Ma reggelre egy levél várt egy 17 éves lánytól. Attól a lánytól, aki előző este ezt a képet küldte:
Ehhez nem fűznék sokat: egyetlen nap alatt egy véletlenül észrevett világvége kommentből jutottunk ide.
Azonnal láttam, hogy ez az ember egy mérhetetlen nagy érték. Sikerült a végtelen mélynek tűnő gödörből felnéznie, majd elindulnia a felfelé vezető úton. Küldtem neki pár gondolatot a készülő új könyvből – és erre jött a levél, melyre úgy válaszolok, hogy Te is olvashasd:
„Sok embert bántanak, és sokszor az elején, amikor még lehetne reagálni, az áldozat nem foglalkozik vele. Mire már szeretne, addigra a sebek túl mélyre hatolnak. Beletörik, elhiszi, hogy őt nem lehet szeretni, hogy nem értékes. Egyre inkább azt kezdi hinni, hogy megérdemli a bántást.
Pedig senki sem érdemli meg, és nem szabad figyelmen kívül hagyni a fájdalmat. Az élet olykor nehéz akadályok elé állít, de mindenkinek csak egy élete van, és minden élet számít, minden ember fontos. Nem szabad elbújni, mert azzal semmi sem oldódik meg. Bátor kiállás kell: vállaljuk önmagunkat, hiszen abban, hogy valaki kicsit más, nincs semmi rossz – nincs két egyforma ember.
Igen, van, hogy saját magunkat is bántanánk, de az nem segít, csak még mélyebb sebeket okoz. Engem is sokat bántottak, mély nyomokat hagyva bennem. Én is elbújtam, és néha magam ellen fordultam. De mára megtanultam: más vagyok, de értékes. És megtanultam kizárni azokat, akik mérgezik az életem.”
És íme a válaszom, fogadd Te is szeretettel:
„Amit írtál… az kemény. Nagyon kemény. És tudod mit? Tök igazad van sok mindenben, és hadd mondjak el valamit, amit jó lenne, ha most, most azonnal, bevésnél magadba: nem kell elbújni. Nem. Nem kell és nem is szabad.
Amikor bántottak, azt hitték, ők döntenek arról, ki vagy. Mintha a szavaik, a tetteik határoznák meg, mennyit érsz. De az igazság az, hogy nem ők írják a könyvedet. Te írod. És nem, nem vagy rossz, nem vagy kevés, nem vagy szerethetetlen. Az, hogy ők bántottak, nem jogosít fel téged arra, hogy te is bántsd saját magad. Érted? Nem azért, mert te gyenge lennél, hanem mert a sebeidet nem gyógyítja, ha belevágsz még egyet. Az csak mélyebb gödröt ás.
Az elbújás, a hallgatás, a csend – az öl. Lassú méreg. A fájdalom ettől nem múlik el, csak beléd fészkel, és onnan rág szét. De nem vagy egyedül. Akkor sem, ha most úgy érzed. És tudom, hogy néha minden porcikád azt súgja, hogy menekülj, rejtsd el magad. De figyelj rám: aki elrejti magát, az saját magát veszíti el először.
Nem kell mindenkit beengedni az életedbe, aki kopogtat. Sőt! Aki mérgez, azt ki kell zárni. De saját magadat? Téged soha. Soha nem fordulhatsz saját magad ellen, mert ha te is bántod magad, akkor ki marad melletted, amikor senki más nincs?
Látod, az igazi bátorság nem az, hogy tűrjük, nem az, hogy elviseljük. Az igazi bátorság az, hogy merünk kiállni magunkért. Nem kell megfelelni. Nem kell beleférni. Nem kell „jó gyereknek” lenni ahhoz, hogy szeressenek. Elég, hogy vagy.
És tudod mit?
Az, hogy most írtál, azt mutatja, hogy van benned egy hang, ami nem akarja feladni. Ez a hang te vagy. Ezt a hangot ne némítsd le soha. Fogd meg a kezét. Hallgass rá. Ő tudja az utat.”
Egy kis segítség:
Hogyan veheted észre magadon vagy a gyerekeden, hogy magát bántja?
1. Viselkedésbeli jelek
-
Visszahúzódás, bezárkózás, elbújás a világ elől.
-
Hirtelen változás a baráti körben, kapcsolatok megszakítása.
-
Gyakori mondatok, amik önhibáztatásról szólnak („Minden az én hibám”, „Nem érek semmit”).
-
Szélsőséges hangulatváltozások – egyik pillanatban nevet, a másikban teljesen eltűnik a fény belőle.
-
Állandó bocsánatkérés „mindenért”, még olyasmiért is, amiben nem hibás.
2. Fizikai jelek
-
Sebek, vágások, égési nyomok a karon, combon vagy más, könnyen eltakarható helyen.
-
Hirtelen túlzottan zárt öltözködés – hosszú ujj, hosszú nadrág akkor is, amikor kánikula van.
-
Fejfájás, gyomorfájás, gyakori rosszullét – lelki okok miatt.
3. Lelki jelek
-
Folyamatos szégyenérzet, mintha „nem lenne elég jó”.
-
Saját értéktelenség érzése: „Engem úgysem lehet szeretni.”
-
Gyakori álmatlanság, rémálmok, szorongásos rohamok.
-
Elfojtott düh – saját maga ellen fordulva.
4. Titkos jelek
-
„Furcsa” naplók, rajzok, zenék, amikben sok a sötétség, a fájdalom, a halál.
-
Szélsőséges önkritika, akár dicséretre is így reagál: „Csak szerencsém volt”, „Nem érdemlem meg.”
-
Gyakran mondogatja, hogy „nincs értelme semminek”.
Remény
Figyelj, és ezt vésd jól az eszedbe: mindig van remény. Mindig. Még akkor is, amikor azt hiszed, már nincs tovább. Még akkor is, amikor vaksötét van, és nem látod a kiutat. És akkor is ha nem akarod látni.
Az élet nem kérdezi meg, hogy készen állsz-e – bedob a mélyvízbe. De mindig van kapaszkodó. És a kapaszkodó sokszor ott van melletted, csak észre kell venni.
A jelek ott vannak. A fájdalom kiált. És ha odafigyelünk, ha észrevesszük, akkor van lehetőség segíteni. Magunknak. A gyerekünknek. A barátunknak. Bárkinek.
A titok nem az, hogy soha nem esünk el. Hanem az, hogy amikor elesünk, nem maradunk ott. Felállunk. Újra és újra.
És tudod miért?
Mert van megoldás. Mindig. Csak figyelni kell, észrevenni kell a sebeket – akár a láthatókat, akár a rejtetteket – és cselekedni kell. Nem holnap. Most.
Mert számítasz.
Mert fontos vagy.
És mert élsz.
VR
