Nem „alkalmazkodom” a bántáshoz.
A bántás nem időjárás, amihez veszel egy kabátot és annyi.
A bántás döntés. Agresszió. Határsértés.
Amikor valaki azt mondja: „légy elfogadóbb”, gyakran úgy érti: fogadd el, hogy az ő akarata fontosabb a te határaidnál.
Köszi, nem.
„Akit bántanak, az alkalmazkodjon.”
Mihez? A pofonhoz? A gúnyhoz? A lenézéshez?
Nem. A határ az határ.
„A világ kemény, szokd meg.”
Ismerős a mondat. Ez a gyávák propaganda-beszédje.
Aki ezt mantrázza, azt kéri: ne zavarj változással, maradjon minden úgy, ahogy neki kényelmes. Hogy neki ne kelljen fejlődnie!
De te akkor is határt húzol:Ú
– Nem normalizálod az erőszakot.
– Nem leszel bokszzsák.
– Nem leszel hálás a rúgásért.
Alkalmazkodni lehet – a fényhez, de nem a sötéthez.
A tisztelethez, nem a megalázáshoz.
A figyelemhez, nem a beszóláshoz.
A „ne legyél puhány” fordításban annyit tesz: mondj le az érzékenységedről, hogy kényelmesebben lehessen téged bántani.
De az együttéléshez nem vastag bőr kell, hanem emberség és felelősség.
Ha tényleg kemény a világ, akkor pont ezért kellünk mi, akik nem rúgunk bele a földön fekvőbe.
Pont ezért kellenek a kérdések az ítéletek előtt, a csönd, ha nem érted, és a bocsánat, ha átléptél egy határt.
Szóval: nem „szokom meg”.
Megállítom. Szólok. Elhatárolódom.
És ezt javaslom mindenkinek, aki még azt hiszi, hogy a bántáshoz kell igazodni.
Szokd meg inkább ezt és szoktasd őket is hozzá: itt határok vannak.
És aki nem tudja tisztelni őket, az ne a sértettet oktassa ki „alkalmazkodásból”.
VR
Kemény lesz és gyógyító – az új könyv október 15-én jelenik meg!
