megértés

Elvesztünk téged, félek – mutasd az instád!

Standard

Különleges vagy. Te is tudod, én is tudom. Egyre többen tudják.

Észrevetted ezt, észrevettük ezt és egyre többen veszik észre. A valóságban. Mert ott nagyon tudsz figyelni. Ott ragyogsz és ragyogtatsz. Segítesz, felemelsz, kíváncsi vagy, lelkesedsz. Egyedi módon nézed a dolgokat. Lehet, hogy nehezebben fogadnak be, de ha befogadnak, akkor nagy ajándék leszel azoknak, akik körülvesznek. Mindez élőben, lájv!

Csak aztán látod, mit csinálnak, akik még nem jutottak el ide. Akik még nem önmagukként vesznek részt az élet játékában. Akik keresik az utat. És közben online mindenben olyanok, mint akárki más. Ugyanazokat posztolják, mint mindenki. Szelfiznek, és kifirkálják magukat. Beírják, hogy „X, ha szeretsz” – és ebből következtetést vonnak le.

Kiírják: „Engem nem szeret senki.” És akkor megtörténik.

Hiába tudod, hogy csoda vagy. Hiába adsz ebből élőben, ha aztán belesüppedsz te is az instafotelba, és nekiállsz baromságokat kiírni.

„Akarjátok irányítani a napomat?”

Aha, simán, igen. Nehogy önmagad legyél. Vagy nehogy olyasmit csinálj, amiről nem tud mindenki. Mégis, mi közük van az embereknek ahhoz, hogy mit teszel? És ahhoz, hogy mit veszel fel reggel? Figyu: nem vagy nullaceleb, hogy posztold, milyet tojtál! Azt nem akarod megkérdezni, hogy mikor menj vécére? És ha nem mondják meg, akkor titokban csinálod?

„Kérdezz bármit!”

Szerepelni akarsz? Tedd meg, élőben. Légy ajándék. Mosolyogj. Nevess. Ragyogjon a szemed. De nem itt van a színpad. Ez nem sajtótájékoztató.

„Vélemény?”

Mit érdekel mindenki véleménye? Törődést szeretnél, tudom. Megértem. Mert élőben nem megy és nincs is nagyon kivel. A szülők elvannak, dolgoznak, és már nincs köztetek emberi kommunikáció. Valakinek a szemébe nézve is határeset csak úgy kikérni a véleményét. Hidd el, akinek fontos vagy, megmondja neked ezt anélkül is, hogy kérnéd.

Miért akarsz mindenkinek megfelelni? Miért akarod másként élni az életed, mint ami szívből jön? Miért azzal foglalkozol, hogy ki mit gondol?

„Fogadjunk, egy fiú se lesz, aki megmosolyogtat, tedd ki te is!”

Haha, hát ez marhajó. Fogadjunk, meg tudlak fertőzni ezzel a hülyeséggel. Fogadjunk, neked is elmegy a kedved az élettől.

„Engem nem szeret senki, lájk, ha téged sem!”

Tudod milyen érzés, ha egy olyan valakitől látok ilyet, akit én nagyon szeretek?

Okosságok a bullyingról

Vagyis a zaklatásról – online zaklatásról. Persze, lehet olvasgatni nagyon tudományos cikkeket és a sokat emlegetett könnyes hangú sztorikat. De vedd már észre, hogy azzal, hogy „lájk, ha utálsz”, magaddal b….. ki! Azzal is, hogy itt van egy táblázat, tegyen minden barát valamit a száz kockába… És heten meg is teszik. Kilencvenhárman utálnak, igaz?

Minek? Miért? Hahó, jó reggelt!

És lassan, de biztosan…

Kiszürkülsz. Hiába tudod, hogy színes vagy, kiszürkülsz. Mert a való életben is nehéz ám a valódi érzelmeket átvinni. Hát még egy nyavalyás öt másodpercig látható sztoriban!

Én pedig itt vagyok, mint több száz csodagyermek paraapuja?

Dehogy. Nem parázok. Inkább szomorú vagyok – hogy elveszítelek. Mert különlegesnek ismertelek meg, előhoztam belőled, előhoztad magadból, és végül mész a levesbe. Ha hagyod. Tényleg, te hagyod? Én hagyom, mert nem tudok mit tenni, csak kirakok egy pici felkiáltójelet.

Vagy mi lenne, ha ebben az instás világban sem lennél hétköznapi? És itt nem beteges különlegességre gondolok. Egyszerű, érthető és őszinte dolgokra.

Mint az a csodám, aki zenéket szerez és ezeket mutatja meg az áldepis, figyelemhajhász és álfontosságot építő marhaságok helyett?

Vagy mint az a kincsem, akinek külön boldogsággal foglalkozó insta profilja van tizenkét évesen? Ő megtalálta a módját, hogyan lehet hozzájárulás a világnak itt is.

Mutasd az instád, megmondom ki vagy!

Mielőtt megmutatod, elmondanám, hogy már megmutattad. Mert sokan látják. És sokan elsiklanak felette, mert nem látnak semmi extrát. Na pontosan ez az. Pedig te extra vagy. De beszürkülsz, ha felveszed a divatos stílust. És akkor elvesztünk téged. Te is elvesztesz engem, és sokakat, akik épp a különleges mivoltod szerették.

Nyisd meg az instád. Nézd meg, miket raktál ki. És szedd le, ami nem te vagy, hanem mások miatt került oda.

Javaslom szülőknek is: vessetek néha egy pillantást rá, hogy mi történik, milyen arcot mutat a gyermeketek online. Önmagát? Abból mennyit? Kinek? Vagy esetleg szerepet játszik, és a posztjaiban egy hatalmas felkiáltójelet mutat?

Egy felkiáltójelet, ami azt mondja:

Ha nem foglalkoztok velem, akkor megkérek rá másokat. Bárkit. És úgy teszem, ahogy ezt ezrek teszik.

Anya, Apa:

X, ha szeretsz!


Valami nagyon készül – Tulipánokkal!

Standard

Z. Kiss Zalán valami egészen szuper dologgal keresett meg – s már el is kezdtük a közös munkát!

Hogy mi készül, el fogja mondani – addig pedig, mivel közeleg

április 2., az Autizmus Világnapja,

színezz egy kis TULIPÁNOS KERTET!

A színezőt a képre kattintva vagy innen le tudod tölteni!

Sok szeretettel!

Boldog vagyok, ne ments ki innen

Standard

Ha esetleg azt éreznéd bizonyos emberekkel kapcsolatban, hogy meg kell mentened.

Ha azt éreznéd véletlenül, hogy be kell avatkoznod, és változásokat kell előidézned. Hogy segítened kell. Hogy mindenképp te kellesz oda.

Éreztél már ilyesmit?

Hagyok időt, gondold át!

Ugyehogy ugye?

Mert meglátsz valakit, akinek szerinted nem jó ott, ahol van. Honnan tudod? Meglátsz valakit, akinek szerinted jó lenne, ha bárhol, csak másutt folytatná az életét. Honnan tudod? Egyáltalán: honnan tudod, hogy neki nem jó?

Attól, hogy neked abban a helyzetben nem lenne jó, az egy dolog. Ha ott kellene élned. Ha úgy telnének a napjaid, ahogyan az övéi telnek. Persze, hiszen te mást szoktál meg. Te mást tanultál meg jónak. A te térképeden minden más. A te térképedre te illesz. Az ő térképére pedig ő.

Nem kell megmentened senkit. Nem kell átráncigálnod a te térképedre, a te világodba, a te helyzetedbe.

Nem műveltető ige

Az ÉLET szó nem műveltető ige, tudtad?

Alanyi ragozás:

Én életek.
Te életsz.
Ő élet.
Mi életünk. (ja, igen, ez igaz)
Ti élettek.
Ők életnek.

Tárgyasban:

Én életem. (egy életem, egy hal az álmom…)
Te életed. (igen, ez a tiéd, és az az övé)
Ő életi.
Mi életjük.
Ti életitek.
Ők életik.

Nem kell másokat életned.

Élnek maguktól. Elhiszed?

A boldogság mindenkinek a saját szinjén, saját helyzetében értelmezhető. Mások a te helyzetedben lehet, hogy nem is lennének boldogok. Lehet, hogy éppen ártasz vele, ha olyan nagyon meg akarod menteni az illetőt. Ne tedd hát.

Sokat dolgoztam ezen magamban. Mert a rengeteg suli, rengeteg gyerek ezt hozta: meglátom, megszeretem és meg akarom menteni, hogy neki jó legyen. De mi van, ha neki már eleve jó? Ha neki így ez már boldogság?

A Gyémántbogár Díj 2019 pályázaton nagyon megfogott egy alkotás. Olyannyira, hogy egy különdíjat ítéltünk oda az alkotónak, Barbinak.

Barbi (Beck Barbara Kamilla, Monyoród) pályaműve

Barbi egy pici baranyai zsákfaluban lakik. Szerény körülmények. Nem tudod eljönni a díjátadóra sajnos. Éreztem ugyanakkor, hogy találkoznunk kell, és a minap hajnalban útnak eredtem, hogy az osztályának és neki adok egy feltöltő reggelt. Nem tévedtem, Barbi csodálatos teremtés. Nagyon ragyog, és még jobban ragyogott ezen a reggel. Ráadásul a díjat az egész iskola előtt adtuk át.

Hogy érzed magad?

Beszélgettem vele pár percet, hogy megismerjem. Nem hiába. Barbi az élő példa arra, amit eddig leírtam.

Megkérdeztem ugyanis, hogy hogy érzi magát. Mennyire boldog? És tudod mit mondott? Hogy nagyon. Hogy szereti a családját. A nyugalmat, ami körülveszi. Hogy a suliban is szeretik. Hogy alkothat. És akkor rájöttem. Már megint: nem kell őt megmenteni. Nem kell kiemelni, görcsösen támogatni, segíteni, tolni. Tudod mit kell ehelyett?

Szeretni.

Hidd el: őt lehet. Elhitetni vele, hogy nagyon szerethető és értékes. És ezzel szeretettel lehet – és kell is – őt támogatni. Meg lehet libbenteni előtte finoman, hogy milyen lehetőségei vannak. Hogy ezeket – ha akarja, és nem akkor, ha mi akarjuk – elérheti, kihasználhatja. Azt teheti, amit csak szeretne. Ha azt szeretné, hogy irány Pest, és bumm bele, óriáskerék, vízibusz, csodahelyek, forgatag és fúúúú, akkor teheti azt. De ha azt szeretné, hogy a kis faluból kisétál a buszhoz, elmegy vele a suliba, ott ragyog úgy, mint ahogy láttam, akkor miért is akarnánk ennél többet?

Shine: Barbi ragyog – a díjjal a kezében – Szederkény, 2019. március 13.

Gondolj ebbe bele!

Akiről azt gondolod, hogy nem boldog, simán lehet az. Ne magyarázd bele, hogy nem. Mert igen. Csak rá kell nézni!

Barbi csodás emberke. Megtalálja a boldogságát. Persze, támogatom, számíthat rám. A szemem rajta tartom, és minden tudásom az övé. De megmutatta nekem is és immár neked is:

Boldog vagyok, ne ments ki innen!

Köszönöm, Barbi! Remek példa vagy nagyon nagyon sokaknak. Gyerekeknek és a megmentőknek, akiknek megmentés helyett a támogató szeretetre maradhat így a legtöbb idejük.

Csak magadtól kérdezd, hogy miért

Standard

Kisfiam, miért kened a vajat a terítőbe?

Kislányom, miért van ilyen rendetlenség a szobádban?

Miért nem tudsz rendet rakni?

Miért nem tudsz normálisan enni?

Miért kell mindig hülyéskedni?

Miért veszed el a radíííírom?

Miért nem lehet csendben maradni?

Tanúja voltam egy kocsma előtti „beszélgetésnek”. A beszélgetés egy férfi és egy nő között zajlott, és igen rövid volt. Ráadásul egyoldalú. A férfi a nőhöz fordult:

– Mé’ vagy ilyen hülye?

Elgondolkodtam. Vajon ha az illető választ kap erre a kérdésre, akkor előrébb vagyunk?

Ha megtudjuk, hogy a gyerekünk

– miért keni a vajat a terítőbe
– miért nem tud rendet rakni
– miért nem tud normálisan enni
– miért hülyéskedik mindig és
– miért nem tud csendben maradni,

akkor vajon előrébb vagyunk? Nem sokkal, igaz?

Ez a „miért ez vagy az” csak egy szófordulat, amiről nem árt leszokni, mégpedig gyorsan.

Ha pedig azt mondjuk, hogy nem is, nem csak egy szófordulat, hanem, tényleg érdekel, hogy miért, akkor pedig a helyzet az, hogy nem ismerjük gyermekünket. Hiszen ha ismernénk, tudnánk, hogy azért keni a vajat a terítőbe, mert ő ilyen és kész. Nem arra figyel, mint mi. Nem várható el, hogy egy másik embernek ugyanazon dolgok legyenek a fontosak, mint nekünk. Ez segít az elfogadásban.

Azt gondoljuk, hogy a „miért” kérdésekkel gondolkodásra késztetjük a másik embert. Valójában csak megerősítjük felé, hogy igen, tényleg nem értjük őt. És ez nem megoldáskeresés, hanem nyűglődés.

Amikor helye van a „miért”-nek

Van egy pillanat, de csak egy nagyon rövid kis pillanat, amikor helye van a miért kérdésnek. Ez pedig az, amikor magunkba nézünk.

„Miért nem értem a gyermekem?”

Ennyi, és semmi más. Mert utána már nem ezt kell kérdezni. Utána ilyeneket lehet kérdezni:

– Vajon mi segítene nekem abban, hogy megértsem őt?

– Kisfiam, látom, hogy a vaj a terítőre került. Mit tehetnék, hogy legközelebb a kenyéren maradjon?

– Kislányom, ha szeretnéd, hogy segítsek rendet rakni a szobádban, szólj!

– Ha szeretnél úgy enni, mint mások, akkor gyere, megmutatom, hogyan lehetséges!

A legnagyobb titkom, hogy a gyerekeket teljesen egy szinten kezelem magammal. Sőt. Sokszor bizony felismerem, hogy jóval előttem járnak, mert tiszták maradtak és ennél nincs fontosabb. Ha tiszták, akkor tőlem akár lehet vaj a zongorán is. Lehet bárhol hülyéskedni, sokáig fent maradni és közelről nézni a tévét.

Csak egyszer kell megkérdezni, hogy miért, és azt is csak magunktól.

És egy vers neked ehhez:

 

Csak úgy

Mikor ott vagyok, nem álmodom
Egy mosoly fénylik arcodon
És minden olyan jó – csak úgy!
Nem álmodom, és ott vagyok
A vágyaim nem túl nagyok
Legyünk most, kérlek, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Ha mesélsz, én csak figyelek
Ha szeretnéd, a csend leszek
Az élet nagyon egyszerű, csak úgy.
Egy jó dolognak nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Ott kell lenni együtt, csak úgy!
Csak úgy, csak úgy – Ne kérdezd, miért
Legyünk most a csak-úgy-lenniért.
Szeretlek – és nincs oka
A legtöbb jó az nem csoda
Legyünk együtt néha csak úgy.

Vámos Robi, 2019

Ha befogadod, jönni fog – ha kaput nyitsz, neked is kapuk nyílnak

Standard

Mert lehet, hogy most csukva vagy.

Legalábbis ezt látják azok, akik nap mint nap elmennek melletted. Sőt, tudod, mit? Az tök rendben van, ha csukva vagy. Mert nem kell megváltoznod, és görcsösen figyelned rá, hogy megnyílj. Az izzadságszagú lenne. És nem is te lennél. Ha hirtelen repdesni kezdenél, és csip csirip, mindenkivel szabadon dumcsiznál, azt hinnék, valami bajod van. Vagy megkérdeznék: „Hát te mit szedsz, én is kérek belőle!”.

Ne szedj semmit. Sosem.

És ne is akarj változni. A változás magától jön és nem te változol, hanem minden. Ami körülötted történik: változik. Akik körülötted mozognak: változnak.

Befogadás

Ha nem fogadod be azt, amit kapsz, nem is jön ki belőled. És ha nem jön ki belőled, akkor nem tudja más befogadni. Az sem, aki be tudná.

És én is figyelek erre: ha túl sokat adok neked, talán meglepődsz, hogy ilyen is van. Sok idő kell, mire elhiszed, hogy tényleg Téged szeretlek és nem a cuccaidat, nem a munkáidat, nem azt, hogy milyen vagy vagy milyen nem vagy. És nem is azt szeretem benned, hogy megnyílsz és ragyogsz. Mert ahhoz, hogy valakit szeressünk, nem kell neki megnyílnia. Szerethetjük úgy is, hogy zárva marad.

Szerethetünk valakit úgy, hogy nincs velünk. Hogy nincs ott. Vagy akkor is szerethetjük, ha ott van, de éppen mást csinál. Kizárólag rajtunk múlik, hogy szeretünk valakit, vagy sem.

Mert a szeretet csak úgy van. Nincs adok kapok. Mégis van adás és befogadás. Ha nincs befogadás, az adás takarékon érkezik. Ha teljes a befogadás, az adás áradásba megy át. És megtörténik a csoda.

Apránként

Néha több óra is kell, mire egy picit, résnyire kinyílik a kapu. És akkor, ott, abban a pillanatban be lehet küldeni egy pici felderítőt. Egy kis felderítő szívecskét. Aki odabent megérinti az apró kis virágokat, kis harangokat, kis lélekhúrokat. És ha jól csinálja, akkor bent is marad. Nem jön ki, vissza a résen át. És ekkor a kapu tágabbra nyílik. „Jöhet még szívecske, örülök neki!” – mondja egy hang odabentről. És megérkezik a ragyogás.

És én ezt láttam ma a szemedben, a mosolyodban. Megérte kivárnom ezt a több órát. Sőt. Ha úgy tetszik, negyven évet vártam arra, hogy találkozzunk. És most nagyon örülök.

Köszönöm Neked. Mert erről szól az életem!

Robi

U.i.: hogy mennyire erről szól, hallgad meg ezt. Liza – rögtönzés zongorán. 1:30-nál nyílik a kapu.


Ajánlott olvasmány: Megláttam a szemében

Nem a te kudarcod. Te megtetted, amit meg tudtál.

Standard

Ragyogtál, és ezt valaki észrevette.

Egyre inkább észreveszem őket. Mert egyre inkább befogadom, amit adnak. Csak aztán mi is van akkor, ha észrevettem?

A helyzet az hogy, ha el is jönnek egyszer Vele, akkor sem fognak többször. Vagy nem tudom! Ő olyan mint Hermione a Harry Potterben: „mugli” szülők varázsló gyermeke. Nem, semmi gond a muglikkal. Nem értéktelenebbek, és a varázslók sem értékesebbek. Tudjuk, mit jelent.

Habár… nem ítélhetek, csak az alapján, amit eddig levettem. Sőt. Még abból sem kívánok ítélni.
Náluk úgy gondolják, hogy Ő így jó, ahogy van. És én is ezt gondolom. Sosem megváltoztatni szeretnék embereket. Főleg nem kell megváltoztatni olyasvalakiket, mint Ő. Ugyanakkor szerintem felényire sem értik őt.

Mugli módon veszik le a különlegességét. Ez az “igen tudjuk, jól énekel” stb. Amikor jelzem, hogy „heló, itt van valami nagyon ragyogós dolog”. És erre a válasz az: „igen, ő nagyon jó rajzos”.

Én meg azt mondom, EMBERSÉGBŐL van tehetsége. Ez azonban nem megy át. Hiszen nem mondhatom azt, hogy azért szeretnék adni Neki, mert nagyon ember.

Láttad volna az arcát amikor először meglátott.  És aztán amikor macskákat rajzolgattunk. Felismerem a MEGVAGY és VÉGRE tekintetet. Ez az volt.

Csak ezt nehez megmagyarázni. És nem is kell. Nem a mi hibánk.

Ő olyan, hogy amint meglátom, elkezdek félni, hogy elveszítem.
Pedig én is dolgoztam már ezen elég sokat. Hiszen jobb örülni annak ami van, mint félni attól ami egyszer majd lehet, hogy nem lesz.

Egy varazsvilágot képzelek el.

Ahol tök mindegy, mennyire nem értik meg Őt otthon vagy a suliban: el lehet jönni és lehet működni.

És itt majd szabadon lehet örülni, úgy, hogy mindenki megérti.

Kilógni a sorból, úgy, hogy benne sem állsz

Standard

„Úgy érzem, kilógok a sorból.”

Azt mondod? Igazad lehet. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Kilógni abból lehet, amiben benne vagy.

„Nem nagyon illek a képbe.”

Azt mondod? Igazad lehet. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Csak abba lehet nem beleilleni, amiben benne vagy. Ha benne vagy a sorban, könnyen kilóghatsz belőle. Ha benne vagy a képben, könnyen lehet, hogy nem illesz bele.

Azt mondják, hogy csak akkor nincsenek hamis hangok a zongorán, ha a saját művét adja elő a szerző. Mi lenne, ha te szereznéd ezt a művet? Mi lenne, ha te raknád össze a hangokat benne egymás után? Mi lenne, ha a saját életed maga lenne egy dal? Csupa olyan hangokból, amiket Te szeretnél, hogy benne legyenek?

A hangok: sor. Hangsor. Egymás után. Nem tornasor. És nem egy sor a menzán. Folyamat. Egyik a másik után.

Mi lenne, ha te állítanád össze a sort?

Egy olyan sort, amiből mindenki kilóg, így végül senki sem lóg ki?

Mi lenne, ha te festenéd meg a képet, amiben benne vagy és beleillesz? És mindenki beleillik, akit csak látni szeretnél benne? Te döntesz! Sose feledd: szabadon választhatsz!

Ha azt mondják: „Kilógsz a sorból”, a válasz gyakran ez: „Nem veled van a baj, hanem a sorral”. És mi van, ha picit továbbmegyünk?

Mi lenne, ha nem is lennének sorok?

Ha nem kellene beállni valahova, amiből aztán ki lehet lógni? Mi lenne, ha nem kellene betársulni mindenkinek valamihez? És mi lenne, ha az emberek nem az alapján ítélnének meg egyes embereket, hogy melyik sorba álltak be?

Mert ha van sor, akkor lehet, hogy az is baj, ha beleillesz. És lehet, hogy az is, ha kilógsz. Ha van rajtad sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg azabaaaj. (Kösz, Belga!)

Nem a sorral van baj. Azzal sincs baj, hogy van sor. De neked nem kell beállnod semmilyen sorba. Csak légy önmagad. Az, akinek születtél. Hogy kinek születtél? Ha akarod, segítek kideríteni.

A saját festményedbe beleillesz. A saját dalodba a te hangjaid tökéletesen belesimulnak. És a saját – nem is létező – sorodból sosem fogsz kilógni.

Robi

A béka, a róka és amit nem kell keresni

Standard

A róka a tóparton találkozott a békával. A béka unatkozni látszott.

– Sssss! – intette csendre a rókát a béka, mielőtt az leült volna mellé. Valamit nagyon figyelt.

– Hát te meg mit nézel ennyire? – kérdezte a róka könnyedén.

– Pssszt! – mondta béka – Keresek valamit.

A róka elgondolkozott. Régebben ő is keresett valamit.

– Tudod, béka, én is kerestem régen mindig mindent.

– Ja. – vetette oda a béka a rókára se pillantva. A szemével a tavat fürkészte. Talán még levegőt se vett. A róka sóhajtott egyet, amolyan „na itt nincs mit tenni” módra. Nem akarta zavarni a békát, miközben segíteni is akart neki valahogy.

– Ééééssss…. mit keresel? – kérdezte végül suttogva.

– Valamit. – nyögte ki a béka, miután végre szippantott egyet a friss levegőből.

– Tudod, hogy mit keresel? – érdeklődött a róka kíméletlenül.

– Nem.

– Ha nem tudod, mit keresel, akkor honnan veszed észre, hogy megtaláltad?

– Jaj, róka, te ezt nem érted.

– Igen, pontosan. Épp ezért kérdezlek. Hátha megértem.

A béka most először nézett a rókára – ebben sem volt sok köszönet.

– Nem akarsz inkább te is keresni valamit?

A róka egy pillanatig tűnődni látszott.

– Kösz, nem. Meg, mint az imént említettem…

– Tudom, tudom – vágott közbe a béka. Régen te is kerestél mindent.

– Igen. Kerestem.

– És megtaláltad azt a mindent?

– Nem. Sőt, még a valamit sem találtam meg. Úgy, hogy kerestem, nem találtam meg – mondta a róka sejtelmesen.

A béka úgy tett, mintha nem érdekelné a folytatás, de nem tudta leplezni a kíváncsiságát.

– Ha nem kerested, hogy lett meg? – kérdezte a rókát.

– Csak úgy. Meglett. Rátaláltam és kész.

– Rátaláltál? Mikor?

– Egyszercsak. Rátaláltam. Mondom, ennyi. Csak úgy ott volt.

A béka nemigen értette.

– És hol volt? – kérdezgette tovább.

– Azt nem tudom – mondta a róka és elmosolyodott. Látta a béka kerekedő szemeit. Amúgy is elég kerekek voltak, de most tovább kerekedtek.

– De, de, de… ha nem tudod, hogy mikor találtál rá és hogy hol volt akkor már tényleg nem értem – elemezte a béka. –  Nem tudod, mi az, és nem tudod, hol, mikor…

– Na, hogy mi az, az mondjuk pont tudom – vágta rá a róka.

– És mi az?

– Az igazi szeretet.

A béka újra a tóra meredt.

– Lehet, hogy én is azt keresem? – kérdezte. Mintha a tavat kérdezte volna. De a tó nem válaszolt. És a róka sem.

Pár perc is eltelhetett így. A róka törte meg a csendet.

– Figyelj csak, béka! Amikor megtalálod az igazi szeretetet, egyből tudni fogod, hogy megtaláltad. Mert jön valaki, akivel a lelketek összekapcsolódik.

A béka még mindig a tóra meredt. A róka folytatta.

– Hidd el, nem fogod tudni megmagyarázni. És legalább annyira nem lesz értelme megmagyaráznod miután megtaláltad, mint amennyire nincs értelme most keresned.

– Te találtál valakit, akivel a lelketek összekapcsolódik? – kérdezte a béka.

– De még mennyire! Mintha ezer éve ismernénk egymást, olyan. Már akkor tudtam, hogy megtaláltam, amikor még nem is találkoztunk.

– És akkor már azt is tudod, hogy hol van?

– Mindig mindenütt van. Néha a szívem legmélyén. Néha a karjaimban. Néha egy dalban. Néha pár vonalban, firkákban, mosolyomban-mosolyodban. Néha a te szemedben is látom. Mert már észreveszem.

– Mert már tudod, mit keress, ugye? – kérdezte a béka kissé irigykedve. – Neked könnyű, mert már tudod!

– Én nem keresek semmit. Nem kell keresnem. Sosem kellett keresnem. Amikor kerestem, sosem találtam. És most sem keresem. Mert már tudom, hogy van. Mióta megtaláltam, tudom, hogy mindig is volt, mindig van és mindig is lesz. Itt van nekem örök időkig. És itt vagyok én is neki örök időkig. Bárhol lehetek és ő is bárhol lehet. Akkor is velem van, akkor is vele vagyok.

A béka maga elé nézett most. Aztán a rókára. Aztán a tóra. Aztán újra a rókára.

– Szóval… csak úgy… van?

– Igen – válaszolta a róka – csak úgy van.

– És nem kerested, és mégis van?

– Pontosan.

A béka egy legyet vett észre, amint elsuhant egy tavirózsa mellett. Aztán a rókára pillantott.

– És te hiszel ebben? – kérdezte.

A róka a Napra mutatott:

– És te elhiszed, hogy a Nap ott van? – kérdezett vissza a békától.

– Persze. Hiszen ott van, látom is! – mondta értetlenül a béka. Azért megnézte a Napot. Tényleg ott volt.

– Ahogyan az is itt van, amiről én beszéltem – mutatott a szívére a róka.

A béka és a róka mosolyogva néztek fel a Napra – a szívükben igaz szeretettel.

 

Vámos Robi
2019

Hallgasd meg itt:

Lehet, hogy régen lány volt!

Standard

Várok egy suliban a folyosón.

Kicsengetnek épp: nyílnak az ajtók, egyik a másik után. Előbb óvatosan, aztán bátran feléled a zsibongás.

Mellettem a teremből ötödikes korúak lépnek ki, majd vissza is mennek. Aztán többen jönnek ki, nevetnek, visszamennek.

Végül a félosztály kint van és tanakodik.

„Nézd meg, mi ez!”

„Figyeld már!”

„Ez komoly?”

Háromszáz gyerek közül is ki szoktam hallani, hogy ki mit mond. Durva.

„De durva!”

„Ez mi?”

Semmi „Ez ki?”. Semmi érdeklődés. Csak egyből az, ami tönkreteszi az osztályokat.

Megint visszajönnek. Röhögés.

„Nézd már meg!”

„Lehet, régen lány volt!” – röhögés.

A hajamat nézik. Mert kék. Ja bocs. Nem azért nézik, mert kék. Hanem azért, mert nem bírják befogadni, csak ha megmagyarázzák.

A legnagyobb poén négybetűs, bével kezdődik, uzival végződik.

Most értettem meg, hogy mit éreznek a k-popperek (cikk itt)!

Mert nyilván nem normális

Mert nyilván nem normális, hogy kék a hajam. Persze, hogy nem, hiszen én sem vagyok az. Ahogy az sem normális, hogy tizenegy éves gyerekek egy felnőttet kapásból, mindenféle információ nélkül megítélnek és besorolnak.

A baj ezzel csak annyi, hogy tudom, hogy honnan tanulják. Te is tudod, ezért te mindent megteszel, hogy ne erre tanítsd, igaz? Hogy jó példát mutass, és megtanítsd gyermekednek az elfogadást.

Mert ha nem így teszel, akkor gyermekedből akármekkora kincs is volt benne, az elvész. Ha azt hisszük, hogy véleményünket, kommentünket válogatás, szűrés és gondolkodás nélkül fel szabad böfögni magunkból, mint egy bacilust, majd rá szabad köhögni arra, akit éppen érünk, akkor nagyot tévedünk. És ha ezt megtanítjuk gyermekünknek, akkor életünk legnagyobb hibáját követjük el.

Mert ez a fajta kommentelés, ítélkezés és mások előtt azzal jófejkedés, hogy beszólunk frappánsan és örülünk a saját ökörségünknek, az nagyon nagyon gáz. Tönkretesz lelkeket. Na ne értsd félre: az enyémet nem teszi tönkre. Csak nagyon elszomorít. Elszomorít látnom, hogy ebben az osztályban úgy látszik, ez a divat. Lehet, hogy csak szünetben, de ez a divat.

Szerinted azt hitték, nem hallom? Mert a bé-uzik süketek biztos.

Hidd el, mindenki meghallja, amit mondasz. És betalál. Csak a célponton múlik, hogy mit hoz ki belőle.

Minden számít.

Klisé: ne ítélj elsőre.

Folytatom: másodikra se ítélj. Sőt. Magasiskola: ne ítélj egyáltalán.

Ezen a reggelen a felajánlásomat vittem be az iskolába egy csoda számára. Kék hajjal. Ők ebből csak az utóbbit látták. És hamar döntöttek. Bével kezdődik és uzival végződik. Azonnal ítéltek. Röhögtek. Nem fáj. Csak elszomorít.

Mert az osztályukba is járnak csodák, akik egészen biztosan takarékon működnek emiatt. És olyan csodák is járnak oda alighanem, akik egyre kevésbé csodák ebben a környezetben. És nem kell sok idő ahhoz, hogy ők is ítélni kezdjenek. És ekkor ők már nem önmaguk lesznek, s jöhet a kommentek felböfögése.

Ez egy nagy felkiáltójel.

Mindig is tudtam, hogy az a csoda, akit nem is oly rég megismertem valamit tanítani fog. Mert folyamatosan tanít. Valamire fel fogja hívni a figyelmem. Hát nem fantasztikus, hogy így, ebben a formában mutatta meg, hogy milyen bajok vannak arrafelé a teremajtók mögött? Nagyon hálás vagyok.

Gondoltam, hogy felajánlok egy dupla órát ennek a bizonyos osztálynak. Aztán arra jutottam, hogy megkeresnek, ha kíváncsiak lesznek.

Mert ha nincs kíváncsiság, sosem lépünk előre.
Csak az lép előre, aki hisz a varázslatban.

 

Robi

Biztos neki SZÜKSÉGE VOLT RÁ!

Standard

Bebivel (11) történt… Tolmácsolom Anya szavait:

„Hazaérünk.

Akasztom fel a kabátját, és észreveszem:

Eltűnt a kitűző!
A „szent” kitűző, amit Robitól kapott több mint egy éve… most nincs meg! Kérdezem: Hová lett a kitűződ?
Rám néz,mosolyog és mesélni kezd:

„Tudod anya reggel bementem a suliba, felakasztottam a kabátom és még meg volt, de mikor délután felvettem eltűnt, valaki levette! Biztos neki szüksége volt rá! Nekem pedig van egy másik!” mondja, majd sarkon fordul és bemegy a szobájába!

Csak állok és visszhangzik bennem a mondat: „Biztos neki SZÜKSÉGE VOLT RÁ!”

A legtöbben úgy reagáltak volna, hogy ellopták, azonnal beszélj az osztályfönökkel, ez felháborító, ezt meg kell torolni…… talán egy éve Ő is így reagált volna, de most nem!

„Biztos neki SZÜKSÉGE VOLT RÁ!”

Nem a kis enyveskezűt látta, hanem túl tud nézni a tényeken! Már érti! Felnőtteket megszégyenítően, tisztán érti!
Több mint egy éve ismerjük Robit,a programot, ami rengeteget adott neki és észrevétlenül a zsigereiből ő is ad tovább! Elfogadást, megértést és iránymutatását magával és mással szemben is!

Köszönjük!”

Dóra, Bebi édesanyja

2019 év első Táblácskája

Standard

Az év ELSŐ Táblácskáját különleges módon szerettem volna annak adni, aki…
Szóval gondoltam nyereményjátékra. Gondoltam versenyre, valamilyen ötletes játékra…

Aztán eszembe jutott, hogy honnan is indult ez az egész. Mert ha hirtelen nem tudod, mi a megoldás, mindig gondolj vissza jóóó régre!

Onnan indult minden, hogy már háromévesen is rajzoltam a szeretteimnek – ahogyan sokan mások is. Csak éppen én nem hagytam ezt abba sosem. A Táblácska is úgy született, hogy egyszer elkészítettem a saját hálószobai névtáblánkat…

Aztán, ahogy elkezdtem a gyerekekről – gyerekeknek szóló Gyémántbogár programot építeni, igazi kincsekre leltem. Egyre másra találkoztam az iskolai óráimon olyan valakikkel, akiket úgy érzem, sok sok embernek meg kellene ismernie.
Olyan sokat adtak nekem, hogy folyamatosan úgy érzem: adnom kell nekik. Persze, adok is a programokon – és ettől olyan szép ez. Versenyt adunk!

Kölcsönhatás. Ez a legjobb szó. Tudod, amikor úgy érzed, mindig is ismerted az illetőt. Hattok egymásra, akkor is, ha épp nem találkoztok.

Mindezt azért írom le, mert ez olyasmi, amit én magam sem tudok kifejezni – és ami ebben a legőszintébb: Táblácskával sem tudom eléggé kifejezni. Ugyanakkor a mai napig, ha valakinek szeretnék ajándékot adni, akkor szinte mindig Táblácskát készítek. Bajban is vagyok, ha már adtam – akkor mit adjak legközelebb?

Arra gondoltam, hogy az idei első Táblácska az egyik legnagyobb kincsemé lesz: Jázminé.

Jázminnal Budaörsön találkoztam először egy iskolai órámon. Valahogy sejtettük, hogy lesz még dolgunk egymással. És ami a legérdekesebb: alig találkoztam még vele és mégis úgy érzem, hogy ismerem.

Nos, ebbe a Táblácskába igyekeztem belevinni mindazt, amit érzek. Hang is járna hozzá, de most ezt csak az itthoniak fogják hallani.
A maga nemében rendhagyó, nem hétköznapi darab. Ahogyan a tulajdonosa sem az.

A Táblácska mellé egy korábbi, Jázminnak írt vers is jár:

„Jó a csend. Együtt várunk
Ámulatba ejt, amit látunk
Zene szól, és minden olyan szép!
Mi vagyunk és mások csak nézik
Igen, valami szuper dolog érik
Nem tudjuk mi, de tudjuk, szeretnénk még.”

A sorok kezdőbetűi rejtik, amit mindenki tud róla, de a sorok között van sok minden, amit csak ő ért egyes egyedül.

Nos, Jázmin, sok szeretettel készült:
Íme, a Tiéd 2019 első Táblácskája, a 190001-es sorszámú JÁZMIN Táblácska.

Kívánom, hogy ebben az évben is sokat adhassunk egymásnak, miközben ezzel példát mutatunk és arra sarkallunk egyre több gyermeket és felnőttet, hogy vegyék észre: a csodák ott vannak magunkban és előttünk.

Vámos Robi

Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért.

Standard

„T. Szülő!
 
Tájékoztatom, hogy az Ön által javasolt rajzos foglalkozás igen jól sikerült. Ha lenne rá mód, osztályfőnöki dicséretben részesíteném ezért az ajánlásért. A gyerekek élvezték, engem pedig rádöbbentett, hogy van remény: a gyerekekhez egészen másképp is lehet viszonyulni. Két napja azon gondolkodom, hogy ez hogyan lehetséges. Ajánlani fogom a többi osztálynak is.
 
Köszönettel és üdvözlettel: H. Kornélia”

Gyorslink az órák leírásához:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Ofők írták:
———–

„Kb. 5 perc alatt levetted, hogy ki milyen, és direkt olyan feladatokat adtál, ami felerősíti a dolgokat. Különleges élmény volt látni az osztályt ebből a szemszögből.”
 
„Még fontosabbak lettek nekem ezek a gyerekek. Jobban érzem a saját felelősségemet is.”
 
„Olyan problémákat is feltárt, amiket most időben észrevettem, mielőtt nagy baj lenne belőle.”

Gyerekek mondták:
——————-

„Azért ilyen jó ez a nap, mert itt volt Robi bácsi.”
 
„Mikor jön legközelebb?”
 
„A varázsceruzával minden dolgozat ötösre sikerült!”
 
„Köszönöm szépen, hogy itt voltál és hogy segítettél abban hogy fontos vagyok én is!”

Anyuka írta:
————

„Szerinte Te egy varázsló vagy �
Annyira örülök, hogy volt rá lehetősége megismerni Téged és azt, amit tanítasz a gyerekeknek! Annyi pozitív élménnyel gazdagodott, hogy csak úgy sugárzik � Jó ezt látni!”

�������

Kedves szülő, kedves osztályfőnök!
————————————

Örülök, hogy te is fontosnak tartod a mai rohanós és online világban a valódi értékeket.
Örülök, hogy te is nyitott vagy arra, ami nem egészen szokványos. Hiszen ha más eredményt szeretnénk, máshogyan is kell tennünk a dolgokat.

Köszönet azért, hogy a rád bízott gyerekeket úgy terelgeted az útjukon, ahogyan a legjobb nekik.

2016 óta járom az iskolákat, és azóta már 387 osztályban tartottam foglalkozást. Ez annak idején rajzolgatásnak indult, mára pedig egy igazi önbizalomnövelő és csapatépítő tréninggé vált. Folyamatosan járom az iskolákat, és mindig hamar megtelik a naptáram – köszönet mindazoknak, akik jelentkeznek, mert meglátják ebben a programban a lehetőséget!

Nem kell aggódnod: ha meghívsz, nem leszel fekete bárány. Azt tökéletesen megértem, hogy nemigen létezik olyan tanári kar, ahol minden kolléga egyformán nyitottan és pozitívan áll hozzá egy ilyen speciális programhoz. Ezt minden bizonnyal te is el tudod fogadni. Ez, mind sok más dolog, nem való mindenkinek.

Nektek nagyon is való, ha szeretnéd, hogy

– a gyerekek az osztályban kezdeményezőbbek legyenek és egyéni önbizalmuk növekedjen
– az osztálytársak jobban tiszteljék egymást és végighallgassák a másikat
– közted és az osztály között még erősebb legyen a kapcsolat, megkönnyítve a közös munkát
– felkészítsd az osztályodat a felsőbe lépésre
– a te osztályodba járó gyerekek magas önértékeléssel, kiemelkedő empátiával rendelkezzenek
– a gyerekek elfogadják egymást – mert mindenki másképp különleges
– az osztályodban a konfliktusokat tettek helyett szavakkal is meg tudják beszélni a gyerekek
– versengés helyett egymást emelő közösség alakuljon ki.

Nem rajzot tanítok, hanem egy szemléletet – rajzokon keresztül. Van egy életfelfogásom, s ennek egyik átadási módja, hogy rajzolok. Nyilván néhány rajzos trükköt hazavisznek a résztvevők: pedagógusként, szülőként is tudod majd alkalmazni az itt “ellesett” elemeket.

Nincs pontos módszertan: rövid és könnyed, játékos rajzos gyakorlatokkal kinyitom a gyerekeket. Villámgyorsan megismerem őket, hogy az időt a lehető leghatékonyabban tudjuk kihasználni.

Az óra kettő vagy három tanórát vesz igénybe és mindössze fehér lapra és grafitceruzákra, valamit krétára és táblára van szükség.

Kiknek – miért ajánlom?
————————

1. osztály: A suli egy jó hely, nem kell félni, bátorság!

2. osztály: Megismertem az osztálytársaimat, de vajon eléggé? És mennyire hiszem el, hogy amit csinálok, az tetszeni fog másoknak és saját magamnak?

3. osztály: Hú, már kell tanulni is, lazítani mikor fogunk? Majd most: úgy tanulunk, hogy nem is tanulunk!

4. osztály KIEMELTEN AJÁNLOTT: Sok a változás, kamaszodunk… és ki fogunk kerülni a tyúkanyónk szárnyai alól, jön a felső, mi lesz?

5. osztály: Már nagyok vagyunk, de ne csússzunk szét, ha lehet! És bírjuk jobban a változásokat, ne essünk kétségbe!

6. osztály: Több új tantárgy, otthoni tanulás hegyek. Tartsunk össze, használjuk ki, hogy egy jó csapat tudunk lenni, ha akarunk!

7. osztály: Ej, de megnőttünk! Főleg a csajok… A fiúk is? Sok a veszekedés. Oldjuk meg!

8. osztály: Hú, már mindent tudunk. De vigyázzunk, ne legyen túl nagy az az arc! És hogyan tovább? Mik leszünk, ha nagyok leszünk?

Mit mondj ofőként a szülőknek vagy szülőként az ofőnek?
————————

Ha aggaszt, hogy hogyan fogod a szülőket (vagy az ofőt) meggyőzni arról, hogy ez jó lesz az osztálynak, és érdemes erre szánni az osztálypénzből:

Küldd el a program leírását a szülőknek vagy pedagógus kollégáidnak!

Hidd el, minden szülő látni fogja gyermekén délután, hogy „hopp, itt valami történt”. Ezt pénzben nemigen lehet kifejezni. A foglalkozás nem ingyenes, ugyanakkor a program egy bábszínházazás árában van – gyermekekre leosztva teljesen reális összeg, mindenki meg fogja érteni.

Mikor tudok elmenni hozzátok?
——————————-

Amikorra beírjuk a naptárba. No, ez nem mindig olyan egyszerű, mert amikor észbe kapnak az ofők, akkor elárasztanak 🙂 Így a naptár huss, betelik. Kedden és csütörtökön járok a sulikba, ezek a napok kiadók. Egyelőre még januári időpont is van, de a naptár kb. februárban szokott megtelni a tanév végéig.

Kérlek tehát benneteket, hogy cselekedjetek mihamarabb, ugyanis:

– Véges a szabad időpontok száma.
– A tiszteletdíj kissé emelkedik a második félévtől.
– Alig várom, hogy lássalak titeket!

A lényeg, hogy legyen meg a jelentkezés, onnantól már foglalt a helyetek.

Kérlek, ha jelentkeztek, beszélj kollégákkal is, mert ha már elmegyek a sulitokba, akkor szívesen megyek egy nap akár 3-4 osztályba is – így megoszlik az útiköltség.

Az órákat több tanítványom javaslatára „Ragyogástan”-nak kereszteltük el. Talán ez fedi le a legjobban a dolgot.

Már így is nagyon sok a szöveg. Néha elég egyetlen mosoly is, és tudod: igen, erre lesz nektek is szükségetek.

Az óra leírását itt megtalálod:

Az osztály ahogy még sosem láttad

Még részletesebben:

Hívj meg az osztályba! Alig várom!

Találsz az oldalon interjúkat is, ha nagyon kíváncsi vagy! Tök jó ezeket a gyerekeknek is megmutatni a foglalkozás előtt pár nappal, hogy mégis kire-mire számíthatnak.

Szeretettel várom a találkozást, jelentkezzetek minél hamarabb, és kérlek, ennek a bejegyzésnek a megosztásával iskolai csoportban, osztálycsoportban segítsetek a gyerekeknek, hogy részük lehessen ebben az élményben. Köszönöm szépen!

Max. energiával:

Vámos Robi
gyermek- és diadal coach
www.gyemantbogar.hu

Az elveszett kiscipő meséje

Standard

Mit olvasol ki a rejtvényből?

Haladj lóugrásban!

Segítség: megismételhetők a Táblácska alkalmak?

Bizony nem!

Hogy lesz alkalom abból, amit nem számítunk annak?

Egyszerű:
ÉSZRE-KELL-VENNI.

Észre kell venni gyermekünk első lépéseit.
Az első tejfogat. Az első mosolyt.
Észre kell venni, hogy „ma vagyunk ötévesek”.
Észre kell venni a századik focimeccset.
Amikor gyermekünk megtanul biciklizni.
Amikor valaki tíz éve dolgozik valahol.
Észre kell venni azt, amit kevesen vesznek észre.
Robi, észre kell venni az apróságokat, amik mellett könnyen elrohanhatunk.

Tégy egy próbát:

Ahogy jársz-kelsz ma, próbáld meg észrevenni az apró alkalmakat!

„Ma nyomtam meg tízezredszer a FÖLDSZINT gombot a liftben” – ez sem rossz. Ez is egy alkalom!

Figyeld, mi minden történik Veled, ami érdekes!
És mi minden történik szeretteiddel is:

Párod századszor hív meg vacsorázni.
Kisfiad először mondja: „Anya”!
Az ezredik pelenka (juj).
Fiad első munkahelye.
Szüleid századszor vigyáznak az unokákra.
Az ezredik doboz sör (csak haladóknak).
Csupa kisbetűs ünnep – vedd észre őket!

És ha megérett a helyzet, emlékezz meg róluk – ugye, tudod mivel lehet a legjobb emléket állítani ezeknek az alkalmaknak?

Egyszer – pár évvel ezelőtt éppen egy találkozóra mentem Budán. Szokás szerint gyalogosan. Általában a gyaloglás közben végig jegyzetelek, ötletelek.

De ezen a napon nem.

Ahogyan ott sétálok, az egyik villanyoszlopon megláttam egy felhívást: 7 hónapos baba keresi a fél cipőjét! Az anyuka szerette volna eltenni emlékbe az első pár kiscipőt, de sajnos csak a fele maradt meg egy séta után.

Először elkezdtem ott keresgélni, de hamar rájöttem, hogy ennek nem sok esélye van. Aztán arra is hamar rájöttem, hogy ez egy olyan alkalom, ami mindenképp vígasz-ajándékot érdemel!

Fejembe vettem, hogy hazamegyek, és…
… és ekkor elindultak a történések: olvasd el itt az elveszett kiscipő történetét:

https://www.facebook.com/pg/Tablacska/photos/?tab=album&album_id=465655230206462 << igazi alkalom!

Szeretettel:
Robi