Minden kilométer fájt – csak bírja a szív!

Reggel Dunakeszi – Pécs. Indulás fél ötkor hajnalban.
Pécs – Dunakeszi. Indulás fél négykor délután.

Hazafelé a pályán nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy fáj minden kilométer. Amikor 99-ről 100-ra ugrott a megtett út hazafelé, a szívembe szúrt valami. Paksnál majdnem vissza is fordultam.

És a távolság egyre növekedett. Én meg, mint a barom, csak nyomtam a gázt. Nem, nem rossz nekem otthon. De ha bármit kívánhatnék az az, hogy kerüljek vissza, és adhassak egy ölelést, ami mindent megold. Minden problémát. Persze nem is probléma, hanem helyzet.

Lorka csodálatos ember. GyémántBogár, ez nem kérdés. Pályázott is. Rajzával be is került a legjobbak közé.

Minden benne van. Egy teljes világ az Ő szemével.

Úgy döntöttem, hogy soron kívül lelátogatok hozzá. S mivel nagyon zárkózott, esetenként igen feszült és jó adag önbizalomra és önértékelésre van szüksége, mielőtt vele direktben találkoztam volna, kitaláltam, hogy előbb elmegyek az osztályukba rajzos órát tartani. Csodálatos édesanyja és szintén kiváló osztályfőnökének hála mára már meg is volt az időpont.

Nem írom le, Lorka milyen problémákkal küzd. Miért? Mert semmit nem befolyásol ez azon, hogy fantasztikus embert ismerhettem meg a személyében. Annyira Deannyira Hihetetlen Dolog.

Folytasd a vonalam! – közös rajz a művésznővel. Örök emlék lesz!

Lorka szuper osztályba jár. Az osztálytársai ismerik. Ismerik milyen és ismerik milyen tud lenni. Tudják kezelni az esetleg furcsa dolgait. Elfogadják. Szeretik!

Az osztály lelkesen dolgozott, rajzolt, működött, játszott. Persze, ez általában mindenütt így megy. Telerajzoltuk a táblát, Lorka is rajzolt – igaz, a legvégén, egyedül. A teremben csak édesanyja volt rajta kívül. Cicát rajzolt. Baloldalt láthatod:

Pécs, Köztársaság tér, harmadikosok munkája a táblán. “Mit nem tudsz rajzolni? Rajzold le!”

A két iskolai óra után a Tudásközpontba mentünk vele és édesanyjával. Sosem fogom elfelejteni ezt a napot. Csendes könyvtár, nyugalom, könyv hegyek. Lorka mosolyog. Jól áll neki. Nagyon.

Nekiálltunk furcsa cicákat rajzolni. Aztán folytattuk egymás rajzát. Felszabadultnak láttam. És ez óriási ajándék volt nekem. Oké, utazni kellett érte. Akkor magamnak csinálom az egészet? Nem. Csupán elismerem, hogy óriási erőt ad minden csoda, amit megtapasztalhatok. Mert Lorka egy csoda.

Járom az országot. És bizony tele van csodával. Kár neveket sorolni. Kár belekezdeni. Nincs vége. Csak bírja a szív!

Köszönöm Lorka, hogy megmutattad, mennyire végtelenül és mennyire őszintén, sallangok nélkül vagyok képes megszeretni valakit.

Robi

Ha tetszik, oszd meg, sokaknak adhatsz ezzel:
error20
Share:

Vélemény, hozzászólás?