Bármiből macska – és hogy lesz a szr-ból palacsinta?

Standard

Bármiből macska. Ez sokszor előfordul.

Olyasvalaki, mint te vagy… nem sokszor.

Mindegy, milyen a világ és milyenek az emberek benne. Te akkor is csoda vagy ennek a világnak. Képes vagy adni, szeretni, és szerintem ennyire figyelni, mint te, kevesen képesek.

Köszönöm, hogy jöttél. Mert megmutattuk, hogy sok a szr sajnos az ember körül. De nem számít, mert képesek vagyunk bármiből macskát csinálni.

Csak poénból kérdeztem, és Te megcsináltad. Rajzoltam egy kaksit. Legyen szr-ból palacsinta. És Te fogtad, és juharsziruppá varázsoltad a kaksit, majd megtöltötted vele a palacsintát.

Sosem felejtem el azt az „IGEN”-t, amit akkor mondtál, amikor megkérdeztem:

„- Kérsz egy szr-ból palacsinta kitűzőt?”

IGEN. Kértél. Elkészítettem Neked, és közben tudtam, hogy ez a nap fénypontja.

Ki tudja, mikor mi lesz a nap fénypontja? A mai nap csodája ez.

A szr-ból palacsinta.

És életem egyik fénypontja, hogy megismertelek.

Köszönöm!

Nem, nem csak ez van a szememben, Robi bácsi

Standard

Már harmadszor járok ebben az osztályban.

Jó itt. És feladat is van. Rájövünk, ismét, hogy minden lehetséges. Minden sikerül. Még az is, amiről a tudomány bebizonyította, hogy lehetetlen. Ha találkozunk mesélek pár ilyen sztorit. Érdekes igazságok jönnek elő!

Viki nagyon lelkes. A rajzait egy kilométerről felismerem. Mindig hozzátesz valamit, ami még inkább kedvessé teszi azt, ami amúgy is kedvesebb, mint az átlag. Viki nagyon nem átlag.


Kártyák az óra végén. Vikié a táskámon pihen.

 

Kiosztom a kártyákat. Vándorló kártyák. Mindegyik elindul valakitől, és vándorolni kezd. Vagy marad. Ahogy tetszik neki.

Ragyogó arcok, és szokás szerint: kicsengetnek és maradnak. Aztán lassan elkezdenek mozgolódni.

Viki pedig odajön hozzám és úgy ölel, hogy úgy érzem, csak gerincem van, semmi más. Rámnéz. A szemeiben végtelen hála van. Néhány éve még képtelen voltam feldolgozni ezt. Most is van még hová fejlődni. Ahogy néztem őt, kimondtam:

„- Köszönöm! Látom a szemedben, hogy ezt mondod!”

Viki erre vigyorog. Aztán megszólal:

„- Nem, nem csak ez van a szememben, Robi bácsi!”

„- Hanem, mi még?”

„- Hát aaaaz, hogy te nagyon jó dolgot csinálsz, és ez való neked és csináld tovább, hogy másoknak is olyan jó legyen, mint nekem!” – és még ha lehet szorít a gerincemen. De nincs vége:

„- Neked ezt kell csinálnod, sose hagyd abba, jó?” – és vigyorog, mint a tejbetök!

Atyavilág! 8 évesen ilyen intelligencia – ez az én igazi ajándékom. Nem a dicséret, nem az elismerés. Soha nem arra hajtottam. Azért teszek nap mint nap, hogy ilyen kincseket fedezzek fel és láthassam a szemükben ezt a végtelen örömet és jóságot.

 

Robi

Eltévedni lehetetlen

Standard

Eltévedni lehetetlen, hiszen
Örökre fogod kezem
S fogom a tiéd, nézd!
Közös kincshez végtelen út vezet
Gyémánttal díszített ékes szeretet
Végtelen, mert mindig lendületet kap
S reggel felkel, ránk mosolyog a Nap
Rájövünk: minden gond csak egy játék
Az örömünk egymásnak ajándék.

Engedd le a falat – cső: le! Start!

Standard

A lábad mellé hullanak a szívek.

Aki szeretné, hogy szeresd, nem érzi eléggé. Mert a lábad mellé hullanak a szívek. Hiszen annyira azért nem tudod visszafogni, hogy ne áradjon belőled a szeretet. Jönnek a szívek egymás után. Kisebbek és nagyobbak. De a lábad mellé hullanak. Mert körülötted egy cső van. Egy átlátszó cső. Akár egy zuhanykabin. A zuhanykabin jó dolog, mert nem jön ki a víz. Na persze, és mi van akkor, ha kijön a víz? Semmi.

De az nem jó, ha a szívek a csövön belül maradnak. Mert nem jut el azokhoz, akiknek ajándék lennél. Akik nagyon szeretik, hogy szereted őket. Akiknek nagy szükségük van az ajándékra, amit te tudsz adni nekik. De csak nézik kívülről, a csövön át. Te pedig őket nézed belülről, a csövön át. És bizony hozzád sem jut el eléggé mások szeretete. Hiába árasztják feléd, visszapattan. Nagy véletlen kell, hogy egy-egy kis szív fentről beugorjon hozzád a csövön belülre.

A csőről nem tehetsz. A cső egyszer valamikor, észrevétlenül és alattomosan elkezdett emelkedni körülötted. Először csak egy kis gyűrű volt, a szívek még át tudták ugrani. De mára már: magasabb, mint te magad. És ontod magadból a szíveket, amik lassan megtöltik a csövet.

Mert nem létezik olyan gond, ami fölé ne emelkedhetne a szeretet. És a szeretet van, hiába rejted a csövön belülre.

Ami a csövön kifér

Nem erre mondjuk, de most erre fogjuk mondani.

Mert a szívek előbb-utóbb megtöltik a csövet. És az hiába olyan magas, amilyen magas nem szégyell lenni, egy-egy szív bizony kipottyan belőle, és eljut azokhoz, akik nagyon örülnek nekik. Örülnek, igen – a Te szíveidnek. A Te szeretetednek, ami csőbe van zárva. Mert a cső alattomosan felemelkedett köréd. Ne aggódj: akik figyelnek rád, meglátják ezeket az aprócska, túlcsorduló kis szíveket. És segítenek neked.

Cső: le!

Van egy nagy zöld gomb valahol. Ha nem találod, csinálj egyet magadnak. Ha ezt a gombot megnyomod, a cső elkezd lassan lejjebb ereszkedni. A csövet felemelték azok, akik nem értenek téged. Akik nem figyelnek rád. Akiknek csak egy vagy a sok közül. Akik megmondják mindig, hogy mit csinálj és a hibáidat keresik állandóan. És ha hibát találnak, ezt nagy dobra verik. Ettől a cső szinte ugrik egyet felfelé. Egyre kevesebbet látnak belőled azok, akik önmagadért szeretnek és nem azért, amit éppen csinálsz. Én tudom, hogy egy csoda vagy.

Emma gombja – mindenkinek van nagy zöld gombja!

Nyomd meg a gombot, és légy önmagad! Nyomd addig, amíg a cső szépen lecsúszik, be a földbe. És ahogy a cső ereszkedik lefelé, a szívek kiáradnak, végtelen szeretethalmazt képezve. És megtalálják azokat, akiknek éppen erre van szüksége. És ne gondold, hogy elfogynak a szívek, ha eltűnt a cső. Mert a szívek folyamatosan áradnak belőled.

Szandi rajza: Csővel és anélkül – hogy a jobb?

És mostantól semmi sem szab gátat annak, hogy szeressenek téged, és te is szeress másokat. Mert át tudod adni nekik az ajándékod.

Amikor valaki bánt, amikor nem ért meg: csak nyomd meg a gombot. Miközben nyomod, érezd, hogy a cső lemegy. Vagy fel se jön. A szereteted áramlásába a világon senki sem szólhat bele. Add önmagad!

Így szeretünk.

Áradnak a szívek

Hidd el: megérdemli a világ, hogy önmagadat add. Hogy az legyél, aki vagy. Mert téged szeretünk, nem valaki mást. Ha valaki más kell, akkor valaki mással akarunk találkozni. Nem kell szerepet játszanod. Nem kell tüskés bundát növesztened. Nem kell álarcot venned.

Emma változata

Semmi gond nincs: akkor is szeretünk, ha körülötted ott a cső. És hidd el: vesszük az apró kis jeleidet, amik időnként kipottyantanak egy pici szívet a cső tetején. Ahogyan időnként a zuhanykabinból is kifröccsen a víz. De ez nem baj. Mert a fürdőszobában megfér akármennyi vízcsepp.

És azok között akármennyi szív megfér, akik szeretnek téged.

Enged le a csövet! Bárki bármit mond: add át a világnak az ajándékod: önmagad!

 

Szeretettel: Robi

De muszáj látnom. Nem bírom ki. Hogyan nem lesz ez hihetetlen?

Standard

Nehéz. Nagyon nehéz.

Nehéz várni. Mert olyan jó vele. Mert egyszerűen imádod minden pillanatát.

Mert ha két olyan ember találkozik, akiket úgy általában nem sokan értenek meg, akkor ha ők egymást megértik, az egy varázslatos kapcsolat. És a varázslatos kapcsolatok nagyon nagyon erősek. A lelkek összekötődnek.

Szokás mondani: kiegészítik egymást az ilyen emberek. Na ez nem ilyen. Ezt nem lehet megfogalmazni. És nem is kell.

Csak a szeretet van

Éltél már meg olyan pillanatot, amikor egyszerűen semmi más nincs, csak azt érzed, hogy szeretitek egymást azzal, akivel vagy? Hogy te szereted őt és ő szeret téged? Ne kapkodd el a választ. Nem szerelemről beszélek. Nem is ember-ember kapcsolatáról. Lelkek kapcsolódásáról beszélek. Mert ha a lelkek összekapcsolódnak, akkor teljesen mindegy, hogy a testek hol vannak, mifélék és mit csinálnak.

Igen, ha a lelkek kapcsolódnak, akkor nem is kell ugyanott lenni. És éppen ez a megoldás.

Ha olyasvalakire találunk, akinek lelkével összekapcsolódik a lelkünk, és megértjük, hogy az öröm számít csak, ami a szeretettel áramlik oda és vissza, akkor minden egyszeriben nagyon könnyeddé válik. Megszűnnek a görcsök, megszűnik az aggódás. Vágyak sincsenek. Nincs jó és rossz. Nincs fekete és fehér. Nincs betegség és nincs fáradtság. Nincs miattam és nincs miattad. Nincsenek miértek, nincsenek okok. Csak a szeretet van.

Amikor találkozunk, akkor persze jó látni a másikat. A szemébe nézni, és ő kiolvassa a legapróbb gondolatainkat. A szemünk rezdüléséből tudja a választ, pedig kérdés sincs. Ez maga az élet. Ezeket a pillanatokat kell nagyon megbecsülnünk. És igen, szabad örülni nekik. Elfogadni ezt a csodát. Mert ha ezekben a pillanatokban az öröm helyére az aggodalom vagy a majdani hiány gondolata lép, akkor a pillanat varázsa színesből szürkére vált. Fogadd el, hogy ez egy nagyon színes dolog.

Amikor azt mondod valakinek: „hiányozni fogsz”, ez jól hangzik. Ám ő ezt úgyis tudja. És a hiány hiányt szül. Az öröm örömet! Mondhatod hát ezt: „örülök, hogy most együtt vagyunk itt”. És a szemébe nézel. Bárcsak belenézhetnél? Bárcsak ott lennél, bárcsak ott lenne, mert most éppen nem vagytok ugyanott? Nos igen, ez is hiány. A bárcsak. És ha lehunyod a szemed, ott van veled. Mert nem a testekról van itt szó. A lelkek pedig tudnak teleportálni. Oda libbennek-repülnek, ahová csak akarnak. Libbentsd hát oda a szereteted, ahol ő van. És biztos lehetsz benne, hogy érezni fogja.

Ha lehunyod a szemed, és ezt gondolod: „Köszönöm, hogy vagy.” – akkor biztosan eljut hozzá.

De muszáj látnom! Nem bírom ki!

Sokszor érezzük, hogy valakivel muszáj találkoznunk. Muszáj most és azonnal megölelnünk. Gondolj erre: mi más módja lehet annak, hogy kimutasd a szereteted? Mi más módon tudnád vele közölni? Egy kis rajzocskával? Egy apró kis képpel? Dúdolt dallammal? Vagy csupán azzal, hogy elkiabálod magad az utca közepén: „SZERETLEK!”?

Igen, fontos ez. Mert aki szeret valakit, és hiányzik neki az a valaki, annak igazából az hiányzik, hogy kimutathassa a szeretetét felé. Ahogyan akit elveszítünk, ő is azért hiányzik, mert már nem tudjuk megmondani neki, hogy „szeretlek”. Kérdés, hogy meg kell-e mondanunk neki ezt ahhoz, hogy tudja? Vagy bízhatunk benne, hogy igen, tudja, érzi. Akkor is ha nincs velünk. Hiszen mi is érezzük a másik ember szeretetét akkor is, ha éppen nincs ott. És akkor is, ha sosem találkozhatunk már.

Ez nem a testekről szól, nem ember-ember kapcsolatról. Nem szülő-gyerek kapcsolatról. Nem mester és tanítvány kapcsolatról. Ez már a lelkekről szól. Mindegy, hogy éppen hány éves, mekkora és hol van az illető. A testeket nyugodtan el is felejtheted:

„Hülyék a testek
mindig ugyanúgy reagálnak
mint a reflexek
a Pavlov kutyájának…”

(Kispál és a Borz)

Leírhatatlan, megfogalmazhatatlan, netán HIHETETLEN?

Ha leírhatatlan, akkor ne írd le. Ha megfogalmazhatatlan, akkor ne fogalmazd meg. Nem kell esszét írni belőle. Senkinek nem kell beszámolnod és senkinek nem kell megmagyaráznod. Senkinek nem kell úgy elmondanod, hogy megértse. Aki megérti, szavak nélkül is megérti.

A hihetetlen viszont már más tészta. Ha azt mondogatod, hogy „hihetetlen”, akkor a végén még te sem hiszed el, pedig ott van a saját szemed előtt! Ott van a szívedben, a lelkedben.

És amikor csak a szeretet van, az se nem hihető, se nem hihetetlen.

Kívánom neked, hogy érezz sok olyan pillanatot, amikor csak a szeretet van és semmi más. Amikor megszűnik minden, és mindegy hol vagy, érzed.

És akkor nem kell várnod rá. Nem kell hiányoznod senkinek és nem kell, hogy valaki neked hiányozzon. Csak az öröm van jelen, ha a szeretet áramlik.

Szeress és örülj, ennyi az egész. Örülök, hogy elolvastad!

Robi

Verset írtam, nem baj?

Standard

Bálint a Gyémántbogár Díj 2019 pályázatra rajzolt is, ám itt a vers a lényeg:

“Tudom, hogy nem vers verseny, de szeretettel írtam, talán tet❤️szik.”

Igen, Bálint, tetszik! Sose fogd vissza, ha árad belőled a szeretet!

Bálint verse:

“10❤️ dobbanás

10❤️ zuhanás

10❤️ ölelés

10❤️ merülés

10 perc, 10 óra, 10 év…

Szívemet ölelőn féltsd

10 éve szeretlek

10❤️-vel köszönlek.”

Bálint az, akinek hatására végleg eldöntöttem, hogy a 2020-as Gyémántbogár Díj NEM csak RAJZPÁLYÁZAT lesz!

Bálintot meghívtam a díjátadóra, de sajnos nem tudott eljönni. Éppen ezért meglátogattam a somogyi Batén. A bal alsó képen épp várja, hogy megérkezzek ?

Gyönyörű környezet egy ilyen kincs számára! Édesanyja szíveket varr, már Hannának is küldött. Működnek a dolgok!

Köszi Bálint, hogy megismertelek, még találkozunk!

Ha befogadod, jönni fog – ha kaput nyitsz, neked is kapuk nyílnak

Standard

Mert lehet, hogy most csukva vagy.

Legalábbis ezt látják azok, akik nap mint nap elmennek melletted. Sőt, tudod, mit? Az tök rendben van, ha csukva vagy. Mert nem kell megváltoznod, és görcsösen figyelned rá, hogy megnyílj. Az izzadságszagú lenne. És nem is te lennél. Ha hirtelen repdesni kezdenél, és csip csirip, mindenkivel szabadon dumcsiznál, azt hinnék, valami bajod van. Vagy megkérdeznék: „Hát te mit szedsz, én is kérek belőle!”.

Ne szedj semmit. Sosem.

És ne is akarj változni. A változás magától jön és nem te változol, hanem minden. Ami körülötted történik: változik. Akik körülötted mozognak: változnak.

Befogadás

Ha nem fogadod be azt, amit kapsz, nem is jön ki belőled. És ha nem jön ki belőled, akkor nem tudja más befogadni. Az sem, aki be tudná.

És én is figyelek erre: ha túl sokat adok neked, talán meglepődsz, hogy ilyen is van. Sok idő kell, mire elhiszed, hogy tényleg Téged szeretlek és nem a cuccaidat, nem a munkáidat, nem azt, hogy milyen vagy vagy milyen nem vagy. És nem is azt szeretem benned, hogy megnyílsz és ragyogsz. Mert ahhoz, hogy valakit szeressünk, nem kell neki megnyílnia. Szerethetjük úgy is, hogy zárva marad.

Szerethetünk valakit úgy, hogy nincs velünk. Hogy nincs ott. Vagy akkor is szerethetjük, ha ott van, de éppen mást csinál. Kizárólag rajtunk múlik, hogy szeretünk valakit, vagy sem.

Mert a szeretet csak úgy van. Nincs adok kapok. Mégis van adás és befogadás. Ha nincs befogadás, az adás takarékon érkezik. Ha teljes a befogadás, az adás áradásba megy át. És megtörténik a csoda.

Apránként

Néha több óra is kell, mire egy picit, résnyire kinyílik a kapu. És akkor, ott, abban a pillanatban be lehet küldeni egy pici felderítőt. Egy kis felderítő szívecskét. Aki odabent megérinti az apró kis virágokat, kis harangokat, kis lélekhúrokat. És ha jól csinálja, akkor bent is marad. Nem jön ki, vissza a résen át. És ekkor a kapu tágabbra nyílik. „Jöhet még szívecske, örülök neki!” – mondja egy hang odabentről. És megérkezik a ragyogás.

És én ezt láttam ma a szemedben, a mosolyodban. Megérte kivárnom ezt a több órát. Sőt. Ha úgy tetszik, negyven évet vártam arra, hogy találkozzunk. És most nagyon örülök.

Köszönöm Neked. Mert erről szól az életem!

Robi

U.i.: hogy mennyire erről szól, hallgad meg ezt. Liza – rögtönzés zongorán. 1:30-nál nyílik a kapu.


Ajánlott olvasmány: Megláttam a szemében

Nem a te kudarcod. Te megtetted, amit meg tudtál.

Standard

Ragyogtál, és ezt valaki észrevette.

Egyre inkább észreveszem őket. Mert egyre inkább befogadom, amit adnak. Csak aztán mi is van akkor, ha észrevettem?

A helyzet az hogy, ha el is jönnek egyszer Vele, akkor sem fognak többször. Vagy nem tudom! Ő olyan mint Hermione a Harry Potterben: „mugli” szülők varázsló gyermeke. Nem, semmi gond a muglikkal. Nem értéktelenebbek, és a varázslók sem értékesebbek. Tudjuk, mit jelent.

Habár… nem ítélhetek, csak az alapján, amit eddig levettem. Sőt. Még abból sem kívánok ítélni.
Náluk úgy gondolják, hogy Ő így jó, ahogy van. És én is ezt gondolom. Sosem megváltoztatni szeretnék embereket. Főleg nem kell megváltoztatni olyasvalakiket, mint Ő. Ugyanakkor szerintem felényire sem értik őt.

Mugli módon veszik le a különlegességét. Ez az “igen tudjuk, jól énekel” stb. Amikor jelzem, hogy „heló, itt van valami nagyon ragyogós dolog”. És erre a válasz az: „igen, ő nagyon jó rajzos”.

Én meg azt mondom, EMBERSÉGBŐL van tehetsége. Ez azonban nem megy át. Hiszen nem mondhatom azt, hogy azért szeretnék adni Neki, mert nagyon ember.

Láttad volna az arcát amikor először meglátott.  És aztán amikor macskákat rajzolgattunk. Felismerem a MEGVAGY és VÉGRE tekintetet. Ez az volt.

Csak ezt nehez megmagyarázni. És nem is kell. Nem a mi hibánk.

Ő olyan, hogy amint meglátom, elkezdek félni, hogy elveszítem.
Pedig én is dolgoztam már ezen elég sokat. Hiszen jobb örülni annak ami van, mint félni attól ami egyszer majd lehet, hogy nem lesz.

Egy varazsvilágot képzelek el.

Ahol tök mindegy, mennyire nem értik meg Őt otthon vagy a suliban: el lehet jönni és lehet működni.

És itt majd szabadon lehet örülni, úgy, hogy mindenki megérti.

Mert érkezik a szív, és könnyedén száll el a baj

Standard

Azt gondolod baj van. Persze, most épp valóban lehetne jobb is.

De ez már elvárás. A „hogyan” inkább a kérdés mindig. Nem a lehetne. És nem az akarom.

Nincs az a gond, amit a színtisztán őszinte szeretet ne varázsolna látványosan kicsivé. És nem arról van szó, hogy a szőnyeg alá söpörjük. És nem is hurráoptimizmusról van szó. És végképp nem arról, hogy előre iszunk a medve bőrére.

Nem kiabálunk el azzal semmit, hogy egyszerűen csak tudjuk, hogy a megoldás a kezünkben van. Csak egy kis erősítésre van szükség.

Legyen akár külső körülmény, legyen akár belső kis vagy nagy korlát, ha megérkezik, akkor nehéz medicinlabdánk elkezd egyre könnyebbé válni. Tíz kiló, öt kiló, két kiló…

És ha megérkezik a szív, akkor már egy gyönyörű buborék száll, repül át a gondokon.

Amikor festettem, valaki nagyon fontos mozgatta a kezeimet.

A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését. Az akadályok ettől nem kisebbek. De ha ott a szív, akkor egyszeriben elhisszük, hogy minden lehetséges!

Te elhiszed?

Kép: „A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését”, 2019.

A jel, amiből BIZTOSAN tudjuk

Standard

Csillan szemem, torkom szorul
Öröm szívembe vödörrel borul
Új sort kezdek, s írom végül:
Szeretlek kendővel és anélkül
Mert a szépség
Nincs kétség
A szemed mélyén vár
Ha belenézek, nincs határ
S aki ilyen jó és tiszta,
Annak kamatostul jár vissza
Ölelés, jókedv, nevetés,
Csodák és egy jó adag
Színekben gazdag
Hannát-szeretés.

(VR2019)

Rengeteg drukkolás, szorítás, szeretet… Azért eközben igen sokan aggódnak is.

Pedig a drukkolás, szorítás az hiány alapú: mivel nincs, drukkolunk, hogy legyen… Az egészség. És a hiány hiányt teremthet. Ehelyett az egészségtudatot kell növelnünk.

Mert ez elég kemény dolog azért. Lehet A és B verzió is.

Eddig is tudtam, hogy nincs B verzió, csakis az A létezik.

Hanna azonban kimondta. Ő is tudja. Hogy itt csak a gyógyulás lehetséges:

Mindig a barátom leszel, Hanna. Ebben a kérdésedben a válasz világít!

Ma a jótékonysági ested közvetítését az M7-esen autózva néztem. Aztán nem néztem, mert elkezdtem bőgni, és nem láttam az utat… Amikor abbahagytam, elkiáltottam magam szinte önkéntelenül:

„Annyira szeretlek!”

Nem tudom, hogy lehetséges, de lehetséges. Olyan mértékű szeretet, ami minden akadályon áthatol.

Én úgy gondolom, Hanna, hogy legbelül máris meggyógyultál.

Örök barátsággal:

Robi

Lehetetlen nem létezik – vers Hannának

Standard

Hisszük, hogy minden jó

Annyi minden kibírható

Nincs határ, él és virul

Néznivaló mosoly pirul

Arcodon a ragyogás…

 

Réten át a szaladás

Alvás, ágyban maradás

GYorsnál gyorsabb gyógyulás

Ott, szemedben gyúl a fény

Gonosz nem bánt, ez a tény

Jónak lenni nagy erény

 

CSoda vagy, nagy ajándék

Olyan jó lesz a játék

Dalolni, ölelni, élni

A világon semmitől félni

 

Vígan lenni, tenni, venni

A legjobb kedved elővenni

GYere hamar, várunk…

 

Mindig ugyanott járunk

Ilyen a szeretet: mindent látunk

Nincs nagyobb kincs, rád találunk

De ránk találsz Te is, azám

Ezren mondják Neked: Hannám!

Nagyon erős, ő egy hős…

S még alig pár esztendős

Ilyen egy csoda

Kellünk nagyon oda

Együtt vagyunk, jár az agyunk

Ragyogunk és szeretünk

Üdén, tisztán nevetünk

Lesz még ünnep, nekünk, s neked…

 

SZeretünk itt lenni Veled

Ezért vigyázz, s mi vigyázunk

Rólad szól majd legszebb álmunk

Ezt kívánjuk szeretettel

Telis tele szív-lélekkel

Ülj most ide

Nézz szemembe

Kezed nyújtsd, tedd kezembe

 

Vidám álom, csupa öröm

Éjjel is majd őrködöm

Gondolj szépre, színre, fényre

Tiszta vízre, édes ízre

Egy új nap vár: holnap a napja

Lesz itt csoda: Hanna kapja

Este van már, lefekvés

Neked s nekünk pihenés

Ügyes leszel, s úgy tűnik:

Lehetetlen… nem létezik!

 

Vámos Robi, 2019.

2019 év első Táblácskája

Standard

Az év ELSŐ Táblácskáját különleges módon szerettem volna annak adni, aki…
Szóval gondoltam nyereményjátékra. Gondoltam versenyre, valamilyen ötletes játékra…

Aztán eszembe jutott, hogy honnan is indult ez az egész. Mert ha hirtelen nem tudod, mi a megoldás, mindig gondolj vissza jóóó régre!

Onnan indult minden, hogy már háromévesen is rajzoltam a szeretteimnek – ahogyan sokan mások is. Csak éppen én nem hagytam ezt abba sosem. A Táblácska is úgy született, hogy egyszer elkészítettem a saját hálószobai névtáblánkat…

Aztán, ahogy elkezdtem a gyerekekről – gyerekeknek szóló Gyémántbogár programot építeni, igazi kincsekre leltem. Egyre másra találkoztam az iskolai óráimon olyan valakikkel, akiket úgy érzem, sok sok embernek meg kellene ismernie.
Olyan sokat adtak nekem, hogy folyamatosan úgy érzem: adnom kell nekik. Persze, adok is a programokon – és ettől olyan szép ez. Versenyt adunk!

Kölcsönhatás. Ez a legjobb szó. Tudod, amikor úgy érzed, mindig is ismerted az illetőt. Hattok egymásra, akkor is, ha épp nem találkoztok.

Mindezt azért írom le, mert ez olyasmi, amit én magam sem tudok kifejezni – és ami ebben a legőszintébb: Táblácskával sem tudom eléggé kifejezni. Ugyanakkor a mai napig, ha valakinek szeretnék ajándékot adni, akkor szinte mindig Táblácskát készítek. Bajban is vagyok, ha már adtam – akkor mit adjak legközelebb?

Arra gondoltam, hogy az idei első Táblácska az egyik legnagyobb kincsemé lesz: Jázminé.

Jázminnal Budaörsön találkoztam először egy iskolai órámon. Valahogy sejtettük, hogy lesz még dolgunk egymással. És ami a legérdekesebb: alig találkoztam még vele és mégis úgy érzem, hogy ismerem.

Nos, ebbe a Táblácskába igyekeztem belevinni mindazt, amit érzek. Hang is járna hozzá, de most ezt csak az itthoniak fogják hallani.
A maga nemében rendhagyó, nem hétköznapi darab. Ahogyan a tulajdonosa sem az.

A Táblácska mellé egy korábbi, Jázminnak írt vers is jár:

„Jó a csend. Együtt várunk
Ámulatba ejt, amit látunk
Zene szól, és minden olyan szép!
Mi vagyunk és mások csak nézik
Igen, valami szuper dolog érik
Nem tudjuk mi, de tudjuk, szeretnénk még.”

A sorok kezdőbetűi rejtik, amit mindenki tud róla, de a sorok között van sok minden, amit csak ő ért egyes egyedül.

Nos, Jázmin, sok szeretettel készült:
Íme, a Tiéd 2019 első Táblácskája, a 190001-es sorszámú JÁZMIN Táblácska.

Kívánom, hogy ebben az évben is sokat adhassunk egymásnak, miközben ezzel példát mutatunk és arra sarkallunk egyre több gyermeket és felnőttet, hogy vegyék észre: a csodák ott vannak magunkban és előttünk.

Vámos Robi

Elődkém! A loggiára nézzél ki!

Standard

Bettina sztorija – napi szépség:

“Ma ezt az üzenetet kapta a 2,5 éves kisfiam, az erkélyünkre pedig a felettünk lakó Bácsi belógatta a látható csomagot. Úristen, hát mennyire cuki már, nem?

Egyébként annyi a „szomszedság” kapcsolatunk, hogy néha, ha a Bácsi lemegy újságért, mi is akkor megyünk bölcsibe. A kisfiam ekkor mindig a bácsi kezét fogva sétál le. Ezután a Bácsi is megy a dolgára, mi is. Többször mondta, mennyire boldog, ha a kisfiammal mehet le a lépcsőn, és most így hálálja meg a Picikém törődését.

Ez a szeretet. Ismeretlenül is. ❤❤❤

ui.: A bácsi vajon megérdemel egy Táblácskát? Biztos örülne.”

Nagyszerű – és természetesen felajánlottam Bettinának egy grátisz Táblácskát – ma elküldi a kérését és készül a Mikulás ajándéka  🙂

Kiesett a nevem, Apa :(

Standard

Nem szeretem a tucatcuccokat, de Virágnak kivételesen mégis beszereztem egy zippzárcimborát VIRÁG felirattal.

Ma azért sírt, mert amint a bal oldali képen látszik: kiesett belőle a neve. 🙁

Oké, pótoltam gyorsan: odaírtam. Meg egy kis plusz szivecskehalom. Minden oké.

Sok szeretettel kérem az ilyesmik forgalmazóit, hogy csinálják már meg úgy, hogy nem okoz fájdalmat a gyerekeknek!
Köszi!

Ja, és a Táblácskából nem fog kiesni a név. Se nem esik le róla a Nap. És nem hervad el a virág.

Nagy szeretettel!

Az elveszett kiscipő meséje

Standard

Mit olvasol ki a rejtvényből?

Haladj lóugrásban!

Segítség: megismételhetők a Táblácska alkalmak?

Bizony nem!

Hogy lesz alkalom abból, amit nem számítunk annak?

Egyszerű:
ÉSZRE-KELL-VENNI.

Észre kell venni gyermekünk első lépéseit.
Az első tejfogat. Az első mosolyt.
Észre kell venni, hogy „ma vagyunk ötévesek”.
Észre kell venni a századik focimeccset.
Amikor gyermekünk megtanul biciklizni.
Amikor valaki tíz éve dolgozik valahol.
Észre kell venni azt, amit kevesen vesznek észre.
Robi, észre kell venni az apróságokat, amik mellett könnyen elrohanhatunk.

Tégy egy próbát:

Ahogy jársz-kelsz ma, próbáld meg észrevenni az apró alkalmakat!

„Ma nyomtam meg tízezredszer a FÖLDSZINT gombot a liftben” – ez sem rossz. Ez is egy alkalom!

Figyeld, mi minden történik Veled, ami érdekes!
És mi minden történik szeretteiddel is:

Párod századszor hív meg vacsorázni.
Kisfiad először mondja: „Anya”!
Az ezredik pelenka (juj).
Fiad első munkahelye.
Szüleid századszor vigyáznak az unokákra.
Az ezredik doboz sör (csak haladóknak).
Csupa kisbetűs ünnep – vedd észre őket!

És ha megérett a helyzet, emlékezz meg róluk – ugye, tudod mivel lehet a legjobb emléket állítani ezeknek az alkalmaknak?

Egyszer – pár évvel ezelőtt éppen egy találkozóra mentem Budán. Szokás szerint gyalogosan. Általában a gyaloglás közben végig jegyzetelek, ötletelek.

De ezen a napon nem.

Ahogyan ott sétálok, az egyik villanyoszlopon megláttam egy felhívást: 7 hónapos baba keresi a fél cipőjét! Az anyuka szerette volna eltenni emlékbe az első pár kiscipőt, de sajnos csak a fele maradt meg egy séta után.

Először elkezdtem ott keresgélni, de hamar rájöttem, hogy ennek nem sok esélye van. Aztán arra is hamar rájöttem, hogy ez egy olyan alkalom, ami mindenképp vígasz-ajándékot érdemel!

Fejembe vettem, hogy hazamegyek, és…
… és ekkor elindultak a történések: olvasd el itt az elveszett kiscipő történetét:

https://www.facebook.com/pg/Tablacska/photos/?tab=album&album_id=465655230206462 << igazi alkalom!

Szeretettel:
Robi

Mese Dórinak

Standard

Ezt a mesét Dórinak írtam, hogy minél hamarabb meggyógyulhasson.
Természetesen Táblácskát küldtem Neki, s mellé járt ez a mese.

Egyszer volt, hol nem volt, elég messze, de mégsem olyan messze, mint ahol a madár se jár, volt egyszer egy kismadár. Ez a kismadár egy hatalmas tölgyfa lombjai között éldegélt. Fészke a tölgyfa sűrű ágai között bújt meg, gallyakból és szalmából építgette-szépítgette minden nap. Minden nap egy picike szál szalmát vagy egy aprócska gallyat tett csak hozzá, mégis az évek során az övé lett a legeslegszebb fészek az egész kerek erdőben. Csodájára járt az erdő apraja-nagyja! A nagyobb madarak, a nyuszi, de még a medve is csak ámult-bámult, mire volt képes ez az icipici kismadár.

–         Kismadár! – kiabált fel a nyuszi neki. – Hogyan tudtad ezt a gyönyörű fészket megépíteni? Hiszen vagy százszor akkora, mint te magad vagy!

–         Ó nyuszi, ez igazán nem varázslat! – illegett-billegett a kismadár az ágon, de csak miután letisztogatta a reggeli morzsákat a tollairól. – Csak mindig egy picit, mindig egy nagyon pici darabkát tettem hozzá. Az hidd el, nem volt nehéz! Elhiszed, nyuszi?

A nyuszi elgondolkodott.

–         Azt elhiszem, hogy egy szalmaszál nem nehéz neked. De hány szalmaszálat kellett idehordanod? Az nem volt fárasztó? – kíváncsiskodott.

–     Ha egészen pontosan szeretnéd tudni, akkor háromszázötvenhatmillió – négyszázkilencvenkétezer hatszázhetven szalmaszálat hoztam ide a csőrömbe csippentve a szomszéd szántóföld mellől! – jelentette ki büszkén a kismadár, és egy kicsit elpirult. Szerény kismadár volt, nem verte nagydobra az ügyességét, de ha már kérdezték, örömmel válaszolt.

–         Ejha! – rikkantotta a nyuszi. – Eddig még el sem tudok számolni! Én csak egy, kettő…

Mielőtt a nyuszi háromig számolt volna, kibújt a bozótból a medve.

–         Hallottam ám, miről beszélgettek! Egy kislány jut eszembe róla! – dörmögte.

–         Tényleg? – kíváncsiskodott a kismadár, és egyik lábáról a másikra ugrált.

–         Bizony! – mondta a medve.

–         És miért jutott eszedbe a kislány? – kérdezte a nyuszi érdeklődve.

A medve elmosolyodott, és megsimogatta az állát.

–        Ismertem régen egy kislányt, aki ma már nagyon nagylány, és már neki is van kisfia is, kislánya is…

–        De miért jutott eszedbe? – vágott közbe a nyuszi.

–       Azért jutott eszembe, – fordult a medve a kismadárhoz – mert ahogyan te a millió aprócska szalmaszálból építgetted a házad, úgy lett apránként a kislányból is nagylány.

–        Szalmaszálból építette fel saját magát? – kérdezte a nyuszi bizonytalanul.

–        Nem, dehogy – mosolygott a medve.

–        Akkor hol vannak most a szalmaszálak? – kérdezte a kismadár.

–     A szalmaszálak a fészkedhez kellenek. – felelte a medve. – A kislány szalmaszálai pedig minden apróság: egy ölelés, egy virág, egy mosoly, egy puszi…

–        Azt hiszem, kezdem érteni, mire gondolsz – mélázott el a nyuszi. – Ez a sok minden olyasvalami, ami boldoggá tesz minket!

–        És közben észrevétlenül felnövünk, ugye? – kérdezte a kismadár.

–        Pontosan! – válaszolta a medve. – Minden kis apróság, amit kapunk, egy szalmaszál. Minden pici dolog! Minden kis ajándék, minden kedves szó egy szalmaszál, amivel felépíthetjük saját magunkat, ahogy nyuszi mondta. De ezek nem valódi szalmaszálak.

–        Hanem milyenek? – kérdezte a kismadár.

–        Ezt nagyon nehéz elmondani – töprengett a medve. – De az bizonyos, hogy vannak köztük láthatatlanok is! Az ám! És ezek a szalmaszálak nagyon nagyon sok helyről származnak, nem csak a szomszéd szántóföld mellől! Messziről, nagyon messziről, és még messzebbről. Ismerősöktől, ismeretlenektől, emberektől, állatoktól, de még növényektől is.

–         Növényektől? – csodálkozott a nyuszi.

–         Persze! Ti örültök, ha egy növény virágot hoz? Hogyne örülnétek! – mondta a medve. – Ti örültök, ha egy fa tavasszal szép zölddé válik? Hogyne örülnétek!

A kismadár és a nyuszi egyetértően bólogatott.

–         Milyen igazad van! – mondták felragyogva, szinte egyszerre.

–         Annyi mindennek lehet örülni! – folytatta a kismadár. És minden, aminek örülünk, egy szalmaszál! De jó, hogy ezt elmondtad, medve!

A medve nagyon boldog volt.

–         És ahányszor örülünk, mindig egy szalmaszállal nagyobbak vagyunk! – Ha betegek vagyunk, nagyon sok apró szalmaszál kell ugyan hozzá, de végül meggyógyulunk! Egy kis apróság mindig. Nem kell egyszerre sok. Egy kis apróság is elég!

–         Most már mindent értek! – virult fel a nyuszi. – Mindent csak apró szalmaszálakból kell felépíteni, és akkor nem is olyan nehéz!

–         És sok szalmaszál segít minket meggyógyulni, ha betegek vagyunk! – tette hozzá a kismadár. – Én a fészeképítéshez ugyan értek, de nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenre jók ezek a kis szalmaszálak!

A medvének remek ötlete támadt:

–         Tudjátok mit? Adjunk mi is egymásnak egy-egy szalmaszálat! – kiáltott fel.

–         Menjünk a szomszéd mezőhöz, és keressünk! – javasolta a kismadár.

A nyuszi felugrott a medve hátára, és futva követték a kismadarat, aki szélsebesen repült a mező felé. Amikor odaértek, találtak is hat szalmaszálat.

Egyet adott a medve a kismadárnak, egyet pedig a nyuszinak. Egyet kapott a kismadártól a nyuszi és egyet a medve is. Végül a kismadár osztotta szét a megmaradt két szalmaszálat: egyet a medvének, egyet a nyuszinak. Nagyon örültek, és mindannyian többek és nagyobbak lettek egy szalmaszállal.

A nyuszi ekkor felkiáltott:

–         Nézzétek! Itt van még egy szalmaszál a falevelek alatt!

–         Kié legyen? – kérdezte a kismadár.

Törni kezdték a fejüket: hogyan osszák el a szalmaszálat, hiszen csak egy van belőle! A kismadár is nagyon erősen töprengett. Végül felragyogott az arca:

–         Megvan! Adjuk ezt a szalmaszálat Dórinak! Azt csiripelték nekem, hogy neki is sok-sok apró szalmaszálra van szüksége! Hátha fog neki örülni, és annak mi is örülni fogunk!

Ebben mindannyian egyetértettek. A medve és a nyuszi nagyon büszke volt a kismadárra. Ő pedig fogta a szalmaszálat és elindult vele Dórihoz.

Még most is repül vele … de lehet, hogy már oda is ért!

Ugye Dóri, odaért?

Üres szavak helyett – mert ők mindig értik

Standard

Szeretem kimondani a dologokat.

De tudni kell, hogy vannak olyan nagyon bonyolult mondatok, amelyeket az emberek fele egyáltalán nem ért. Van negyven százalék, aki érti, mit jelent, de nem veszi elég komolyan. Ötven meg negyven meg… marad tíz százalék. A gyerekek ebbe a tíz százalékba tartoznak.

Ők azok, akik megértik, mi van odaírva és azt is tudják, hogy miért.

„Köszönjük, hogy vagy nekünk!”

Mit jelent ez?

Nos, csupán annyit, hogy:

„Kedves Anna!

Bizony sokan vannak, akik észrevették, mekkora ajándék vagy. Mert a Gyémántbogarak ajándékok. És azért mosolyognak, mert nagyon nagyon boldogok, amikor valaki ezt észreveszi. Nem, nem gondolnak bele ennyire, ilyen mélyen és nem is elemzik. Csak simán örülnek!

Köszönöm, hogy vagy, Anna!

Tudod, miért?

Mert a Te képeid is olyanok, melyek összekapcsolják a küldetésem két fő elemét: a Táblácskát és a Gyémántbogarat. Köszönöm tehát, hogy láthattam az örömödet. Köszönöm, hogy megosztottad velünk, többiekkel, hogy mennyire boldog vagy. Biztos vagyok benne, hogy a lehető legszuperebb dolgok történnek veled, és fognak is még történni.

Szeretettel és hálával gondolok rád. Az ajtó pedig nyitva áll előtted, ha bármikor erre járnál!

Vámos Robi”

Köszönöm, hogy vagy nekünk!

Nem üres szavak. És érti, aki érti. A Gyémántbogarak mindig értik!

 

Robi