“Történt valami csoda” – Perlaki Anikó üzenete

Kedves Robi!

Nagyon hálás vagyok, hogy a gyermekeimen keresztül hétről hétre valami csoda történik velünk. Gondolom ezt már sokszor megírták, Neked, de hiszem, hogy nem elégszer. Kérlek engedd meg, hogy pár szóban elmeséljem. Mi történt velünk tegnap. Vagyis 30 évvel ezelőtt és aztán tegnap. Általános iskolás voltam, élsportoló egy sportiskolában. Napi 4 óra úszás és 1 óra torna tette ki hétfőtől péntekig az életünket. Hétvégén pedig versenyről versenyre jártunk. Ebbe az életbe semmi más nem fért bele, így a készségtárgyak gyakorlása, az elmélyült szabad játék sem. Én sosem tudtam pálcika embert sem rajzolni. Nem azért, mert nekem nem tetszett, más is csak röhögni tudott rajta, mert az óvodás szintet nem üti meg.

Valahol 6 osztályban az volt a rajz óra feladata, hogy vigyünk egy virágot és ott azt minden segítség nélkül rajzoljuk le. Én az edzésről rohan a kaptam észbe, hogy jaaaaaj a virág, és letéptem az úton odafelé egy pitypangot és egy olyan lila bogyós kis virágot. Na már erre a tanárnő a nem tetszését fejezte ki, majd 40 percig kínlódtam rajz órán, mert sehogy sem tudtam hasonlót sem a papírra varázsolni. Végül az úszótársam, barátom a könyörgésemre legalább a szárát valahogy megrajzolta én meg rá a lila bogyókat. A tanárnő elvette, az osztályban körbeforgatta és nagyon kifigurázta. Az osztály hangosan nevetett. Azt mondta, nem is érti mit nem lehet látni a virágok, amit le kellett volna a papírra rajzolni. Mondjam, hogy tiszta szívemből utálok rajzolni. Próbálkozom, de nem tudok. Néha nézek egy rajzot, próbálom lemásolni, de nem sikerül és összegyűrve a kukában landol. Gondoltam a 6 és a 11 éves fiammal közösen alkotunk keddről keddre, hogy nekik nagyobb örömet jelentsen az alkotás. Nem szeretnék rajzolni, nem viszi a kezük amit szeretnének, nincs sikerélményük. De most kedden történt valami.

Történt valami csoda. A 6 éves egy füzetet telerajzolt szörnyekkel, telefon szörnyekkel és 5ös macskával jutalmazta magát. Csak mondja amit Tőled hallott, hogy nincs olyan, hogy elrontottam, anya, mindenből lesz valami. Így amíg rajzolt, a másik tanult, én gondoltam rajzolok példát mutatva, mégha utálok is. Néztem egy képet és próbáltam lerajzolni, mert tetszett…

És mi történt most először? Amit lerajzoltam is tetszik. Büszke vagyok rá, hogy engedelmeskedett a kezem, hogy le tudtam valamit rajzolni, ami biztosan lehetne jobb és szebb is, de ez valamiért tetszik nekem. És a gyerekek is lelkesek lettek, hogy érdemes, mert van olyan, hogy nem rontottam el.

Köszönöm Neked az élményt!!!!

Leginkább, hogy önbizalmat adsz hétről hétre a rajzokon keresztül. Fantasztikus. Kívánom, hogy kinél több gyerekhez és ebben elveszett felnőtthöz eljuss! Fontos tudás, amit Te közvetítesz!!!!!

Panka

 

Ha tetszik, oszd meg, sokaknak adhatsz ezzel:
Share:

Vélemény, hozzászólás?