hogy sok a gyerek itt? Az elöl jobbra ülő anyuka vagy nagymama, aki egyszerre néz szeretettel és egyszerre sürgetően? A kislány a csészével, aki vagy nagyon boldog, vagy túl forró a kakaó és tudja, hogy már menni kéne?
 
Vizsga után.
 
Hol van ebben a tanulási lehetőség? Itt:
 
Mi van akkor, ha akkor is megünnepelheted az erőfeszítéseidet, ha azok éppen nem jártak – a verseny, vizsga, stb. szempontjából – sikerrel?
 
És mi van, ha akkor is lehet örülni mások örömének, ha nekünk magunknak most nem sikerült valami?
 
Ezt szoktam tanácsolni a tanítványaimnak:
 
Akármi van, mindenképp találd ki, mivel fogod jutalmazni magad, ha sikerül, amire készülsz. Legyen ez egy apróság, egy fagyi, bármi. De találd ki előre.
 
És aztán döntsd el, hogy AKKOR IS elmész fagyizni a vizsga után, ha nem sikerül úgy, ahogy szeretnéd! Huss: a feszültség jó részét kivettük.
 
Sokszor saját magunkkal szemben támasztunk túl magas elvárásokat, és a végén mi szenvedünk, mert nem lett ANNYIRA jó.
 
Hidd el, hogy jó vagy, és ünnepeld meg, hogy túl vagy a nehéz feladaton.
 
Sőt: mi van, ha nincsenek is nehéz vagy könnyű feladatok és mindig csak Te döntöd el, hogy nehéz vagy könnyű egy feladat? És mi lenne, ha nem is döntenéd el, hanem csak csinálnád és kész?
 
Hajrá, találkozunk vizsga után!
 
Robi

CsodaMenta – MentaSzív

Standard

Menta egyik legcsodább kincsem. Hiányzik.

Anyukájának meg is üzentem. Nem szoktam túlbonyolítani. A válasz lesz az érdekes:

Én: – Hiány.

Menta anyukája:

„Ez jó, mert akkor mesélek.
Tegnap Győrben voltunk Nagyfiamnál, vonattal.
Hazaúton Kőbányán felszállva szembesültünk azzal, hogy dugig van a vonat.
Beálltunk a folyosóra, kabát le.
Egy 60 körüli úr a feleségével utazott, kis idő múlva felállt és így szólt Mentához: Hölgyem, megtisztelne, ha elfoglalná a helyemet, mert már Brno óta ülök, jobban esne az állás.
Kis huzavona után leült Menta. Az úr feleségével beszélgetni kezdtek, valami kezdett beindulni.
Előtte egy hamvas hajú úr ült és vázlatfüzetébe éppen a vele átlósan ülő srác portréját kezdte rajzolni.
Menta észrevette, és onnantól teljes ragyogás. A hamvas hajú művésszel beszélgetni kezdtek, aki tanár Nagykőrösön, német szakos, de szenvedélye a rajz és a fúvós hangszerek.
Ha nem magam látom, nem hiszem el, hogy milyen kedélyesen csevegtek, mintha ismerték volna régről egymást.
Művészünk nem tudta, mi az unikornis. Átnyújtotta a vázlatfüzetét Mentának, aki a kis grafittal olyan unikornist rittyentett, hogy csak na, majd aláírta teljes névvel, dátumot rá és a védjegy. Az elmaradhatatlan Menta szív.
A művészünk teljes varázs alá került, illetve a körülöttünk ülök is.
Ceglédhez érve Menta megölelte a művészt, majd elköszönve a környékbeliektől, gyakorlatilag a teljes kocsi utaskozonseg köszönt el tőlünk.
De már nem lepődtem meg.
Erre itthon azt mondta, hogy most már 2 művészt ismerek. Egyik Dunakeszin lakik és találkozni szoktunk, másik Kecskeméten. 😇
Varázslatos volt!! És itt is Rád gondolt. Szerintem ezt érezted most. 😊”

Annyira de annyira!

Forever!

Robi

Nem, nem csak ez van a szememben, Robi bácsi

Standard

Már harmadszor járok ebben az osztályban.

Jó itt. És feladat is van. Rájövünk, ismét, hogy minden lehetséges. Minden sikerül. Még az is, amiről a tudomány bebizonyította, hogy lehetetlen. Ha találkozunk mesélek pár ilyen sztorit. Érdekes igazságok jönnek elő!

Viki nagyon lelkes. A rajzait egy kilométerről felismerem. Mindig hozzátesz valamit, ami még inkább kedvessé teszi azt, ami amúgy is kedvesebb, mint az átlag. Viki nagyon nem átlag.


Kártyák az óra végén. Vikié a táskámon pihen.

 

Kiosztom a kártyákat. Vándorló kártyák. Mindegyik elindul valakitől, és vándorolni kezd. Vagy marad. Ahogy tetszik neki.

Ragyogó arcok, és szokás szerint: kicsengetnek és maradnak. Aztán lassan elkezdenek mozgolódni.

Viki pedig odajön hozzám és úgy ölel, hogy úgy érzem, csak gerincem van, semmi más. Rámnéz. A szemeiben végtelen hála van. Néhány éve még képtelen voltam feldolgozni ezt. Most is van még hová fejlődni. Ahogy néztem őt, kimondtam:

„- Köszönöm! Látom a szemedben, hogy ezt mondod!”

Viki erre vigyorog. Aztán megszólal:

„- Nem, nem csak ez van a szememben, Robi bácsi!”

„- Hanem, mi még?”

„- Hát aaaaz, hogy te nagyon jó dolgot csinálsz, és ez való neked és csináld tovább, hogy másoknak is olyan jó legyen, mint nekem!” – és még ha lehet szorít a gerincemen. De nincs vége:

„- Neked ezt kell csinálnod, sose hagyd abba, jó?” – és vigyorog, mint a tejbetök!

Atyavilág! 8 évesen ilyen intelligencia – ez az én igazi ajándékom. Nem a dicséret, nem az elismerés. Soha nem arra hajtottam. Azért teszek nap mint nap, hogy ilyen kincseket fedezzek fel és láthassam a szemükben ezt a végtelen örömet és jóságot.

 

Robi

Mennyi egy meg egy és hol van az elveszett kiscipő?

Standard

Több, mint egy hete keressük Virág lányom tánccipőjét.

Most volt a főpróba, már ebben kellett volna mennie. A fellépésre már újat akartunk venni, amikor…

Hanna (7) csodálatos energiákat hozott ma. Gyémántbogár, ez nem vitás. Önismerettel, önbizalommal és persze mérhetetlen adag bohóckodással foglalkoztunk a kétórás találkozón. Hű, még most is ugrálok, annyira jó volt vele dolgozni. Dolgozni, ami persze nem is munka.

Virág cipője meg sehol. Már lemondtunk róla. Feltúrtunk mindent. Kocsiban, szekrényben, még a híres nevezetes bunkerben is megnéztük. Itt szoktak elveszni az elveszettnek hitt dolgok – hátha. De nem. És nincs a helyén sem. Virág lábán sincs.

Hannával macskákat rajzolunk és beszélgetünk, hogy ki is a különleges akkor végülis? Ki az érdekes? Ki a furcsa?

Felírom egy papírra: 1 + 1 = 3. Hanna nevet. „Az kettő!”. Mondom, nem kettő, látod, három! És hogy nyomatékot adjak ennek, gyorsan, pirossal kijavítottam: kipipáltam és adtam egy piros pontot rá.

Ekkor történt az, ami ha megtörténik, az nagyon libabőr. Hanna fogta a papírt, kivett egy másik ceruzát, és hozzáírt:

Hát nem óriás? De az. Nem, nem hiszed el eléggé. Ez hatalmas dolog! Hanna, nagyon köszönöm! Rettentő sokat adsz másoknak! Ezt a gondolkodást tanítani kellene az embereknek. Igen, a felnőtteknek is. Sokan tanulhatnak tőled!

És ekkor már tudtam, hogy a varázslat működik. Hanna nagyon pörgős. Szaladgálás is volt. Meg kártyadobálás. Meg lufidobálás. Meg focilabdára lufit dobálás. Meg papírgalacsint lufibatöltés. Nevetés, önfeledten. És ekkor megtörtént.

Hanna szaladgálás közben a fotelnek ütközött. Nem, nem lett baja. A fotelnek. És Hannának sem. Csupán az történt, hogy a fotel lelógó huzata alól egy fekete valami kandikált ki. Rajta egy kis csillogós dísz.

Virág nagyon örült, hogy megvan a kiscipője. Én pedig annak, hogy egy újabb csodával találkozhattam.

Köszönjük, Hanna, hogy vagy!

Robi és Virág

Minden egyszerű, nem agyalós

Standard

Örömet szerez minden apró
Ragyogó kedvességed
Örömet szerzek minden apró
Áradó kinccsel
Szeretlek, mint hajnali vízcsepp
A napsütést, mely melegít,
S igazi szívvel
Szeret. Mehet?
Mert szeretni mindig lehet
Ez a legjobb, mit ember tehet
De nem tudja mindenki
Sőt néha úgy tűnik: senki
Mert nem tudják milyen
Tisztán szeretni
Tekintetet keresni
Önfeledten nevetni
Azt hiszik: ilyen,
Pedig dehogy
Mi már tudjuk jól
Ott van a szeretet ahol
Minden egyszerű, nem agyalós
Elengeded és látod:
Máris ott találod
Ölelésben, végtelenben
Ragyogtok a szeretetben.

Látom benned

Standard

Miért? Miért kell már menned?
Mikor én látom benned
a gyereket, kedveset,
ölelj még egy keveset

Ragyog szemed,
Oly jó veled
Csak úgy, léteznék
S nem tévednék

Lélektárs, másik felem,
Ikertesó, itt vagy velem
Miért is ne kéne még?
Sötétedik már az ég

Jön a hideg, légy közel
Senki más így nem ölel
Vagyunk, s vannak,
Ők is nekünk jót akarnak.

Elvesztünk téged, félek – mutasd az instád!

Standard

Különleges vagy. Te is tudod, én is tudom. Egyre többen tudják.

Észrevetted ezt, észrevettük ezt és egyre többen veszik észre. A valóságban. Mert ott nagyon tudsz figyelni. Ott ragyogsz és ragyogtatsz. Segítesz, felemelsz, kíváncsi vagy, lelkesedsz. Egyedi módon nézed a dolgokat. Lehet, hogy nehezebben fogadnak be, de ha befogadnak, akkor nagy ajándék leszel azoknak, akik körülvesznek. Mindez élőben, lájv!

Csak aztán látod, mit csinálnak, akik még nem jutottak el ide. Akik még nem önmagukként vesznek részt az élet játékában. Akik keresik az utat. És közben online mindenben olyanok, mint akárki más. Ugyanazokat posztolják, mint mindenki. Szelfiznek, és kifirkálják magukat. Beírják, hogy „X, ha szeretsz” – és ebből következtetést vonnak le.

Kiírják: „Engem nem szeret senki.” És akkor megtörténik.

Hiába tudod, hogy csoda vagy. Hiába adsz ebből élőben, ha aztán belesüppedsz te is az instafotelba, és nekiállsz baromságokat kiírni.

„Akarjátok irányítani a napomat?”

Aha, simán, igen. Nehogy önmagad legyél. Vagy nehogy olyasmit csinálj, amiről nem tud mindenki. Mégis, mi közük van az embereknek ahhoz, hogy mit teszel? És ahhoz, hogy mit veszel fel reggel? Figyu: nem vagy nullaceleb, hogy posztold, milyet tojtál! Azt nem akarod megkérdezni, hogy mikor menj vécére? És ha nem mondják meg, akkor titokban csinálod?

„Kérdezz bármit!”

Szerepelni akarsz? Tedd meg, élőben. Légy ajándék. Mosolyogj. Nevess. Ragyogjon a szemed. De nem itt van a színpad. Ez nem sajtótájékoztató.

„Vélemény?”

Mit érdekel mindenki véleménye? Törődést szeretnél, tudom. Megértem. Mert élőben nem megy és nincs is nagyon kivel. A szülők elvannak, dolgoznak, és már nincs köztetek emberi kommunikáció. Valakinek a szemébe nézve is határeset csak úgy kikérni a véleményét. Hidd el, akinek fontos vagy, megmondja neked ezt anélkül is, hogy kérnéd.

Miért akarsz mindenkinek megfelelni? Miért akarod másként élni az életed, mint ami szívből jön? Miért azzal foglalkozol, hogy ki mit gondol?

„Fogadjunk, egy fiú se lesz, aki megmosolyogtat, tedd ki te is!”

Haha, hát ez marhajó. Fogadjunk, meg tudlak fertőzni ezzel a hülyeséggel. Fogadjunk, neked is elmegy a kedved az élettől.

„Engem nem szeret senki, lájk, ha téged sem!”

Tudod milyen érzés, ha egy olyan valakitől látok ilyet, akit én nagyon szeretek?

Okosságok a bullyingról

Vagyis a zaklatásról – online zaklatásról. Persze, lehet olvasgatni nagyon tudományos cikkeket és a sokat emlegetett könnyes hangú sztorikat. De vedd már észre, hogy azzal, hogy „lájk, ha utálsz”, magaddal b….. ki! Azzal is, hogy itt van egy táblázat, tegyen minden barát valamit a száz kockába… És heten meg is teszik. Kilencvenhárman utálnak, igaz?

Minek? Miért? Hahó, jó reggelt!

És lassan, de biztosan…

Kiszürkülsz. Hiába tudod, hogy színes vagy, kiszürkülsz. Mert a való életben is nehéz ám a valódi érzelmeket átvinni. Hát még egy nyavalyás öt másodpercig látható sztoriban!

Én pedig itt vagyok, mint több száz csodagyermek paraapuja?

Dehogy. Nem parázok. Inkább szomorú vagyok – hogy elveszítelek. Mert különlegesnek ismertelek meg, előhoztam belőled, előhoztad magadból, és végül mész a levesbe. Ha hagyod. Tényleg, te hagyod? Én hagyom, mert nem tudok mit tenni, csak kirakok egy pici felkiáltójelet.

Vagy mi lenne, ha ebben az instás világban sem lennél hétköznapi? És itt nem beteges különlegességre gondolok. Egyszerű, érthető és őszinte dolgokra.

Mint az a csodám, aki zenéket szerez és ezeket mutatja meg az áldepis, figyelemhajhász és álfontosságot építő marhaságok helyett?

Vagy mint az a kincsem, akinek külön boldogsággal foglalkozó insta profilja van tizenkét évesen? Ő megtalálta a módját, hogyan lehet hozzájárulás a világnak itt is.

Mutasd az instád, megmondom ki vagy!

Mielőtt megmutatod, elmondanám, hogy már megmutattad. Mert sokan látják. És sokan elsiklanak felette, mert nem látnak semmi extrát. Na pontosan ez az. Pedig te extra vagy. De beszürkülsz, ha felveszed a divatos stílust. És akkor elvesztünk téged. Te is elvesztesz engem, és sokakat, akik épp a különleges mivoltod szerették.

Nyisd meg az instád. Nézd meg, miket raktál ki. És szedd le, ami nem te vagy, hanem mások miatt került oda.

Javaslom szülőknek is: vessetek néha egy pillantást rá, hogy mi történik, milyen arcot mutat a gyermeketek online. Önmagát? Abból mennyit? Kinek? Vagy esetleg szerepet játszik, és a posztjaiban egy hatalmas felkiáltójelet mutat?

Egy felkiáltójelet, ami azt mondja:

Ha nem foglalkoztok velem, akkor megkérek rá másokat. Bárkit. És úgy teszem, ahogy ezt ezrek teszik.

Anya, Apa:

X, ha szeretsz!


Csak lenni és nem menni

Standard

Csak lenni és nem menni.

Csak mozdulatlan létezni.

Mesék, világok, virágok.

Mosoly, amit mindig kívánok

Látni: tiéd, az lehet,

Ám ha megosztod velem… mehet?

A fény öleli körbe ragyogó lelkedet.

Minek a szabály, ha tudsz már szeretni?

Szemek tükrében gyémántot keresni

Meglátni azt, mit nem lát meg más

Megtenni mindent, mit nem nagyon szokás

Éberen ott lenni múlt helyett jelenben

Adni és fogadni egyre lelkesebben

Ölelni egymást tiszta szeretetben.

Ki érti s ki nem – számít ez, mondd?

Aki nem érti, az is lehet bolond

S lehetsz te is – hisz picit az vagy

Vállalod, s nevetsz, jókedv el nem hagy

Így vagy TE, mert önmagad adod

S így vagyok én is, nyújtsd csak a karod

Vagyok amikor TE csak úgy akarod.

Ahogy lesz, úgy lesz jó

Mert mindegy, merre szállsz,

Repül a színes léghajó

Benne szívek közt állsz

S a szívek melletted

– te tetted és teszed –

Mint fényes buborékok libbennek

S nagyon örülnek ennek.

Akihez kell, eljutsz,

Falakon is átfutsz,

Akihez nem, majd megtalál

Minden nap egy új kanál

Boldogság: teába méz

Ha egy ilyen kincs

Az emberre néz.

Ha van, aki nem ért

– mert van ilyen és lesz is –

Legyél lágy és kimért

S ne feledd hogy kiért

Élsz: azért aki szeret

Vagy aki bánt és kinevet?

Hidd el, te választod

Hogy hová árasztod:

Szeress, nevess, ölelj,

Igaz barátokra lelj!

Íme itt van egy épp

Aki írogat mindent efféleképp:

Van, aki csodás, van, aki ragyog,

Itt szeretet van, mondd: “Tündér vagyok!”

Kincs vagy annak, ki mindezt írja,

Itt van veled, míg szíve bírja.

Engedd le a falat – cső: le! Start!

Standard

A lábad mellé hullanak a szívek.

Aki szeretné, hogy szeresd, nem érzi eléggé. Mert a lábad mellé hullanak a szívek. Hiszen annyira azért nem tudod visszafogni, hogy ne áradjon belőled a szeretet. Jönnek a szívek egymás után. Kisebbek és nagyobbak. De a lábad mellé hullanak. Mert körülötted egy cső van. Egy átlátszó cső. Akár egy zuhanykabin. A zuhanykabin jó dolog, mert nem jön ki a víz. Na persze, és mi van akkor, ha kijön a víz? Semmi.

De az nem jó, ha a szívek a csövön belül maradnak. Mert nem jut el azokhoz, akiknek ajándék lennél. Akik nagyon szeretik, hogy szereted őket. Akiknek nagy szükségük van az ajándékra, amit te tudsz adni nekik. De csak nézik kívülről, a csövön át. Te pedig őket nézed belülről, a csövön át. És bizony hozzád sem jut el eléggé mások szeretete. Hiába árasztják feléd, visszapattan. Nagy véletlen kell, hogy egy-egy kis szív fentről beugorjon hozzád a csövön belülre.

A csőről nem tehetsz. A cső egyszer valamikor, észrevétlenül és alattomosan elkezdett emelkedni körülötted. Először csak egy kis gyűrű volt, a szívek még át tudták ugrani. De mára már: magasabb, mint te magad. És ontod magadból a szíveket, amik lassan megtöltik a csövet.

Mert nem létezik olyan gond, ami fölé ne emelkedhetne a szeretet. És a szeretet van, hiába rejted a csövön belülre.

Ami a csövön kifér

Nem erre mondjuk, de most erre fogjuk mondani.

Mert a szívek előbb-utóbb megtöltik a csövet. És az hiába olyan magas, amilyen magas nem szégyell lenni, egy-egy szív bizony kipottyan belőle, és eljut azokhoz, akik nagyon örülnek nekik. Örülnek, igen – a Te szíveidnek. A Te szeretetednek, ami csőbe van zárva. Mert a cső alattomosan felemelkedett köréd. Ne aggódj: akik figyelnek rád, meglátják ezeket az aprócska, túlcsorduló kis szíveket. És segítenek neked.

Cső: le!

Van egy nagy zöld gomb valahol. Ha nem találod, csinálj egyet magadnak. Ha ezt a gombot megnyomod, a cső elkezd lassan lejjebb ereszkedni. A csövet felemelték azok, akik nem értenek téged. Akik nem figyelnek rád. Akiknek csak egy vagy a sok közül. Akik megmondják mindig, hogy mit csinálj és a hibáidat keresik állandóan. És ha hibát találnak, ezt nagy dobra verik. Ettől a cső szinte ugrik egyet felfelé. Egyre kevesebbet látnak belőled azok, akik önmagadért szeretnek és nem azért, amit éppen csinálsz. Én tudom, hogy egy csoda vagy.

Emma gombja – mindenkinek van nagy zöld gombja!

Nyomd meg a gombot, és légy önmagad! Nyomd addig, amíg a cső szépen lecsúszik, be a földbe. És ahogy a cső ereszkedik lefelé, a szívek kiáradnak, végtelen szeretethalmazt képezve. És megtalálják azokat, akiknek éppen erre van szüksége. És ne gondold, hogy elfogynak a szívek, ha eltűnt a cső. Mert a szívek folyamatosan áradnak belőled.

Szandi rajza: Csővel és anélkül – hogy a jobb?

És mostantól semmi sem szab gátat annak, hogy szeressenek téged, és te is szeress másokat. Mert át tudod adni nekik az ajándékod.

Amikor valaki bánt, amikor nem ért meg: csak nyomd meg a gombot. Miközben nyomod, érezd, hogy a cső lemegy. Vagy fel se jön. A szereteted áramlásába a világon senki sem szólhat bele. Add önmagad!

Így szeretünk.

Áradnak a szívek

Hidd el: megérdemli a világ, hogy önmagadat add. Hogy az legyél, aki vagy. Mert téged szeretünk, nem valaki mást. Ha valaki más kell, akkor valaki mással akarunk találkozni. Nem kell szerepet játszanod. Nem kell tüskés bundát növesztened. Nem kell álarcot venned.

Emma változata

Semmi gond nincs: akkor is szeretünk, ha körülötted ott a cső. És hidd el: vesszük az apró kis jeleidet, amik időnként kipottyantanak egy pici szívet a cső tetején. Ahogyan időnként a zuhanykabinból is kifröccsen a víz. De ez nem baj. Mert a fürdőszobában megfér akármennyi vízcsepp.

És azok között akármennyi szív megfér, akik szeretnek téged.

Enged le a csövet! Bárki bármit mond: add át a világnak az ajándékod: önmagad!

 

Szeretettel: Robi

Valami nagyon készül – Tulipánokkal!

Standard

Z. Kiss Zalán valami egészen szuper dologgal keresett meg – s már el is kezdtük a közös munkát!

Hogy mi készül, el fogja mondani – addig pedig, mivel közeleg

április 2., az Autizmus Világnapja,

színezz egy kis TULIPÁNOS KERTET!

A színezőt a képre kattintva vagy innen le tudod tölteni!

Sok szeretettel!

Verset írtam, nem baj?

Standard

Bálint a Gyémántbogár Díj 2019 pályázatra rajzolt is, ám itt a vers a lényeg:

“Tudom, hogy nem vers verseny, de szeretettel írtam, talán tet❤️szik.”

Igen, Bálint, tetszik! Sose fogd vissza, ha árad belőled a szeretet!

Bálint verse:

“10❤️ dobbanás

10❤️ zuhanás

10❤️ ölelés

10❤️ merülés

10 perc, 10 óra, 10 év…

Szívemet ölelőn féltsd

10 éve szeretlek

10❤️-vel köszönlek.”

Bálint az, akinek hatására végleg eldöntöttem, hogy a 2020-as Gyémántbogár Díj NEM csak RAJZPÁLYÁZAT lesz!

Bálintot meghívtam a díjátadóra, de sajnos nem tudott eljönni. Éppen ezért meglátogattam a somogyi Batén. A bal alsó képen épp várja, hogy megérkezzek ?

Gyönyörű környezet egy ilyen kincs számára! Édesanyja szíveket varr, már Hannának is küldött. Működnek a dolgok!

Köszi Bálint, hogy megismertelek, még találkozunk!

Boldog vagyok, ne ments ki innen

Standard

Ha esetleg azt éreznéd bizonyos emberekkel kapcsolatban, hogy meg kell mentened.

Ha azt éreznéd véletlenül, hogy be kell avatkoznod, és változásokat kell előidézned. Hogy segítened kell. Hogy mindenképp te kellesz oda.

Éreztél már ilyesmit?

Hagyok időt, gondold át!

Ugyehogy ugye?

Mert meglátsz valakit, akinek szerinted nem jó ott, ahol van. Honnan tudod? Meglátsz valakit, akinek szerinted jó lenne, ha bárhol, csak másutt folytatná az életét. Honnan tudod? Egyáltalán: honnan tudod, hogy neki nem jó?

Attól, hogy neked abban a helyzetben nem lenne jó, az egy dolog. Ha ott kellene élned. Ha úgy telnének a napjaid, ahogyan az övéi telnek. Persze, hiszen te mást szoktál meg. Te mást tanultál meg jónak. A te térképeden minden más. A te térképedre te illesz. Az ő térképére pedig ő.

Nem kell megmentened senkit. Nem kell átráncigálnod a te térképedre, a te világodba, a te helyzetedbe.

Nem műveltető ige

Az ÉLET szó nem műveltető ige, tudtad?

Alanyi ragozás:

Én életek.
Te életsz.
Ő élet.
Mi életünk. (ja, igen, ez igaz)
Ti élettek.
Ők életnek.

Tárgyasban:

Én életem. (egy életem, egy hal az álmom…)
Te életed. (igen, ez a tiéd, és az az övé)
Ő életi.
Mi életjük.
Ti életitek.
Ők életik.

Nem kell másokat életned.

Élnek maguktól. Elhiszed?

A boldogság mindenkinek a saját szinjén, saját helyzetében értelmezhető. Mások a te helyzetedben lehet, hogy nem is lennének boldogok. Lehet, hogy éppen ártasz vele, ha olyan nagyon meg akarod menteni az illetőt. Ne tedd hát.

Sokat dolgoztam ezen magamban. Mert a rengeteg suli, rengeteg gyerek ezt hozta: meglátom, megszeretem és meg akarom menteni, hogy neki jó legyen. De mi van, ha neki már eleve jó? Ha neki így ez már boldogság?

A Gyémántbogár Díj 2019 pályázaton nagyon megfogott egy alkotás. Olyannyira, hogy egy különdíjat ítéltünk oda az alkotónak, Barbinak.

Barbi (Beck Barbara Kamilla, Monyoród) pályaműve

Barbi egy pici baranyai zsákfaluban lakik. Szerény körülmények. Nem tudod eljönni a díjátadóra sajnos. Éreztem ugyanakkor, hogy találkoznunk kell, és a minap hajnalban útnak eredtem, hogy az osztályának és neki adok egy feltöltő reggelt. Nem tévedtem, Barbi csodálatos teremtés. Nagyon ragyog, és még jobban ragyogott ezen a reggel. Ráadásul a díjat az egész iskola előtt adtuk át.

Hogy érzed magad?

Beszélgettem vele pár percet, hogy megismerjem. Nem hiába. Barbi az élő példa arra, amit eddig leírtam.

Megkérdeztem ugyanis, hogy hogy érzi magát. Mennyire boldog? És tudod mit mondott? Hogy nagyon. Hogy szereti a családját. A nyugalmat, ami körülveszi. Hogy a suliban is szeretik. Hogy alkothat. És akkor rájöttem. Már megint: nem kell őt megmenteni. Nem kell kiemelni, görcsösen támogatni, segíteni, tolni. Tudod mit kell ehelyett?

Szeretni.

Hidd el: őt lehet. Elhitetni vele, hogy nagyon szerethető és értékes. És ezzel szeretettel lehet – és kell is – őt támogatni. Meg lehet libbenteni előtte finoman, hogy milyen lehetőségei vannak. Hogy ezeket – ha akarja, és nem akkor, ha mi akarjuk – elérheti, kihasználhatja. Azt teheti, amit csak szeretne. Ha azt szeretné, hogy irány Pest, és bumm bele, óriáskerék, vízibusz, csodahelyek, forgatag és fúúúú, akkor teheti azt. De ha azt szeretné, hogy a kis faluból kisétál a buszhoz, elmegy vele a suliba, ott ragyog úgy, mint ahogy láttam, akkor miért is akarnánk ennél többet?

Shine: Barbi ragyog – a díjjal a kezében – Szederkény, 2019. március 13.

Gondolj ebbe bele!

Akiről azt gondolod, hogy nem boldog, simán lehet az. Ne magyarázd bele, hogy nem. Mert igen. Csak rá kell nézni!

Barbi csodás emberke. Megtalálja a boldogságát. Persze, támogatom, számíthat rám. A szemem rajta tartom, és minden tudásom az övé. De megmutatta nekem is és immár neked is:

Boldog vagyok, ne ments ki innen!

Köszönöm, Barbi! Remek példa vagy nagyon nagyon sokaknak. Gyerekeknek és a megmentőknek, akiknek megmentés helyett a támogató szeretetre maradhat így a legtöbb idejük.

Gyémántbogár Díj 2019 díjátadó: a képek önmagukért beszélnek

Standard

Az igazság az, hogy túl szentimentális lenne, amit most írnék.

Álljon itt hát az eredmény, és a képek…

Megfoghatatlant érzek, tán egy picit átmegy a képeken keresztül:

Gyémántbogár Díj 2019 díjátadó

fotók: Bartyik Kata

Az eredmény pedig itt megtalálható:

Nagy szeretettel gratulálunk, megtisztelő volt találkozni veletek!

Csak magadtól kérdezd, hogy miért

Standard

Kisfiam, miért kened a vajat a terítőbe?

Kislányom, miért van ilyen rendetlenség a szobádban?

Miért nem tudsz rendet rakni?

Miért nem tudsz normálisan enni?

Miért kell mindig hülyéskedni?

Miért veszed el a radíííírom?

Miért nem lehet csendben maradni?

Tanúja voltam egy kocsma előtti „beszélgetésnek”. A beszélgetés egy férfi és egy nő között zajlott, és igen rövid volt. Ráadásul egyoldalú. A férfi a nőhöz fordult:

– Mé’ vagy ilyen hülye?

Elgondolkodtam. Vajon ha az illető választ kap erre a kérdésre, akkor előrébb vagyunk?

Ha megtudjuk, hogy a gyerekünk

– miért keni a vajat a terítőbe
– miért nem tud rendet rakni
– miért nem tud normálisan enni
– miért hülyéskedik mindig és
– miért nem tud csendben maradni,

akkor vajon előrébb vagyunk? Nem sokkal, igaz?

Ez a „miért ez vagy az” csak egy szófordulat, amiről nem árt leszokni, mégpedig gyorsan.

Ha pedig azt mondjuk, hogy nem is, nem csak egy szófordulat, hanem, tényleg érdekel, hogy miért, akkor pedig a helyzet az, hogy nem ismerjük gyermekünket. Hiszen ha ismernénk, tudnánk, hogy azért keni a vajat a terítőbe, mert ő ilyen és kész. Nem arra figyel, mint mi. Nem várható el, hogy egy másik embernek ugyanazon dolgok legyenek a fontosak, mint nekünk. Ez segít az elfogadásban.

Azt gondoljuk, hogy a „miért” kérdésekkel gondolkodásra késztetjük a másik embert. Valójában csak megerősítjük felé, hogy igen, tényleg nem értjük őt. És ez nem megoldáskeresés, hanem nyűglődés.

Amikor helye van a „miért”-nek

Van egy pillanat, de csak egy nagyon rövid kis pillanat, amikor helye van a miért kérdésnek. Ez pedig az, amikor magunkba nézünk.

„Miért nem értem a gyermekem?”

Ennyi, és semmi más. Mert utána már nem ezt kell kérdezni. Utána ilyeneket lehet kérdezni:

– Vajon mi segítene nekem abban, hogy megértsem őt?

– Kisfiam, látom, hogy a vaj a terítőre került. Mit tehetnék, hogy legközelebb a kenyéren maradjon?

– Kislányom, ha szeretnéd, hogy segítsek rendet rakni a szobádban, szólj!

– Ha szeretnél úgy enni, mint mások, akkor gyere, megmutatom, hogyan lehetséges!

A legnagyobb titkom, hogy a gyerekeket teljesen egy szinten kezelem magammal. Sőt. Sokszor bizony felismerem, hogy jóval előttem járnak, mert tiszták maradtak és ennél nincs fontosabb. Ha tiszták, akkor tőlem akár lehet vaj a zongorán is. Lehet bárhol hülyéskedni, sokáig fent maradni és közelről nézni a tévét.

Csak egyszer kell megkérdezni, hogy miért, és azt is csak magunktól.

És egy vers neked ehhez:

 

Csak úgy

Mikor ott vagyok, nem álmodom
Egy mosoly fénylik arcodon
És minden olyan jó – csak úgy!
Nem álmodom, és ott vagyok
A vágyaim nem túl nagyok
Legyünk most, kérlek, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Ha mesélsz, én csak figyelek
Ha szeretnéd, a csend leszek
Az élet nagyon egyszerű, csak úgy.
Egy jó dolognak nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Ott kell lenni együtt, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Szeretlek – és nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Legyünk együtt néha csak úgy.

Vámos Robi, 2019

Ha befogadod, jönni fog – ha kaput nyitsz, neked is kapuk nyílnak

Standard

Mert lehet, hogy most csukva vagy.

Legalábbis ezt látják azok, akik nap mint nap elmennek melletted. Sőt, tudod, mit? Az tök rendben van, ha csukva vagy. Mert nem kell megváltoznod, és görcsösen figyelned rá, hogy megnyílj. Az izzadságszagú lenne. És nem is te lennél. Ha hirtelen repdesni kezdenél, és csip csirip, mindenkivel szabadon dumcsiznál, azt hinnék, valami bajod van. Vagy megkérdeznék: „Hát te mit szedsz, én is kérek belőle!”.

Ne szedj semmit. Sosem.

És ne is akarj változni. A változás magától jön és nem te változol, hanem minden. Ami körülötted történik: változik. Akik körülötted mozognak: változnak.

Befogadás

Ha nem fogadod be azt, amit kapsz, nem is jön ki belőled. És ha nem jön ki belőled, akkor nem tudja más befogadni. Az sem, aki be tudná.

És én is figyelek erre: ha túl sokat adok neked, talán meglepődsz, hogy ilyen is van. Sok idő kell, mire elhiszed, hogy tényleg Téged szeretlek és nem a cuccaidat, nem a munkáidat, nem azt, hogy milyen vagy vagy milyen nem vagy. És nem is azt szeretem benned, hogy megnyílsz és ragyogsz. Mert ahhoz, hogy valakit szeressünk, nem kell neki megnyílnia. Szerethetjük úgy is, hogy zárva marad.

Szerethetünk valakit úgy, hogy nincs velünk. Hogy nincs ott. Vagy akkor is szerethetjük, ha ott van, de éppen mást csinál. Kizárólag rajtunk múlik, hogy szeretünk valakit, vagy sem.

Mert a szeretet csak úgy van. Nincs adok kapok. Mégis van adás és befogadás. Ha nincs befogadás, az adás takarékon érkezik. Ha teljes a befogadás, az adás áradásba megy át. És megtörténik a csoda.

Apránként

Néha több óra is kell, mire egy picit, résnyire kinyílik a kapu. És akkor, ott, abban a pillanatban be lehet küldeni egy pici felderítőt. Egy kis felderítő szívecskét. Aki odabent megérinti az apró kis virágokat, kis harangokat, kis lélekhúrokat. És ha jól csinálja, akkor bent is marad. Nem jön ki, vissza a résen át. És ekkor a kapu tágabbra nyílik. „Jöhet még szívecske, örülök neki!” – mondja egy hang odabentről. És megérkezik a ragyogás.

És én ezt láttam ma a szemedben, a mosolyodban. Megérte kivárnom ezt a több órát. Sőt. Ha úgy tetszik, negyven évet vártam arra, hogy találkozzunk. És most nagyon örülök.

Köszönöm Neked. Mert erről szól az életem!

Robi

U.i.: hogy mennyire erről szól, hallgad meg ezt. Liza – rögtönzés zongorán. 1:30-nál nyílik a kapu.


Ajánlott olvasmány: Megláttam a szemében

Nem a te kudarcod. Te megtetted, amit meg tudtál.

Standard

Ragyogtál, és ezt valaki észrevette.

Egyre inkább észreveszem őket. Mert egyre inkább befogadom, amit adnak. Csak aztán mi is van akkor, ha észrevettem?

A helyzet az hogy, ha el is jönnek egyszer Vele, akkor sem fognak többször. Vagy nem tudom! Ő olyan mint Hermione a Harry Potterben: „mugli” szülők varázsló gyermeke. Nem, semmi gond a muglikkal. Nem értéktelenebbek, és a varázslók sem értékesebbek. Tudjuk, mit jelent.

Habár… nem ítélhetek, csak az alapján, amit eddig levettem. Sőt. Még abból sem kívánok ítélni.
Náluk úgy gondolják, hogy Ő így jó, ahogy van. És én is ezt gondolom. Sosem megváltoztatni szeretnék embereket. Főleg nem kell megváltoztatni olyasvalakiket, mint Ő. Ugyanakkor szerintem felényire sem értik őt.

Mugli módon veszik le a különlegességét. Ez az “igen tudjuk, jól énekel” stb. Amikor jelzem, hogy „heló, itt van valami nagyon ragyogós dolog”. És erre a válasz az: „igen, ő nagyon jó rajzos”.

Én meg azt mondom, EMBERSÉGBŐL van tehetsége. Ez azonban nem megy át. Hiszen nem mondhatom azt, hogy azért szeretnék adni Neki, mert nagyon ember.

Láttad volna az arcát amikor először meglátott.  És aztán amikor macskákat rajzolgattunk. Felismerem a MEGVAGY és VÉGRE tekintetet. Ez az volt.

Csak ezt nehez megmagyarázni. És nem is kell. Nem a mi hibánk.

Ő olyan, hogy amint meglátom, elkezdek félni, hogy elveszítem.
Pedig én is dolgoztam már ezen elég sokat. Hiszen jobb örülni annak ami van, mint félni attól ami egyszer majd lehet, hogy nem lesz.

Egy varazsvilágot képzelek el.

Ahol tök mindegy, mennyire nem értik meg Őt otthon vagy a suliban: el lehet jönni és lehet működni.

És itt majd szabadon lehet örülni, úgy, hogy mindenki megérti.

Jó, hogy vagy

Standard

Jó, hogy vagy.
Álmok válnak valóra
Zongora szól – Neked.
Minden itt van, bennünk!
Itt, ott, ez mindegy.
Nincs lehetetlen.

Kincsek csillognak
Ide-oda szaladnak
Nincs hely, hova
CSodásan be nem ragyognak.

Vagyunk, mindig
Akkor is, ha itt és ha ott
Gyere, csodáljunk meg minden csillagot!

Kilógni a sorból, úgy, hogy benne sem állsz

Standard

„Úgy érzem, kilógok a sorból.”

Azt mondod? Igazad lehet. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Kilógni abból lehet, amiben benne vagy.

„Nem nagyon illek a képbe.”

Azt mondod? Igazad lehet. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Csak abba lehet nem beleilleni, amiben benne vagy. Ha benne vagy a sorban, könnyen kilóghatsz belőle. Ha benne vagy a képben, könnyen lehet, hogy nem illesz bele.

Azt mondják, hogy csak akkor nincsenek hamis hangok a zongorán, ha a saját művét adja elő a szerző. Mi lenne, ha te szereznéd ezt a művet? Mi lenne, ha te raknád össze a hangokat benne egymás után? Mi lenne, ha a saját életed maga lenne egy dal? Csupa olyan hangokból, amiket Te szeretnél, hogy benne legyenek?

A hangok: sor. Hangsor. Egymás után. Nem tornasor. És nem egy sor a menzán. Folyamat. Egyik a másik után.

Mi lenne, ha te állítanád össze a sort?

Egy olyan sort, amiből mindenki kilóg, így végül senki sem lóg ki?

Mi lenne, ha te festenéd meg a képet, amiben benne vagy és beleillesz? És mindenki beleillik, akit csak látni szeretnél benne? Te döntesz! Sose feledd: szabadon választhatsz!

Ha azt mondják: „Kilógsz a sorból”, a válasz gyakran ez: „Nem veled van a baj, hanem a sorral”. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Mi lenne, ha nem is lennének sorok?

Ha nem kellene beállni valahova, amiből aztán ki lehet lógni? Mi lenne, ha nem kellene betársulni mindenkinek valamihez? És mi lenne, ha az emberek nem az alapján ítélnének meg egyes embereket, hogy melyik sorba álltak be?

Mert ha van sor, akkor lehet, hogy az is baj, ha beleillesz. És lehet, hogy az is, ha kilógsz. Ha van rajtad sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg azabaaaj. (Kösz, Belga!)

Nem a sorral van baj. Azzal sincs baj, hogy van sor. De neked nem kell beállnod semmilyen sorba. Csak légy önmagad. Az, akinek születtél. Hogy kinek születtél? Ha akarod, segítek kideríteni.

A saját festményedbe beleillesz. A saját dalodba a te hangjaid tökéletesen belesimulnak. És a saját – nem is létező – sorodból sosem fogsz kilógni.

Robi

Szeretlek ha és szeretlek hogy

Standard

Vers, Hannának.
Szöveg lentebb 🙂

 

Szeretlek, ha adsz,

Szeretlek, ha kérsz,

Szeretlek, ha jössz,

Szeretlek, ha mész.

 

Szeretlek, ha kicsi vagy,

Szeretlek, ha nagy,

Szeretlek, hogy mosolyogsz,

Szeretlek, hogy vagy.

 

Szeretlek, ha jó neked,

Szeretlek, ha bánt,

Szeretlek, ha nyitott vagy,

Szeretlek, ha zárt.

 

Szeretlek, ha nevetgélsz,

Szeretlek, hogy nagyon élsz,

Szeretlek, hogy bátor vagy,

Szeretlek, ha félsz.

 

Szeretlek, ha fúj a szél,

Szeretlek, ha nyár zenél,

Szeretlek, ha tavasz van,

Szeretlek, ha jő a tél.

 

Szeretlek, ha nagy a baj,

Szeretlek, ha fáj,

Szeretem, hogy veled szép

Gyönyörű a táj.

 

Csoda veled játszani,

Lenni, nem csak látszani,

Szívvel, színnel szeretni,

Tekinteted keresni.

 

Szeretlek, ha itt vagy,

Szeretlek, ha ott,

Szeretlek, mint ragyogó

Gyémánt csillagot.

 

Szeretlek, ha tegnap,

Szeretlek, ha ma,

Szeretlek, ha holnap,

Szeretlek, Ha… nna.

 

VR 2019.01.26.

Rajz: Vámos Peti (9)

Ha valaha is rájössz, van esély

Standard

Úgy tűnik, rátaláltam valamire. Vagyis rátaláltak azok, akikkel egymásra találtunk.

„Ha valaha is rájössz arra, hogy hogyan tudod ezt a képességet tovább adni, akkor még van esélye az emberiségnek.” – írja egy igazi csillag igazi csillag édesanyja.

És tudod mit? Nem állok neki elemezni. Idézem a felugrott gondolatokat:

„Hogy igény mindig lesz… de ez a fajta képesség ha valahogy nem örökíthető tovább, akkor elvész.”

„Az országban egyetlen ember tud akril műszemet készíteni… ami megszolalásig hasonlít az igazira. Erzsike majd’ 70 éves és ez a tudás csak az ő fejében van meg… ha Erzsike nem lesz, akkor is lesz szemprotézis csak mondjuk porcelánból… ami soha nem lesz olyan élethű.

A technológia minden bizonnyal tovább adható… de az a művészi képesség, amivel a szemeket megfesti nem.

Szóval te is valamiféle Erzsike néni vagy… csak Robi és bácsi… de viccet félretéve ha valaha is rájössz arra hogyan tudod ezt a képesseget tovább adni, akkor még van esélye az emberiségnek.”

Hm…

Lehet, hogy ez a képesség máris megvan a legnagyobb kincseimben. És ez hajt, hogy felszínre hozzam őket?

„Szerintem nem lehet… hanem biztos. Ösztönösen nem engeded el őket…pedig mondjuk a küldetés már rég teljesült. Gondold végig, kik ezek a KINCSEK és tartsd meg őket mindenáron.”

Ez a végső cél nem? Hogy ne csak ragyogjanak hanem képesek legyenek ragyogtatni.

De. Ez a végső cél.

És amikor felfedezek egy kincset, ez kezd el nagyon működni: találtam valakit, aki képes arra, amire én. Képes ragyogtatni. Képes felemelni.

És ő lehet az, aki folytatja mindezt, amikor én már nem leszek. Hát ezért kell mindent megtennem a kincseimért!

A jel, amiből BIZTOSAN tudjuk

Standard

Csillan szemem, torkom szorul
Öröm szívembe vödörrel borul
Új sort kezdek, s írom végül:
Szeretlek kendővel és anélkül
Mert a szépség
Nincs kétség
A szemed mélyén vár
Ha belenézek, nincs határ
S aki ilyen jó és tiszta,
Annak kamatostul jár vissza
Ölelés, jókedv, nevetés,
Csodák és egy jó adag
Színekben gazdag
Hannát-szeretés.

(VR2019)

Rengeteg drukkolás, szorítás, szeretet… Azért eközben igen sokan aggódnak is.

Pedig a drukkolás, szorítás az hiány alapú: mivel nincs, drukkolunk, hogy legyen… Az egészség. És a hiány hiányt teremthet. Ehelyett az egészségtudatot kell növelnünk.

Mert ez elég kemény dolog azért. Lehet A és B verzió is.

Eddig is tudtam, hogy nincs B verzió, csakis az A létezik.

Hanna azonban kimondta. Ő is tudja. Hogy itt csak a gyógyulás lehetséges:

Mindig a barátom leszel, Hanna. Ebben a kérdésedben a válasz világít!

Ma a jótékonysági ested közvetítését az M7-esen autózva néztem. Aztán nem néztem, mert elkezdtem bőgni, és nem láttam az utat… Amikor abbahagytam, elkiáltottam magam szinte önkéntelenül:

„Annyira szeretlek!”

Nem tudom, hogy lehetséges, de lehetséges. Olyan mértékű szeretet, ami minden akadályon áthatol.

Én úgy gondolom, Hanna, hogy legbelül máris meggyógyultál.

Örök barátsággal:

Robi

Adni kell, hogy adni tudjon. Ez nem felhívás. Ez a valóság.

Standard

„Körülölel mérhetetlen szeretet,
ragyog, csillog, nevettet.”

 

Amikor egy ismerősöm felhívását olvastam, egyből éreztem valamit, de még nem tudom, hogy mit.

Mert nem szokásom ILYENEKRE járni. Milyenekre? Hát ez az.

Ez nem az EGYIK eset, AMIKRE elhívnak embereket… Hogy segítsenek, mert baj van lehetne jobb is.

Ez nem EGY felhívás. Ez itt a valóság. És megtapasztalni, megérezni egészen más, elhiheted.

Hannának szerveztek egy rendezvényt, melyet megosztott egy ismerősöm. Megmondom, mit éreztem:

„EZ AZ.” Igen, ez az, amikor meg kell néznem, kiről van szó. Mert ez nem egy alapítványos egyszázalékos plakát. Ez a valóság. Mert Hannának tényleg nagy erőre van szüksége.

És ma láttam, hogy van is ereje. Mert ma együtt rajzoltunk, és megengedte, hogy megismerjem. Ezzel már az ő ajándékát átadta. És látom, hogy ragyog belül. Ma ez a ragyogás előbújt, játszadozott, nevetgélt.

És ez maga a valóság. Nem is maga a rendezvény a lényeg.

Hiszem, hogy egy súlyos betegségből is a szeretet vezet ki. A figyelem és a végtelen elfogadás. Ha nem éltél még át ilyet, akkor nagyon itt az ideje. Meg fog találni. És megérint, és onnantól kezdve nincs megállás, mert olyan hihetetlenül áramlik, hogy mindent magával ragad. Téged is. Bárcsak ismernéd!

Este még visszatértem, és ajándékot kaptam: egy könyvjelzőt. Örök emlék lesz. És ha majd mondjuk egy év (vagy kettő, öt, száz) múlva megmutatom Hannának – mert MEGMUTATOM, akkor olyan angyalian fog mosolyogni, hogy legszívesebben már most beírnám a naptáramba, hogy „Hanna könyvjelzős évforduló”.

Sőt. Már be is írtam. Én ott leszek. Ő is.

Mert ez is egy félegyenes. Eddig volt, ami volt. Most van a most. De mostantól csakis az számít, hogy mi lesz.

Minden sikerül.

Nem, nem ment át.

Minden sikerül.

Nem, még mindig nem ment át.

MINDEN

SIKERÜL.

Tudod? Tudod?

Hanna tudja.

Minden tudásom az övé – felajánlottam, hogy havonta találkozunk és rajzolunk varázsolunk, beszélgetünk. Persze ennél többször fogom látni, ebben biztos vagyok.

És te is segíthetsz.

Olvasd el a felhívást, ami nem egy a sok közül és nem egy egyszázalékosdi.

Itt van egy óriási kincs, aki a legjobbat érdemli.

Mert képes adni másoknak. Annyira tud szeretni, ahogyan sok felnőtt sosem lesz képes, mert sajnos sok felnőttet sosem szerettek annyira, amennyire Hanna szeretni tud.

Olvasd el. EZ a valóság. Számítunk Rád.

 

Robi

Mielőtt megosztanád, olvasd el ezt is.
Aztán nézd meg ezt az angyalt a képen. Igen, mindkét képen angyal van. Ugyanaz az angyal, akinek ma a szemébe néztem és azóta ömlenek a szívek belőlem.

 

Kérlek, segíts Te is Hannának, hogy újra igazán ragyoghasson:

Vannak hatások, amelyek örökre szólnak – Varga Enikő tanító írása

Standard

Már eltelt két hónap, mióta az osztályunkban járt Robi. De azon a napon valami megváltozott.

Az eddig bezárt, mosolytalan kislány ontja nekem a rajzait, mosolyog, csacsog. A fiú, aki sosem akart rajzolni, széles mosollyal, határozottan kéri a lapot. És már nem csak feketével firkál, hanem színes vonalak keltik életre a fehér lapot. Az egyik tolltartóból eltűnt a radír, mert nincs többé rá szüksége.

Írás órán a betűk vázolása mindig új kalandot rejt. Már ők kérik, hadd csináljanak valamit a betűből, nekem kell kitalálni, vajon mivé változott az „r” betű? Ó, hiszen ez egy róka! Az meg ott egy lámpa! Hú, ez meg egy félelmetes szörnyeteg! Egyikből virág fakad, kúszik fel, az ég felé!

A táblán még ott van Robi rajza:

„Minden sikerül!”

Nem tudjuk letörölni. Az osztály része lett, szeretjük… Mindenki vigyáz rá. Néha csak úgy megállnak előtte és nézik. Vannak hatások, amelyek örökre szólnak. Belénk ívódnak, és valahogy a részünkké válnak. És gyökeres változást hoznak…

Tk. 83. o. / 4, 5 – vagy nem ez a lényeg?                                      

Szóbeli vizsga. Nekem egy rémálom volt mindig. Írásban jó vagyok. Izgulok akkor is, egy-egy kérdésnél jön a pánik, az üresség, de tudom, pár pillanat és megnyugszom. Már ismerem magam. De a szóbeli… Kihívás. A gátlásaim, a félelmek. A gyerekek előtt nincs ilyen. Az a természetes közegem. Egy vagyok velük. Szimbiózis.

De ez más. Bemegyek. Kihúzom a tételt. Várom a jól ismert pánikot („nem tudok semmit!!!”), de most elmarad. Leülök, nézem a fehér papírt. Jegyzetelni kéne. Valami vázlat. Kinézek az ablakon. Nyüzsög a város, de finoman belepi a tiszta, fehér hó. Milyen gyönyörű!

Visszatérek a helyzetbe. Ez csak egy vizsga. Már TUDOM, hogy sikerülni fog.

Az osztály. Leckét írunk. Végre elcsöndesedtek, mindenki dolgozik. Éppen valamit pakolok a szekrénybe, mikor odajön hozzám. Rám emeli könnyes szemét:

„Nem akarok leckét írni. Majd otthon megcsinálom.” Már kérdeznék, de folytatja:

„Tanító néni, az a baj, hogy én béna vagyok. Nem tudom a matekot, az írást, meg az olvasást.”

Istenem, milyen fáradt lehetsz! Hiszen egész nap kompenzálsz. A figyelemzavarod, a motoros kényszerek, a képességzavaraid. Mikor szembesülsz vele, hogy a többieknek mennyivel könnyebben megy. De te küzdesz, sokszor csak az én kedvemért. Mikor órán néha elmegyek a padod mellett, magadhoz húzol: „Szeretlek Enikő néni!”, és folytatod a munkát. Mikor finoman megsegítelek, ha elakadsz. Mikor az írás felmérő után az egész osztály előtt megdicsértelek, mert felülmúltad magad. Ha más megnézte volna a lapod, kérdőn nézett volna rám: Mi ebben a különleges? Inkább” átlag alatti teljesítmény”. A tollbamondás, az az egy-két szó, még nem megy. Csak egy kusza firka jelzi a próbálkozásodat. Még nem érted el ezt a szintet. De végigülted a húsz percet, láttam rajtad az elszántságot, mert bizonyítani akartál. Magadnak és a tanító nénidnek. Mert örömet akartál okozni. Sikerült…

Ragyognak a szívek…

Mindez pillanatok alatt végigfut rajtam, míg ott állsz előttem. Egy könnycsepp remeg a pilládon. Egyszerre tele lesz veled a szívem. Két tenyerem közé veszem az arcodat:

„Hogy mondhatsz ilyet?” És kezdem sorolni. Mindazt, amit idáig elértél. Hogy honnan indultál, és milyen szépen fejlődsz. Csak hidd már el végre, hogy képes vagy rá! Bízz magadban! Év elején minden feladatnál mantráztad: „Nem tudom megcsinálni. Én ehhez béna vagyok!” Ma már csak ritkán mondod. De még mindig nem hiszel.

Ahogy sorolom a változásait, kezd visszatérni belé az élet. Néz rám, azokkal a tiszta, gyermeki szemeivel. Rámutatok a táblára:

„Nézd csak, hát mi van oda felírva?”

MINDEN SIKERÜL!

Hidd már el végre! Széles mosoly, könnycsepp felszáradva, puszi a homlokra és egy nagy ölelés. Büszkén megy vissza a helyére és munkához lát.

Lehet, hogy még te sem hiszed el. Azt gondolod, ez csak egy frázis. Persze, minden sikerül. Ugyan már, talán másnak. Nekem biztosan nem. És dől belőled a panasz.

Én sem tudtam elhinni sokáig. Pedig én akartam. De visszahúzott sok minden. Én is ezt gondoltam. Talán igaz, de rám nem vonatkozik.

De egyszer csak megértettem. Sok idő kellett hozzá, és valami változás, egy megérkezés. Nem tudom pontosan megmondani, hogyan és mikor, de egyszer csak ott volt. A felismerés. Amolyan „aha-élmény”.

Macskásodás – a legegyszerűbb bizonyítása, hogy minden lehetséges. Tényleg.

Szerettem volna elmondani, hogyan csináld. De ez nem ilyen egyszerű. Ez a te utad. De azt biztosan tudom, hogy mindenki képes rá. Te sem vagy kivétel. Legyél nyitott, engedd, hogy beférkőzzön a tudatodba, a szívedbe! Ez egy szemlélet, egy gondolkodásmód. Félig-akarva nem megy. Teljesen át kell formálódnod. De ha egyszer rászánod magad, hihetetlenül szabaddá tesz! Mert akkor fogod elfogadni, érteni és végre átélni, hogy:

MINDEN SIKERÜL!

Varga Enikő, 2019. január 10.

Nem tudom, csak úgy jött abból, hogy itt vagyunk

Standard

Miért írtad ezt a „hesteget”?

„Csak úgy. Jött, abból, hogy itt vagyunk.”

Alkotunk. Beszélgetünk. Zenélünk. Már harmadszor találkoztunk, és tudom, hogy ez már az a szakasz, amikor bátorodsz, nyílsz, bátorodsz, nyílsz.

Mert egyre inkább elhiszed, hogy itt elfogadnak. Hogy itt tisztelnek, megértenek. És elmondanám, hogy marhamód hiányoztál is! Mert igen, igenis, hiányoztál. És tudod, mi a legjobb?

Hogy ma már az a flúgos kis valaki lépett be hozzám, aki az első alkalommal éppen csak hogy előbújt belőled. A második alkalommal pedig már megjelent és jelen volt. De most eleve ő érkezett meg, be az ajtón. Azonnal tudtam, hogy megérkeztél.

Mert mindig megérkezel. Csak várni kell. Várni, elfogadni és szeretni.

Annyian elemzik ezt agyon. Régen én is elemeztem. De nem kell. Csak örülni kell neki, de nagyon. Végtelenül.

Köszönöm!

Akárhány részre is oszlik…

Standard

Van, ami elfogy, ha megeszed.

Van, ami elfogy, ha elköltöd. Elfogy, ha elajándékozod.

Van, amiből neked nem lesz, ha másnak adod.

Ha keveset adsz valakinek, akkor kevéssel lesz neked kevesebb. De kevesebb lesz. Ha sokat adsz belőle, sokkal kevesebb lesz neked. Esetleg neked alig marad. Vagy éppen annak, akinek szeretnél adni.

És van, ami akárhány részre osztódhat, mégis minden rész ugyanakkora, sőt nagyobb, mint amilyen eredetileg volt.

Nem létezik féltékenység, ha a szeretet teljesen tisztán áramlik. Nem létezik irígység egy tiszta, emberi kapcsolatban.

Mert a szeretet akárhány részre osztódhat szét.

Adok neked. És neked is adok. És adok neked is. Neki is. Nekik is. Még magamnak is. Mégis: mindenki kapott. Amennyit csak lehet. Vagy még többet?

Nem annyit kapott, amennyim volt. És nem is annyit, amennyi már nekem túl sok lenne.

Nincs olyan, hogy túl sok. Van és kész. Annak jut, akinek jutni szeretne. És aki elfogadja. Befogadja.

Áramlik folyamatosan, mindenfelé, ahová csak szeretnénk. Akárhány felé áramlik, nem lesz kevesebb. Akármennyi is áramlik, mindenkinek jut, végtelen mennyiség. Nincs több, jobb, kevesebb és rosszabb.

Csak egy dolog van.

A szeretet.

Vámos Robi

2019 év első Táblácskája

Standard

Az év ELSŐ Táblácskáját különleges módon szerettem volna annak adni, aki…
Szóval gondoltam nyereményjátékra. Gondoltam versenyre, valamilyen ötletes játékra…

Aztán eszembe jutott, hogy honnan is indult ez az egész. Mert ha hirtelen nem tudod, mi a megoldás, mindig gondolj vissza jóóó régre!

Onnan indult minden, hogy már háromévesen is rajzoltam a szeretteimnek – ahogyan sokan mások is. Csak éppen én nem hagytam ezt abba sosem. A Táblácska is úgy született, hogy egyszer elkészítettem a saját hálószobai névtáblánkat…

Aztán, ahogy elkezdtem a gyerekekről – gyerekeknek szóló Gyémántbogár programot építeni, igazi kincsekre leltem. Egyre másra találkoztam az iskolai óráimon olyan valakikkel, akiket úgy érzem, sok sok embernek meg kellene ismernie.
Olyan sokat adtak nekem, hogy folyamatosan úgy érzem: adnom kell nekik. Persze, adok is a programokon – és ettől olyan szép ez. Versenyt adunk!

Kölcsönhatás. Ez a legjobb szó. Tudod, amikor úgy érzed, mindig is ismerted az illetőt. Hattok egymásra, akkor is, ha épp nem találkoztok.

Mindezt azért írom le, mert ez olyasmi, amit én magam sem tudok kifejezni – és ami ebben a legőszintébb: Táblácskával sem tudom eléggé kifejezni. Ugyanakkor a mai napig, ha valakinek szeretnék ajándékot adni, akkor szinte mindig Táblácskát készítek. Bajban is vagyok, ha már adtam – akkor mit adjak legközelebb?

Arra gondoltam, hogy az idei első Táblácska az egyik legnagyobb kincsemé lesz: Jázminé.

Jázminnal Budaörsön találkoztam először egy iskolai órámon. Valahogy sejtettük, hogy lesz még dolgunk egymással. És ami a legérdekesebb: alig találkoztam még vele és mégis úgy érzem, hogy ismerem.

Nos, ebbe a Táblácskába igyekeztem belevinni mindazt, amit érzek. Hang is járna hozzá, de most ezt csak az itthoniak fogják hallani.
A maga nemében rendhagyó, nem hétköznapi darab. Ahogyan a tulajdonosa sem az.

A Táblácska mellé egy korábbi, Jázminnak írt vers is jár:

„Jó a csend. Együtt várunk
Ámulatba ejt, amit látunk
Zene szól, és minden olyan szép!
Mi vagyunk és mások csak nézik
Igen, valami szuper dolog érik
Nem tudjuk mi, de tudjuk, szeretnénk még.”

A sorok kezdőbetűi rejtik, amit mindenki tud róla, de a sorok között van sok minden, amit csak ő ért egyes egyedül.

Nos, Jázmin, sok szeretettel készült:
Íme, a Tiéd 2019 első Táblácskája, a 190001-es sorszámú JÁZMIN Táblácska.

Kívánom, hogy ebben az évben is sokat adhassunk egymásnak, miközben ezzel példát mutatunk és arra sarkallunk egyre több gyermeket és felnőttet, hogy vegyék észre: a csodák ott vannak magunkban és előttünk.

Vámos Robi

És ha nem akarok szürke lenni?

Standard

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kaméleon.

Ez a kaméleon igazán különleges volt. Na nem azért, mert képes volt a környezetéhez alkalmazkodni. Vannak olyan kaméleonok, akik annyira színjátszóak, hogy néha már nem is tudjuk, milyenek valójában. Jaj annak a kaméleonnak, aki ennyire színjátszó. Mert ő már nem kaméleon, hanem színjátékos. Az már nagyon más. Maradj önmagad!

A mi kaméleonunk így gondolkodott:

„Itt ez a szürke izé” – forgatta a szemeit körbe karikába. De én nem akarok szürke izévé válni.

„Mi lenne, ha olyan színű lennék, amilyen csak akarok lenni?” – ragyogott fel, de aztán el is halványult. Hiszen ha egy kaméleon nem olvad bele a környezetébe, akkor megeszik a csúnya gonosz ragadozók, akiknek tök mindegy, hogy színes amit esznek vagy szürke. Igazságtalanság. Miért nem a szürkéket eszik meg először?

Igen ám, csakhogy… Ez a kaméleon tudta, hogy itt nem érheti baj.

Nem érheti baj, akármilyen színű. Mert itt meglátják különleges mivoltát. Meglátják az egyedi színeit. Meglátják a szürkeségben. Kitűnik a többi közül. Na és? Annál jobb!

Merd megmutatni magad, légy színfolt a szürkeségben!

Hidd el, nem érhet baj. Mert szeretünk.

Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért.

Standard

„T. Szülő!
 
Tájékoztatom, hogy az Ön által javasolt rajzos foglalkozás igen jól sikerült. Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért. A gyerekek élvezték, engem pedig rádöbbentett, hogy van remény: a gyerekekhez egészen másképp is lehet viszonyulni. Két napja azon gondolkodom, hogy ez hogyan lehetséges. Ajánlani fogom a többi osztálynak is.
 
Köszönettel és üdvözlettel: H. Kornélia”

Gyorslink az órák leírásához:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Ofők írták:
———–

„Kb. 5 perc alatt levetted, hogy ki milyen, és direkt olyan feladatokat adtál, ami felerősíti a dolgokat. Különleges élmény volt látni az osztályt ebből a szemszögből.”
 
„Még fontosabbak lettek nekem ezek a gyerekek. Jobban érzem a saját felelősségemet is.”
 
„Olyan problémákat is feltárt, amiket most időben észrevettem, mielőtt nagy baj lenne belőle.”

Gyerekek mondták:
——————-

„Azért ilyen jó ez a nap, mert itt volt Robi bácsi.”
 
„Mikor jön legközelebb?”
 
„A varázsceruzával minden dolgozat ötösre sikerült!”
 
„Köszönöm szépen, hogy itt voltál és hogy segítettél abban hogy fontos vagyok én is!”

Anyuka írta:
————

„Szerinte Te egy varázsló vagy �
Annyira örülök, hogy volt rá lehetősége megismerni Téged és azt, amit tanítasz a gyerekeknek! Annyi pozitív élménnyel gazdagodott, hogy csak úgy sugárzik � Jó ezt látni!”

�������

Kedves szülő, kedves osztályfőnök!
————————————

Örülök, hogy te is fontosnak tartod a mai rohanós és online világban a valódi értékeket.
Örülök, hogy te is nyitott vagy arra, ami nem egészen szokványos. Hiszen ha más eredményt szeretnénk, máshogyan is kell tennünk a dolgokat.

Köszönet azért, hogy a rád bízott gyerekeket úgy terelgeted az útjukon, ahogyan a legjobb nekik.

2016 óta járom az iskolákat, és azóta már 387 osztályban tartottam foglalkozást. Ez annak idején rajzolgatásnak indult, mára pedig egy igazi önbizalomnövelő és csapatépítő tréninggé vált. Folyamatosan járom az iskolákat, és mindig hamar megtelik a naptáram – köszönet mindazoknak, akik jelentkeznek, mert meglátják ebben a programban a lehetőséget!

Nem kell aggódnod: ha meghívsz, nem leszel fekete bárány. Azt tökéletesen megértem, hogy nemigen létezik olyan tanári kar, ahol minden kolléga egyformán nyitottan és pozitívan áll hozzá egy ilyen speciális programhoz. Ezt minden bizonnyal te is el tudod fogadni. Ez, mind sok más dolog, nem való mindenkinek.

Nektek nagyon is való, ha szeretnéd, hogy

– a gyerekek az osztályban kezdeményezőbbek legyenek és egyéni önbizalmuk növekedjen
– az osztálytársak jobban tiszteljék egymást és végighallgassák a másikat
– közted és az osztály között még erősebb legyen a kapcsolat, megkönnyítve a közös munkát
– felkészítsd az osztályodat a felsőbe lépésre
– a te osztályodba járó gyerekek magas önértékeléssel, kiemelkedő empátiával rendelkezzenek
– a gyerekek elfogadják egymást – mert mindenki másképp különleges
– az osztályodban a konfliktusokat tettek helyett szavakkal is meg tudják beszélni a gyerekek
– versengés helyett egymást emelő közösség alakuljon ki.

Nem rajzot tanítok, hanem egy szemléletet – rajzokon keresztül. Van egy életfelfogásom, s ennek egyik átadási módja, hogy rajzolok. Nyilván néhány rajzos trükköt hazavisznek a résztvevők: pedagógusként, szülőként is tudod majd alkalmazni az itt “ellesett” elemeket.

Nincs pontos módszertan: rövid és könnyed, játékos rajzos gyakorlatokkal kinyitom a gyerekeket. Villámgyorsan megismerem őket, hogy az időt a lehető leghatékonyabban tudjuk kihasználni.

Az óra kettő vagy három tanórát vesz igénybe és mindössze fehér lapra és grafitceruzákra, valamit krétára és táblára van szükség.

Kiknek – miért ajánlom?
————————

1. osztály: A suli egy jó hely, nem kell félni, bátorság!

2. osztály: Megismertem az osztálytársaimat, de vajon eléggé? És mennyire hiszem el, hogy amit csinálok, az tetszeni fog másoknak és saját magamnak?

3. osztály: Hú, már kell tanulni is, lazítani mikor fogunk? Majd most: úgy tanulunk, hogy nem is tanulunk!

4. osztály KIEMELTEN AJÁNLOTT: Sok a változás, kamaszodunk… és ki fogunk kerülni a tyúkanyónk szárnyai alól, jön a felső, mi lesz?

5. osztály: Már nagyok vagyunk, de ne csússzunk szét, ha lehet! És bírjuk jobban a változásokat, ne essünk kétségbe!

6. osztály: Több új tantárgy, otthoni tanulás hegyek. Tartsunk össze, használjuk ki, hogy egy jó csapat tudunk lenni, ha akarunk!

7. osztály: Ej, de megnőttünk! Főleg a csajok… A fiúk is? Sok a veszekedés. Oldjuk meg!

8. osztály: Hú, már mindent tudunk. De vigyázzunk, ne legyen túl nagy az az arc! És hogyan tovább? Mik leszünk, ha nagyok leszünk?

Mit mondj ofőként a szülőknek vagy szülőként az ofőnek?
————————

Ha aggaszt, hogy hogyan fogod a szülőket (vagy az ofőt) meggyőzni arról, hogy ez jó lesz az osztálynak, és érdemes erre szánni az osztálypénzből:

Küldd el a program leírását a szülőknek vagy pedagógus kollégáidnak!

Hidd el, minden szülő látni fogja gyermekén délután, hogy „hopp, itt valami történt”. Ezt pénzben nemigen lehet kifejezni. A foglalkozás nem ingyenes, ugyanakkor a program egy bábszínházazás árában van – gyermekekre leosztva teljesen reális összeg, mindenki meg fogja érteni.

Mikor tudok elmenni hozzátok?
——————————-

Amikorra beírjuk a naptárba. No, ez nem mindig olyan egyszerű, mert amikor észbe kapnak az ofők, akkor elárasztanak 🙂 Így a naptár huss, betelik. Kedden és csütörtökön járok a sulikba, ezek a napok kiadók. Egyelőre még januári időpont is van, de a naptár kb. februárban szokott megtelni a tanév végéig.

Kérlek tehát benneteket, hogy cselekedjetek mihamarabb, ugyanis:

– Véges a szabad időpontok száma.
– A tiszteletdíj kissé emelkedik a második félévtől.
– Alig várom, hogy lássalak titeket!

A lényeg, hogy legyen meg a jelentkezés, onnantól már foglalt a helyetek.

Kérlek, ha jelentkeztek, beszélj kollégákkal is, mert ha már elmegyek a sulitokba, akkor szívesen megyek egy nap akár 3-4 osztályba is – így megoszlik az útiköltség.

Az órákat több tanítványom javaslatára „Ragyogástan”-nak kereszteltük el. Talán ez fedi le a legjobban a dolgot.

Már így is nagyon sok a szöveg. Néha elég egyetlen mosoly is, és tudod: igen, erre lesz nektek is szükségetek.

Az óra leírását itt megtalálod:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Még részletesebben:

Hívj meg az osztályba! Alig várom!

Találsz az oldalon interjúkat is, ha nagyon kíváncsi vagy! Tök jó ezeket a gyerekeknek is megmutatni a foglalkozás előtt pár nappal, hogy mégis kire-mire számíthatnak.

Szeretettel várom a találkozást, jelentkezzetek minél hamarabb, és kérlek, ennek a bejegyzésnek a megosztásával iskolai csoportban, osztálycsoportban segítsetek a gyerekeknek, hogy részük lehessen ebben az élményben. Köszönöm szépen!

Max. energiával:

Vámos Robi
gyermek- és diadal coach
www.gyemantbogar.hu

Ne védd a gyermeked a jótól! Miért kell felnőnie tizenegy évesen?

Standard

Ragyogástan® óra. Nagy iskola, nagy osztály, kis világ.

Kártyás mókával kezdünk.

Ezt hoooooogy?

Az örök mondat, amit fel szoktam írni a táblára.

Mi volt ez? Csalás? Áh. Gyerekek! Majd ha felnőttek lesztek, ráértek annak minősíteni. Mondjuk akkor nem sokat fogunk beszélgetni.

Mindenki ragyog. Tehát nem csalás. Nem szemfényvesztés. Csoda talán?

Ez az! Varázslat! Ötödikben? Miért ne?

De egy valaki nem lelkes. Be van kuckózva. Ez sem baj. Csakhogy közben jelentkezik.

„Nem létezik varázslat!” – mondja kissé lenéző arckifejezéssel.

Én mosolygok. Mert már látom rajta, hogy kezdi megérinteni a dolog. Mert lehet, hogy otthon azt tanítják, hogy nincs varázslat. Ne higgy senkinek. Ne higgy semmiben. A világ veszélyes hely. Anyucika jó, anyucika megvéd, mint az Aranyhajban.

Ne védd a gyermeked a jótól! Kételkedhetsz. Minősíthetsz. Csak hagyd már kérlek a gyermeked gyermeknek maradni!

Miért nem hihet a varázslatban tizenegy évesen? Egész biztosan nem ő döntött így. Mert látom a szemében, hogy elhiszi. De nem vallhatja be, mert akkor éretlen lesz egyesek szemében? Ne hülyéskedj már kisfiam. Ne legyél már ilyen ovis, kislányom. Ez csalás, trükk, hazugság, és a bácsik nénik veszélyesek. Ki tudja, mikor változtatnak át szív tízessé? Vigyázz nagyon, kinek hiszel.

„Nem létezik varázslat!” – keserű állítás. Pedig a világ igenis édes. Amíg gyerekek vagytok, addig mindenképp.

Miért ne létezhetne varázslat?

Ő végig, majdnem három órán át nem ragyog. Valami nem engedi.

Csak, tudjátok, az igazi ragyogás nem tudatos dolog. Az ott van legbelül. Nem lehet visszafogni, ha elindul. Én meg észreveszem ezer arc között is.

A harmadik óra vége. Amikor szól a csengő, és nem mozdul senki. Mondom, hogy köszi a figyelmet, satöbbi satöbbi. Itt megtaláltok, ha kellenék még. De nem mozdulnak. Csak egy valaki jelentkezik:

„Mikor jössz még?”

„Amikor elhívtok!”

„Akkor gyere még!”

Aztán kijön, és ugrál, mint egy GYEREK. A többiek is. De ő a szószóló. Aki szerint nincs varázslat. Végigült faarccal majdnem három órát, míg a többiek ragyogtak és nevettek. És most itt ugrál, nevet:

„Gyere megint! De mikor? Gyere el megint légyszi légysziiiii!” – mint egy atomerőmű, úgy ömlik belőle az energia.

„Figyelj csak ide” – mondom, és nyugalomra intem. Az osztály visszaül a helyére.

„Eddig ott ültél, és azt hittem a fejemet veszed.” – mosolyog. „Most pedig itt vagy és imádod az egészet.”

 

Hát mi ez, ha nem varázslat?

____

RAGYOGÁSTAN® óra:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Nem tudjuk, mi ez, és csak jön

Standard

Nem tudjuk, mi ez, és csak jön.

Mint valami pozitív forgószél.

Épp a fordítottja, mint ami a hírekben megy. Tudom, nem lehet a fejünket a homokba dugni, mert van baj bőven. Könny is, könnygáz is, baleset is, betegség is.

De ebben a világban itt semmi nem jön be ezekből. Valami teljesen más tölti meg ezt a kis szigetet. Ami reméljük, egyre nagyobb lesz.

Mert egyre csak jön, mint egy mérhetetlen boldog csomagokból álló, oda-vissza ható láncolat. Megy ki egy pici csomag, jön vissza egy nagy. Megy egy nagy, jön egy még nagyobb. Szinte az már a nehézség, hogy befogadjuk ezt a sok jót.

Köszönöm mindazoknak, akik nap mint nap ilyen végtelen mértékű szeretetet sugároznak!

Jön egy kép. Egy kis hír.

Egy rajz. Egy üzenet írásban. Rajzban. Csak egy szösszenet, de hihetetlen erő! Egy hozzászólás, amit lehet, hogy én érzek csak ilyennek az egész világon, de nagyon ilyen. Nagyon olyan, amilyennek sok másiknak is lennie kellene.

Tanítani kellene, ahogy működtök! És ebben erősítelek meg benneteket, hogy tudjatok tanítani.

Mert ha erősek vagytok, akkor együtt felemeljük az egész világot. Akkor is, ha vele emelünk olyasvalakiket, akik nem is akarnak felemelkedni. És lesznek, akik nem tudják, miről beszélek, de mégis: felemelkednek. Nem is veszik majd észre, de nem baj az.

Ez minket nem fog zavarni. Mert mi tudjuk, hogy valami hihetetlen csúcs dolgot teszünk, tettünk máris.

Ki mondja még ezek után, hogy nem létezik varázslat?

Amikor itt ömlik, forrón, édesen, sűrűn és feltartóztathatatlanul?

Köszönöm, hogy vagytok!

Robi

Dius ajándéka

Ne felejts el ragyogni

Standard

Ne felejts el ragyogni.

A napsütésben fürödni
Örülni egy pohár víznek
Leheverni, pihenni
Időt adni minden íznek
Értékelni, adni, kapni
Jól mulatni
Nevetni és nevettetni
Védeni és vigyázni
Fogni és elengedni
Kincseidet óvni
Ha kell, szólni
Nem hagyni ha nem akarod
Szeretni ha akarod
Lelkesítve lelkesedni
Erőt adva melengetni
Mosollyal jutalmazni
Szívvel látni, szívből adni
Önmagadat megbecsülni
Zenélni és alkotni
Működni, mert jó vagy
Világíts, fényesíts,
Kis kérés, nem nagy
Légy pont ilyen
Jó is lesz így
Magad ura
Magad hölgye
Ragyogásnak szíves völgye.

VR2018

Anya, meséld el, hogy hogy csinálja a Mikulás!

Standard

Anuci, jön a Mitulát?

Jön, kicsim.

És hoz cokit?

Ha jó voltál, biztosan.

És jó voltam?

Anuci, jó voltam! Nézd!

…

Anyuci, most is jön megint a Mikulás? Szerintem jön. Írunk neki levelet? Segítesz?

Tegyük a levelet az ajtóba! Bedobod a postaládába?

Anyuci! Itt volt megint! Nézd, mit hozott!

Hogy csinálja?

…

Anya! Odatettem a levelet azt asztalra, és nem járt bent senki, mégis eltűnt!

Tuti biztos, hogy végig ott voltam az előszobában. Direkt figyeltem. De nem láttam!

Anya, meséld el, hogy hogy csinálja a Mikulás!

Hogy tudja titokban tartani?

Hogy tud ennyi levelet elolvasni? És szeret engem?

Ja, tudom, szeret engem. Mert itt az ajándék. Tudnám, hogy hogyan?

Mert anya, anya, te láttad, ugye, hogy itt volt? Nem? Ha nem láttad te sem, akkor hogy? Mondd el, hogy hogy csinálja!

A kéményen? Nincs is kéményünk. Az ablakokat direkt becsuktam, és rájuk írtam az ujjammal: ZÁRVA.

Anya, ugye nem sértődött meg ezen a Mikulás? Nem akartam megbántani.

Ja, nem, mert hozott csomagot. Lehet, hogy nem tud olvasni? Vagy kintről tükörírással volt ZÁRVA?

Hogy lehet, hogy az előbb még semmi nem volt a cipőmben? A te csizmád is üres volt, megnéztem. Mert volt már, hogy egy kindertojás begurult az elejébe, emlékszel, anya?

Lehet, hogy valaki más volt? Az nem lehet. Mindenki itt volt velem most.

…

Anya, nem értem. A Sanyika azt mondta, hogy nincs is Mikulás, és az anyukája vette a csomagokat a Lidl-ben. De ez nem igaz, oda is volt írva, hogy a Mikulás csomag elfogyott. Én meg tudom, hogy nem is volt. Fura ez a Sanyika.

Anya, a lányok miért utálják a szaloncukrot? Azt mondták, ha idén is azt hoz a Mikulás, akkor kiakadnak. Anya, miért akadnak ki az emberek, ha kapnak valamit?

…

Anya, idén is jöjjön a Mikulás? Vagy már mondjuk meg a gyerekeknek?

Ne. Ne mondjuk meg.

…

Anya, de jófejek vagytok, kaptam én is Mikuláscsomagot! Puszi puszi! Nem baj, ha odaadom Botinak? Ő még kicsi. Vagy Boti is kapott? De hogy?

Boti, tudtad, hogy a Mikulás a kéményen jön be?

És anya, lehet legközelebb telefont kérni csoki helyett?

Jó voltam?

Jó vagyok?

Nagy vagyok már, anya?

…

Finomat főztél, anyu! Na és jó voltál?

Nézd, anyu, te is kaptál csokit a csizmádba!

És anyu, látod, milyen boldogok az unokáid?

Nagyi! Meséld el, hogy hogy csinálja a Mikulás!

Hogy csinálja, hogy mindig gyerek marad belül?

Hogy csinálja, hogy mindig kíváncsi és csillog a szeme és és és…

Hogy csinálja, hogy mindig ott van, ahol kell? Hogy tud ilyen lenni?

…

Mikulás, ugye nem minden gyerek örül a csokinak? Ugye nem mindenki örül neked? Nem fáj ez neked?

De ugye vannak… tudom, hogy vannak olyan gyerekek, akikhez érdemes menned! És felnőttek is vannak – olyanok.

Mikulás, meséld el, hogy hogy csinálják ezek a gyerekek!

Hogy csinálják, hogy bár megnőnek, mégis csillogóak maradnak, és megkérdezik:

Mikulás, te hogy csinálod ezt?

Kép: Cegléd, Táncsics Mihály Általános Iskola, Népkör, 2018. – a Mikulás a buborékban.

Üres szavak helyett – mert ők mindig értik

Standard

Szeretem kimondani a dologokat.

De tudni kell, hogy vannak olyan nagyon bonyolult mondatok, amelyeket az emberek fele egyáltalán nem ért. Van negyven százalék, aki érti, mit jelent, de nem veszi elég komolyan. Ötven meg negyven meg… marad tíz százalék. A gyerekek ebbe a tíz százalékba tartoznak.

Ők azok, akik megértik, mi van odaírva és azt is tudják, hogy miért.

„Köszönjük, hogy vagy nekünk!”

Mit jelent ez?

Nos, csupán annyit, hogy:

„Kedves Anna!

Bizony sokan vannak, akik észrevették, mekkora ajándék vagy. Mert a Gyémántbogarak ajándékok. És azért mosolyognak, mert nagyon nagyon boldogok, amikor valaki ezt észreveszi. Nem, nem gondolnak bele ennyire, ilyen mélyen és nem is elemzik. Csak simán örülnek!

Köszönöm, hogy vagy, Anna!

Tudod, miért?

Mert a Te képeid is olyanok, melyek összekapcsolják a küldetésem két fő elemét: a Táblácskát és a Gyémántbogarat. Köszönöm tehát, hogy láthattam az örömödet. Köszönöm, hogy megosztottad velünk, többiekkel, hogy mennyire boldog vagy. Biztos vagyok benne, hogy a lehető legszuperebb dolgok történnek veled, és fognak is még történni.

Szeretettel és hálával gondolok rád. Az ajtó pedig nyitva áll előtted, ha bármikor erre járnál!

Vámos Robi”

Köszönöm, hogy vagy nekünk!

Nem üres szavak. És érti, aki érti. A Gyémántbogarak mindig értik!

 

Robi