Mizu?

– Mizu?
– Semmi.
– Látom, hogy nem semmi. Szóval?
– Nincs kedvem a sulihoz.
– Másnak van kedve?
– Lehet.
– Szerinted nekik miért van kedvük hozzá?
– Mert sokat hülyülnek.
– Te nem hülyülsz sokat?
– Nem mindig.
– Van kivel hülyülnöd?
– Nem nagyon.
– Másoknak van kivel?
– Van.
– És akkor mit csinálsz, ha nem hülyülsz?
– Olvasok, elvagyok.
– És mit szólnak ehhez?
– Semmit. Hülyülnek.
– Mit hülyülnek?
– Mondjuk röhögnek rajtam.
– Hoppá. Tényleg?
– Aha.
– És ez jó nekik?
– Biztos.
– És neked?
– Hát nem annyira.
– Ha te hülyülnél, akkor másokon röhögnél?
– Nem! Dehogyis.
– Hanem?
– Nem tudom. Viccelődnék a barátokkal. De nem valakin, hanem egymással.
– Akkor mi zavar? Hogy egyedül vagy?
– Nem.
– Az zavar, hogy hülyülnek?
– Nem.
– Az zavar, hogy rajtad röhögnek?
– Ja, az eléggé.
– Miért, te vicces vagy? Lehet rajtad röhögni?
– Nem hiszem.
– Akkor min röhögnek?
– Mindig máson.
– Legutóbb min röhögtek?
– Rajtam.
– Na jó, de min?
– Hogy fura a zoknim.
– Nekem is fura a zoknim. Felemás, tudod?
– Persze, már mutattad.
– Apróságokon röhögnek?
– Ja.
– És te apróságok miatt képes vagy azt mondani, hogy nincs kedved egy csodás naphoz?
– Csodás?
– Ja. Mi lenne, ha elhinnéd, hogy minden nap csodás?
– Nem tudom. Biztos…
– Biztos jó lenne?
– Ja.
– Ez jól hangzik. Akkor ki dönti el, milyen napja lesz?
– Hát… én.
– Ugye?
– De miért ilyen hülyék?
– Ki tudja a választ?
– Ők.
– És ha nem tudják, akkor mi van? Hajlandó vagy megengedni nekik, hogy olyan hülyék legyenek, amennyire akarnak lenni?
– Aha.
– Akkor milyen napod lesz ma?
– Este írok!