Minden nézőpont kérdése.
Mondhatom azt, hogy fúj, hát lekeni ezt a csodaművet.
De költhetek pár kommentet is:
– Végre, jön valami új!
– Na, ennyit a művészet megbecsüléséről!
– Amúgy is, untam már ezt a képet.
– De szépen tud hengerrel festeni!
– Na jó, ilyet én is tudok. (Milyet? A fehéret vagy a többit?)
– Olyan erőszakos volt ez a kép, kíváncsi leszek, mi lesz ebből!
– Na és mi lesz, ha elfogy a festék? Félbehagyja?
– Jaj, ijesztő!
– Valaki ezért is pénzt kapott?
– Kérdésem lenne, lehet nem jó helyen járok. Hol lehet ilyen kabátot venni?
– Hogy csinálja, hogy nem csöpög le? (De, lecsöpög.)
– Ez hol van?
– Köszönöm, Klárikám, te is gyönyörű vagy, puszi! Sanyi bácsi is jól van?
Mindannyian másképp gondoljuk, és ez bizonyos határon belül elfogadható.
Én belelátom azt is, ahogy a művészlélek gyerekekkel bánnak némelyek. És mindegy is melyik alkotásról van szó: a festményről vagy a fehérre kenésről. Alighanem az eredeti festmény alkotója tanulta, hogy hogy kell. A fehérre kenő mester nem gondolkodik, teszi ahogy jön.
Ha a gyerekek teszik, ahogy jön, gyakran ellenállásba ütköznek.
– Nem így tanultuk! Hát hiába mondom?
– Miért mindig te lógsz ki a sorból?
– Ha nem így csinálod, elrontod!
– Olyan egyest írok be, hogy kilóg a naplóból!
– Kislányom, nyugodjál már meg egy picit!
– Most szerinted ez szép?
Nem, nem szép. Az igazi csodaművészek alkotásai nem biztos, hogy szépek a hagyományos értelemben. De mindenképp különlegesek. Becsüljük hát meg ezt a különlegességet!
Az sem biztos, hogy egyáltalán alkot valamit. Már önmagában is csodaművész. Becsüljük hát meg ezt a különlegességet!
“Köszönöm amit adtál nekem, hogy mostmár tudom hogy bármire képes vagyok csak akarnom kell, és hogy lehetek más, mert az nem rossz, ha valaki más. Őszintén szólva Robi kezdem megtalálni a világom. Rájöttem hogy sok rajzzal másoknak akartam bebizonyítani hogy én igenis le tudom rajzolni de rájöttem, hogy igen, szép, szép, büszke vagyok magamra, de nem egyedi nem én vagyok nem az én világom nem látom magam a képben. És én igenis büszke vagyok a mosolygó pálcika emberre amit rajzolok. (eddig le néztem azt aki csak pálcika embert rajzol.) A könyved hihetetlen mennyire megfogott pedig 2 éve a tankönyveimen kívül egy könyvet sem vettem a kezembe. Annyira másképp látom a világot és ez annyira jó hogy valami hihetetlen. Mindig próbálom kifelé a kemény oldalam mutatni de rá jöttem hogy belül a béka feneke alatt volt az önbecsülésem mielőtt nem kezdtem el hinni abban, hogy bármi sikerülhet. Nem mondom el most már naponta többször, hogy dagadt vagyok, nem azt mondom a rajzomra ha nem úgy sikerül, hogy ez borzalmas hanem hogy legközelebb jobb lesz. És mindig eszembe jutnak a mondataid versed sorai mikor picit valami lehúz aztán mosolygok egyet és tudom, hogy bármi sikerülhet csak tennem kell érte. És rá jöttem te is fura vagy én is de ez nagyon is jó.” – Maja (13)
A legfontosabb a világon a szabadság. Hogy azt tegyük, amit szeretünk. Előbb azonban meg kell találni, hogy mi az, amit igazán szeretünk. És ebben ha ki tudunk teljesedni, semmi sem állíthat meg!
És…
Szerintem a képen az úriember NEM a fehéret festi a hengerrel. Hanem a többit.
Azt mondod, azt nem lehet úgy? Az lehetetlen? Mi van, ha mégis?
És mi van, ha Te is többre vagy képes, mint ahogyan azt valaha is gondoltad?
Tudd meg, hogyan gördítheted el a vélt és valódi akadályokat. Tudd meg, mi az a csoda, ami benned rejlik!
❤️10
Robi
#gyémántbogár
