Történt egyszer egy bármi is.
Elrendezkedtek már a szünetben. Csillogó szemekkel, érdeklődve, ragyogón. Ötödik osztály.
Kérdeztem, ki érzi magát furának. Pár kéz emelkedett. Az övé nem. Kérdeztem, ki érzi azt, hogy van benne művész. Egy kéz sem – kis egymásra mutogatás.
De én láttam. Mindent látok – ez néha ijesztő. Mindent. Sokszor már a nulladik előtti pillanatban. És mindig bejön. Mindig megérzem. Bemegyek és tudom. Csak úgy.
Vannak csodák. És vannak még nagyobb csodák.
A feladat egyszerű: rajzolj egy karikát. Kört, krumplit, mindegy. Aztán rajzolj bele BÁRMIT. Szabadon. Amit akarsz. Írhatsz. Rajzolhatsz, mintázhatsz, színezhetsz. Bármit. Nem mondom meg, hogy mit.
És akkor elindul. Elindul valami csoda. Készülnek a színek, vonalak. És ő csendben ragyog. Talán azt hiszi, nem is akkora nagy durranás, amit csinál. Pedig nagyon az. Őrületesen az. Hiszen aki amikor BÁRMIT rajzolhat, BÁRMIT írhat, ezt készíti el? Hát mi ez, ha nem valami hatalmas dolog?
Nyilvánosan megosztom hát veletek ezt a csodát. Talán kiderül belőle, hogy igazából sosem rajzot tanítok és hogy micsoda kincseker sodor elém az élet!
Világ
Szeretet
Ennyi. És sok könyv. Mert eközben ott a tudás, mély és bölcs tudás.
Gratulálok. Igazi ajándék volt megismerni!
Mindenkit.
Robi
