De muszáj látnom. Nem bírom ki. Hogyan nem lesz ez hihetetlen?

Nehéz. Nagyon nehéz.

Nehéz várni. Mert olyan jó vele. Mert egyszerűen imádod minden pillanatát.

Mert ha két olyan ember találkozik, akiket úgy általában nem sokan értenek meg, akkor ha ők egymást megértik, az egy varázslatos kapcsolat. És a varázslatos kapcsolatok nagyon nagyon erősek. A lelkek összekötődnek.

Szokás mondani: kiegészítik egymást az ilyen emberek. Na ez nem ilyen. Ezt nem lehet megfogalmazni. És nem is kell.

Csak a szeretet van

Éltél már meg olyan pillanatot, amikor egyszerűen semmi más nincs, csak azt érzed, hogy szeretitek egymást azzal, akivel vagy? Hogy te szereted őt és ő szeret téged? Ne kapkodd el a választ. Nem szerelemről beszélek. Nem is ember-ember kapcsolatáról. Lelkek kapcsolódásáról beszélek. Mert ha a lelkek összekapcsolódnak, akkor teljesen mindegy, hogy a testek hol vannak, mifélék és mit csinálnak.

Igen, ha a lelkek kapcsolódnak, akkor nem is kell ugyanott lenni. És éppen ez a megoldás.

Ha olyasvalakire találunk, akinek lelkével összekapcsolódik a lelkünk, és megértjük, hogy az öröm számít csak, ami a szeretettel áramlik oda és vissza, akkor minden egyszeriben nagyon könnyeddé válik. Megszűnnek a görcsök, megszűnik az aggódás. Vágyak sincsenek. Nincs jó és rossz. Nincs fekete és fehér. Nincs betegség és nincs fáradtság. Nincs miattam és nincs miattad. Nincsenek miértek, nincsenek okok. Csak a szeretet van.

Amikor találkozunk, akkor persze jó látni a másikat. A szemébe nézni, és ő kiolvassa a legapróbb gondolatainkat. A szemünk rezdüléséből tudja a választ, pedig kérdés sincs. Ez maga az élet. Ezeket a pillanatokat kell nagyon megbecsülnünk. És igen, szabad örülni nekik. Elfogadni ezt a csodát. Mert ha ezekben a pillanatokban az öröm helyére az aggodalom vagy a majdani hiány gondolata lép, akkor a pillanat varázsa színesből szürkére vált. Fogadd el, hogy ez egy nagyon színes dolog.

Amikor azt mondod valakinek: „hiányozni fogsz”, ez jól hangzik. Ám ő ezt úgyis tudja. És a hiány hiányt szül. Az öröm örömet! Mondhatod hát ezt: „örülök, hogy most együtt vagyunk itt”. És a szemébe nézel. Bárcsak belenézhetnél? Bárcsak ott lennél, bárcsak ott lenne, mert most éppen nem vagytok ugyanott? Nos igen, ez is hiány. A bárcsak. És ha lehunyod a szemed, ott van veled. Mert nem a testekról van itt szó. A lelkek pedig tudnak teleportálni. Oda libbennek-repülnek, ahová csak akarnak. Libbentsd hát oda a szereteted, ahol ő van. És biztos lehetsz benne, hogy érezni fogja.

Ha lehunyod a szemed, és ezt gondolod: „Köszönöm, hogy vagy.” – akkor biztosan eljut hozzá.

De muszáj látnom! Nem bírom ki!

Sokszor érezzük, hogy valakivel muszáj találkoznunk. Muszáj most és azonnal megölelnünk. Gondolj erre: mi más módja lehet annak, hogy kimutasd a szereteted? Mi más módon tudnád vele közölni? Egy kis rajzocskával? Egy apró kis képpel? Dúdolt dallammal? Vagy csupán azzal, hogy elkiabálod magad az utca közepén: „SZERETLEK!”?

Igen, fontos ez. Mert aki szeret valakit, és hiányzik neki az a valaki, annak igazából az hiányzik, hogy kimutathassa a szeretetét felé. Ahogyan akit elveszítünk, ő is azért hiányzik, mert már nem tudjuk megmondani neki, hogy „szeretlek”. Kérdés, hogy meg kell-e mondanunk neki ezt ahhoz, hogy tudja? Vagy bízhatunk benne, hogy igen, tudja, érzi. Akkor is ha nincs velünk. Hiszen mi is érezzük a másik ember szeretetét akkor is, ha éppen nincs ott. És akkor is, ha sosem találkozhatunk már.

Ez nem a testekről szól, nem ember-ember kapcsolatról. Nem szülő-gyerek kapcsolatról. Nem mester és tanítvány kapcsolatról. Ez már a lelkekről szól. Mindegy, hogy éppen hány éves, mekkora és hol van az illető. A testeket nyugodtan el is felejtheted:

„Hülyék a testek
mindig ugyanúgy reagálnak
mint a reflexek
a Pavlov kutyájának…”

(Kispál és a Borz)

Leírhatatlan, megfogalmazhatatlan, netán HIHETETLEN?

Ha leírhatatlan, akkor ne írd le. Ha megfogalmazhatatlan, akkor ne fogalmazd meg. Nem kell esszét írni belőle. Senkinek nem kell beszámolnod és senkinek nem kell megmagyaráznod. Senkinek nem kell úgy elmondanod, hogy megértse. Aki megérti, szavak nélkül is megérti.

A hihetetlen viszont már más tészta. Ha azt mondogatod, hogy „hihetetlen”, akkor a végén még te sem hiszed el, pedig ott van a saját szemed előtt! Ott van a szívedben, a lelkedben.

És amikor csak a szeretet van, az se nem hihető, se nem hihetetlen.

Kívánom neked, hogy érezz sok olyan pillanatot, amikor csak a szeretet van és semmi más. Amikor megszűnik minden, és mindegy hol vagy, érzed.

És akkor nem kell várnod rá. Nem kell hiányoznod senkinek és nem kell, hogy valaki neked hiányozzon. Csak az öröm van jelen, ha a szeretet áramlik.

Szeress és örülj, ennyi az egész. Örülök, hogy elolvastad!

Robi

Vélemény, hozzászólás?