A fájdalomhozó rajzpályázatok öt típusa – és hogyan ismerd fel?

– Anya, nyertem a pályázaton?
– Sajnos nem, kicsim.
– Miért?
– Mert Pistikének lett több lájkja.

A tehetség nem a lájkokkal mérendő!

Gyermekrajz pályázatok, amiktől hányok?

Ja, majdnem.

A gyerekek önbecsülését építem nap mint nap. És közben fél szemmel látom, hogy mennyi minden van az ellen, hogy a gyerekek jobban higgyenek magukban és végre elfogadják, hogy igen, tehetségesek, ügyesek és sokra vihetik.

Sajnos az a helyzet, hogy egyre nehezebb feladat igazi értékadó programot kínálni. Mert minket, szülőket elárasztanak a trágya, slendrián és hozzá nem értő „hirtelenjött” gyerekeknek szóló valamik.

A fájdalomhozó rajzpályázatok típusai:

1. A fekete lyuk

Beküldöd a rajzot és nem történik semmi. Nulla visszajelzés, és eredményhirdetés sincs.
Eredmény, amit a gyermeked gondolni fog: „Minek csináltam?” – Feleslegesen dolgozott, ráadásul elveszett egy szép rajz, amit másnak is adhatott volna. A gyerekek szeretnek rajzot ajándékozni!

2. A félfekete lyuk

A rajzpályázat, ahová beküldöd a rajzot és visszajeleznek, hogy nyert, de a nyeremény sosem érkezik meg.
Eredmény, amit a gyermeked gondolni fog: Nem is volt nyeremény, átverték. És átverték aput és anyut is. Pedig őket nem lehet átverni.

3. A kampányos

Csak reklám. Csak a logók. Csak az, hogy gyerekekkel reklámozzunk ingyen.
Eredmény, amit a gyermeked gondolni fog: „De jó!” – igen ám, de ha nem nyer, ez semmit nem épít. Ha nyer, akkor sem.

4. Lájkból dráma – KözönségSavazás fájdalom módra

A pályázatokra lájkkal lehet szavazni.
1. A Facebook funkcióit erre használni nem szabályszerű.
2. Pistike, aki egy fekete pöttyöt nyom a papírra, simán nyer, mert a játszótéri közösség és kerületi kismamaklub szanaszét osztja a képet. Aztán már olyanok is osztják, akiknek fogalma nincs, hogy kicsoda Pistike.
3. Egy közönségszavazás állása ebben az esetben nem kéne, hogy nyilvános legyen. Márpedig itt nagyon az.
Eredmény, amit a gyermeked gondolni fog: Semmi. Ő ezt nem fogja látni – szerencsére.
Eredmény, ha nyer: Elhiszi, hogy ebben a pályázatban elég volt a fekete pötty, és a többiek mind bénák – erősödik az önteltség, pedig az nem jó.
Eredmény, ha nem nyer: Nem a rajzon múlik, hanem azon, hogy kinek hány mozgatható ismerőse van. Ezek szerint őt nem szeretik elegen, ha nem kapott sok lájkot? Ha mégis nyer, és később kiderül, hogy ezért nyert, az nagyon gáz!

5. Nincs ötödik. 

Tessék normális pályázatokat kiírni! Mindenkinek ez az üzenet!

  • Legyen normális témája.
  • Legyen meg, hogy mi, hogy várható.
  • Legyen normális a díj.
  • Ne a reklám folyjon belőle.
  • Adjon értéket, legyen igazi jutalom már részt venni is rajta!
  • Kapjon megbecsülést minden pályázó!
  • Legyen a díjátadó nagyszabású!

Ismerd fel a fájdalomhozó pályázatokat:

Hajaj. az a baj, hogy nehéz felismerni. Mert lám, a Gyémántbogár Díj is 2017-ben indult először, mégsem mondható fájdalomhozónak. Az egyetlen mód, ha ezentúl többen veszik komolyan, hogy a gyerekeknek szóló pályázatok és versenyek nem csupán marketingeszközök. Értéket kell adniuk és a gyerekekről kell, hogy szóljanak!

Onnan ismered fel, hogy beleléptél valamibe, hogy amikor leülsz, büdös van. De egyre kevesebb büdös lesz talán, amibe bele tudsz lépni.

6. Nincs hatodik.

Tessék pályázni: Gyémántbogár Díj 2018 – itt nem ér csalódás.

 

Robi

Share:

Vélemény, hozzászólás?