Kering a neten ez:
“Vegyetek elő egy A4-es lapot, és írjátok rá a neveteket!”
És akkor jön:
– Sima lapot vagy írólapot?
– Füzet vagy lap?
– Kicsivel vagy naggyal?
– Álló vagy fekvő legyen?
– Ceruzával vagy tollal?
Közel ötszáz osztály után azt hiszem, tudom bővíteni a listát – most viszont adok egyetlen szót a megoldáshoz.
Mert honnan jön ez a sok kérdés?
Egyszerű. A suliban mindenre engedélyt kell kérni. Mert akkor kisebb az esélye annak, hogy jaj valami rosszat teszünk. Ezért előre megtudakoljuk, hogy elkerüljük a negatív következményeket.
Aztán jön az “így jó?” És társai.
Amit megcsináltunk, valaki mondja meg, jó vagy rossz? No de kérem. Mi van, ha nincs is jó vagy rossz? És mi van, ha elhisszük, hogy minden megoldás jó? És mi van, ha valaki más rossznak gondolja a megoldásunkat, az marad az ő véleménye?
Szabad választani mindig. És gyakran két lehetőség közül nem az van, hogy az egyik helyes, a másik helytelen. Lehet, hogy mindkettő jó. Lehet, hogy van egy még jobb harmadik, amire nem is gondoltunk?
Mi mozdíthat ki ebből a kérdésrohamból?
Egyetlen szó.
“IGEN.”
Mosolyogj rá és mondd: “Igen.”
– Álló vagy fekvő?
– Igen.
– Kicsivel vagy naggyal?
– Igen.
Mint a szállóvendég és a recepciós:
– Reggelit parancsol a szobához?
– Hát, mi közül lehet választani?
– Igen vagy nem.
Van választás mindig. Adj szabadságot a gyerekeknek. Picit mozdítsd ki őket, legyél meglepő. Egy jól időzített “igen” jókedvre derít. A pillanatnyi értetlenség után érezni fogod, micsoda szabadságot tudsz adni ezzel az egyetlen szóval.
– Ceruzával vagy tollal?
– Igen. Ezek a lehetőségek. Melyiket választod?
Aztán már csak arra figyelj, hogy megtanítsd: ha valami tök mindegy, akkor nem kell időt hagyni a döntésre.
Ha valaki lassan dönt, nyújts felé két zsebkendőt, hogy vegyen egyet. Alighanem agyalni fog picit. Mondd el, hogy mindegy, melyiket válassza. Aztán kínáld elé újra a két zsepit – gyorsulni fog.
És most már jöhet, hogy a lap melyik oldalára írjam a nevem?
IGEN!
❤️
