Egyszer volt, hol nem volt, de inkább most van és itt, a fura valóságban, élt egy anyuka, aki annyira féltette a gyerekét, hogy mindentől meg akarta menteni, ami csak veszélyes lehetett.
Először csak a széltől óvta. Aztán a hidegtől. Később a melegtől. Aztán a rossz jegyektől. A ronda nézésektől, a csúfolódástól, a szomorúságtól, a „nem vagyok elég jó”-érzéstől. És miközben próbálta mindezt eltakarni, olyan volt, mintha szépen lassan a gyerek ölébe ült volna. Mert bizony anyukának is támaszra volt szüksége. Neki sem volt minden kerek, de igyekezett elfedni és kapóra jöttek a gyerek nyűgjei.
A gyerek ott ült a padon, anyuka alatt egyre jobban összenyomva. Egy ideig még bírta. De egy idő után már nem kapott levegőt.
Mondtam is az anyukának finoman:
– Ne haragudj, lehet, hogy kicsit túl… sok vagy most. Talán ne ülj rá a gyerekre.
– Én csak védeni akarom – válaszolta. – És különben is, semmi közöd hozzá, hogy én… ilyen vagyok.
És leült. Rá. Teljes testtel. Teljes lélekkel. Teljes félelemmel.
A gyerek először csak nézett. Aztán egy furcsa, nyekkenő hang hallatszott. Aztán már nem szólt semmit. Lapos lett. Lapos, mint egy frizbi. Vagy mint egy túlterhelt matekfüzet az év végén. Minden benne volt, amit nem ő írt bele. A frizbi pedig úgy nézett ki, mint ami már vagy ötvenöt nyári szüneten van túl.
Mondtam az anyukának:
– Kelj fel. Nézd meg, mit csináltál.
Azt felelte:
– Nem látok semmit. Olyan csend van. Olyan jó csendes ez a gyerek mostanában.
És valóban. A gyerek csendben volt. Mert egy frizbi nem kiabál. Nem sír. Csak repül néha, ha valaki végre eldobja. Csak akkor meg annak nem örül, hogy eldobták.
——
Ha annyira félted, hogy inkább éled helyette az életét – előbb-utóbb lapos lesz. És nem azért, mert gyenge, hanem mert nem hagytad élni. Ne ülj rá.
Ne nyomd agyon a félelmeiddel. Sem az elvárásaiddal. Sem a túlszereteteddel. Néha az a legnagyobb védelem, ha leülsz mellé – nem rá.
És ha nem vagy hajlandó a saját terheidre ránézni, nehéz lesz a gyerekednek is. Bátorság kell ehhez, tudom. Tessék, adok egy marékkal. Csak ne telepedj rá, mert nem azért született. Igaz, megoldja a jövőt. De nem a te múltadat. Add meg neki a szabadságot. Engedd meg neki a saját megoldását meglelni. És te is megleled a sajátod.
VR
