Iskola. Foglalkozást tartok. Lelkesek. Szeretik.
Bizony, jól érzem én is magam. Hiszen ez is fontos. Ott ülnek, 28-an. Figyelnek. Lelkesednek. Dolgoznak. Kitartanak. Nem az udvaron játszanak. Nem szórakoznak. Na jó, picit mégis.
28 gyerek. 28-szor két óra. Az hm… 56 óra. Nekem adják.
Elfelejtjük, hogy a gyerekek ideje is fontos. Rángatjuk magunkkal ide meg oda. Természetesnek vesszük, hogy ők mindig ráérnek délelőttönként. Rendben. Itt, ilyenkor még nem ők döntenek. Iskolába járni kell. Reggel fel kell kelni. El kell indulni. Pakolni, öltözni. Bármilyen idő van, menni kell.
Ránk szánják az idejüket. Ez nagy ajándék nekünk. Bizony!
Rajzolunk. Telik az idő. Az én időm is, de én vállaltam. Ők nem dönthetnek ilyen szabadon. Telik az ő idejük. Sok idejük telik. Ezért nem reklamálnak, elfogadják. Elfogadják, mert ezen változtatni nehéz. Talán nem is lehet. Suliba járni kell. Hogy ott jó dolgok történnek, az csak nyeremény lehet!
Nekem óriási nyeremény, hogy a gyerekek éppen az én óráimra szánják az idejüket. És persze ezt az iskolák is megengedik. Köszönöm!
Sok osztály. Sok gyerek. Sokszor két óra.
Nekem adják.
Köszönöm szépen, hogy erre szántátok, szánjátok az időtöket!
Robi
