Másoknak egy sima, átlagos poszt. Egy csajszi, aki kirak egy képet és rátesz egy szöveget. De ez a szöveg nekem ez bőven többet jelent.
Időről időre elolvasom ezt a három sort. És ahányszor elolvasom, mindig rájövök, hogy igen, ez az emberke három sorban megfogalmazta a küldetésem. Hogy miért is kelek fel minden egyes nap újult energiával.

Ez annyira egyszerű pedig, nem? És mennyire tiszta.
Elviselhetővé tenni.
Erős szó. Mert az jön belőle, hogy most még nem elviselhető. Sajnos.
Nem az a cél, hogy:
– jobb jegyei legyenek
– sikerüljön a felvételi
– el tudja mondani a verset
– Pistike legyen már vele normálisabb.
Azt szeretné, hogy valaki tegye — elviselhetővé — az iskolát.
A kötelező dolgokat élhetőbbé tenni mindig kihívás. Hiszen iskolásként annyi mindenen nem tudunk és nem lehet változtatni. Tele van minden szabállyal. Elvárással, követelménnyel, határidővel, listával, feladattal, számonkéréssel és értékeléssel. És ebben a helyzetben ráadásul csupa olyan emberrel kell nap mint nap együtt lenni, akiket nem is ők választottak. Igen. Ez az egyik kedvencem. Hiszen nem mi választottuk az osztálytársainkat.
És velük kell lennünk, akkor is, ha nem akarunk velük lenni. Olyasmire kell odafigyelnünk, ami nem biztos, hogy érdekes a számunkra. Ráadásul még ezeket javarészt meg is kell tanulni, hogy aztán azok előtt, akikkel nem mindig akarunk együtt lenni, bebizonyítsuk, hogy tudjuk.
Százfelé kell megfelelni, nem csoda, hogy kell a támogatás.
És ez szerintem egy hatalmas felismerés. Csak ventillálok, tudom. De nem. Épp megfogalmazom immár vagy huszonháromszázadszor, hogy mit is csinálok tulajdonképpen.
Aztán újra és újra visszatérek ehhez a három sorhoz ezen a képen. Egy tanítványom küldte nekem jópár éve. És bizony lementettem, mert ebben minden benne van.
És segít, hogy e mentén tegyem a dolgom és ez alapján döntsem el, hogy mi az, amit csinálok, mi az, amit nem. Mi az, amit bevállalok és mi az, amit nem.
Óriási hála ezért a pár sorért, mert kimondja, amit annyian nem mernek kimondani, és eközben hálát is tesz bele.
Ilyen emberekre van szükség, és az ilyen emberekért én is mindent megteszek.
VR