A béka, a róka és amit nem kell keresni

A róka a tóparton találkozott a békával. A béka unatkozni látszott.

– Sssss! – intette csendre a rókát a béka, mielőtt az leült volna mellé. Valamit nagyon figyelt.

– Hát te meg mit nézel ennyire? – kérdezte a róka könnyedén.

– Pssszt! – mondta béka – Keresek valamit.

A róka elgondolkozott. Régebben ő is keresett valamit.

– Tudod, béka, én is kerestem régen mindig mindent.

– Ja. – vetette oda a béka a rókára se pillantva. A szemével a tavat fürkészte. Talán még levegőt se vett. A róka sóhajtott egyet, amolyan “na itt nincs mit tenni” módra. Nem akarta zavarni a békát, miközben segíteni is akart neki valahogy.

– Ééééssss…. mit keresel? – kérdezte végül suttogva.

– Valamit. – nyögte ki a béka, miután végre szippantott egyet a friss levegőből.

– Tudod, hogy mit keresel? – érdeklődött a róka kíméletlenül.

– Nem.

– Ha nem tudod, mit keresel, akkor honnan veszed észre, hogy megtaláltad?

– Jaj, róka, te ezt nem érted.

– Igen, pontosan. Épp ezért kérdezlek. Hátha megértem.

A béka most először nézett a rókára – ebben sem volt sok köszönet.

– Nem akarsz inkább te is keresni valamit?

A róka egy pillanatig tűnődni látszott.

– Kösz, nem. Meg, mint az imént említettem…

– Tudom, tudom – vágott közbe a béka. Régen te is kerestél mindent.

– Igen. Kerestem.

– És megtaláltad azt a mindent?

– Nem. Sőt, még a valamit sem találtam meg. Úgy, hogy kerestem, nem találtam meg – mondta a róka sejtelmesen.

A béka úgy tett, mintha nem érdekelné a folytatás, de nem tudta leplezni a kíváncsiságát.

– Ha nem kerested, hogy lett meg? – kérdezte a rókát.

– Csak úgy. Meglett. Rátaláltam és kész.

– Rátaláltál? Mikor?

– Egyszercsak. Rátaláltam. Mondom, ennyi. Csak úgy ott volt.

A béka nemigen értette.

– És hol volt? – kérdezgette tovább.

– Azt nem tudom – mondta a róka és elmosolyodott. Látta a béka kerekedő szemeit. Amúgy is elég kerekek voltak, de most tovább kerekedtek.

– De, de, de… ha nem tudod, hogy mikor találtál rá és hogy hol volt akkor már tényleg nem értem – elemezte a béka. –  Nem tudod, mi az, és nem tudod, hol, mikor…

– Na, hogy mi az, az mondjuk pont tudom – vágta rá a róka.

– És mi az?

– Az igazi szeretet.

A béka újra a tóra meredt.

– Lehet, hogy én is azt keresem? – kérdezte. Mintha a tavat kérdezte volna. De a tó nem válaszolt. És a róka sem.

Pár perc is eltelhetett így. A róka törte meg a csendet.

– Figyelj csak, béka! Amikor megtalálod az igazi szeretetet, egyből tudni fogod, hogy megtaláltad. Mert jön valaki, akivel a lelketek összekapcsolódik.

A béka még mindig a tóra meredt. A róka folytatta.

– Hidd el, nem fogod tudni megmagyarázni. És legalább annyira nem lesz értelme megmagyaráznod miután megtaláltad, mint amennyire nincs értelme most keresned.

– Te találtál valakit, akivel a lelketek összekapcsolódik? – kérdezte a béka.

– De még mennyire! Mintha ezer éve ismernénk egymást, olyan. Már akkor tudtam, hogy megtaláltam, amikor még nem is találkoztunk.

– És akkor már azt is tudod, hogy hol van?

– Mindig mindenütt van. Néha a szívem legmélyén. Néha a karjaimban. Néha egy dalban. Néha pár vonalban, firkákban, mosolyomban-mosolyodban. Néha a te szemedben is látom. Mert már észreveszem.

– Mert már tudod, mit keress, ugye? – kérdezte a béka kissé irigykedve. – Neked könnyű, mert már tudod!

– Én nem keresek semmit. Nem kell keresnem. Sosem kellett keresnem. Amikor kerestem, sosem találtam. És most sem keresem. Mert már tudom, hogy van. Mióta megtaláltam, tudom, hogy mindig is volt, mindig van és mindig is lesz. Itt van nekem örök időkig. És itt vagyok én is neki örök időkig. Bárhol lehetek és ő is bárhol lehet. Akkor is velem van, akkor is vele vagyok.

A béka maga elé nézett most. Aztán a rókára. Aztán a tóra. Aztán újra a rókára.

– Szóval… csak úgy… van?

– Igen – válaszolta a róka – csak úgy van.

– És nem kerested, és mégis van?

– Pontosan.

A béka egy legyet vett észre, amint elsuhant egy tavirózsa mellett. Aztán a rókára pillantott.

– És te hiszel ebben? – kérdezte.

A róka a Napra mutatott:

– És te elhiszed, hogy a Nap ott van? – kérdezett vissza a békától.

– Persze. Hiszen ott van, látom is! – mondta értetlenül a béka. Azért megnézte a Napot. Tényleg ott volt.

– Ahogyan az is itt van, amiről én beszéltem – mutatott a szívére a róka.

A béka és a róka mosolyogva néztek fel a Napra – a szívükben igaz szeretettel.

 

Vámos Robi
2019

Hallgasd meg itt:

Ha tetszik, oszd meg, sokaknak adhatsz ezzel:
error20

Vélemény, hozzászólás?