Menta egyik legcsodább kincsem. Hiányzik.
Anyukájának meg is üzentem. Nem szoktam túlbonyolítani. A válasz lesz az érdekes:
Én: – Hiány.
Menta anyukája:
„Ez jó, mert akkor mesélek.
Tegnap Győrben voltunk Nagyfiamnál, vonattal.
Hazaúton Kőbányán felszállva szembesültünk azzal, hogy dugig van a vonat.
Beálltunk a folyosóra, kabát le.
Egy 60 körüli úr a feleségével utazott, kis idő múlva felállt és így szólt Mentához: Hölgyem, megtisztelne, ha elfoglalná a helyemet, mert már Brno óta ülök, jobban esne az állás.
Kis huzavona után leült Menta. Az úr feleségével beszélgetni kezdtek, valami kezdett beindulni.
Előtte egy hamvas hajú úr ült és vázlatfüzetébe éppen a vele átlósan ülő srác portréját kezdte rajzolni.
Menta észrevette, és onnantól teljes ragyogás. A hamvas hajú művésszel beszélgetni kezdtek, aki tanár Nagykőrösön, német szakos, de szenvedélye a rajz és a fúvós hangszerek.
Ha nem magam látom, nem hiszem el, hogy milyen kedélyesen csevegtek, mintha ismerték volna régről egymást.
Művészünk nem tudta, mi az unikornis. Átnyújtotta a vázlatfüzetét Mentának, aki a kis grafittal olyan unikornist rittyentett, hogy csak na, majd aláírta teljes névvel, dátumot rá és a védjegy. Az elmaradhatatlan Menta szív.
A művészünk teljes varázs alá került, illetve a körülöttünk ülök is.
Ceglédhez érve Menta megölelte a művészt, majd elköszönve a környékbeliektől, gyakorlatilag a teljes kocsi utaskozonseg köszönt el tőlünk.
De már nem lepődtem meg.
Erre itthon azt mondta, hogy most már 2 művészt ismerek. Egyik Dunakeszin lakik és találkozni szoktunk, másik Kecskeméten. 😇
Varázslatos volt!! És itt is Rád gondolt. Szerintem ezt érezted most. 😊”
Annyira de annyira!
Forever!
Robi
