Nem elég, nagyon nem elég. Kevés vagyok!
És közben mások mintha tök lazán vennének mindent. Mintha ők nem is stresszelnének. És a fene gondolta volna, hogy pont ők lesznek ilyen lazák, miközben eddig azt hitted: a képességeik gyengébbek. De akkor a kitartásuk jó?
Mindegy is, akárhogy is, az jön, hogy “egy sz.r vagyok”. Nem vagyok elég okos ehhez az iskolához. Nem vagyok elég jó a tanáromnak. Mit fognak szólni, ha kiderül, hogy bár eddig azt hitték, hogy okos és ügyes vagyok, valójában buta és béna? Mi lesz, ha rájönnek, hogy az egész nem is igaz és évek óta csak eljátszom a jót?
Túl nehéz sulit választottam. Túl nagy kihívást. Maradtam volna a könnyebbik sulinál! Így most mindjárt világossá válik, hogy nem érek semmit itt, mert mindent csak elszúrok, nem értem a dolgokat és minden nehezebb, mint hittem. És több is. Sosem érek a végére, nem látom az alagút végét. És amikor végre úgy érzem, hogy lehetek szabad és tehetem, amit igazán szeretek: csak elszúrom az időt, mert tanulnom kellene, mert különben h-lye maradok. És ha ilyen maradok, nem vesznek majd fel sehova és sosem lesz belőlem senki.
Nem lesz elég sehova a tudásom, de nem is lesz meg, mert egyszerűen nem értem ezt a sok mindent. Nem megy. Nem fogom bírni. Nincs is értelme. S közben látom, hogy van, akik szórakoznak, posztolják a jobbnál jobbakat és láthatóan tök boldogok. Én miért nem?
És miért nem vagyok elégedett azzal, ami van? Miért nem örülök, hogy felvettek álmaim iskolájába és most oda járhatok? Hálátlan vagyok? Mit fognak szólni otthon, hogy egy semmirekellőt neveltek? Egy lusta senkit, aki most is csak nyafog?
STOP.
ÁLLJ.
Igen, most tényleg itt a fal. Előtted. Magas, sima, szürke. Úgy tűnik, nincs rajta rés, kapaszkodó. És folyik fentről valami néha lassú, néha gyors nyálkás trutymó: kevés vagy, béna vagy, vége, csalódunk benned.
De figyelj. Ez nem a valóság, hanem a fejedben megszólaló rádió. Egy pocsék műsorral, ami beakadt és csak ugyanazt a zajt játssza: „nem vagy elég”. És te közben elhiszed, hogy az az igazság. Pedig az csak egy betörő gondolat. Nem az igazság. Tudod honnan jön ez? Onnan, hogy egyszer valaki azt mondta neked, hogy kevés vagy – és te elhitted. Azt mondta, hogy többet várt tőled, nem ezt várta tőled, tudsz te jobb is lenni, ne okozz már neki csalódást. És már neki akartál megfelelni, mert azt hitted, az értéked az határozza meg, amit ő mond rólad. Pedig te végtelen érték vagy, bárki bármit mond!
Kevés vagyok… Tudod, kik NEM szoktak ilyet gondolni? Azok, akik tényleg lusták. Akik tényleg nem törődnek. Ők nem marcangolják magukat éjjelente, hogy vajon elég-e, amit letesznek az asztalra. Te azért szenvedsz most, mert törődsz. Mert fontos neked. Mert benned van az igény, hogy megértsd, hogy helyt állj. Ez már önmagában több, mint hinnéd.
Az iskola nem a te értékmérőd. Csak egy terep. Egy pálya. Van olyan része, ahol te futsz gyorsabban, máshol más. És most pont egy olyan szakaszon vagy, ahol nehezebb a terep. Lehet, hogy dagonya, lehet, hogy emelkedő. De ettől még nem a te lábad rossz. Csak az út nehéz ezen a szakaszon, ennyi. Vagyis: nehéznek látod. És te mindent látsz, tudom.
És amikor azt hiszed: „lebukok, kiderül, hogy béna vagyok és nem vagyok méltó”… akkor jusson eszedbe: ha valaki ennyi ideig képes „eljátszani”, hogy jó, akkor az már maga a tehetség, a kitartás, a valódi képesség. Aki meg csak lazán csinálja? Hidd el, neki is van belső háborúja — csak nem teszi ki a kirakatba. Milyen ciki lenne már neki bevallani, hogy nem is érzi jól magát?
Most az a dolgod, hogy kibírd a zajt. Nem legyőzni kell, hanem túlélni. A tomboló viharban nem rohanunk ki zászlót lobogtatni, bizonygatva a győzelmünket, hanem csak behúzódunk, és kivárjuk. A vihar meg elmegy, ahogy jött.
És tudod, mi marad utána? Az, amit te belülről felépítesz. Nem az osztályzat, nem a Kréta-értesítés. Hanem az, hogy egyszer kimondod: „Most is kevésnek hittem magam. És mégis itt vagyok. Mégis megyek tovább.”
Szóval: nem vagy kevés. Csak épp fáradt. És a fáradtság hazudik: azt mondja, veled van a baj. Pedig a fáradtság köpött bele a levesedbe. Holnap más lesz minden. Addig pedig kapaszkodj ebbe: te több vagy, mint elég. Már most.
És mindig ott vagyunk Veled.
VR
