Épp addig, ameddig

Kétszáz munkaóra kellett Kristálymúzeum, Fertőrákos. Makovnik István nyolcvanhét évesen mutatta be nekünk a családi gyűjteményt. Megkérdeztük, hogyan lehetséges ennyi csodát találni? István nyugodtan válaszolt: – Ahányszor csak kimentünk, egy darabig csak sétálgattunk, hogy megszokja a szemünk, amit keresni akarunk. Mert kincseket nem lehet csak úgy Hűbele Balázs módra találni. Kell a tapasztalat és hogy megszokja […]

Read more
Üres szavak helyett – mert ők mindig értik

Szeretem kimondani a dologokat. De tudni kell, hogy vannak olyan nagyon bonyolult mondatok, amelyeket az emberek fele egyáltalán nem ért. Van negyven százalék, aki érti, mit jelent, de nem veszi elég komolyan. Ötven meg negyven meg… marad tíz százalék. A gyerekek ebbe a tíz százalékba tartoznak. Ők azok, akik megértik, mi van odaírva és azt […]

Read more
A szürke egér kincse

Egy napon az erdőbe látogatott a Gyémánt Tündér. Az erdőben szomorú, unott és boldogtalan állatokkal találkozott. Egy réten feküdtek. Az őz azért panaszkodott, mert olyan akart lenni, mint a szarvas, de neki nincs olyan szép agancsa. A medve azért nyafogott, mert túl nagy, és nem fér már be abba a barlangba, ahol gyerekkorában játszott. A […]

Read more
Jó ha megtalálod, de az is, ha nem

“Robi, miért kell egy gyereknek nyolcévesen megtalálni az életcélját?” Nem kell. Amikor azt mondom: szeretném, ha mindarra, amire én harminc év alatt jöttem rá, hamarabb jönnének rá a gyerekek, nem így értem. Nem azt akarom, hogy valaki kisiskolás korában mindent tudjon magáról és a világról. Nem azt akarom, hogy a gyerekek nyolcévesen felnőttek legyenek. Azt […]

Read more
Csak jön, jön, jön

Szabadon áramlik, mondják. Korlátok, akadályok nélkül. Sem előtte, sem mögötte nincs semmi. Úgy árad, mint egy végtelen folyam. Csak jön, jön, jön. És mindig másképp jön. Egyre jobban jön. Feléd is egyre inkább áramlik. Ahogyan te is folyamatosan sugárzod. Sokszor mondom, hogy ez már kezelhetetlen mennyiség. Mert olyan végtelen, olyan mély, olyan széles és olyan […]

Read more
A kincset elrontani nem lehet

Felfedeztem egy kincset. Ragyogni kezdett. A feladatot az osztályban mindig grafitceruzával kérem megoldani, ha csak nincs kimondottan szükség a színekre. Azt mondom el ilyenkor, hogy éppen elég kihívás lesz egy színnel követni az eseményeket. De. De: aki szereti a nehezebb feladatokat, az készítheti színessel. Így sokkal jobban oda kell figyelni, és persze az eredményért megéri. […]

Read more
A mostani ragyogás biztosítja a ragyogó jövőt

Nincs szükség görcsölésre, elvárásokra. “Most boldog vagyok-e? Igen. De nem volt mindig így. Sőt. Viszont már így van. És a megoldás nem a jövőben volt. Haha! Jövőben a múlt. Valahogy elkezdtek jók, szépek, szebbek lenni pillanatok. Eleinte csak néha. Aztán egyre többször. Most pedig szinte mindig ilyen. Sokáig valahogy azt vártam, hogy majd boldog leszek. […]

Read more
Akkor miért jelentkeztél?

Vége a foglalkozásnak. Az az eset, ami szokott lenni. Kicsengetnek, és maradnak a helyükön. Nem mennek szünetre. Csend van. Forognak a fogaskerekek. A táblán vigyorog a sok macska, krétapor lepi a táskám. Harmadszor mondom, hogy köszönöm, hogy velük lehettem. Elkezdek pakolni. Lassan megmozdulnak. Odajönnek vagy tízen. Jelentkeznek úgy, hogy előttem állnak harminc centire. Egy kisfiú: […]

Read more