Az egyik tanítványom (B., egy nagy kincs) olvasott a szünetben. Könyvet. Csakhogy jöttek a majmok.
Rászálltak:
– Apádnak nincs pénze tabletre?
Mondta, hogy van tabletje, otthon. (Na és ha nincs?)
Mondták, hogy bizonyítsa be, holnap hozza be, vagy csináljon róla fotót.
Másnap B. bevitte. (Máris mások miatt cselekedett máskép… Miért is kellene bárkinek bármit bizonyítania?)
– Jaaa, ájpedre nem telik? – kérdezték.
Mondta, hogy apjának az van. Pedig nem volt. Azért mondta, hogy hagyják békén végre. Aztán amikor nagy nehezen otthagyták, újra elkezdett olvasni. Erre nagy zajjal visszajöttek a majmok és kivették a kezéből…
– Mi ez? – lengette a könyvet az egyik.
– Bújja a betűket a kis eminens! – így a másik.
A tanítványom ledarálta őket a húsd…. Ja, bocs nem, az egy másik sztori… oda se neki, mintjárt beugrik mit csinált B., a kincs….
Ja, igen. Sírt.
És közben a kórus makogott és huhogott: U! Ü! Uuuoou! A majmok ugráltak a kincs körül és még csak nem is látták meg. Üvöltöztek, hadonásztak, egymásra licitáltak a hülyeségben. Egy idő után sokan azt sem tudták kit állnak körbe. A könyvet visszaadta egy másik kincs.
A tanítványom a pad alatt folytatta az olvasást, de már nem úgy, ahogy eddig. A lapokat könnyekkel nehezítette el. A padon elkenődtek a ceruzával rajzolt szívek.
Beszélgettünk. Mondta, nem visz könyvet. Viszi a tabletet. Mondtam, dehogy!
Hiszen te vagy a kincs. Vidd a könyvet. És vigyél még mást is. Vigyél egy adag erőt, ami felvértez a majmok támadásai ellen.
Azt mondta: az erő a könyvben van, viszi azt. És felolvas belőle a szünetben, hangosan.
Nem bújik el. Kiáll és hangosan felolvas.
– Miért? Milyen könyvet viszel?
– A tiédet. A „Minden sikerül”-t.
…
Pár héttel később:
Bejelentkezik hozzám gyémántbogár coachingra valaki (az egyéni konzultációt hívjuk így). Egy fiút szeretne anyukája elhozni. Ismerős az iskola, ismerős az osztály… hm. Izgalmas, nem lehet hogy… de. Az egyik valaki, akit az imént lemajmoztunk.
“Gyakran bántja a többieket, nem tudja kifejezni az érzéseit.” – írja a szülő.
Oh eddig is érdekes volt, de így már kezd izgalmas is lenni. Jelentkezés jóváhagyva.
Beszélgetünk. Emlékszik a könyves esetre. És az előtte fekvő papírt áztatni kezdik a könnycseppek.
Mondom, nincs ezzel baj. Megtörtént. Megbántad?
Bólogat.
Aztán kicsit összeszedi magát.
– Olyan jó volt, amikor B. (az olvasós tanítványom) felolvasott. Én leálltam de a többiek olyan hülyék.
– Miért mész akkor néha velük?
– Nem tudom. Mert ha nem megyek, akkor engem bántanak.
– Van ötleted, mit csinálj?
…
– Van.
– Na mi?
– Viszek könyvet és felolvasok belőle én is.
És a szünetben könnyek helyett a kincsek felolvasást tartanak a majmoknak. Akik lassan, nagyon lassan kinccsé változnak – vissza.
VR
#gyémántbogár #bátranlehetszfura
A könyveim itt találod, itt tudod megnézni, melyik való nektek:
