Virág csodája – A csodák Virága

Nem, nem a lányomról lesz szó. Egy másik Virágról. Hogy hol találkoztam vele, nem írom le. Akit érint, úgyis tudja. És szól, ha a Virágot is változtassam más névre.

Általában egy hangulatra, bátorságra vonatkozó kérdéssel kezdem a rajzos szemléletfejlesztést. Hogy érzed magad 1-től 10-ig? Persze nem ilyen egyszerű, mert például a legalacsonyabb szám, amit elfogadok, az a hármas.

“- Három.” – mondta Virág. De a tekintetéből már akkor látszott, hogy egy csoda. Nem tudom miért. Több ezer iskolás gyereket láttam ennél a kérdésnél… megérzem. Meg persze minden gyerek csoda.

Susog a függöny, behallatszik a főút zaja. Csikordul a kréta, amikor behúzom a strigulát a hármashoz. Nem kérdezem meg, miért hármas. Elfogadom, hármas.

Aztán nekiláttunk, 20 fővel jól lehet dolgozni. Főleg, ha olyan lelkesek, mint ők. Felülkerekednek a bátortalanságukon. Egy kis kártyás móka, bebizonyítjuk, hogy mindenkinek igaza van. Mindenki képes mindenre! Rajzolni is meg tud bármit.

Két óra rendben telik.

– Melyik az az állat, amit ha le kellene rajzolnod, bajban lennél?
– Nem tudom.
– Mindent le tudsz rajzolni?
– Nem.
– Akkor mondj egy nehéz állatot – mármint rajzolni nehéz!
– Víziló.
– Oké, akkor rajzold meg! 🙂

Kopp. Sokan koppannak ilyenkor. De ebben az osztályban senki. Mindenki egy csoda.

Virág is. Mert ő nem magát nyomja. Nem bírálja a többieket. Nem kételkedik a társai tudásában. Nem mondja, hogy ő másképp csinálná.

Semmi “ez nem is víziló!”. Semmi “az már voooolt!”. Csak teszi a dolgát, amit kértünk tőle!

Sokan teszik ezt. De ilyet még nem láttam.

A végén mindig megkérdem:

– Te mit tanultál ezen a két órán?

– Megtanultam egyszerű dolgokat rajzolni.
– Megtanultam sünit rajzolni.
– Rájöttem, hogy tudok olyanokat rajzolni, amiket eddig nem tudtam, hogy tudok.

Virág mai válasza:

– Megtanultam, hogy a többiek is milyen ügyesek.

Jó a másikat látni, ahogy “ügyes”. Virágnak nemcsak szép lett a munkája, hanem volt ideje, energiája arra, hogy megfigyelje a többieket. Tényleg, odafigyelt. Segítette őket. Kiemelte, miben jók. Megmondta nekik, mit tetszik a rajzukban.

Virág egy csodaVirág.

Köszönöm, hogy megismerhettelek!

Robi

Share:

Vélemény, hozzászólás?