Cinkevarázs

Az igazi szeretet gyógyít.
És varázslatos is. Mint ez a kis történet:

2022. április 2. Dunakeszi 45 éves – esős ünnepség. Ahogy ott állok és várok a Táblácska átadásra, rámragyog egy csoda. Csak elsuhant mellettem. És ez a kis csoda – egy kisiskolás kislány, akit most “Csodának” fogok nevezni – csak rámragyogott. Olyan mosollyal, hogy tudtam: neki is jutott abból, amit anyu átadott nekem azzal az integetéssel. Pár perc múlva odajöttek hozzám anyukájával, és csináltunk pár fotót… adtam kártyát. Jött a városi tortázás és újra megláttam őket. Kellett adnom még valamit. Egy könyvet adtam és egy kitűzőt… Ragyogás ismét. Persze vigyázni kell, nehogy “túl-adjon” az ember, mert az néha sok, néha ijesztő.

1998. szeptember 21-én találkoztam utoljára édesanyámmal. Nagyon nem volt jól. Nem kommunikált. És mégis. Amikor elmentem az egyetemre a délutáni gyakorlatra, anyu már a kocsiban ült. A Ladában. És akkor megtörtént. Amikor elmentem a kocsi mellett, beintegettem az ablakon. Bal hátsó ülés. Mert apám szerint az a legbiztonságosabb. Úgy intettem be, hogy minden mindegy, úgysem számít, mert úgysem érzékel. Hónapok óta. És tíz éve hullámokban évek óra nem reagál. És akkor… visszaintett. És lehet, furán hangzik, de bátran lehetsz fura, olvastam valahol… Szóval ebben a pillanatban anyu átadott nekem valamit, amit nekem kellett továbbvinni, mert ő már nem tudta.

2022. április 2. Dunakeszi 45 éves – esős ünnepség.

A Csodával való találkozás után este gondoltam egyet. Ennek a Csodának még kell valami, hogy igazán ragyogjon. Felajánlottam hát, hogy mi lenne, ha alkotnánk valamit közösen. Természetesen igen volt a válasz. És hogy legyen unikornis, meg kutya meg macska… És néztem a naptárt és elkeseredve láttam, hogy… szeptember. De holnap vasárnap. Játsszunk egyet… mi lenne, ha vasárnap ragyogtatnánk egyet? Egy Csodával csodalkotással? Mit gondolsz, ez a kis Csoda fel akart kelni korán reggel vasárnap? Naná!

Aztán jött a meglepetés időjárás – és mivel ők biciklivel közlekednek, felajánlottam, hogy az esőben – aztán mint kiderült, szép nagypelyhű áprilisi szeszélyes havazásban – nem kéne fél órát biciklizni… Szóval felajánlottam, hogy elmegyek értük és elhozom őket. Az út a szokásos, azonban már az ő környékükön az út közepén megpillantottam egy kismadarat. Pont a sáv közepén. Nem jött mögöttem senki, gondoltam, megállok, megmentem. Aztán már nem volt erre menet közben alkalom, így a tükörből néztem, hogy sikerült-e átmennem felette. Biztos voltam benne, hiszen abszolút mozdulatlanul gubbasztott. Egy kis cinke volt. Mivel azonban siettem, hogy ne várassam meg a Csodát, ráadásul eddig minden esetben felesleges volt a madármentésem, gondoltam, ha visszafele is itt lesz, akkor megmentjük. Bűntudatom ugyan volt egy pici. De eloszlott, mert már sok esetben megkaptam, hogy nem is kellett volna megmenteni, mert ez a természet rendje, stb. De azért mégsem hagy az ember egy kismadarat az út közepén, nem? De. Hagytam, mert siettem. Mindig sietünk… pedig nem is kellene…

Jött a Csoda. Beszállt. A bal hátsó ülésre. Anyukája a jobb elsőre. Elindultunk. Mondom, ha ott lesz a cinke, akkor valamit már csak csinálok. Jött a kanyar és a másik kanyar… és ott volt. Ugyanott, az út közepén gunnyasztott. Közben legalább húsz autó elment arra, mert negyed óra alatt ennyi biztosan megfordul ott. De ő ugyanott gubbasztott. Mondtam Csodáéknak, hogy bocs, egy pillanat. Félreálltam, és fogtam egy valamit, hogy megfogom a cinkét és legalább elrakom az út közepéről. És akkor, amikor egy méterre közelítettem, fogta magát, és… elrepült. Teljesen egészségesen, teli energiával.

Ez mi volt?

Lehet, hogy csak valami kaját talált és azért volt ott? Nem, mert visszamentem megnézni. Nem ment vissza az út közepére. Lehet, hogy valamiért nagyon félt és mindig jött valami, bestresszelt? Vagy lehet, hogy… tényleg beteg volt? Tényleg valami baja volt? Vagy félig elcsapta valami?

Amit gondolok, nehéz leírni. Állítólag tudok gyógyítani, de ezt az ember magáról csak óvatosan állíthatja. Mások mondhatják. És én is mondhatom másról. Szerintem a Csoda gyógyította meg a kismadarat. A bal hátsó ülésen ülő csoda. Aki kiragyogott az ablakon, amikor a cinkéért mentem. Valamiért éreztem, hogy ebben a pillanatban már semmi baja nincs a kismadárnak.

Köszönöm Te Csoda. És köszöni a kismadár is. Az igazi szeretet gyógyít!

Robi

u.i.: Az elkészült csodalkotás:

Share:

Vélemény, hozzászólás?