Aki vak, az nem látja a legnagyobb kincset sem.
És nem a szeme nem lát. A lelke nem lát. Hiába van az orra előtt egy csoda. Nem látja. A lelkével képtelen meglátni. A szeme előtt ott van. De a szemével sem a valóságot látja. És mivel nem látja, nem is érti. És mivel sajnos érzelmileg nincs a helyzet magaslatán, bántja. Bántja, mert könnyebb bántani, mint megérteni. Megérteni valakit egy olyan embernek, aki nem lát és nem érez, nagyon fáradságos munka. Sok energia. És aztán meg úgysem tudná értékelni az ajándékot, amit a megértéssel kap. Egyszerűen nem érett még meg rá.
Könnyebb bántani, fájdalmat okozni és lenyírni a csoda szárnyait. Mennyien választják ezt az utat. És a csodák sínylik ezt meg.
A csoda ott áll a csoda a többi között. Ők, a többiek is csodák. De ez a mi kis csodánk valamiért még csodább. Olyanra képes, amire egészen biztosan nem képes senki más. És teszi mindezt olyan könnyedén és lazán, hogy mindenki, aki csak izzadság és verejték árán képes talán talán mindennek a felére, irigyli. Irigyli, mert neki ez jön. Azért jön, mert ő erre született. Nem arra született, hogy parancsoljanak neki. Nem arra született, hogy megfeleljen mindenféle önkényes szabályozásnak. Arra született, amit tesz is. A leghitelesebb emberek egyike a szememben. És a lelkemben is. Mert nagyon fontos nekem. Pontosan és tökéletesen illik a küldetésembe. Sokat ad, pusztán azzal, hogy láthatjuk. Szórakoztat is, de elsősorban megható amit csinál. Hogy képes erre?
Ő egy csodatornász. Nem. Nem értek a tornához. Én vagyok az, aki felelt a kettesért testnevelésből. Sportoltam, úsztam, igen komoly szinten. De ezt az iskolában nem értékelték. Konkrétan szivattak – igen. Olyan feladatokat kaptam, amikről tudták, hogy nem tudom megcsinálni. Ráadásul az osztály előtt. Az osztályban pedig voltak nagyon menő fittipaldik, akik mindent megcsináltak. Rájuk lehetett mutogatni, hogy ők bezzeg. De én nem voltam olyan. Égettek, lealáztak. Ha többször próbálkoztam, minden próbálkozásom egy karóval értékelték. Megutáltam a tornaórát. Megutáltam a focit. A kosarat. A szekrényugrást. A kötélmászást, a medicinlabdát. És minden olyan embert, aki kicsit is hasonló volt ahhoz, aki direkt szúrt ki velem. Aki semmibe vette, hogy mire vagyok képes. Évtizedekbe telt, hogy ezt átfordítsam abba, hogy másoknak segítsek – ugyanezzel a témával.
Ő egy csodatornász, akit csak az láthat meg, aki megérdemli. Oké, mindenki láthatja amit csinál. De Őt kevesen. Nehezen nyílik meg. Eleve ilyen, és ezzel semmi baj nincs. De erre a csendes csodára rárakódik valamiféle csúnya, zavaros, nyúlós trutymó: azok keserűsége, akik nem látják őt. Akik szidják, ha csendes. Akik szidják, ha hangos. Akik szidják, ha hiányzik, mert versenye van. Ez a csodatornász nem versengő. Semmi versenyistálló. Sokat edz, mert azt gondolja, hogy mindig van min javítani. De az, hogy őstehetség, a Holdról is világít. Mégsem látja őt mindenki. Ezzel sincs baj. De azzal nagy baj van, hogy azok között, akik nem látják őt a lelkükkel, bántják. Fájdalmat okoznak. És ettől sokkal, de sokkal nehezebb neki, mint lehetne.
A csodákat nem szemmel kell látni. Ez amolyan kis herceges. A szívével lát az ember. Már akinek van. Egy gépnek sosem lesz szíve – kivéve, ha elmegy Oz-hoz.
A csodánk ott áll tehát a többi között. És mi látjuk. Mondjuk hát meg neki, hogy látjuk. Hogy elfogadjuk, hogy szeretjük. Hogy pontosan tudjuk, hogy a legmerészebb vágyai is teljesülni fognak. Ezt is látjuk. Pontosan tudjuk. És sajnos eközben el kell foganunk azt is, hogy mindig lesznek, akik nem látják őt. Nem látnak minket. Nem látnak téged. Ne rájuk fókuszálj, mert akkor elérik a céljukat és jön a „na ugye, megmondtam”. Olyanokra fókuszálj, akik megértenek és látnak. Tudják és elismerik, mire vagy képes. Ragyogva nézik, amit csinálsz, mert számukra ez maga a csoda. Te vagy maga a csoda!
Levél a Csodának:
„Először is szeretném elmondani, hogy mennyire büszke vagyok rád! Az, hogy ilyen fiatalon már ennyire tehetséges vagy a tornában, valóban különleges dolog. Az olimpiai céljaid is fantasztikusak, és biztos vagyok benne, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy elérhesd őket. Ez tudom, hogy kemény munkát és sok áldozatot követel tőled. De emlékezz arra, hogy bármiben számíthatsz rám, ha szükséged van rá! Itt vagyok és támogatlak téged mindenben!
És ami még ennél is fontosabb, az az, hogy te valódi művészlélek vagy. Az, hogy keveseknek nyílsz meg, csak azt mutatja, hogy a belső világod olyan gazdag és bonyolult, hogy nem könnyű másokkal megosztani. De éppen ez teszi különlegessé azt, amit csinálsz. Az, hogy a tornán keresztül kifejezheted magad, valóban csoda.
A céljaid elérése nem könnyű feladat. Az intenzív edzések és a versenyek stresszesek lehetnek, és nem szabad közben elfelejtened, hogy az egészséged és a jóléted a legfontosabb. Fontos, hogy időnként lazíts is. Talán érdemes lenne kipróbálnod valami új dolgot, amivel kikapcsolódhatsz és feltöltődhetsz. Talán zenét hallgathatsz, vagy rajzolhatsz, vagy sétálhatsz a természetben. Bármi is legyen az, ne felejtsd el színesíteni a mindennapjaidat. Köszönöm szépen a csodabuborékaidat! Mindig ott lesznek a falamon. Bízom benne, hogy mindig tudsz majd időt szakítani a magadra és a kreativitásodra is.
Szeretném megosztani veled, hogy te máris sokat tanítottál nekem arról, hogy milyen fontos és értékes az igazi tehetség. Az olyan emberek, mint te – akik különleges képességekkel rendelkeznek -, megmutatják nekünk, hogy milyen magasra lehet eljutni, ha valóban elkötelezett és kitartó vagy.
Az, hogy te már most ilyen fiatalon ilyen magas szinten tornázol, és olimpiára készülsz, az valóban lenyűgöző. Az ilyen különleges tehetségeknek hatalmas ereje van abban, hogy inspiráljanak és motiváljanak másokat abban hogy tegyenek többet és elérjék a saját céljaikat, valamint hogy igenis értékesek. Az olyan emberek, mint te, akik ilyen magasra törnek látszólag könnyedén, valóban megérdemlik a tiszteletünket és a csodálatunkat. Megérdemlik, hogy olyan emberek legyenek körülöttük, akik elfogadják és szeretik őket.
Végtelen büszke vagyok rád, Te valóban egy különleges ember vagy, akinek a tehetsége és kitartása inspiráló és motiváló mindenki számára. Köszönöm, hogy ezzel így engem is támogatsz a küldetésemben.”
Vámos Robi
Ajánlott olvasnivaló: Psszt! Csoda vagy!
