Nagyon mélyen, nagyon éretten és nagy felkiáltójellel

És akkor, ott, abban a pillanatban megláttam a szemében.

Valahogy mindig azt éreztem, hogy tesztel engem. Valahogy mindig mintha az lett volna az arcán, hogy oké, de mire jó ez az egész. Úgysem lesz jobb. Úgysem változik semmi. Haladjunk.

Ő az, aki amit csinálni „kell”, nagyon minimálban csinálja. Csak amit muszáj. Amire már nem mondják, hogy kevés.

Ő olyasvalaki, akinél azt érzed: tud valamit, de direkt nem mondja ki. Olyasvalaki, aki a legtöbbek számára amolyan „hagyjuk” kategóriás. Mert annyira ritkán mutatja meg önmagát, hogy még azok sem ismerik, akik nap mint nap találkoznak vele. Nem mutatja meg magát, mert nem tartja önmagát érdemesnek arra, hogy valaki megkedvelje az igazi kincs mivoltát. Ott bújkál, önmaga árnyékában.

Ő az, aki senkit nem enged közel – mert minek? Minek az egész felhajtás, nincs itt semmi érdekes, haladjunk tovább. Annyiszor és annyian mondták már meg neki, hogy mi a helyes, hogy már nem tudja, mi az igazság. Annyiszor és annyian mondták már meg neki, hogy kik a jók és kik a rosszak, kik a szépek és kik a csúnyák, kik az ügyesek és kik a bénák, hogy maga már nem is tud dönteni.

Kivéve, ha saját magáról van szó. Magára bezzeg simán mond bármit, ami éppen megfelel ott és akkor. Mert ha nem akarja, hogy valaki megismerje őt, akkor máris emeli a falat és inkább mond valami sablont. Csak zárjuk le, haladjunk tovább, mert ha sokat ad magából, akkor abból mindig baj van.

De legbelül tudja ám. Tudja, hogy mekkora érték. Ott van a szemében. Ott van minden mozdulatában. Még – igen- az online mozdulataiban is. De nem ezt láttam meg most. Valami egész mást.

Ő az, aki ha olyasvalakire talál, aki megérti őt, egyszerre még vastagabb falat húz fel. Még egy réteg tégla, vastag szigetelés, vakolat, festék. A legtöbben ilyenkor elfordulnak Tőle. Feladják. Én soha nem adom fel. Mert tudom, hogy ott van az a valami, amit keresek. És hiszem, hogy ez a valami egy óriási ajándék.

A helyzet az, hogy nem csak én keresem ám. Ő is keresi. Mert önmaga kincse még ismeretlen számára is.

Ő egy igazi Gyémántbogár. A Gyémántbogarak leggyémántbogarabbika.

Ott van az a valami, biztosan. Nem adom fel. És ha nem adom fel, akkor érdekes dolog történik. Tudod, hogy csinálom?

Figyelek.

És ha már eleget figyeltem, akkor…

Figyelek.

A legapróbb dolgokat is meglátom. A sorok között olvasni könnyű. De egy fal mögött meglátni a kincset sokkal nehezebb. Nagyon, nagyon kell figyelned!

Nem bámulni, mert akkor bezár. Véged. Nincs ajándék.

De ha figyelsz és ha ezt Ő érzi, akkor egyszercsak megtörténik.

Mert egy falat nem kívülről kell lebontani valaki körül. Csak figyelni kell. Óvatosan. Mint napsütésben a köveken melegedő csillogó kis gyíkocska: elég egy rossz mozdulat és máris elbújik a sötétben. Várhatsz rá újra.

Figyelned és várnod kell. Mert nem kívülről bontasz. Várj még. És egyszercsak, szinte észrevétlenül Ő egy egészen apró kis résen kikukucskál rád a fal mögül. És ha azt látja, hogy figyelsz, akkor kinéz egy másik kis lyukon is. Figyelj hát, míg lassan lebomlik a fal, és láthatod Őt, immár fal nélkül, álarc nélkül.

És akkor, abban a pillanatban meglátod a szemében.

Ő az, akinek a szemében meglátod a figyelmed jutalmát. Ott van a szemében nagyon nagyon mélyen. Fájdalommal még sebzett hála ez, de hála. Gyógyírt a fájdalomra Te adhatsz majd. De várnod kell még. Mert Ő ilyen. Csak figyelned kell. Mert akkor ezt gondolja majd magában:

„Jé. Ez nem piszkál engem. Ez nem kutakodik. Ez nem vájkálódik! Ez… ez… ez elfogad engem!”

Elfogad bizony. Ilyennek és nem másnak. Nem minősít, nem kielemez és nem következtet. Csak elfogad. És nagyon figyel.

Nos, figyelek hát. Rá is figyeltem. És akkor, ott, abban a pillanatban megláttam a szemében. Nagyon mélyen, nagyon éretten és nagyon nagy felkiáltójellel. A csillogó szemek ezt suttogták:

„Köszönöm, hogy elfogadsz. Köszönöm, hogy én – én lehetek melletted. Köszönöm, hogy ennyire, ilyen teljességgel itt vagy.”

Ő az, akire figyelni már önmagában ajándék. Mert a csoda lassan előbújik a fal mögül. Csak nézd, nézd, nézd! És figyelj rá. Figyeld a szemét. Lásd meg benne, mit akar mondani.

Mérhetetlen értékek vannak ezekben a szemekben. Segíts nekik felszínre törni!

Minden tudásom a Tiétek, Gyémántbogarak. Szeretlek Titeket.
A Ti boldogságotok számomra az élet.

Robi

Share:

Vélemény, hozzászólás?