Ceruzák Lilinek

– Robi!
– Igen?
– Te gyakran adsz ilyen ceruzát?
– Igen, szoktam. Miért?
– Semmi, csak úgy…
– Na várj. Lilinek adtam, neked nem. Igaz?
– Igen.
– És ez rossz érzés?
– Ja neeeeeem, csak hogy akkor jössz még hozzánk?
– Igen, ha hívtok, jövök.
– Kiszámoltuk az Emesével, hogy még huszonegyszer kell jönnöd, és akkor neki is lesz ceruzája meg nekem is! Mert mi huszonketten vagyunk.
– Ja, hogy mindig adok egyet?
– Aha! Vagy kettőt.
– Hé. Te óriási arc vagy!
– Tényleg?
– Tényleg.
– Hát, lehet.
– Mi az, nem hiszed el?
– De, biztos…
– Na jó. Írásba adjam?
– Nem kell, elhiszem.
– Na figyi. Írok neked egy “Óriási arc vagy!” ceruzát. És Emesének is. Oké!
– (ugrál)
…
– Robi!!!
– Igen?
– Képzeld, tanultam tőled, és odaadtam Attilának az “Óriási arc vagy!” ceruzát! Mert ő is óriási arc csak olyan szomorú mindig meg mindig fél ha verset kell mondani.
– De akkor neked nincs ceruzád!
– Nem baj, nem az a lényeg. De majd még jössz?