Ne várd meg, amíg nagy baj lesz!
És nem, nem fog magától megoldódni.
Sokszor van az, hogy látom: valakivel valami nincs rendben. Szólok annak, akinek az illető – elvileg – fontos… semmi nem történik. Megint szólok – és nem értik, miért szólok.
Aztán, amikor tényleg baj van, jön a sunnyogás. Hogy miért?
– Mert nem akarnak zavarni senkit, hiszen mindenkinek van baja, nem akarnak még ők is hozzátenni. De hiszen bszki, ez az életem, akkor miért zavarna?
– Mert nem hisznek abban, hogy segítene bárki vagy bármi. Ez a legszomorúbb, hiszen ez már önmagában azt jelzi: túl sokáig vártunk.
Ez így megy heteken át, majd hónapokon át. A végén pedig (végre) megszólalnak:
„Nem tudnál esetleg ráérni egy kicsit? Itt kéne egy —kis— segítség…”
Persze, ráérek. Mindig ráérek, ha tényleg baj van. Vagy ha végre elhiszik, hogy látom, mi a helyzet. Szóval rendben, oké, nagy a kaki, de innen szép nyerni:
Ránézek a helyzetre, feltérképezem. Majd, ha kérik, elmondom, mit kéne csinálni…
És nem csinálják.
Mert „amit eddig csináltak, az sem volt jó”.
Igen. Pont ez az. Talán akkor nem azt kellene csinálni, mint eddig!
Olyan ez, mint a matek:
Ha valami lefele megy és tegnap is lefele ment, akkor valószínűleg holnap is lefele fog menni. És ha három hónapja folyamatosan zuhan, akkor nem fog csak úgy megállni. A végén elérjük az alját – onnan pedig baromi nehéz kimászni: például már magát bántja azért, mert bántották.
Tessék észrevenni az apró jeleket. Tessék hallgatni rájuk. Vagy legalább arra hallgatni, aki észrevette.
Nem lehet abban bízni, hogy „majd magától helyrejön”. Nem jön helyre semmi sem magától. Főleg, ha ugyanazt csináljuk újra és újra. Ez nem hibáztatás, ezek tények. Sajnos.
Ha változást akarunk, valamit egészen máshogy kell csinálni. Másik oldalról kell megfogni a problémát. Nem lehet állandóan visszatérni ahhoz, amivel újra meg újra azzal áltatjuk magunkat, hogy „na, most jó lesz”. Sajnos nem lesz jó.
Merjünk hallgatni a legextrémebb ötletekre is – mert néha épp azok húznak ki a gödörből. És ha valami nem oké, ne sunnyogjunk, hanem nézzünk szembe a helyzettel.
Lehet bánkódni, lehet hibáztatni – de semmi értelme, mert csak egyre rosszabb lesz.
Amikor pedig valaki elveszíti az utolsó csepp reményt is – akkor van igazán nagy baj.
Ne várjuk hát meg a nagy bajt:
Cselekedjünk most.
Íme néhány helyzet, gyerekednek és neked is:
Ha bántják a gyereked vagy téged:
Nicsak, ki beszól?!
Ha aggódsz-aggódik, úgy érzi, nem fog sikerülni (felvételi, dolgozat, verseny, felelés, vizsga):
Nyugi má.. Nyugi van!
Ha kilóg a sorból és úgy érzi, nem értik meg, ráadásul nem mer ezért önmaga lenni:
Bátran lehetsz Fura!
Ha azt hiszi, hogy a különlegessége hátrány:
Rendkívüli (eset) vagy!
Azt látom, hogy követnek több, mint százezren… és sokan közülük sunnyognak. Nem kellene: a dolgok elmismásolása nem hoz megoldást!
Köszi, ha cselekszel, mert így tudok én is segíteni. És köszi, ha eljuttatod az üzenetemet annak, akit érint, és cselekednie kellene.
VR 
