Meddig mondjuk még azt, hogy “Ne foglalkozz vele”?
Miért és meddig tanítják oly sokan még mindig ezt a választ gyerekeinknek, amikor bántják őket? Miért mondják úgy félvállról szülőként vagy tanárként, hogy “ne foglalkozz vele”, mintha ez bármilyen megoldást hozna? És vajon meddig tartjuk életben ezt a halálra unt sablon választ, ami inkább súlyosbítja a problémát, mintsem segítene?
Miért és meddig tanítják oly sokan még mindig ezt a választ gyerekeinknek, amikor bántják őket? Miért mondják úgy félvállról szülőként vagy tanárként, hogy “ne foglalkozz vele”, mintha ez bármilyen megoldást hozna? És vajon meddig tartjuk életben ezt a halálra unt sablon választ, ami inkább súlyosbítja a problémát, mintsem segítene?
A valóság az, hogy akit bántanak, az nem tud “nem foglalkozni vele”.
A fájdalom, a szégyen, az elszigeteltség érzése ott marad, akár kimondja, akár magában tartja. Ez az egyszerű mondat arra tanítja a gyerekeket, hogy a problémáikkal maradjanak egyedül, hogy a zaklatás valami olyasmi, amit “el kell viselni”. Pedig nem kell!
Ideje újraírni ezt a mintát, hiszen:
– Ha egy gyereket bántanak, nem arra van szüksége, hogy elbagatellizáljuk az érzéseit, hanem arra, hogy meghallgassuk.
– Arra, hogy valaki megértse, mi történik vele, és együtt gondolkodjon vele a megoldáson.
– Arra, hogy érezze: nincs egyedül.
Tegyünk azért, hogy a “ne foglalkozz vele” helyett azt mondhassuk: “Itt vagyok. Segítek.”
Mert ha mi, felnőttek nem foglalkozunk vele, hogyan is várhatnánk el, hogy a gyerekek megoldják egyedül?
Ne foglalkozz vele…
Ugye ismerős a mondat? Ha valakit bántanak, ez az első “okos” tanács, amit sokan kapnak: “Ne foglalkozz vele!” Mintha egy varázsütésre eltűnne minden fájdalom és megaláztatás. Pedig nem így működik.
Mondom, huszonharmadszor is, ha kell:
📢 Nem – tud – nem – foglalkozni – vele!
Ott van a fejében, a szívében, a zsigereiben. Ez a tanács nem megnyugtat, hanem magára hagyja azt, aki amúgy is a padlón van. Ez nem megoldás, hanem egy instant “törődj magaddal, én nem érek rád” kapszula.
Mi lenne, ha másképp állnánk hozzá?
Mi lenne, ha azt mondanánk:
– “Mesélj, mi történt?”
– “Ez nem oké. Segítek kitalálni, mit tegyünk.”
– “Itt vagyok, számíthatsz rám.”
Ezerszer többet érnek ezek, mint a “ne foglalkozz vele”, mert törődést mutatnak. És ez az, amire szüksége van annak, akit bántanak: egy biztos pont, ahol meghallgatják és támogatják.
Hagyd, hogy a “ne foglalkozz vele” elmehessen nyugdíjba! És tanítsuk meg a gyerekeinknek és magunknak is, hogy foglalkozni igenis kell vele. Mert aki bajban van, annak szüksége van rád.
Legyél te az a felnőtt, akire emlékezni fognak, mert nem hagyta őket egyedül!
Ajánlott karácsonyi olvasmány:
Légy Te is Bánthatatlan
