Beszélsz, de nem hallanak.
Érzel, de ők nem érzik.
Látsz, de ők nem látnak.
Csak mindenki mondja a magáét. Mintha mindenki meg akarná mondani, hogy te mit és hogyan csinálj, mert neked most nem jó, nem helyes, nem így kellene…
Vagy épp nem mond semmit. Mintha nem érdekelnéd. Levegőnek néz. Lehet, hogy tudja, hogy vannak gondjaid, fájdalmaid, de pont nem érdekli.
Lehet, hogy te magad sem érdekled őt.
És akkor mi van?
És akkor mi van, ha senkit sem érdekelsz? Tudom, rossz. De:
Mi van, ha nincs szükségünk arra, hogy érdeklődjenek irántunk azok, akik csak úgy csinálnak, mintha érdeklődnének?
Mi van, ha nem kell mindig megerősítés, anélkül is elhisszük, hogy jók vagyunk?
Mi van, ha nem kell bizonygatnunk magunkat senkinek?
Ha nem kell könyörögnünk a figyelemért?
Mi van, ha a csend nem üresség, hanem tér? Egy hatalmas, tágas, szabad tér, ahol végre hallhatjuk a saját hangunkat.
Mi magunk vagyunk azok, akik meghallják, amit mondunk.
Mi magunk vagyunk azok, akik érezzük, amit érzünk.
És mi van, ha mi magunk vagyunk azok, akik meglátjuk magunkban azt, amit mások nem?
Akkor talán nincs is más dolgunk, csak megállni egy pillanatra és észrevenni: itt vagyunk.
Létezünk.
És ez elég.
Mert nem attól vagy értékes, hogy mások meglátnak.
Hanem attól, hogy te látod magad.
És már látod magad:
Látod, hogy nem minden kerek ebben a világban. Látod, hogy bántások tömkelege terjeng alattomosan, mint a zsebkendőre fröccsenő fekete tintacseppek. Még össze is folynak néha, és együtt feketítik be a fehéret.
Érzed, hogy valamit tenned kellene, mert másoknak sem jó. De közben neked sincs minden rendben. Előbb magadat kell helyre tenned!
Hidd el, fontos vagy.
Akkor is, ha azt mondták, senki sem vagy.
Akkor is, ha nem vesznek észre.
Akkor is, ha úgy érzed: hiába mondod, nem hallgatnak rád.
Akkor is, ha hiába érzed, ők nem érzik.
Bántottak, levegőnek néztek és igazságtalanságok sorát élted át. De nem számít.
Hiszen ha saját magad hajlandó vagy észrevenni, akkor a számodra legfontosabb valaki máris észrevett!
Vedd észre a kincset, aki vagy!
Vedd észre, hogy igen, néha lehetsz Te a legfontosabb – saját magadnak. Ez nem ego, nem beképzeltség. Ez önmagad elfogadása és értékelése. És ha elfogadod magad, teljesen mindegy, hogy hányan nem látnak. Csak azok fognak számítani, akik mindig melletted vannak. Mintha a bajok viharán át átsejlene a fény. A Nap sugarai mindenen keresztül épp a Te arcodra világítanak. Erőre kapsz, és a szárnyaid újra működnek.
Engedd meg magadnak, hogy felszállj, repülj, jó magasra! Olyan magasra, ahonnan belátod az egész Világot. És ha lenézel, ott lesznek azok, akik pontosan ilyennek szeretnek. Ott világítanak ők is, gyémántként ragyogva és készek arra, hogy veled repüljenek.
Őket kell meglátnod, és nem azokat, akik nem látnak Téged.
VR
