Egyszerre vagy kemény és lágy.
Egyszerre törékeny és mégis elhajlasz.
Az ütések elől. A bántások elől. De amikor betalálnak, sérülsz. És a sérüléseid elrejted. Felhúzod a kapucnit, a láthatatlanná tévő köpenyt.
Úgy csinálsz, mintha. Hogy ne lássanak gyengének. És mindenkinek ezt mutatod, aki nem ért. Mutatod az erőset, mutatod a bátrat. De a könnyek közben belül, mint egy rejtett patak a hegy gyomrában, folydogálnak.
Hidd el: a fájdalmad így is látszik. Sőt. Mélyebben látszik.
Kár elrejteni. Kár elbújni. Kár a szőnyeg alá söpörni. A szőnyeg púpos lesz és még meg is tapossák. A csontvázak pedig mindig kidőlnek a szekrényből.
Ne tartsd magadban.
Bánthatatlannak lenni nem azt jelenti, hogy úgy csinálsz, mintha kemény lennél. Bánthatatlannak lenni nem azt jelenti, hogy szigorú fejet vágsz mindenhez. Bánthatatlannak lenni azt jelenti, hogy akkor is ragyogsz, ha bántanak. Mert nem hagyod, hogy elvegyék a fényed. És mert felvállalod, hogy igen, neked fáj, amit tettek. És felkészülsz, de nem a harcra.
Hanem arra, hogy önmagad legyél, bárKI is történik.
Légy Te is Bánthatatlan!
Robi ❤️10
—
📖: www.banthatatlan.hu
