“Félek, hogy félnek tőlem” – “Nem akartam, hogy beteg legyen”… “Azért megölelhetlek?”
Egyre több helyről hallom, hogy egyes szakemberek nem tartanak foglalkozást gyerekeknek, mert… oké. Most elvileg nem is lehet, ha szolgáltatásnak vesszük. Meg abba is belemehetnék, hogy ha ilyen könnyen lemondanak erről, akkor vajon mennyire találtak a saját útjukra? Mennyire szeretik VALÓBAN a gyerekekkel töltött időt? Amikor novemberben indult a zárás, sok helyen láttam: “Akkor majd tavasszal találkozunk, legyetek jók, szivcsi lavcsi!” Mint a vakációnál kirakott V betű… Ilyen könnyen nem lehet ezt feladni. Meg ugye a “zárjuk be azonnal az iskolákat, mert lett két beteg” – megfutamodás! Hát hahó, amit szeret az ember, nem mondhat le róla ilyen könnyen! Én sosem fogom abbahagyni, akkor sem, ha lőnek!
De nem is ez itt a bibi. Hanem ez:
A hírekben nem egyszer írták, hogy a gyerekek a vírushordozók. Aha! Ez még ha igaz is: amiatt, hogy a nyolcévesek is a neten lógnak, otthon megy a tévé, rádió: meghallják ezeket a hasznos híreket. A gyerekek szerintem semmilyen hírt ne hallgassanak, ne olvassanak.
Érzem rajtuk a feszkót. Egy év alatt már megtanulták, hogy ne mutassák, de érzem. Gyűlik a trágya a szatyorba és le fog szakadni a szatyor füle.
Milyen lehet szerinted, ha egy 8-10 éves gyerek azt hallja: a gyerekek hordozzák? És amikor megtudja, hogy azért nincs ilyen meg olyan különóra, mert valaki nem meri neki megtartani? Tudom, nem ez a cél, de a felelősséget szépen rájuk tolja ám ez. Az óráimon szinte mindig előkerül a “ki a hibás” téma. A gyerekek mindig ezt kezdik el keresni egy konfliktusban. És itt is.
És akkor nincs igazi iskola és nem vállalnak különórát sem velük. Mi jön le ebből a számukra? “Veszélyes vagyok, félnek tőlem” – milyen lehet ezt éreznie egy végtelenül szeretni képes csodának?
Figyu. Az egyetlen, amit te döntesz el száz százalékig az az, hogy mit érzel. Ezen ne hagyd, hogy bárki változtasson. Ne engedd át az irányítást! Segíts a gyerekeknek abban, hogy ezt a remélhetőleg lassan végjátékhoz érő elszúrt feladványt minél kisebb károkkal fejezzék be. A magam részéről mindent megteszek az óráimon (ha lesznek) azért, hogy letegyék azt a trágyával teli szatyrot és visszarázódjanak a normál működésbe. Tudom, ugyanolyan nem lesz és nem is kell. Az kell, hogy tanuljuk meg ebből az egészből ami hasznos és dobjuk ki, ami kakis lett.
Nem szeretnék belemenni a dologba és ne tessék félreérteni. Végtelen tisztelettel vagyok az idősek iránt. Most is hallom: ők a legfontosabbak, mert nekik köszönhetjük ahol most tartunk. Igaz. Szó nincs arról, hogy ez fontosabb vagy az. A vagy B. Vagy helyett: ÉS! Fontosak az idősek ÉS a gyerekek IS. Mert nem árt erre is ránézni: mialatt megmentünk száz idős embert, legalább ennyi gyerek életét éri visszafordíthatatlan kár. És a gyerekek jelentik a jövőt. Generációkat befolyásolhat, hogy a mostani gyerekek miben élik a legszebb éveiket! Gondold csak el, rád hogyan hatottak a nagyszülők, szülők. Két háború, de egy biztos. Gondolj bele ebbe is: egy 10 éves gyereknek 1 év káosz az életének egytized része. Ez rengeteg!
Van dolgunk.
Szűrd meg a híreket, amik eljutnak a gyerekekhez. Semmiképp ne menjen egész nap a tévé, rádió a háttérben. Válasszatok zenéket, azt hallgassátok. Vagy beszélgessetek.
Nagyon rossz, ha egy gyerek fél. De a legrosszabb, amikor attól fél, hogy félnek tőle. Pedig szeret. Ad. Árad.
És persze rakjuk rendbe az osztályt, amint lehet. Hívjatok, sosem fogjátok elfelejteni.
És nyugodtan odajöhettek, ez az életem. Akkor is csinálnám, ha tényleg veszélyes lenne. De nem az.
A veszélyes csak a butaság fegyvere, ha befolyásos emberek kezébe kerül. Tegyük a dolgunkat, szeressünk okosan!
Gyertek közel, súgok valamit:
Igazi kincsek vagytok!
Vagy ahogyan az új könyvem címe is mondja:
Psszt! Csoda vagy!
❤️10
Robi
