Ekkora hatással hogy lehet rá egy könyv?

“Szia kedves Robi!

Ha nem a saját szememmel látom amit látok, el sem hiszem.

Már régóta szemezgettem a könyveiddel. Megrendeltem Zolikának, aki 8 éves, tegnap érkezett meg. Igaz, nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy egyáltalan a kezébe veszi mivel a nyári olvasnivalót sem olvasta ki – a Vukot – de egy probát gondoltam megér. Mellé kértem ceruzákat, kártyát és karkötőt. Ma dolgoztam, ő hazajött az iskolábál a tesóval. Mire hazaértem, 5 óra körül, azzal fogadott, hogy 40 oldalt elolvasott. Ez számomra hihetetlen, olyan boldog vagyok. És jön utánam a könyvvel a kezében a lakásban, hogy “hallod anya ez miilyen igaz” – és felolvas részleleket a könyvből. Holnap viszi az iskolába – azt találta ki, hogy sutyiban olvas az iskolában. Röviden ennyi amit szerettem volna írni neked. Nagyon köszönöm!!! Nagy ölelés Neked!
Ekkora hatással hogy lehet rá egy könyv, ez nekem egyszerűen hihetetlen – és úgy, hogy előtte nem is beszélgettem rólad. Most meg azt kérdezgeti ismerlek-e és hogy hol laksz😊
Ez tényleg egy varázslat vagy nem tudom, de nagyon bízom benne, hogy a kisfiam is máshogy fog ezentúl suliba járni. Ott ugyanis kiközösítik, mert sokkal intelligensebb és úgymond többet tud. Ez mar óvodás korában kiderült, de mostanra elnyomták és nagyon visszahúzódó és félénk lett. Sőt testileg is bántották, mint kiderült. Nem is egyszer, ami miatt már intézkedtem pont a mai nap folyamán. Szóval meg az elején vagyunk, de tudom: nagy segítség leszel még számunkra is!🙏
Kriszti”

Jó olvasást, Zolika!

A könyveket itt találod >>

Share:

Vélemény, hozzászólás?