Amikor megláttam, tudtam.
Tudtam, hogy itt megint valami csoda kezdődik.
Akkor jönnek a csodák, amikor megrezdülnek a levelek azon a fán, amin már nem is levelek vannak, hanem a téli legelső hó olvadt nyomai. Kint hideg, latyakos, barátságtalannak mondható idő. De bent indul valami. Nagyon elindul.
Egy valódi, filozofikus csodaművész. Talán ez jól leírja. Ez sem eléggé, minden szó itt csak egy kísérlet arra, hogy vajon ki tudom-e fejezni. Mert nem igazán lehet ezt leírni.
Ma várt rá egy kis feketeleves. Na persze ez is végtelen szeretettel. Egy nehéz feladat. Egy csodaművésznek ugyanis nehéz feladat, ha valamit tönkre kell tenni. És itt éppen ez volt a feladat.
A csodaművész kezébe adtam egy kártyát azzal, hogy… tépje el. Hú. Kártyát eltépni? Tönkretenni? Elrontani? Azért kikapunk, nem? Nem. Mert itt védett helyen teheted. Tapintani lehetett a feszültséget. És végül sikerült. Elkészült a kettétépett kilences. Aztán a kettes. Aztán az ász.
Rajzoltunk, beszélgettünk. Libabőr libabőr hátán. Akkora varázslat egy csodaművésszel együtt alkotni, hogy ezt már tényleg nem lehet leírni.
Egy csodaművész nehezen dönt. Még akkor is, ha két azonos dolog közül kell választani. Az egyik legfontosabb feladat itt mindig: megtanítani dönteni. És választani, ha lehet, gyorsan.
A vagy B? Gyakran dönteni akarunk, pedig sok lehetőség van.
A.
B.
A és B.
Egyik sem és semmi.
Egyik sem és valami teljesen más.
Ha megszámolod, ez kapásból öt lehetőség!
És itt mindjárt három közül kellett dönteni. Kilences, kettes, ász. Melyik kettétépett kártyát vigye haza a csodaművész emlékbe? Megtanultuk, hogy mindhármat. Egy fél kilences, egy fél kettes és egy fél ász. Ezt vitte haza a csodaművész.
A másik felük itt van, nálam maradt. Örökké emlékeztet a csodaművészre.
És a bátortalanul, kellemetlen érzések közepette kettétépett kilencesből barátság-kártya lett.
Számíthatsz rám, te csodaművész!
Köszönöm, hogy találkoztunk!
Robi
És van folytatás:
“Kedves Robi! A kártyákból nyaklánc lett. És ma a nyakláncban ment iskolába. Pedig vagy 3x kérdezte meg, hogy nem ciki… De nem volt ciki.”
És még mindig van tovább.
Engem ez annyira megérintett, hogy adnom kellett neki. Valamit. És mit is adhatnék, ugye? Megtalálod a képen. Este megrajzoltam.
A helyzet az, hogy nem tudtam teljesen kirajzolni magamból az egészet. Zongoráztam is, de még mindig maradt. Ez még jött, csak úgy. Így megy ez:
CsodAdélnak
Kettészakadt három lap
Ilyen egy csodanap
A hideg kiráz
Szakad a kilences, szakad az ász
A kettes vidáman kettévált,
Szívem pedig rámkiált:
Itt a csoda, előtted, látod:
Ki vadidegen volt, már a barátod
Egy perc sem kellett, semennyi
Nem kellett messzire se menni
Mert eljött, itt van, ha hiszed
Lelkedben mindig magaddal viszed
Összefűződnek a kártyák
Mindhármukat összetartják
Szívek, színesek, így lehet:
S összeköt minket, minden bajt lekörözve
Boldogít és libabőrözve
Megremeg a végtelen szeretet.
VR2019
