Csináld úgy, ahogy tetszik.
Ne félj.
Látom, hogy aggódsz. Úgy érzem, nem érzed, hogy szeretlek. Pedig tudom, hogy érzed. Azért érzem mégis, hogy nem, mert árny vetül a csodádra.
Valamikor valaki leszidott. Valamikor valaki azt mondta: béna vagy. Valamikor valaki nem fogadott el olyannak, amilyen vagy. Nem is tudja, milyen vagy valójában. Mert nem is érdekli. Csak meg akar változtatni, hogy ne legyél már akkora csoda. Mert ha nem vagy már akkora csoda, akkor nem vagy erősebb.
Mindig az az erősebb, aki leszid valakit? Attól kell félni?
Nem. Nem kell félni. Bátran elkezdheted. Én szeretlek. És ha tudnád mennyire, akkor csodák jönnének. Vagy már kezdődnek is a csodák? Bizony kezdődnek, mert látom, hogy ragyogsz. De még feszülsz. Mert azt hiszed, én is olyan vagyok, aki majd leszid.
Félsz, hogy elrontod, és mit fognak szólni… Ismerős érzés. Idő kell. Rengeteg időnk van.
Soha nem szidlak le. Soha nem bántalak. Mert ahogy megismertelek, rögtön tudtam, hogy a legnagyobb kincseim egyike leszel. Rögtön. Te még nem is tudtad, hogy mi lesz itt, én már éreztem. És minden mozdulatod ezt igazolja.
Csodák jönnek belőled. És érzem a végtelen hálát is. Itt elfogadnak, tudod? Hidd el!
Ezt erőltetni nem lehet. Sajnos nagyon sok jó tapasztalat kell, ha ott van a keserű érzések sora minden mögött.
Biztatlak. Viccelek. És tudom, hogy tudod, mennyire szeretlek.
És tudom, hogy nagyon nagyon jó neked most. De nem láthatom. Majd látom, ha megérdemlem? Ez butaság. Majd akkor látom, ha engeded, hogy lássam. Ha már tényleg elhiszed, hogy bizony itt minden más, mint amott. És hogy én nem az vagyok, aki amott van.
Köszönöm, hogy vagy.
Számíthatsz rám.
Alig várom, hogy újra alkossunk. És bátran kezdd el. Mert pont jó lesz úgy, ahogy elkezded. Ahogy te csinálod.
Mert csak te csinálod így és éppen ezért akarok éppen veled találkozni.
Köszönöm!
Robi
