Nem hiszik el, hogy fáradt vagy
Azt írták nekem többen is, hogy arról kéne beszélnem, hogy a hétköznapok fáradtságát némelyek alábecsülik – vagyis nem ismerik el, hogy te pusztán az iskolától is elfáradsz.
Ez elég gyakori, ugye, felnőttek? Úgy gondolják, hogy majd akkor lesz neked igazán rossz, ha dolgozni fogsz.
Hát ez egy hatalmas tévedés, mert ezzel tulajdonképpen azt mondják, hogy amikor majd dolgozol, akkor se lesz jó – nehogy már azért, mert kijárod az iskolát és elvégzed, amit el akarsz, máris azzá válsz, akivé szeretnél.
Azt mondják, hogy majd „akkor is pocsék lesz”. Pedig szerintem ez hülyeség.
A másik, hogy szerintük a munkahelyen több gond van, mint az iskolában.
Ez is két oldalról nézhető. Szerintem nem lenne olyan felnőtt, aki végigcsinálná azt, amit te most.
Ezt elmondom még egyszer: sem én, sem más felnőtt nem vállalná be azt, amit te csinálsz – hogy a legszebb gyerekkorát, ifjúkorát azzal tölti, hogy hajnalban felkel, buszra száll, nyomorog egy kicsit, és olyan helyre megy, ahol nem biztos, hogy szeretne lenni, ahol olyan dolgok történnek, amiket nem szeretne, hogy történjenek.
Szóval: nagy respekt!
Egyrészt ezért, másrészt azért is, mert amikor a felnőttek azt mondják, hogy ez csak „kamasz probléma”, akkor valószínűleg vagy soha nem voltak gyerekek, vagy nem emlékeznek rá, esetleg velük annyira nem foglalkoztak, hogy ez nem is volt téma.
Amikor én gyerek voltam, nem volt könnyű. Anyukám nem nagyon vett részt a nevelésemben, apukám pedig kellőképpen szigorú volt akkor is, amikor nem kellett volna.
Ezt még most is nyögöm, mert én is tudok szigorú lenni akkor is, amikor nem kéne.
Talán éppen ezért foglalkozom veletek most: mert szeretném, ha ez nektek egy kicsit könnyebb lenne, mint amilyennek kinéz.
Ha nem ismerik el, hogy te igenis leteszel valamit az asztalra, az az ő problémájuk.
Valószínűleg maguktól vártak többet, nekik nem sikerült, és most rád akarják nyomni, hogy te majd megoldod helyettük – sőt, te mented meg a „név becsületét”.
Aztán valaki azt írta, hogy az a baj, hogy tudja, mi történik, és még azt is, hogy igazuk van azoknak, akik őt lebecsülik.
Szerintem ez már a dolog következménye.
Ez tévedés. Nehogy már igazat adjunk azoknak, akiknek nincs igazuk – csak azért, hogy ne érezzék magukat kellemetlenül!
Az embereknek nincs mindig igazuk. Nekem sincs mindig.
Nyugodtan mondhatod, hogy nem értesz velem egyet – nem fogok megsértődni, nem fogok falnak menni.
De hülyeséget ne higgyünk el.
Egyrészt: nagy respekt, hogy ezt végigcsinálod, és további sok erőt kívánok neked.
Másrészt: olyan munkát vállalj majd, amit tényleg szeretsz!
Tudom, ez kicsit bullshitnek hangzik, de nem lesz nehéz dolgozni, ha nem tekinted munkának.
Ha belegondolsz: a tanulás sem nehéz, ha olyasmit tanulsz, ami érdekel.
Ha viszont olyasmit kell megtanulnod, ami nem érdekel, az már nagy dilemma.
Én úgy csináltam, hogy letudtam, amilyen hamar csak lehetett.
Csak a legszükségesebb, legkevesebb időt foglalkoztam azzal, ami nem érdekelt, vagy ami idegesített – például egy tanár, vagy maga a hülyeség.
Ha nem láttam értelmét, félretettem az utolsó pillanatra, és csak akkor tanultam meg, amikor már muszáj volt.
De akkor nagyon intenzíven: akár hajnalban felkeltem, és megcsináltam.
Egy munkahelyen ezt már nem kell majd így csinálni.
Őszintén kívánom neked, hogy csupa olyan dolgot csinálhass, amit szeretsz, mert akkor az tényleg jó lesz.
Mondom: tudom, sokan mondják, hogy „csináld, amit szeretsz, és a pénz követni fog” – de ez önmagában nem igaz.
Sok tapasztalat kell ahhoz, hogy rájöjj, mi az, ami igazán neked való.
De hidd el: abban a pillanatban, amikor megtalálod, semmi sem lesz nehéz.
Ne hagyd magad lehúzni, és ne hallgass azokra, akik nem értékelik a munkádat!
Nagyon nagy dolog, amit teszel – hogy minden nap ezt csinálod.
Gratulálok hozzá, és kitartást kívánok!
VR
