A 2019-es Gyémántbogár Díj pályázat minden várakozásunkat felülmúlta, ugyanis
2.633 rajz érkezett be hozzánk!
Ez valami nagyon szuper dolog, ahogy már az elején sejtettük az első néhány beérkező pályamű alapján.
Dolgozni fogok rajta, hogy ez a rengeteg szeretetenergia utat találjon magának, és láthassa ország-világ, hogy a gyerekek milyen csodákra képesek. Mert ezt látni kell! Nem jó, ha visszakerülnek a borítékokba és dobozokba!
Köszönjük a csodás alkotásokat tehát, és egyben a szokásos frázis következik: a zsűri nehéz helyzetben volt. Hiszen 2.347 rajz közül most mindössze kilencet kellett választanunk.
Első, második és harmadik helyezetteket, valamint különdíjasokat választottunk.
Íme, a helyezést vagy különdíjat elért pályázók névsora abc rendben:
Beck Barbara Kamilla, Monyoród
Boros Nóra, Barcs
Győri Boglárka, Maglód
György Annamária, Debrecen
Halász Ágnes, Verpelét
Jakab Laura, Szigetszentmiklós
Jaskó Emõke, Sárospatak
Kovács Kata Réka, Debrecen
Krasnyánszki Stefánia Lujza, Budapest
Martonos Petra, Budapest
Nagypál Borbála, Sándorfalva
Oldal Szonja, Tápiószele
Orosz Richárd, Mátészalka
Pattogató Márk Manó, Budapest
Szabó-Nagy Csenge Eszter, Százhalombatta
Szakmáry Fruzsina, Budapest
Turányi Ábel, Újcsalános
A helyezést elérteknek gratulálunk! Külön levélben is értesítjük őket nagy szeretettel. A díjátadón pedig feltétlenül számítunk megjelenésükre, hiszen csak itt derül ki, ki milyen helyezést ért el.
A helyezést elért pályaműveket itt meg lehet tekinteni:
Gyémántbogári üdvözlettel, a zsűri:
Barabás Lujza, Kompolti Hanna, Koncsik Viktória, mint a zsűri gyermek tagjai
valamint Barf Attila, Korognai Dávid és Vámos Robi