festmény

A lecserélt baba – Instagram 1890-ből?

Standard

És ismét egy festmény, ismét Halmi Artúrtól: Kislány a tükör előtt, 1890.

Amikor egy kis tanítványomat látom szelfizni, hogy aztán kitegye az instára, ez a kép jut eszembe. Erről a képről pedig a szelfi. Vele együtt pedig a feketével kifirkált arcok és fekete szívek: az áldepressziós instadivat.

De itt még nem tartunk, hiszen 1890-et írunk. Százharminc évvel ezelőtt. A baba a földön, és még – hangsúlyozom: még – teljesen természetes módon készülődik a babatulajdonos kilépni az emberek közé. Igen, kimegy, és ehhez felöltözik rendesen. Megcsinálja a haját és miegymás. De megmutatja magát a valóságban.

Manapság ez másképp van picit: nem a valóságot mutatják egyesek, és nem is mutatják. Legyetek önmagatok, kérlek. Nyomjatok egy szelfit gondolatban, és gyertek ki, találkozzatok egymással. Mindenki, aki művilágot épít fel a neten magáról, belelép minden… csoportba, az sajnos már nem önmaga és nagyon nehéz lehet újra megtalálni a saját utat.

Ez a kislány a képen, a tükör előtt bár a babával már nem foglalkozik, mégis a valóságban maradt. Tükörbe néz, nem telefonba. És tükörbe nem azért nézünk, hogy a tükör lájkoljon minket… vagy igen? Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, kinek van a legtöbb lájkja?

Felnőni szabad – a valóságban maradni pedig kötelező. Ha mindenki csak szerepet játszik, színház lesz az egész világ. De nem úgy, ahogy Shakespeare gondolta.

És akkor most vegyük fel azt a babát, és tegyük a helyére. Meg magunkat is, jó?

 

VR

Vizsga után – tanulsággal

Standard
Halmi Artúr Lajos: Vizsga után, 1890. (Magyar Nemzeti Galéria)
 
Ez a kép a második legbeszédesebb festmény a számomra. Az elsőről is írok majd.
A jutalomsütizés már akkor milyen divat lehetett! Ahogy a sértődés is. Nézz meg a képen minden arcot. Figyeld meg, milyen érzelmek vannak jelen!
 
A legközelebb ülő kislányt, aki talán csak egy kísérő itt és nem érzi magáénak a programot. És ahogy újra és újra nyílik az ajtó, egyre durcásabbá válik. Az idős urat az újsággal, aki a fájdalmas napi hírekből kitekintve elgondolkodik – de az is lehet, hogy megvan a véleménye épp valamiről. Vagy nem élvezi, hogy sok a gyerek itt? Az elöl jobbra ülő anyuka vagy nagymama, aki egyszerre néz szeretettel és egyszerre sürgetően? A kislány a csészével, aki vagy nagyon boldog, vagy túl forró a kakaó és tudja, hogy már menni kéne?
 
Vizsga után.
 
Hol van ebben a tanulási lehetőség? Itt:
 
Mi van akkor, ha akkor is megünnepelheted az erőfeszítéseidet, ha azok éppen nem jártak – a verseny, vizsga, stb. szempontjából – sikerrel?
 
És mi van, ha akkor is lehet örülni mások örömének, ha nekünk magunknak most nem sikerült valami?
 
Ezt szoktam tanácsolni a tanítványaimnak:
 
Akármi van, mindenképp találd ki, mivel fogod jutalmazni magad, ha sikerül, amire készülsz. Legyen ez egy apróság, egy fagyi, bármi. De találd ki előre.
 
És aztán döntsd el, hogy AKKOR IS elmész fagyizni a vizsga után, ha nem sikerül úgy, ahogy szeretnéd! Huss: a feszültség jó részét kivettük.
 
Sokszor saját magunkkal szemben támasztunk túl magas elvárásokat, és a végén mi szenvedünk, mert nem lett ANNYIRA jó.
 
Hidd el, hogy jó vagy, és ünnepeld meg, hogy túl vagy a nehéz feladaton.
 
Sőt: mi van, ha nincsenek is nehéz vagy könnyű feladatok és mindig csak Te döntöd el, hogy nehéz vagy könnyű egy feladat? És mi lenne, ha nem is döntenéd el, hanem csak csinálnád és kész?
 
Hajrá, találkozunk vizsga után!
 
Robi

Mert érkezik a szív, és könnyedén száll el a baj

Standard

Azt gondolod baj van. Persze, most épp valóban lehetne jobb is.

De ez már elvárás. A „hogyan” inkább a kérdés mindig. Nem a lehetne. És nem az akarom.

Nincs az a gond, amit a színtisztán őszinte szeretet ne varázsolna látványosan kicsivé. És nem arról van szó, hogy a szőnyeg alá söpörjük. És nem is hurráoptimizmusról van szó. És végképp nem arról, hogy előre iszunk a medve bőrére.

Nem kiabálunk el azzal semmit, hogy egyszerűen csak tudjuk, hogy a megoldás a kezünkben van. Csak egy kis erősítésre van szükség.

Legyen akár külső körülmény, legyen akár belső kis vagy nagy korlát, ha megérkezik, akkor nehéz medicinlabdánk elkezd egyre könnyebbé válni. Tíz kiló, öt kiló, két kiló…

És ha megérkezik a szív, akkor már egy gyönyörű buborék száll, repül át a gondokon.

Amikor festettem, valaki nagyon fontos mozgatta a kezeimet.

A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését. Az akadályok ettől nem kisebbek. De ha ott a szív, akkor egyszeriben elhisszük, hogy minden lehetséges!

Te elhiszed?

Kép: „A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését”, 2019.