11 éve: a megválaszolhatatlan levél

Pontosan tizenegy évvel ezelőtt, 2011. december 27-én, a családi karácsonyozás közben…

 

Évekig húztam, vacilláltam, inogtam, véleményeket kértem. Hogy majd biztos más oldja meg. De az ilyesmit olyan lehetetlen másokkal “megoldatni”, mint egy őszi legyet úszni tanítani.

 

Gépész voltam… és hirtelen semmi sem lettem. Vagyis valami-valaki biztos. Az iskolában több tanárom is mondta, hogy nem lesz belőlem senki. Apámnak is mondták ezt rólam. És gépész lettem. Évtizedekig mozogtam egy olyan pályán, ami bár működött, mégsem az utam volt. Sorra jöttek a jelek, de nemigen hallgattam rájuk. De, ahogy mindenben, egyszer elérkezett a határ. Még akkor is töprengtem, hogy mi legyen: maradjak gépész, vagy hallgassak a szívemre? Könnyű ez kívülről. De belülről irtó nehéz.

Aztán pontosan tizenegy évvel ezelőtt a karácsonyi uzsonna után leültem és megírtam azt az e-mailt, amire nem is lehetett válaszolni. Megírtam benne, hogy nem hosszabbítom meg a szerződésem január 1-től. És január 1-től nem leszek gépész. Hanem inkább semmi. Vagy valami. De az nem, ami eddig.

 

Sokan mondták, hogy ez marhaság. Még a döntés után is. És igen, voltak és vannak nehézségek. De ha ezt a döntést nem hozom meg akkor, tizenegy éve, akkor most nem ismerhetnélek titeket. És nem jövök rá alighanem soha, hogy a mindenit, hiszen eddig is ezt csináltam, amit most. Csak nem vettem észre.

Itt ez a december 27. Idén is változtatok valamin. Totálisan átalakítom a naptáram, hogy pontosan azokra legyen időm mindig, akiknek a legnagyobb szüksége van rám.

 

Döntsetek bátran. Várakozni, filozofálni ritkán hoz nagy változást. És a nagy változások visznek igazán előre!

Boldog december 27-et kívánok!
Robi ❤️10
Share:

Vélemény, hozzászólás?