Enikő Felhők című írásának második része.
Felhő – II. rész.
A buborékod fényesen ragyog. Felkészült.
Tudod, hogy olyan fényesen kell ragyognia, ahogy még soha.
A gondolatok csendesen pihennek. Csend van benned.
Meglátod őt. Őt, aki félelmekkel és sebekkel teli álarc mögé bújt.
– Nekem fáj! Nem tudom hogy kell boldognak lenni.
Ez az amit közvetít.
Megtörten ül. Nem akar a szemedbe nézni. Nem akar beszélni sem. Mérges. Mindenre és mindenkire.
A szemébe nézel.
– Nincs semmi baj! Te is lehetsz boldog!
Suttogják a szemeid, s közben egy szeretettel teli mosolyt jelenik meg az arcodon.
S a buborék ragyog. A lelked ragyogni kezd. Te magad ragyogsz.
Adni szeretnél ebből a fényből. Elűzni a felhőket.
Oldódni kezd. Érzi, hogy nem fogja bántani senki. Hogy a félelmet, ami jelen van benne, valójában ő maga teremtette.
Melegedni kezd a ragyogás közelében.
S egy mosoly is megjelenik benne, majd a szája szélén.
Nem érti miként, de valahogy jó.
S közben te semmi mást nem teszel, csak jelen vagy. Látod őt. Azt, aki az álarc mögé bújva védekezni próbált a támadásaival.
– Látod? Nem kell! Nem kell hogy megkarcolj azért, mert most valami fáj. Látom anélkül is. Látlak!
Nos, így történt.
Rézinger Enikő, 2022.
Jó dolog az, ha látják az embert.
www.banthatatlan.hu
