Kedves Robi!
Köszönjük a találkozót!
Hazafelé menet Boró teljesen egyedül vásárolt a SPAR-ban – nemcsak a kocsit tolta, de egyedül keresett meg mindent, kiválasztotta a péksütik kódját és kinyomtatta az árcédulát is.
Ezek után a vasútállomásig úgy vonult végig, mint egy győztes hadvezér.
Másnap már az írás házi feladata végét sem kellett radíroznom, mert a legutolsó betűkre is odafigyelt. ☺
Kedd délután óta kártyalapokat dobál át a gyerekágyak fölött, bohóckodik és állandóan rajzolni akar (főleg macskákat!). ☺
Az oroszlán, amit Nálad készített, azóta is ki van téve a hűtőre és Boró nagyon büszke, hogy le tudta rajzolni.
Akad azonban valami, amit amint hazahozott, azonnal beköltözött a tolltartójába, hogy még a suliban is vele legyen.
Minden gyereknek kéne egy ilyen tolltartó… legalábbis a benne lévő kártyalap! ☺
Biztos vagyok benne, hogy sokszor hallottad, de azért ismétlek én is… SZUPER vagy!
A könyvedet is nagyon köszönöm, bár ezt inkább magam miatt.
„Önzőbb” lettem… Már nem érzem úgy, hogy bocsánatot kell kérnem, amiért a munkámmal foglalkozom a napom nagy részében. Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem és „nyúzhatóbb”.
Jólesett látni a falakon a kis céduláidat. Amíg egyedül laktam, nálam is mindenhol felbukkantak a lakásban és fel sem tűnt, hogy leszoktam róluk, amikor anyuka lettem.
„Egy felelősségteljes felnőtt ugyebár nem ragasztgatja tele a falat félcédulákkal”… csakhogy hibás a program, mert én sosem éreztem magam felnőttnek… ☺
Fel sem tűnt, hogy mennyire hiányoztak!
Kedd óta a Boró tízórais dobozába is költöztetek minden nap egyet és a lányom bolondul értük.
Még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy megismertünk, a sok inspirációt és gondolkodni valót, no meg elsősorban a lendületet és ragyogást, amit átragasztottál ránk.
Irsai Krisztina
