9 hónap és egyre ragyogóbb

A két kép között 9 hónap telt el.

Gondolkodtam, hogy mi fejezné ki eléggé amit érzek, de azt hiszem itt van az a pont, amikor mindenki maga gondol amire szeretne. Azon is gondolkodtam, hogy hogyan osszam meg a világgal az örömöm úgy, hogy az ne rólam, hanem róla szóljon.

Ha követtétek a Hannáról megosztott híreket, alkotásokat, verseket, akkor csupa jó hírrel szolgálhatok. Kis barátom úgy ragyog, hogy a fényképeken is világít!

Nagyon fontos, hogy nem csodadoktort akarok játszani. Nem vagyok az. Nem a betegség az, ami miatt találkozni akartam Hannával, hanem az adni akarás. Hogy megláttam benne a fényt, ami elhalványulni látszott. Nem teszek különbséget egészséges és beteg, nagy vagy kicsi között.
A ragyogásnak többféle akadálya is lehet. A betegség egy gyakori ok. De ugyanígy halványíthat, fakíthat a nem értő környezet, a lelki bántalmazás is. Nem “kezelek” senkit konkrét bajjal. Nem ez számít. Az számít, hogy visszaadjam a ragyogó önbecsülését annak, aki hozzám fordul. Egészségesen vagy betegen – ez teljesen mindegy.

A baloldali képen Hanna még az út elején volt, de már akkor ragyogott. Ez a legkedvesebb képem róla. Mert már itt látszik az a magabiztosság, ami ebben a mondatában is ott volt:

“Ugye a gyógyulásom után is barátok maradunk Robival?”

A gyógyulás tehát nem is volt kérdés. Nem is volt B verzió. Sosem. És nem tudok róla olyan képet mutatni, amelyiken nem ragyog. Nem a dráma a cél, hanem az öröm. Már a legelső találkozásunkkor ragyogott. Nincs szomorú kép. Csak a szeretet és az öröm van!

Az ember önbecsülése fontosabb, mint sejtenénk. És visszakapni olyasmit teremt, amit remélni is bátorság.

“Új év, új remények…

Így vágtunk bele a 2019-es évbe, mert valljuk be őszintén, az év utolsó harmada nem volt túl rózsás. Minden napunk, reggeltől estig csak a betegségről szólt, sajnáltunk Hannát, sajnáltuk magunkat, dühösek voltunk a világra. Persze így utólag visszatekintve ez a hozzáállás egy lépéssel sem vitt minket előbbre, sőt!

Aztán év elején egy táncos kispajtás anyukája jelezte felém, hogy Vámos Robi Gyémántbogár színekben szeretné felajánlani a segítségét Hannának. Vámos Robi nevét abban a pillanatban csak a Táblácskával tudtam összekapcsolni, elképzelésem sem volt mi lehet az a Gyémántbogár.

Hanna akkoriban minden segítséget elutasított, magába volt zuhanva, nem evett, nem ivott, még előttünk is kendőt viselt. Mondtam neki, hogy ha szeretné, jön egy kedves ember, akivel közösen rajzolhatna. Bevallom nem hittem, hogy lesz hozzá kedve, de rögtön igent mondott. Újra láttam valamiért lelkesedni, valami olyasmiért, ami korábban is nagyon fontos volt neki, de az utóbbi időben egy kicsit sem hozta lázba. Hanna már akkor tudhatott valamit, amit én nem. Gondoltam pár óra rajzolgatás és legalább arra a kis időre megfeledkezhet erről az egész betegségről.

Eljött a nagy találkozás napja, Hanna önmagához képest korán ébredt, alig várta, hogy megszólaljon a csengő. És akkor, ott valami történt. Bár két, egymás számára ismeretlen ember találkozott, mégis olyan természetes volt az egész, mintha ezer éve ismernék a másikat. Hanna abban a három órában végig mosolygott, ott volt a rég elveszett csillogás a szemében, észrevétlenül annyi vizet ivott, mint máskor 2 nap alatt. Valami történt, de mi? Hiszen csak rajzolgattak, beszélgettek, Robi mutatott pár kártyatrükköt.

Hannát mintha kicserélték volna, RAGYOG és tudja, hogy MINDEN SIKERÜL. Attól a naptól kezdve képes befogadni azt a sok szeretetet, ami felé érkezik. Attól a naptól kezdve nem a betegségre, csakis a gyógyulásra koncentrál. Attól a naptól kezdve minden olyan, amilyennek előtte is lennie kellett volna. Attól a naptól kezdve ők ketten örökre barátok lettek.

Pedig csak rajzolgattak, beszélgettek, Robi mutatott pár kártyatrükköt…

Most már tudom: akkor, ott ennél sokkal több történt. A lelkük is egymásra talált. És végre kisütött a nap.

Megváltoztatta az élethez való hozzáállásunkat, hogy minden rosszban lehet valami jó, hogy mindig az adott pillanatot éljük meg és ami a legfontosabb, hogy ne felejtsünk el hálásak lenni minden apróságért.
Pozitív életszemlélete és a benne lévő végtelen szeretet csodákra képes.

Bárki életét képes olyan szintre emelni, ahol már nincs lehetetlen.
Köszönjük Robi, hogy vagy!
Szeretettel, egy ragyogó gyémántbogár büszke anyukája,

Cs. Kovács Kriszta”

Minden Sikerül, Hanna!

Köszönöm a rengeteg tanítást, melyekkel gazdagabb lettem általad. Nem is tudod, hányaknak vagy hiteles példa: hányan küzdenek ennél sokkal kisebb akadályokkal és mondják rájuk, hogy lehetetlen, miközben a mi jelmondatunk a legelejétől kezdve ez: Minden Sikerül!

Örökre barátok! Ez olyan biztos, mint az, hogy egy csoda vagy!

Robi

Ha tetszik, oszd meg, sokaknak adhatsz ezzel:
error20
Share:

Vélemény, hozzászólás?